Ádám Gyula fotós a székely farsang képeit hozta el nekünk.
Erdélyben ma már hivatalosan szervezik a farsangbúcsúztatást, ami számos turistát vonz. A székely farsang résztvevői Hargita megye hagyományőrző csoportjai.
A téltemetés a húshagyókedd előtti szombaton zajlik, a helyszín pedig évről évre változik. A csoportok énekelve vonulnak végig az utcákon. A maszkok a jókedvről gondoskodnak: itt is jellegzetes zsánerfigurák jelennek meg. A beöltözött „papok” meghintik vízzel a bámészkodókat, hogy lemossák a bűnöket.
A fő figura a szalmabábu, a fő cselekmény pedig a szalmabábu végigvitele, elsiratása, majd a végén a bábut a siratóasszonyok kétértelmű szövegek kíséretében elégetik.
A szalmabábu elégetése másutt is ismert farsangi szokás – nem úgy a bikaütés, ami igazi kászoni kuriózum.
Képeinken a kászoniakat láthatjuk, akik a farsangot bikaütéssel búcsúztatják. Pontosabban: egy „bikát” visznek a vásárra. Kászonban a bikát hídon égetik el, az égő szalmafonatot a patakba rúgják, hogy a víz elvigye.
A maskarák: a vizsgáló orvos, az alkudozó kereskedő, a nagy kaszával hadonászó halál, a vénkisasszony, a megesett leány, az apró vőlegény a hatalmas menyasszony mellett, valamint az ördög és a kecske. Azt mondják, hogy aki vendégként bekapcsolódik a farsangtemetésbe, az nemcsak a székely vendégszeretetet tapasztalja meg, hanem közelebb kerül a világ megértéséhez is.
Ma űzzünk csúfot egymásból, mert holnap kezdődik a böjt – buzdítanak vidámságra a résztvevők. A bikát alakító legényt szalmaruhába öltöztetik, fejére káposztafőző cserépfazekat tesznek, arra pedig bikaszarvakat illesztenek, nyakába pedig kolomp kerül.
A „megveszekedett” bika gyakran „beront” a nézelődők, főleg a kisebb gyerekek közé. Közben kezdetét veszi az alkudozás a jószágra. „Csupa csont és bőr, mit kér ezért a vacakért?” – kérdezi a vásárló. „Vacak magának a hátgerince!” – replikázik a bika gazdája, amire azonnal jött a válasz. „Az magának a térgye kalácsa”. S mivel a bika árát nem adják meg, a gazdája „leüti”.
Ezután a szalmát meggyújtják, vagyis elégetik a gonosz telet, helyet adva az eszem-iszomnak és vigasságnak. Az asztalok roskadoznak az ételtől, többek között főtt pityókát, túrót, sajtot, szalonnát, zsíros kenyeret, szendvicseket, csörögét és fánkot kínálnak a vendégeknek.
Egy ősi hiedelem hívta életre a farsangi zajos mulatságokat. Elődeink azt hitték, hogy ilyenkorra már a Nap legyengül, és a rossz szellemek életre kelnek. Vigalommal, maskarákkal akarták elűzni őket.
Böjtelő
Január hatodikától hamvazószerdáig tart a farsang, más néven Böjtelő hava. Azért is „böjt elő“ a neve, mert ezután már kezdődik a negyvennapos böjt. Hamvazószerdán a papok hamuval keresztet rajzolnak a hívők homlokára, mondván: „Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel.“
Az iszákosságot és a torkosságot az egyház mindig büntette. Kivétel volt a farsang, ekkor büntetlenül lehetett tobzódni. Álarcra pedig azért volt szükség, hogy a farsangolók kihangsúlyozzák: igazában nem is ők bűnöznek és mulatnak, hanem valaki más...
Farsang után, amíg nem pattant ki a barka és a sok rügy, böjtöltek és imádkoztak az emberek, hadd múljon el a tél. A kikelet aztán a húsvéttal érkezett meg.
Bábuégetés
A füst és a tűz a megtisztulásban játszik szerepet. Erdélyben a szalmabábut Illésnek nevezték. Elégetésével a telet is megcsonkították...
