A férfinak nagyon is jól jön a szerető. Van végre egy nő, akivel lehet beszélgetni, nem áll elő azzal, hogy mit kell befizetni, venni vagy megcsinálni – hanem igazi nő. Olyan fekete harisnyás, mint a filmekben! Akit meg kell hódítani, aki mellett a férfi felszabadult lehet. Így azután elkezdődik valami. Nem valami mély, de bűnös vonzalom, aminek képtelenség ellenállni. A férfi a szeretője mellett igazi férfi lehet, a legjobb oldalát mutathatja meg, nem azt, amelyik képtelen ezt-azt elintézni, eleget keresni, csapot megszerelni.
A kurtizánok ősi parancsa volt: szeresd a szerelmet, de ne a vágyad tárgyát, mert a férfi elveszejt. A mai szeretők elfelejtik ezt az ősi szabályt.
(© Brian Rea)
Zsuzsika a szerkesztőségi titkárnőnk volt. Rebegő pillájú, hosszú combú kislány. Munka után sokszor még ott maradt az irodában, várta a pasiját. Mert egy nagy hasú, húsz évvel idősebb férfi nem lehet a nagy Ő. Csak „pasi”. Zsuzsika mégsem szakított, pedig a végén már többet járt a nőgyógyász rendelőjébe, mint gyertyafényes vacsorákra. Mert a pasitól, nevezzük Zolinak, egy fura nevű nemi betegséget kapott. Mást nemigen, csak az albérletét fizette egy ideig. Zsuzsika a kopott íróasztalra borulva sírdogált, de hiába. Zoli nem vált, csak ígérgetett. Hiába rimánkodtunk Zsuzsikának, csak nem jött meg a fifikus női esze. Libatempóban élte a legszebb éveit.
Sokan vagyunk egy ágyban. Hárman. A feleség, a férj és a szerető
A végén valaki mindig a rövidebbet húzza. Sok ezer nő él ilyen méltánytalan viszonyban. Többnyire önszántából, pedig szenved, mint a kivert kutya. Megmaradni évekig egy ilyen felállásban legalább olyan fájdalmas, mint a szakítás. Miért választják a nők mégis ezt az összevissza életet? Talán tetszik nekik a megalázott nő szerepe? Vagy abban reménykednek – mint Zsuzsika –, hogy a szeretőjük elébük térdel, és ujjukra húzza a jegygyűrűt? Hiú remény, szerető a neved!
Péter szeretőt keres
Péter nyíltan megmondta a múltkor: elege van, hogy mellékvágányra van állítva. A felesége csak újszülött babájukat ajnározza – ő kiesett a pikszisből. Pedig előtte minden őrültségre rá lehetett venni Marit. Egyszer-másszor pornót is néztek kettesben, sőt, fekete cipőben, harisnyában, harisnyakötőben (hú, de izgi volt!) még vetkőzős táncot is lejtett neki. Ma csak összehúzza a szemöldökét, és rárivall: A lányod ott alszik a másik szobában! Megőrültél?! És Péternek nem tetszik az „utolsónak lenni” szerep.
Ő „felnőttfilmes” izgalmakra vágyik. Úgyis több a nő, mint a férfi, mondja. A csitri lányok maguk kínálkoznak, csak válogatni kell közülük, mint az érett cseresznyéből. S bármire – érted, bármire! – hajlandóak! − mondja csillogó szemmel.
És ha sikerül?
Edina négy évig volt „az a másik”. Harminchárom évesen ismerte meg a negyvenéves Robit, egy futballstadionban, ahová a bátyja vitte el. Szóba elegyedtek, beültek egy italra, azután gyakrabban találkoztak, sportdélutánokon, beszélgettek, ugratták egymást – és Edina fülig szerelmes lett. Robi nem volt észkombájn, de gondoskodó volt, határozott volt, és kisportolt teste remekül teljesített az ágyban. „Nagyon tudta, hogyan kell bánni a testemmel” – mondta Edina. Nemsokára megismerkedett Robi első házasságából született gyerekeivel, s megszerette őket. Nem telt el sok idő, és hozzájuk költözött. S ott lett vége a románcnak, a nagyi sparheltje mellett! A férfiháztartás nyűgei: a nap 24 órájában feje tetejére állított lakás, a koszos férfizoknik, a vég nélküli napi mosás, a hangos sportközvetítések megtették a magukét…
Edina nem sokáig bírta. Robi nem is tartóztatta Edinát. Azt mondta, már képtelen együtt élni egy nővel. Túlságosan hozzászokott, hogy férfiak veszik körül (s „szabad a rablás”, nincs felvigyázó nő). Edina kénytelen-kelletlen elfogadta, hogy vége. A mennyei szexről azonban nem tudott lemondani. Ezért hát időről időre találkozgatott Robival, meghallgatta a sirámait, hogy milyen nehéz két serdülő fiúval, meg hogy a csapata nem tudott bejutni a döntőbe. És utána jó nagyot hancúroztak.
