Amikor mi vagyunk a divat

Vagyis nem mi, hanem az életből vett sztorijaink anyagra festve. Virág Anita csallóközi történeteket álmodik anyagba, és mi ezeket a ruhákat viselhetjük is, például a mostani friss tavaszban. Lássuk a tehetséges somorjai divattervező sztorizós kollekcióit.

Az Anita-sztori: Virág Anita (Somorja, 32) gyerekkorában szeretett rajzolni és Barbie babáinak ruhát varrni, csak nála a gyermekkori játéknak folytatása is lett, hiszen ma divattervezőként és grafikusként tevékenykedik. Saját márkája van, az AWA Clothes. Mellette anya, feleség, aki most már a kislányának is tervez szép, virágos ruhaanyagot.

Virág Anita (32) Pozsonyban, a Szlovák Műszaki Egyetemen végezte az alapszakot (tájépítészetet tanult), de a mesterszakot már Budapesten folytatta, divat- és textiltervezés szakon. Férje menedzser, egy kislányuk van, Somorján élnek. Szülei elváltak, mikor hétéves volt, s leginkább az anyukája és a nagymamája voltak mellette. Ez nagy hatással volt életére.

(Nem) elveszett történetek

Anita nagyon inspiratív: minden megihleti. Hall egy történetet, s gondolatban máris lerajzolja. Így születnek az ő anyagmintái, például a nagymamáktól hallott történetekből. Anitáék a vasárnapi ebédeknél mindig nagyokat beszélgetnek. Vannak régi hangfelvételei is, mivel a férje családjában hangfelvételeken is fennmaradtak a nagymama sztorijai.

Ilonka néni például elmesélte, hogy amikor a háború végén orosz repülők jelentek meg a feje fölött, nagyon megijedt, és elbújt a kukoricásba.

Egy másik története arról szólt, hogy a kertjükben lövöldöztek az oroszok, mire az anyukája kitalálta, hogy ki kellene menni a malacokért, és be kellene hozni őket a szobába: így aztán Ilonka a golyózápor közepette kifutott a malacokért. (Nem volt egy félős lány!) Ilyen és hasonló elbeszélések nyomán született meg Anita Lost Stories című kollekciója.

Repülőgépes és kukoricaföldes minták

Anita párjának nagymamája, Ilonka néni fiatal lány volt még, mikor egyszer kint ragadt a kukoricaföldön... „Amikor jött a repülőgép, jézus mária, gondoltam, mi lesz velem... Akkor kint voltam épp a kukoricaföldön magam. Féltem no, mert már egyszer akkor is a bomba úgy esett le, hogy ott voltam akkor is kint a földön. De hál’ istennek, akkor se ért semmi. Há elindultam, egye meg a fene, nem maradok kint ott egymagam. Mit csinálok ottan? Senkit nem láttam, senkit nem találtam. Akkor még megvoltak ezek a fák az út mentén, há beálltam alájuk, ne menjek az úton.” (Ilonka néni, 1929–2019)

A történethez három minta készült: egy, amelyik a kukoricaföldet madártávlatból mutatja, rajta a csodálkozó lánnyal.

Egy kukoricamintás zöld, melyen a kislány a kukoricát gyűjti...

... és egy piros-sárga, melyen orosz bombázógépek sziluettje látszik.

Hogyan születtek Anita puplinanyagai?

Anita szeretett volna kikísérletezni egy anyagot, amelyik természetes fonalból készült, jól bírja a nyomtatást, tapintásra kellemes, és nem megy tönkre a napi viseléstől. Így esett a választása egy száz százalékban aloe verából készült szövött, nagyon finom puplinra. Ennek a sajátossága, hogy nagyon selymes és puha, tulajdonságaiban a lenvászonra hasonlít: melegben hűsítő, hidegben tartja a meleget, viszont tapintásra a selyemre hasonlít. Nagyon kellemes anyag, jól viseli a többszöri mosást, és minden egyéb tulajdonsága mellett antiallergén is.

Hinnénk-e, hogy a történeteinket anyagba lehet álmodni, majd ezkből az anyagokból ruhákat lehet tervezni?

Hullámotívumos,valamint ablakos és bútoros minták

A nagy dunai árvíz Somorja nagy részét is elöntötte, víz alatt álltak a házak. Az akkor hatéves Ildikó és családja költözés előtt állt. Nagy dolog volt ez akkoriban, háromszobás modern lakásba költözni! Jött a Duna, előre kellett hozni a pakolást, s a kislány navigálta a lovaskocsit, amelyik a családi értékeket szállította. A történetből három minta is készült, egy kék, mely a víz alatt álló házakat és a lovaskocsival költöző kislányt szemlélteti; egy világos, bútorokkal megrakott minta, amelyiken a kislány pakolássza a holmit...

... és egy szürke ablakos, amelyen a kis Ildikó már a lakóház biztonságából figyeli az utcát.

„A Csallóközben akkor óriási árvíz volt. Kiöntött a Duna, fél Somorja víz alatt állt. Nekünk a következő héten kellett volna épp költöznünk egy új építésű blokkba. De anyuka úgy megijedt, hogy el fogjuk veszíteni a lakásunkat, hogy minden tulajdonunkat kocsiba dobáltuk, és úgy hajtottunk át Tejfaluról az új lakásba. Emlékszem, 6 éves voltam, és én navigáltam a kocsist. Amikor odaértünk az új lakásba, láttuk, hogy a víz az épület lábát súrolja, de szerencsére el nem érte.” (Ildikó néni, 1958)

Két erős női példát látott maga körül. Míg a nagymama a háztartással törődött, főzött, tanult a gyerekekkel, addig anyukája keményen dolgozott. (Képkeretező vállalkozása van Pozsonyban.) Amikor valaki ilyen erős nők mellett nő fel, akkor ő is erős akar lenni, és valahol úgy érezheti, hogy sosem érhet a nyomukba.