A bécsi Hofburg császári lakosztályaiban kialakított Sisi-múzeumban helyezték el azokat a tárgyi emlékeket, amelyek I. Ferenc József felesége, Erzsébet császárné legendás alakját idézik fel.
A nép körében nagy tiszteletnek és szeretetnek örvendő Sisi, hivatalos nevén Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach bajor hercegnő 1837. december 24-én született. Édesapja a Wittelsbachok hercegi ágából származott, kissé különc hírében állt, de művelt, ugyanakkor bohém ember volt. Imádta a természetet, és sokat utazott. Ezeket a tulajdonságokat a családi körben Sisinek nevezett Erzsébet is örökölte, ezért érthető, hogy császárné korában sokat szenvedett a merev, spanyol mintára kialakított udvari etikett miatt.
(© APA-PictureDesk via AFP)
A szabad szellemű, vidám bajorországi gyerekkor végén, tizenöt éves korában elkísérte édesanyját és Ilona nővérét Bad Ischlbe, ahol találkozniuk kellett unokatestvérükkel, I. Ferenc József császárral (Sisi édesanyja, Mária Ludovika Vilma hercegnő édestestvére volt Zsófia Friderika Dorottyának, a császár édesanyjának). A szülők úgy tervezték, hogy a császár Erzsébet nővérét, Ilonát veszi feleségül... Ám amikor Ferenc meglátta a vidám, gondtalan Sisit, beleszeretett, és őt jegyezte el. 1854 áprilisában kötöttek házasságot, s a fiatalasszony a bécsi udvarba került.
A császár anyja, az energikus és éles elméjű Zsófia főhercegné nagy hatalommal rendelkezett az udvarban, és fiát is befolyása alatt tartotta. Sisi sokat szenvedett anyósa (és nagynénje) szigorúságától, aki még gyermekei nevelését is kivette a kezéből – ez gyakori és kemény összetűzésekhez vezetett köztük. A gyermekeket születésük után nem sokkal elvette Erzsébettől, és saját lakosztálya mellett helyezte el őket. Erzsébet soha nem lehetett egyedül velük, nevelésükbe nem szólhatott bele. Ez főleg Rudolf esetében volt végzetes, mert az érzékeny lelkű gyermek nehezen viselte a nagyanyja diktálta katonai fegyelmet.
Sisi sokszor fellázadt az udvar szertartási rendje ellen − nem sok eredménnyel. Az elviselhetetlen légkörtől egyre boldogtalanabb lett. Elfoglalt férje nem tudott segítségére lenni.
Egyre inkább kiderült, hogy életfelfogásuk és egyéniségük mennyire eltérő. A házaspár lassan elhidegült egymástól. Sisi egyre inkább magába fordult, a melankolikus költészethez és a természethez, a sétához, a lovagláshoz, a tornához (a várban láthatjuk tornafelszereléseit, nyújtóit!) és az utazáshoz menekült.
1859-ban már egyedül utazgatott. Mivel rejtélyes betegség támadta meg, amelyet orvosai nyugtalan idegállapotának tulajdonítottak, hónapokat töltött Madeirán és Korfu szigetén. Nyugodtan csak az esküvője alkalmából ajándékul kapott gödöllői kastélyban és a Korfun építtetett Achilleion palotában érezhette magát. 1861-ben magyarul kezdett tanulni, két évvel később magyar társalkodónőt vett maga mellé – a magyarok királynéja akart lenni. A történészek szerint nagy szerepe volt abban, hogy a császár óvatos liberalizációs lépéseket tett, például a politikai foglyokat amnesztiában részesítette, és a börtönökben megszüntette a láncra verést.
Bár Erzsébet kora egyik legszebb asszonyának számított, a hivatalos fogadásokon csendesen viselkedett, csak nagy ritkán nyitotta szóra a száját. Gyönyörű hajkoronáját fodrásza több óráig fésülte, karcsú derekáról legendák keringtek. (Láthatjuk ruháinak másolatait, ékszereit, a falakon ábrándos verseit.) Életének legnagyobb tragédiája Rudolf trónörökös öngyilkossága volt. Bokáig érő haját levágatta, és attól fogva csak fekete ruhában járt. Szüntelen furdalta a lelkiismeret, hogy nem foglalkozott annyit a fiával, amennyit kellett volna.
1898. szeptember 10-én a Genfi-tavon hajókirándulásra készült, amikor egy Luigi Lucheni nevű olasz anarchista hegyesre fent reszelővel szíven szúrta. Még saját lábán ment fel a fedélzetre, de ott rosszul lett. Pici, de halálos sebét ekkor vették észre. Erzsébet királyné a kapucinusok templomának kriptájában, I. Ferenc József császár és Rudolf főherceg mellett nyugszik.
