Nemrégiben az Új Nő 5 órai tea című műsorának vendége Bodó Judit, a neves borász volt. Judit a Csallóközből, Bős városából származik, és majdnem 25 éve él a tokaji borvidéken. A somorjai gimnázium után tanulmányait Mosonmagyaróváron végezte, az agrártudományi egyetemen. Férjével 2000-ben költöztek Tokajba, ahol megalapították a saját pincészetüket, a Bott Pincét.
Beszélgetésünkből kiderül, hogy a borászkodás nem csupán egy mesterség, sokkal inkább egy életforma. Szó esik a borászat iránti szenvedélyéről, a kitartásról, a családi összetartásról és arról, hogy miként lehet a hivatást és a családi életet egyensúlyban tartani.
Bodó Judit
– Mesélj egy kicsit magadról! Mi vitte rá anno a csallóközi lányt arra, hogy kiköltözzön a tokaji borvidékre, hogy ott neves borásszá váljék?
– Ez nem volt ilyen egyértelmű. Én vágytam a német közösségre, németül szerettem olvasni, a német embereket, német kultúrát akartam egy picit jobban megismerni, ezért Dél-Tirolba költöztem. Délelőtt egy gyerekre vigyáztam, délután pedig nyelviskolába kellett volna járnom. Ám mivel jól beszéltem németül, okafogyottá vált a tanulás. Végül egy almáskertben és egy szőlősben kezdtem dolgozni. A megkeresett pénzt az egyetemi tanulmányaimra tettem félre. Itt ismerkedtem meg két borásszal, akik 1998-99-ben Tokajban befektetésbe kezdtek. Ők kértek meg arra, hogy egy-két évre költözzem ki Tokajba, és segítsek nekik a vállalkozásukat két nyelven elindítani. Két évig egy panzióban éltem, s végig azt éreztem, hogy nekem itt a helyem. Nem esett hát nehezemre visszajönni ide a férjemmel sem. Aztán 2005-ben megszületett az első fiunk, Bendegúz. Ez volt a válaszút. Ekkor döntöttük el, hogy saját vállalkozást hozunk létre. Idén tehát 20 évesek vagyunk, ami még most is hihetetlen a számomra.
– Mint említetted, a férjed, Józsi kísért el téged Tokajba, akivel nagy szeretetben vagytok egymás iránt. Mesélnél egy kicsit a ti harmonikus kapcsolatotokról?
– Tizennégy éves korunk óta ismerjük egymást, és nagyon eleven az érzelmi életünk. Együtt sírunk, együtt nevetünk – és maximálisan támogatjuk egymást. Mi tényleg sülve-főve együtt vagyunk. Nem is tudom elképzelni, hogy akinek nincs szőlője, min veszik össze a férjével este.
Nálunk csak talajmunkán, szőlőtelepítésen, szőlőterület-vásárláson vagy hordóhasználaton folyik a vita, de végül is nincs az nagy hegy, amit Józsival ne tudnánk együtt megmászni.
– A borászatotoknak Bott Pince a neve. Milyen különleges kapocs fűz titeket a Bott névhez?
– Én voltam Bott Judit, mielőtt férjhez mentem Józsihoz. Sok borász arra biztatott bennünket, hogy a személyünktől független nevet válasszunk, mert így védve vagyunk, ha netán csődbe megyünk, de én nem tudok úgy gondolkodni, hogy „mi lesz, ha”. A névválasztásban tehát a gyermekkorom volt a segítségemre. Édesapámnak két lánya van. Aggódott, hogy nem lesz, aki tovább vigye a Bott nevet. Most borzasztóan büszke vagyok arra, hogy 15-16 ezer palackon ott díszeleg a családunk neve, tehát valamilyen szinten csak megőriztem azt – és állítólag a borom is jó. (Mosolyog.)
– Manapság egyre több a női borász, de valljuk be, ez nem kimondottan egy női szakma. Ennek ellenére te meglehetősen nagy hírnévnek örvendsz mind a neves borászok, mind pedig a hétköznapi borkedvelők körében. Mi a titkod?
– Személy szerint örülök, hogy egyre többen vagyunk mi, női borászok a szakmában, mert szerintem jó dolog női energiákat bevinni egy férfiközegbe, nagyon sok pozitívummal jár. A nőkben van egyfajta plusz érzékenység. Kulka János mondta egyszer: „A színpadon mindenki színésznő, csak vannak a férfi színésznők, meg a női színésznők.”Szerintem a borászatban is így van.
– Honnan az ambíciód, hogy a borászok között is az egyik legjobb légy?
– Nálam soha nem volt cél a siker. A siker mindig valaminek az eredménye, és ez a valami általában egy hosszú folyamat. Kitartó munka, szorgalom, fantázia, innováció kell hozzá. Nem szeretem, ha valaki azt mondja: „Szerencsés vagy, mert azt csinálod, amit szeretsz.” Kemény munka van mögötte. Szinte sosincs szabad esténk vagy hétvégénk. Mi abból élünk, hogy közvetítjük a tokaji bor nagyságát a vendégek felé.
