Ma már nem titok, melyek a szexben az állítólagos legjobb és legélvezetesebb pozitúrák, milyen különféle, szexszel kapcsolatos praktikák léteznek, és még sokáig sorolhatnánk az érdekességeket. Lassan már semmi sem titok, az erotika és a pornó ott van minden utcasarkon.
Ha valaki azt gondolja, hogy mindez csak a mai világ hóbortja – nagyot téved. Az ókori rómaiak például ugyanennyit tudtak – ha nem többet! Szóval, semmi új a nap alatt.
Erotikus freskó Pompejiben
A római világban az erotika és a szexualitás az emberek magánszférájába tartozott, annak is a legintimebb zugába. Nem beszéltek róla nyilvánosan, mert ellentétben állt volna a dignitasszal, vagyis a méltósággal. Ez persze nem azt jelenti, hogy a rómaiakat nem érdekelte volna a szex vagy az erotika. Éppen ellenkezőleg. Teljesen természetes része volt az emberek életének. Az erotika és az erotikus információkat közlő tárgyak a mindennapok részei voltak, a bölcsőtől a sírig elkísérték az akkori férfiakat és nőket.
A híres római költő, Ovidius, A szerelem művészete című művében tárja elénk az ókori erotika és a szerelem rejtelmeit. A költő azt a nézetet vallja, hogy a szexualitás maradjon az emberek intim dolga, nem helyes a nyilvánosság elé tárni. Ovidius még szeretője, Corinna számos félrelépését is örömmel elnézné, ha a nő nem hencegne, és nem árulkodna ezekről mindenkinek... A pudor, vagyis „szemérem” tehát jelen volt a római társadalomban, és alapvető fogalomnak számított az Augustus kori elégikus költőknél is.
Venust, a szerelem, szépség és termékenység istennőjét is úgy ábrázolták, hogy intim testrészeit kezével mindig félénken eltakarja. Ovidius tehát még fontosnak tartotta, hogy a titkos szerelmi légyottokra mindig zárt ajtók mögött, vagy legalábbis félárnyékban kerüljön sor, s aktus közben a nemi szervek legyenek eltakarva. Viszont a költő idejében élő fiatalok már erre fittyet hányva, fényes nappal is élvezték a szexuális örömöket.
Az erotikus és pornográf irodalom szerzői között kiváló írók, költők és filozófusok nevét is megtaláljuk. Ezek a szerzők többek között „Venus testhelyzeteiről” is értekeznek. A pornográf irodalom körébe nemcsak szépirodalmi művek, de kifejezetten prostituáltaknak készült tankönyvek is beletartoztak. Paszmosz Tizenkettes tan a buja testhelyzetekről címmel írt egy szeretkezési tankönyvet, amelyben a „tizenkét fogásban jártas” jelzővel illetett Küréné hetérára (hetéra: kéjhölgy, könnyű erkölcsű nő) utal. A hetéra azzal érdemelte ki eme jelzőt, hogy definiálta a szeretkezés tizenkét alapformáját. A könyv címéből arra lehet következtetni, hogy akkoriban a szeretkezés eme tizenkét alaphelyzetét tekintették elfogadottnak.
Az erotikus tankönyvek mellett mai értelemben vett pornográf irodalom is létezett. Ami külön érdekesség, hogy olvasását az orvosok az impotencia gyógyszereként is ajánlották. Közismert volt egy Elephantisz nevezetű hetéra Figurae Veneris című, illusztrált és verses szeretkezési tankönyve, amelyben a hölgy kimerítően tárgyalta a közösülési testhelyzeteket.
Erotikus témák az irodalmon kívül, művészeti ábrázolások formájában is megjelentek. A leghíresebb erotikus ábrázolások Pompeji városából származnak, ahol falfestményeken, mozaikokon és szobrokon mutatják be a római világ szexuális praktikáit és annak pikáns részleteit. A pompeji városi fürdő sokak által látogatott termeinek félreérthetetlen erotikus jeleneteiről egykoron széles vita bontakozott ki a tudósok körében. Míg egyesek úgy vélik, az alkotások egyfajta közösülési „útmutatóként” értelmezhetőek, addig sokan a bordélyok „reklámját” vélik felfedezni bennük. A szakértők harmadik csoportja szerint nem volt semmilyen megmagyarázható céljuk, csupán szórakoztattak.
Erotikus motívumokkal, szeretkezésábrázolásokkal találkozunk különböző használati tárgyakon is (vázák, olajmécsesek, tükrök, tálak, ivóedények), melyek az akkori ember hétköznapi életéhez tartoztak. Habár a mai ember sem panaszkodhat az erotikus, illetve pornográf irodalom hiányára, a szexualitás és az erotika olyan természetes befogadására, ami a római, illetve a görög társadalmat jellemezte – a jelenlegi világ nem képes.