Aztán véletlenül megtudta, hogy van egy másik (fontosabb) nő is Robi életében. Ahogy az már lenni szokott, egyik ismerősének az ismerőse gyanútlanul megkérdezte tőle: „Hogy van Robi felesége?”. És igen, az új asszony – vele ellentétben – hamar feltalálta magát Robi „kanos kecójában”. Főz az örökké éhes gyerekeknek, ellátja a háztartást, és ingatlanközvetítőként ráadásul még jól is keres. Edina mélyen megbántódott. Hiába, a rózsasziromba burkolt női álmok... A lelke mélyén ugyanis abban reménykedett, hogy egy szép napon majd ő lesz a nagybetűs feleség… Ráadásul Robi egy szót se szólt arról, hogy megnősült. Edina máig nyalogatja a sebeit.
Hetente néhány óra is elég
Létezik egyáltalán olyan viszony, amelyik nem megalázó és koikus a nő számára, amelyikben a nő is jól érzi magát? Van olyan nő (szerető), aki nem vágyik együttélésre (legalább)?
Marcsi azt állítja: van ilyen nő. Bár kijelenti, hogy ő is a monogámia híve a saját házasságában, harmincévesen átélte élete nagy szerelmét. Péter, a férfi nős volt. Akkortájt a barátnői gyakran figyelmeztették: nem egészséges az ilyen viszony. Képzelje csak bele magát a feleség szerepébe! Micsoda undorító dolog ez, egy nő nem tesz ilyet egy másik nővel, hol marad a női szolidaritás, majd még visszakapja, és a többi. Figyelmeztették, hogy itt lenne az ideje gyereket szülni, persze a nagy Ő-től, s nem Pétertől. Egy másik gyerektől ne vegye el az apját (ja, mert Péter felesége nemrég szült nagy boldogan).
Meg azt is mondogatták, hogy ez a Péter igencsak szereti a nőket. De Marcsinak mindez nem számított. Olyan erős volt benne az érzés, hogy őt most szeretik, meg a vágy (meg milyen izgalmas a titkolódzás, s ő az igazi, a másik nő csak kötelesség), hogy a figyelmeztetések süket fülekre találtak nála. És volt még egy súlyosbító körülmény: Marcsit nem sokkal azelőtt hagyta el „nagy szerelme”. Péter lelke is pátyolgatásra szorult, mert egy bizonyos Gabika, Péter életében a „femme fatale”, azt mondta: egy másik férfi teheti boldoggá, nem az unalmas Péter.
Egymás vállán kisírták a bánatukat, s a szeretkezések közti szünetekben a feleség „maradi” természetén (nem szereti a szexet) sajnálkoztak.
Marcsi egy-két hónap elteltével észrevette: még nem lezárt ügy a Gabika. Azonkívül a szeretője megnézegette az idegen nőket is. Marcsi ezekből a jelekből leszűrte, hogy szerelmük nem lesz hosszú életű. Cirkuszolt, majd szakítottak. Péter visszament Gabikához, akire Péter viszonya Marcsival úgy hatott, mint bikára a vörös posztó. (No de, ha egy másik nőnek kell, akkor nekem is kell!)
