Újfent sikk a kötni. Téved, aki azt hiszi, hogy a kötögetés a gondos nagyik kiváltsága.
A színes fonalból szaporodó szemek, a kígyóként tekergőző puha sálak minden korosztályban megtalálják rajongóikat. Győződjenek meg róla Önök is!
Szép Ildikó (37) Komáromból. Fodrászként dolgozik.
– A munkám miatt szinte egész nap talpon vagyok, emberek és zaj vesz körül, így esténként jólesik megpihenni a kényelmes fotelben. Anyukám mellett üldögélve bűvölt el a színes gombolyagok világa: a sima-fordítottat tőle tanultam, a nehezebb mintákat pedig a magazinokból. Mostanság az egyszerű, letisztult mintákat részesítem előnybe – négyéves fiam, Dárius mellett ezekre marad csak energiám. Itt nem kell számolni a szemeket: automatikusan jár a kezem, s közben a fiamra tudok figyelni.
Az utóbbi időben sálak, takarók és vánkoshuzatok kerülnek ki a kezem közül. Egy puha, bújós, színes négyzetekből összevarrt takaró nagyjából egy hónap alatt készül el: ilyennel ajándékoztam meg a szüleimet és a barátnőmet is.
– Magamnak sálakat készítek – de már Dárius sincs oda a kötött holmikért. Mostanra már próbálnia sem akaródzik. Így marad modellnek a barátnőm lánya, aki annál nagyobb jókedvvel illeg-billeg a divatos szvetterekben és sapkákban.
Szép Ildikó
Kis Erika (41) Gútáról. (Pénzügyi tanácsadóként működik.)
– Családunkban előkelő helyen szerepelt a kézimunka: édesanyámtól hímezni, nagyanyámtól horgolni tanultam. Kötni egyikük sem szeretett, így anyukám egyik kolléganője tanított meg. Hetedikesként már saját kötésű pulóverben mentem síelni. Nem volt olyan minta, amit nem próbáltam volna ki. Ahogy változott a divat, úgy váltottam stílust én is. Mikor aztán a kötött divat háttérbe szorult – én is félretettem a kötőtűket. Két évvel ezelőtt aztán újra belevetettem magam a kézimunkába!.
– Egy mesefigurás sapkát készítettem, amit a nagylányom feltett a Facebookra – sorban jelentkeztek a kliensek, hogy ők is ilyet akarnak! Sokszor dolgozom képek alapján: nagy kihívás, mivel ilyenkor én tervezhetem a mintát. Bár van, aki csak annyit mond, jó legyen. Jó emberismerőnek kell lenni ahhoz, hogy az ember csupán ennyiből kitalálja, mire vágyika másik. Télen a legtöbben sálat, sapkát rendelnek, de gyakran készítek táskákat és szvettereket is. A kötés időigényes – a kézjegyemet viseli minden darab. Egyedi és több nincs belőle! Sok-sok szeretet is bele van kötve – kötni ugyanis csak addig köt az ember, míg a munka örömet ad.
Kis Erika
Sárközi Ágnes (30) Bögellőn él. Háziasszony, a gyerekeit neveli.
– Vonz minden, ami a kézimunkával és a kézművességgel kapcsolatos. Tizenhárom éves lehettem, mikor anyukámtól megtanultam kötni. Később, mivel cikinek éreztem, sutba vágtam a kötőtűket – s csak hét évvel ezelőtt találtam vissza hozzájuk.
A visszatérés nem volt zökkenőmentes: a családtagjaim is azt gondolták, az én nyughatatlan természetemhez jobban illik valami társas elfoglaltság. Ma már ők is szívesen fogadják a sálaimat, ponchóimat. Két vállkendő a kedvencem: az egyiket a nagyinak, a másikat a nagynénémnek készítettem.
– Különlegességük, hogy magam festettem a fonalat hozzájuk. Két fiam van, 10 és 12 évesek, nekik és a páromnak is szívesen kötök. Jóleső érzés volt, mikor a fiúk megkértek, tanítsam meg horgolni őket. Szerintem csak idő kérdése – és a kötéssel is barátságot kötnek. A fonalak mellett a gyöngyök a gyengéim: gyöngyszövéssel és gyöngyfűzéssel is múlatom az időt. Alkotásaimmal a tavalyi karácsonyi vásáron is sikert arattam. Ez nekem útkeresés: jelenleg épp a gyertyaöntés és a gyertyák faragásának művészetével ismerkedem.
Sárközi Ágnes
Nagy Erzsébet (60) Guszonáról.
– Először falvédőket varrtam – az első munkám még mindig megvan. Fiatal lány koromban még divat volt a kötés, még az iskolába is elhordtuk a kötőtűt, mert Kovács tanító néni is szeretett kézimunkázni. Minden nap összeültünk az ebédszünetekben kötögetni. Már közel ötven éve kötök, kezdetben a családnak – majd egyre-másra érkeztek a megrendelések. Mikor divatba jöttek a „lyukacsos” minták, egy egész napom ráment, míg rájöttem a mintára – már csak este, a fürdőkádban. Kiáltottam egy nagyot a férjemnek: Géza, már tudom a mintát! Azóta is nevetünk rajta, ha eszünkbe jut.
– A nagylányom is kézimunkázik. Kislánykorában elleste tőlem a mintákat. Kis unokámat is érdekli a kézimunka, most 10 éves, de már vagy 3-4 éve gobelineket varr. A gyerekeimnek mindig azt mondom, hogy ez az a tudás, amit senki nem vehet el tőlünk. Most a télen megsajnáltam egy szegény elsős kislányt, sapka nélkül járt iskolába. A maradék pamutból készítettem neki egy sapkát. Mindig azt mondom: Az élet is köti a sorsokat, kinek ez, kinek az jut.
Nagy Erzsébet
L. Horváth Katalin és Varga Henrietta
