Szélmalomharc-e olvasást népszerűsíteni, mikor pár másodperces videók támadják az ingerküszöbünket? Mikor alig olvasunk? Látogatás egy könyvtárban, ahol nem csupán könyvek vannak.
Az agy egyes területei nem fejlődnek, ha a gyerekek nem olvasnak. Aki olvas, az örökké tudni fogja, mi a jó és mi a rossz, mert azt a könyvekből megtanulja. A könyv iránytű – a rossz környezetben felnövekvő gyerek is különbséget tud tenni jó és rossz között, ha olvas. A könyv olyan érzelmi gazdagsággal bír, amit a mobiltelefon nem tud megadni. Ám ezt hiába mondjuk. Akkor is alig olvasunk, az új nemzedékeknek – de már a régieknek is! – kevés az inger, amit egy könyv nyújthat.
Lacza Ilona
Zizegő könyvlapok és a Gutenber-galaxis
Sokszor leírták már, hogy vége a Gutenberg-galaxisnak, vagyis nem fognak könyveket olvasni az emberek. Soha nem voltunk ennyire közel ehhez a jóslathoz, mint manapság. A betű tudás! Gutenberg, a német nyomdász a 15. században feltalálta a könyvnyomtatást, ami hatalmas forradalmat jelentett, hisz azontúl nem csupán a kiváltságosok jutottak hozzá a betűhöz. A betű tudást adott az embernek, a tudás pedig hatalmat. Ezt senki nem vonta kétségbe, mígnem 1962-ben megjelent Marshall McLuhan híres tanulmánya, amelyben azt írta, hogy „vége a Gutenberg-galaxisnak”. Annyira elterjedt a tévé, a mozi, hogy az emberek már nem a könyvekből fognak tájékozódni. A jóslat nem teljesedett be, az internet megjelenése azonban átírta a világot. Megérjük-e a könyv reneszánszát? A Csallóközi Könyvtárban zizegő könyvlapok között kerestük a kérdésre a választ.
Beszélgetés Lacza Ilonával, a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár igazgatójával
Lacza Ilona Pozsonyban született, a Duna utcai gimnáziumban érettségizett, majd könyvtárosi szakközépiskolai végzettséget, később főiskolai diplomát szerzett. 42 éve dolgozik a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtárban. (Az elmúlt 7 évben igazgatóként áll helyt.) Ilonának egy fia van, s nem csupán „civilben” él-hal a növényekért és az állatokért. Kezdeményezésére az intézmény állatbarát lett. Az ifjúsági részleg pedig felvette a Cica Mica nevet, és felújítva várja kis olvasóit.
Aki szeret, annak fickándozik a szíve. Annak az élete színes, és süt a napja. Ám az ember nem csupán egy dolgot tud szeretni – aki szeret, az mindig többes számban gondolkodik. Más is részesüljön az örömből, ami az ő szívét fűti. Így a könyvtáros például nem csak a zizegő könyvlapokat szeretheti. Szeretheti mellettük az állatokat és a zöld növényeket is, s a környezetében ezek is megjelennek, hogy másokat is boldoggá tegyenek.
A Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár 72. éve létezik. 8 könyvtári szakdolgozó, 2500 beiratkozott olvasó, évi 400 esemény, több mint 106 ezer kötet (a könyvtár adatai számokban). Járási és regionális könyvtár, fenntartója Nagyszombat Megye Önkormányzata.
Ilona mellett észrevétlenül elkezdtek élni a zöld növények, de figyelmét másra is kiterjesztette. Négylábú kedvenceinkre például. Ilona munkatársaival olyan közösségi teret varázsolt a dunaszerdahelyi kultúrház szívébe, amelyik sok érdekességet tartogat. Ámulunk és bámulunk, miközben ebben a zöld oázisban sétálgatunk. Ám van itt technika is, a folyóiratos szobában például a 3D-nyomtató színes szálakból állatkákat készít a gyerekeknek: a semmiből valamit.
– Előfordul még, hogy valaki csak úgy bejár olvasgatni a könyvtárba? – kérdezzük Lacza Ilonától.