Csakhogy Marcsi nem tudott elszakadni Pétertől. Most már a többszörös tiltás, az erős, szinte állatias vonzerő hajtotta őket. Egymáshoz. A férfi most már a szeretőjével csalta a szeretőjét! Péter Marcsival is online kapcsolatban állt, naphosszat üzengettek egymásnak. Marcsi már nem akart együtt élni Péterrel, de ha az övé nem lehet, másé se legyen teljesen! S milyen izgalmas a tilos szex, az a legfűszeresebb! Péter is hasonlóképpen volt ezzel, pedig tudta, hogy Gabika az igazibb, a nagyobb szerelem. Marcsi maga is csodálkozott, hogy ez őt egyáltalán nem zavarja. Ő csak hetente pár órára akarta magának Pétert. De azért gond nélkül a szemébe mondta, hogy „Szeretlek”. Mert abban a pillanatban úgy is érezte.
Marcsi ma már egy másik férfi felesége, de nem bánt meg semmit, nem bánja Pétert. És vihog barátnői romantikus hablatyolásán, „a teljes odaadás” elméletén. S azt mondja: ha valami majd nem passzol a házasságában, legfeljebb keres egy másik pasit... Egy szeretőt.
(© Brian Rea)
Hogy képesek legyünk szakítani
Marcsi és Péter több alkalommal is szakított egymással. A meghatározó szakítás akkor következett be, amikor kiderült, hogy Gabika gyereket vár. (A babát két hónap múlva elvesztette, úgyhogy a férfi mégsem vált el miatta.) „Éreztük, hogy most már be kell fejezni a viszonyt” – mondja Marcsi. Marcsi azt is bevallja, hogy Péter miatt a legjobb barátnője is hátat fordított neki, mert erkölcsi kifogásai voltak Marcsi viselkedésével szemben. (A buta! − mondja.)
Gyakran rejtélyes okok magyarázzák, hogy egy nő miért vállalja a másodhegedűs szerepét. A kulcsszó: a titok és a remény. Jólesik az izgalom, meg aztán a szeretők reménykednek, hogy ők lesznek a győztesek. S olyan kevés a pasi, a jó pasi, s az is mind foglalt! Rengeteg nő él ilyen beteges kapcsolatban. Előfordul, hogy ők csak „pótszerek”: a férfi csalódott, s velük vigasztalódik. Egy másik nőt imád, aki elhagyta. Még mindig és örökké csak róla ábrándozik – vagy éppen a feleségén áll bosszút, aki, úgymond, elhanyagolja. S hogyan lehet felvenni a harcot egy ábránddal? Egy szerető nem lesz olyan tökéletes, mint az a nő, aki a távolság ködébe vész, vagy akit nem kapnak meg szőröstül-bőröstül.
Lehet-e úgy szakítani, hogy ne legyen fájdalmas? Mi legyen az első lépés? Az igazság az, hogy nemcsak egyetlen lépésre, hanem nagyon sokra van szükség ahhoz, hogy el tudjunk szakadni – a szeretőnktől. S önbecsülésre és egészséges női öntudatra. Ez utóbbi pedig eléggé nagy hiánycikk a piacon.
Három év
Ezt mondják a pszichológusok. A lélekbúvárok szerint a házasság és a viszony dinamikája nem különbözik egymástól. A lángolás mind a kettőben három évig tart. „Ezután a szerető érezni kezdi, hogy vonzereje csökken a férfi szemében. Ha ez alatt az idő alatt nem sikerül a szeretőnek magához láncolni a férfit (mondjuk, egy gyerekkel), akkor el fogja veszíteni. A férfit, aki valójában nem akarja elhagyni a családját, idegesíteni kezdi a szerető, mert elégedetlen, mindig követelőzik. Egészen olyan már, mint egy feleség. (Hisz tudtad, hogy feleségem van, most mit akarsz?!) Ezért visszamegy a családjához, és idővel új szeretőt keres. A feleség előnyben van akkor, ha a férfi titokban tartja a szeretőjét, mert a feleség a hivatalos, a szerető pedig mintha nem is volna. Más az eset akkor, ha a férfi nyíltan felvállalja a szeretőjét.
Ilyenkor elkezdődik a bigámia: egy boldogtalan férfi él két boldogtalan nővel. A megoldás sokszor egy még rosszabb felállás: a férfi megcsalja mind a két asszonyt, és viszonyt kezd egy harmadikkal. Ott még tiszta lapot oszt, úgy gondolja...