– 2021-ben elnyerted a Borászok Borásza címet, ami Magyarországon a legnagyobb elismerés, amire borász csak szert tehet. Milyen érzésekkel álltál fel a színpadra, amikor kimondták a nevedet? Mit adott neked ez a díj?
– Hát, ott volt egy ötperces fáziskésés. Amikor a nevem megjelent a kijelzőn, akkor én próbáltam Józsit is a színpadra „cibálni”, hogy ne legyek egyedül, hiszen soha semmilyen helyzetben nem vagyok egyedül. De ő nem mozdult. Azt mondta: „Jucika, a te neved van kint, igyekezz, mert szól a zene!” Végül kimentem, miközben a lábam borzasztóan reszketett. Elmondtam, hogy szerintem Vida Péterben sokkal nagyobb az alázat a természet iránt, Demeter Zoli sokkal precízebb, mint mi vagyunk, Szepsy Istvánnak a fejében századokra előre van tudás, és a végén oda jutottam, hogy itt vagyok én, és megpróbálom ezt a díjat méltóképpen viselni. Azt sajnálom, hogy csak egy nevet írnak fel, pedig a belefektetett munka nem kizárólag az enyém. Az elismerés nemcsak az én érdemem, hanem a férjemé, Józsié és a három kollegánké ugyanúgy. A díj tehát nem az enyém, hanem a miénk.
– Aki egy kicsit is ért a borhoz, az mindenki a terroir-ról beszél. Mi az a terroir, és hogyan kapcsolódik a Tokajhoz, valamint világviszonylatban miben áll a tokaji titka?
– A terroir egy nagyon leszűkíthető – akár még dűlőn belüli – részt is jelent. 15 millió évvel ezelőtt a miocén korban több mint 400 működő vulkánunk volt. Az, hogy milyen gyakorisággal öntött ki a láva, hogy volt-e ott gejzír, vagy hogy a Pannon-tenger hol terült el a vulkánhoz képest, adják meg a talaj típusait. Ezek alkotják az egyes terroir-kat. Van egy nagyon jó borfajtánk, a furmint. Ez egy diszkrét, visszafogott illatú bortípus, amelyik magába engedi ezeket a dűlőket és különböző talajtípusokat. Ez a legnagyobb kincsünk Tokaj-hegyalján, hogy összesen 27 település határában lehet tokaji bort készíteni. Nekünk Erdőbénye és Tolcsva határában 500 méteren belül három dűlőnk van. Ott terült el a Pannon-tenger, és ott voltak a víz alatti vulkánok is. Amikor a víz visszahúzódott, evaporálódott, akkor a különböző kagylókból, moszatokból, csigákból egy nagyon mészköves, porózus talaj keletkezett, ami a furmintnak képes egyfajta sós ízt kölcsönözni. Ha 200 méterrel arrébb megyünk, a Kulcsár-dűlőn a kifolyt láva riolitszőnyeget hozott létre, amit a ’60-as években rigolekével törtek fel. Oda ültették aztán a szőlőt. Ez a terület egy kovaköves, kicsit erdei, avaros ízű bort tud kínálni.
80 méterre tőle, feljebb van a Csontos-dűlőnk, amely Csicseri Csontos Andrásról kapta a nevét. Ő volt az első, aki oda szőlőt telepített 1472-ben. Tehát a tokaji borvidéknek az a különlegessége, hogy például a furminton keresztül közvetíteni tudjuk a világnak a dűlők közti különbségeket.
– Pár éve építkeztetek, és egy kerámiagyárat is megvásároltatok. Mekkora területet tudhattok magatokénak?
– Jelenleg tízhektárnyi terület van a birtokunkban. Fél hektárral indultunk, és mindössze 1400 palackunk volt az első évben. Ez a terület hat különböző dűlőben van négy különböző altalajjal. Először csak egy szoba-konyhánk volt, ahol a gyerekekkel éltünk, valamint egy mindössze nyolcméteres bérelt pincénk, ott készítettük el a borokat. Pár éve Bodrogkeresztúrban találtunk egy nagyon régi ingatlant, amit a helyiek kerámiagyárként ismernek. Ezt újítjuk fel fokozatosan. Három részre osztottuk, az első része a kóstolóterem, a közepe a borászat és a harmadik része a készáruraktár.
– A borászkodás nem egyszerű feladat: nem abból áll, hogy leszedem a szőlőt és megerjesztem. Mi a jó bor titka? Hogyan lehet használni a biotermelést a szőlészetben?
– Legjobb, ha ott veszünk szőlőt, ahol nincs hó, mert az egy meleg terület. Meg kell tanulni, hogy a szőlőt két szemre kell metszeni, hogy a hajtást válogatni kell. Fontos, hogy ne használjunk semmilyen vegyszert vagy a talajból felszívódó szereket. Ipari sütőport, ként, maximum rezet használunk a peronoszpóra ellen, de mi inkább a lombtrágyát részesítjük előnyben. A földet vitaminokkal gazdagítjuk, hogy a szőlő immunrendszere erős legyen, ezzel meggátoljuk a veszélyesebb lisztharmat- vagy peronoszpórafertőzést. Szüretidőben száraz boroknak csak a 100%-ban egészséges fürtöket szedjük le, de az édes borok esetében is igyekszünk a lehető legszebb, legegészségesebb fürtöket kiválogatni, mert csak így tudunk jó minőségű bort készíteni.