– Hogyne! 2500 tagunk van: sokan rendszeresen visszajáró olvasók, mások csak hétvégenként jönnek, hogy egy kávé mellett átlapozhassák a kedves folyóirataikat. 106 ezer kötetünk van, de folyamatosan frissítjük az állományunkat. Vezetünk egy listát, ahová az olvasók felírhatják, hogy melyik frissen megjelent könyvet szeretnék elolvasni. Emellett arra is ügyelünk, hogy a környezet otthonos legyen. Ezt szolgálja többek között a rengeteg növény, illetve tavaly márciustól állatbarát könyvtár vagyunk.
Eszembe jut egy rongyosra lapozott könyvecském. Kedves gyerekkori regényem, amelyik egy könyvtáros néniről szólt, akiről kiderül, hogy igazából egy jóságos tündér. Ilona könyvek iránti rajongásával szintén olyan, akár egy tündér. Szereti a növényeket, szereti a cicákat, s hisz abban, hogy a könyv érzelmileg gazdag emberré tehet bennünket.
– Ez mit jelent? Jöhet a kutya vagy akár a cica?
– Nagy vágyam volt, hogy a gyerekrészlegünknek – a Cica Mica könyvtárnak – legyen egy saját cicusa. Magyarországon láttunk erre példát a szekszárdi könyvtárban. Belső udvar hiányában azonban nem adottak a körülmények, hogy jól érezhesse magát nálunk a cica vagy a kutya. Hazabeszélek, hisz jómagam is nagy állatbarát vagyok, otthon hét cicám van.
– Mit jelent akkor az állatbarát jelző?
– A magyar Állatbarát Könyvtár Program ajánlása szerint minden hónapban kiválasztunk egy állatkát, és tematikus programokat szervezünk köréje. Tavaly húsvétkor például a gyerekek nyuszis meséket hallgattak, illetve hoztunk két nyuszit, őket megetethették, megsimogathatták. Ősszel Matyi úr, a méhész elhozta nekünk üvegkaptárját és sok-sok fajta mézet. A gyerekek megismerhették a méhek munkáját, s kedvükre kóstolhattak. Aki szeretne beiratkozni hozzánk, a beiratkozási díj fejében állateledelt is vásárolhat – amit továbbítunk a nagymegyeri Dog Azyl és a dunaszerdahelyi Mačičky polgári társulásoknak.
3D-vel nyomtatott gyerekvárók.
– Ezek szerint nem véletlenül választotta Szabó Magda Sziget-kék című művét, mikor felvetettük, hogy lefotóznánk kedvenc köny-vével...
– Azért áll ennyire közel a szívemhez, mert az írónő állatos köntösbe bújtatta a – nagyon is emberi – cselekményt. Szabó Magda gyerekkönyvei közül a Tündér Lalát szokták emlegetni, pedig a Sziget-kék mondanivalója legalább annyira fontos. A főszereplő egy tízéves kisfiú, aki az édesanyjával autóbalesetet szenved. Az anyuka elrántja a kormányt, hogy ne üssenek el egy útra szaladó kutyust – az ütközés következtében azonban eltörik a hátgerince. A kisfiút a házsártos nagynénje gondjaira bízzák, nénikéje birtokán azonban ráébred: érti az állatok nyelvét. Végül Kandúrka és János mókus elvezetik őt a Szigetre, ahol nehéz sorsú, kínzott állatkák élnek nagy békességben. Itt a csacsi és az oroszlán együtt járnak iskolába, és senki nem bánt senkit. A helyi tudósok – három farkas – pedig felkutatják az elixírt, amellyel megmenthetik a kisfiú anyukáját. Nyolcéves lehettem, amikor ez a csoda szép történet a kezembe került: sokat tanultam belőle a szeretetről és a segítségnyújtásról.
– Ezek szerint kislányként is sokat olvasott.
– Nővéremmel faltuk a könyveket, a klasszikusokat és a kortársakat egyaránt. Így egyenes út vezetett a könyvtárosságig. Pozsonyi származású vagyok, már férjnél voltam, amikor a szüleim után Dunaszerdahelyre költöztünk. 1983-ban kerültem a Csallóközi Könyvtárba.
Kísérleti jelleggel éppen akkor indították el a mezőgazdasági részleget, s én ott kezdtem a valódi könyvtárosi pályámat. Majd – a bibliográfiai osztály kivételével – mindegyik részlegen megfordultam.
– Jól sejtem, hogy nagyot változott a szakma az elmúlt 40 évben?