A rómaiaknál a hagyományos testhelyzetek mellett ismertek voltak a bonyolultabb pozitúrák is. A pompeji erotikus falfestmények elénk tárják a coitus (közösülés, nemi aktus) különféle módjait is. Az ábrázolások alapján a leggyakoribb – így bizonyára a legkedveltebb – forma az volt, amikor a nő szemből a hanyatt fekvő vagy vánkosára hanyatt dőlő férfi fölé ereszkedik. Szintén kedvelt figura, amikor a férfi hátulról közelít partneréhez. Viszont nem találkozunk a manapság alaphelyzetnek tekintett misszionárius pózzal, amely valójában a kereszténység elterjedése után alakult ki, és a legszemérmesebb formának tekinthető. Ovidius a szeretkezés ezer módja közül csak nyolc pozitúrát említ, és úgy gondolja, hogy mindenkihez csak egy-egy illik.
A rómaiak számára a csoportos szex sem volt ismeretlen, habár legfőképp az újgazdag réteg és a keleti kultuszokkal foglalatoskodók űzték – nem pedig az átlagos római polgárok. A császárkor „specialitásai” közé tartoztak még a szümplegmiák vagy sprintriák, vagyis a kettőnél több személy részvételével folytatott aktusok, illetve a catena (láncszex), a csoportos szex egyik formája is.
A rómaiak körében tehát sok, a mát is jellemző jelenség nyomára bukkanhatunk. Ilyen például a szingli életmód, a fogamzásgátlás, a gyermektelen párkapcsolatok és házasságok, házasemberek félrelépései. Érdekes és elgondolkodtató viszont az a tény, hogy Augustus császár igyekezett megállítani az erkölcsi romlást és visszaállítani a házasság tekintélyét.
A házasság előtti szexuális életet a férfiak esetében a társadalom tolerálta, sőt, egyenesen arra szólította fel a fiatal fiúkat, hogy szerezzenek szexuális tapasztalatokat a házasság előtt. Ám a lányoknál a szüzesség megőrzését hangsúlyozták, és a házasság előtti szex komoly „kihágásnak” számított. Hasonlóképpen a nős férfiak esetében a házasságon kívüli szex elfogadottnak számított, míg a ledérebb férjes nőknek elítélésben és megvetésben volt részük. A férfi szexuális viszonyt folytathatott a rabszolgáival, prostituáltakkal és alacsonyabb társadalmi körökből származó hajadon nőkkel, s velük akár tartósabb viszonyba is keveredhetett. Tiltott volt viszont a férfi társadalmi körébe tartozó házas nőkkel, illetve hajadonokkal folytatott titkos viszony. Az ilyesfajta félrelépéseket a római társadalom nagyon elítélte.
Augustus idejében a házasság intézménye válságba jutott. Az előkelő családokból származó férfiak és nők egyaránt nyíltan vállalták házasságon kívüli kapcsolataikat. A „görög szerelem”, amit ma homoszexuális kapcsolatnak nevezünk, a férfiak és nők körében egyaránt elterjedtté vált. Sok felsőbb társadalmi osztályhoz tartozó család nem akart gyereket vállalni, ezért elterjedt a fogamzásgátlás és az abortusz is. Külön ki kell emelni a gyermekkitételeket is, amelyek száma ugyancsak megnövekedett.
Erotikus freskó Pompejiben. A festmények témája túlfűtött erotikáról tanúskodik, az alkotások csoportos szex- és leszbikus jeleneteket is tartalmaznak.
A kor erkölcsi romlását Augustus törvényekkel próbálta megállítani. Kr. e. 18-ban elfogadott törvényei tiltották, hogy a szenátorok, illetve leszármazottaik házasságot kössenek felszabadítottakkal vagy színésznőkkel, és a szabad születésű férfiak sem vehettek feleségül felszabadított nőt, illetve prostituáltat. Augustus fellépett a mai szóval szingli életmódot folytatók és a gyermektelen házaspárok ellen, s elrendelte, hogy csak közvetlen hozzátartozóiktól fogadhatnak el örökséget vagy hagyatékot.
A házasságtörés megfékezése is fontos célja volt Augustusnak. A római világban, hasonlóképpen a mai modern Európához, nem büntették a házasságtörést. Augustus volt az első, aki törvényeket hozott a házasságtörők ellen. Ezek szerint a szabad születésű római nő csak házasságában élhetett nemi életet. A házasságtörés tehát közbűnténynek számított, mindkét résztvevőt vagyonvesztéssel, száműzetéssel, súlyos esetben halállal büntették. A törvényeket természetesen nem fogadták lelkesen a felsőbb körökbe tartozó személyek. Tiltakoztak, sőt, maguk az írók is felszólaltak ellenük. A híres római életrajzíró, Suetonius ennek kapcsán megjegyzi, hogy erkölcsi értelemben maga Augustus sem élt mintaszerű életet.