– A borászkodással kéz a kézben járnak mindenféle borkóstolók, borvacsorák, melyek során mindig elkápráztatod a vendégeket az ékesszólásoddal. Honnan örökölted ezt a különleges tehetséged?
– Szerintem biológiailag belém van kódolva. Már gyerekkoromban is sokat szerepeltem, szavaltam, színésztanfolyamrajártam. Az irodalom mindig is szerves részét képezte a mindennapjaimnak. Minden regényben, minden versben megtalálom azt a fél mondatot vagy azt az üzenetet, amit utána tovább adhatok. Kosztolányi mondta: „A könyvben nem az az érték, amit beleírnak, hanem amit kiolvasunk belőle.” Ugyanezt érzem a borok kapcsán is. A bor is egyfajta kultúrtermék, amelyet sok mindenre lehet használni.
A videó a képre kattintva érhető el!
– Te már Dunaszerdahelyen is előadtál egy borvacsorán. Egy olvasónk azóta is felemlegeti Karen Blixen Babette lakomája című művét. Hogyan kapcsolódott ez a mű a borkóstolóhoz?
– Nagyon valószínű, hogy éppen előtte olvastam. Babette Angliából menekül, és egy norvég parton köt ki. Meghívja vendégségbe a falu népét, akik ugyan elfogadják a meghívást, de aggályaik vannak a hölggyel szemben. Babett süt-főz napokon keresztül, majd a közösség asztalhoz ül. Pukkan egy pezsgő, amit ők még sosem hallottak, megisszák, majd ugyanez történik a bordeaux-i vörösborral is. Az emberek kezdenek felengedni, beszélgetni, szórakozni. Az est előrehaladtával pedig megváltozik a kapcsolatuk egymással és a külvilággal is. Erre képes a bor, összehozza az embereket.
– Különféle ételekhez különféle bor dukál. Hogyan tudod megállapítani, hogy egy-egy ínyencség mellé mit kínálj?
– Nem szeretem a sztereotípiákat, tehát mindent kipróbálunk. A lösztalajból friss, trópusi gyümölcsös borok készülnek, ezeket érdemes salátákhoz fogyasztani. A tokaji aszú májjal a legfinomabb, de az édes borokhoz általában sajtot kínálok, mert az kihozza a bor zamatát. Tévhit, hogy a vadétel csak vörösborral jó. Nagyon finom vörösborral, de én inkább a Kulcsár-dűlőből származó hárslevelűnket szoktam ajánlani a vendégeknek, amelynek van egy kis csersavas, kovaköves utóíze. Három-négy éves állapotában vadhúsokkal, erdei gombákkal briliáns kompozíciót alkot.
– A borászkodás és az anyaság is teljes embert követelő feladat. Hogyan tudtad a kettőt egyszerre, párhuzamosan működtetni?
– Röviden válaszoljak? Nehezen. 400 kilométerre a családtól piszkosul nehéz megszervezni azt, hogy dolgozzunk is, illetve gyereket is neveljünk. Néha, ha visszanézek, magam sem tudom megmondani, hogyan csináltam. Mindig igyekeztem helytállni a munkámban is, illetve anyaként is.
Törekedtem arra, hogy a gyermekeim ne szenvedjenek hiányt semmiben, mégis nagyon sokszor van lelkiismeret-furdalásom. Mindezek ellenére úgy érzem, mindent megtettem, ami az adott élethelyzetben az erőmből tellett.
– Gyakran jártok haza Bősre? Mi az, amit esetleg a Csallóközből vittél magaddal, és a munkád során kamatoztatni tudtad?
– Igyekszünk minél gyakrabban jönni, hiszen egyikünk sem engedte el az itteni gyökereit. Mélyen a lelkünkbe van ivódva, nemcsak nekünk, de a gyerekeinknek is. A bősi búcsú, illetve a karácsony szent dolog, azt mindig itthon töltjük. Bősön nőttem fel, és a bősiek azóta sem engedtek el. Nemcsak a családom, de a városbeliek is gyakran meglátogatnak bennünket Tokajon, ezért nagyon hálás vagyok. Mi itt tanultuk meg értékelni azt, amink van. A családom nevelt arra, ami igazán fontos: az alázatra.
– Te már rengeteg mindent elértél. Van még hová fejlődni? Van esetleg valamilyen kitűzött cél, amit mindenképpen szeretnél elérni?
– Fejlődni mindig lehet, de számomra a legfontosabb mindig az volt, hogy egészségesek legyünk mind szellemileg, mind pedig testileg. Talán csak egyetlen célom van: az, hogy amit elértünk, tovább tudjuk örökíteni...