– Igen, minden megváltozott: a könyvtár külleme és küldetése is. Természetesen továbbra is gyűjti, feldolgozza és kölcsönzi az irodalmat, vagyis maradnak a klasszikus feladatok; ám 2025-ben ez szinte már háttérmunkának számít. Ma a közösségi rendezvények szervezése áll az előtérben: folyamatosan kutatjuk, hogy milyen témák foglalkoztatják az egyes generációkat, illetve azon törjük a fejünket, hogyan lehet az olvasást népszerűsíteni. Évente több mint 400 rendezvényt szervezünk. Akadnak kisebbek, megünnepeljük az évfordulókat, többségében viszont gyerekfoglalkozásokat tartunk. A fiatalok a kütyükhöz kötődnek, és eltávolodtak a könyvektől. Sima felolvasással már nem nagyon lehet a figyelmüket lekötni: ehelyett olyan interaktív programokon dolgozunk, amelyek egyszerre hatnak több érzékszervükre. Például a mesetornán a kicsik „elmozogják” az adott mese cselekményét. Rögtön izgalmasabbá válik a történet, ha ők játsszák a bányába menetelő, csákányozó törpéket! De akár a meseföldrajzot is említhetném. Egy Oroszországot bemutató meseórán például a gyerekek úgy ismerkedtek az orosz irodalommal, hogy közben orosz süteményt kóstoltak, illetve kazacsokot táncoltak.
– Ezek a foglalkozások lekötik őket?
– Az alapiskolások általában annyira élvezik, hogy rögtön fogadkozni kezdenek: „Holnap visszajövök anyuval!” Ezért sem mindegy, hogy otthon a szülő hogyan viszonyul az olvasáshoz. Múltkor például az egyik kisfiú meglátta a kolléganőt a kultúrház előtt, s be akarta invitálni az anyukáját. „Ott a könyvtáros néni!” – kiáltotta, mire az anyuka csak ennyit felelt: „Most nem érünk rá.” Sajnos, a könyvtár nem tud csodát tenni, a szülők és a pedagógusok nélkül félkarú óriás vagyunk. Nekünk, felnőtteknek a felelősségünk, hogy mobiltelefon helyett könyvet adjunk a gyerek kezébe! Szerencsére még mindig sok a lelkes tanító néni, és kevesebb az olyan, aki csak legyint: „Ezek a gyerekek úgysem olvasnak. Kár nekik könyvet mutatni!”
Egyébként csodálatos, színes fejlesztő gyerekkönyveink vannak: a kicsik szívesen lapozgatják ezeket a felújított gyerekkönyvtárunkban.
– Az iskola már kongatja a vészharangot, hogy a diákok szövegértésével baj van. Nem értik, mit olvasnak. Sőt, sokszor az olvasással is gondjaik vannak...
– Tudtommal az iskolában karácsonyra már olvasni kell az elsősöknek, s ezt nagy hibának tartom. Igaz, én már régen voltam gyerek, de a zs betűt csak valamikor június környékén vettük. Nem is volt problémánk az értő olvasással, mint a mai gyerekeknek! Aki nem érti, mit olvas, az tanulni sem fog tudni. Én azt vallom, hogy legalább harmadikos korig együtt kellene olvasni a kicsikkel: nem szabad magukra hagyni őket a betűk világában. Sőt, ha szülőként hajlandók vagyunk dramatizálni az olvasottakat – például brummogni, amikor a maci brummog –, a gyerekben az rögzül, hogy olvasni élvezet. Tény, hogy ahol a szülők olvasnak, ott nagyobb eséllyel lesz olvasó a gyerek.
– És mi a helyzet a nagyobbakkal?
– A középiskolás korosztályt nehezebb elérni, őket a zenén keresztül próbáljuk megfogni. Például rendhagyó zenés irodalomórákat szervezünk művészek bevonásával. Persze a felnőttek számára is rendezünk koncerteket, könyvbemutatókat, kiállításokat, vetítéseket. Odafigyelünk az idősebb korosztályra is: digitális képzéseket tartunk, illetve kijárunk az idősotthonba. Bevezettük a társasjátékkölcsönzést. Utóbbi nem kapcsolódik szorosan az olvasáshoz, de mint előbb mondtam, a könyvtárnak missziója a közösségépítés. Nincs annál nagyszerűbb érzés, mint amikor látjuk, hogy jól érzik magukat nálunk az emberek!
– Sokat vitatott téma, hogy az iskolában mit olvastassanak a gyerekekkel. Ön szerint szükség van 2025-ben kötelező olvasmányokra?
– Ma szabad a választás. A pedagógus eldöntheti, hogy a gyerekek mit olvassanak. Az alapműveltség miatt fontos volna belenézni a nagy klasszikusokba, de ne feledjük: ezek a művek nem a mai kor nyelvezetén, s főként nem a rohanó embereknek íródtak. Így jó előbb beszélgetni róluk, hogy a gyerekek megérthessék a régi korok gondolkodásmódját. Persze vannak olyan kötelezők is, amelyek örök érvényűek. A Kincskereső kisködmönből például a mai gyerekek is rengeteget tanulhatnak a születésről, az életről és az elmúlásról.
– Hogy látja, mi teszi a jó könyvtárost?
– A mai világban a könyvtáros rendezvényszervező és információs menedzser is egyben.
Az információ óriási érték, s nekünk, könyvtárosoknak elsőként kell eligazodnunk ebben a sűrű rengetegben.
– Könyvtáruk joggal viselhetné a zöld könyvtár nevet, hiszen gyönyörű növényeik vannak.
– A növényeket legalább annyira szeretem, mint az állatokat. Általában délutánonként foglalatoskodom velük, amikor kicsit kikapcsolok. Meglocsolom őket, leszedegetem az elszáradt leveleket, tápoldatot adok nekik. Sok az anyósnyelvünk, a fokföldi ibolyánk, a buzogányvirágunk és a vitorlavirágunk – ezek aztán elszaporodtak az évek során. Ha az ember szereti a növényeket, könnyen kitapasztalhatja, mennyi vízre és fényre van szükségük, hogy jól érezzék magukat. Ezek itt, ni (az ablakpárkányon álló ibolyákra mutat) épp gyógykezelésen vannak az irodámban. Mivel az ibolyának nagyon magasan vannak a gyökerei, hajlamos a földből „kimászni”. Vannak virágok, amelyeknek a nevét sem tudom. Ám nem ez a fontos! Figyelem, hogy mikor kell őket átültetni, néha még az ünnepek között is bejárok ültetni és öntözni, mert nem mindegyiknek tesz jót a szünidő. Ám ezt nem muszáj a cikkbe beleírni! (Nevet.)
– Miért? Hiszen az elhivatottsága példaértékű!
– Az az igazság, hogy ha az ember 40 éven át dolgozik ugyanazon a helyen, már otthon érzi magát. Az évek során a könyvtár – növényestül, mindenestül – kicsit az otthonom lett. S tudom, hogy minél inkább kötődőm hozzá, annál nehezebb lesz elengedni.
– Itt azonban még korántsem tartunk. Ugye?
– Nem, még rengeteg tervem van! (Mosolyog.) S az új ötletek fialják a még újabbakat. Például nagyon szeretnénk egy kivetítőt a folyosóra, ahol folyamatosan futhatnak az aktuális programjaink. Illetve szeretnénk bevezetni a házhoz szállítást, hogy a mozgáskorlátozott olvasóink is igénybe vehessék a szolgáltatásainkat. Tennivalónk akad bőven!
– Hogy látja a könyv jövőjét? Visszatérhetünk még az olvasáshoz?
– Egyszerre bizakodom és aggódom. Aggódom, mert a mesterséges intelligencia annyira gyorsan fejlődik, hogy az ember lassan képtelen lesz megállapítani, hogy mi az igaz – és mi a hamis. Az interneten rengeteg a fals információ. Ha egyszer a szellem kiszabadul a palackból, azt már nehéz lesz oda visszagyömöszölni... Bízom benne, hogy az emberek egyszer ráébrednek, mit veszítenek azzal, hogy hátat fordítanak a könyvnek. Szóval igen, hiszek a könyv reneszánszában.
Van utánpótlás?
Hetven évvel ezelőtt – amikor a Csallóközi Könyvtár megalakult – kulturális újrakezdés volt Csehszlovákiában. Az évtizedek nagyszerű könyvtárosokat neveltek ki, ez a generáció azonban mostanra kiöregedett. Ma alulfinanszírozott a szakma. A fiatalok inkább mennek menedzsernek vagy a bankszakmába. Nem egyszerű tehát megfelelő utánpótlást találni!
