Amikor meghalljuk, hogy valaki sportolófeleség, hajlamosak vagyunk luxuséletre és kiváltságokra gondolni. Azonban nem minden arany, ami fénylik...
Katalin (35, Béke) a volt szlovák válogatott labdarúgó, a kapus Novota János felesége. Hogy él egy hivatásos feleség? – ilyesmiket kérdeztünk tőle.
Novota Katalin, a focistafeleség
– Férjed, Jani már sikeres labdarúgó volt, mikor megismerkedtetek. Minden nagy találkozásnak története van. Elmesélnéd a tiéteket?
– Édesapám és öcsém nagy focidrukker, elvittek egy meccsre. Rögtön megkérdeztem: Ki az a srác a hálónál? Leteremtettek, hogy „a Novota Janit” illene ismerni. Erre aztán írtam neki a közösségi hálón. Három héten keresztül üzeneteket váltottunk, majd randira hívott. Szerelem volt első látásra.
– Milyen egy „szerelmes” első randi?
– Először megkérdeztem, hogy mi a foglalkozása. Mikor azt mondta, hogy focista, tovább faggattam. Mégis, mit dolgozik? Ennyit arról, hogy mit tudtam én a foci világáról. Tizenegy hónap múlva, immár babával a pocakomban összeházasodtunk. Az esküvő után Jani kapott egy ajánlatot Görögországba, s mivel nem volt rózsás az anyagi helyzetünk, elvállalta. Én viszont nem szerettem volna idegenben szülni, így otthon maradtam. A terhességem ötödik hónapjától külön háztartásban éltünk. Janit még a szülésre sem engedték haza. Jancsikát az édesapja a keresztelőjén látta először, másfél hetes volt.
– Ki segített neked?
– A családom mellettem állt, nem maradtam egyedül. Meg aztán: teher alatt nő a pálma. A tíz év alatt tizennégyszer költöztünk.
Egy sportolófeleségnek tiszta szívből kell szeretni, mert csak ekkor bírja ki a viszontagságokat. Mi a mai napig lelkileg is egybe vagyunk forrva Janival.
– Ha jól tudom, később utána mentetek Görögországba...
– Csak két hónapig maradtunk. Janinak nem ment ott a foci. Ezután fél évig a DAC csapatát erősítette, majd jött a Rapid Wien ajánlata. Akkor költöztünk harmadszor a 10 hónapos fiunkkal. Jancsika egyéves volt, mikor megtudtam, hogy újra babát várok. Kristóf már Bécsben született.
– A gyerekek hogy viselték a vándoréletet?
– A gyereknek az a legfontosabb, hogy a szülők harmóniában éljenek. Nem csak a gyerek boldogsága fontos. Ha elégedett a szülő, akkor a gyerek is boldog. Ovis korszakuk alatt országot is váltottunk, jártak oviba Bécsben, Debrecenben és nálunk, Békén is. Bécsben nagyon szerettünk, összesen hat évig éltünk ott. A futballklub lakást, autót biztosított a családnak. Az évek alatt a klub is sokat változott, stadiont cseréltek: így a városon belül is többször költöztünk. Bécs hatalmas előnye az volt, hogy bármikor haza tudtunk utazni a családhoz. Ekkor kezdtünk építkezni Békén.
– A külföldi ovikezdés gördülékenyen ment?
– Mindkét fiammal kiélvezhettem a gyermekgondozási szabadságot. Nincs köztük nagy korkülönbség, a természetük azonban különbözik. Jancsi nehezen szokta az óvodát. Először nem is reagált arrra, ha németül szólították, mert ő nem Jan, hanem Jancsi. Kristóf épp az ellentéte, otthon csak kis osztrák fiúnak hívjuk. Ő már egy hónappal az ovikezdés után beszélt németül.
– Hogy jött a képbe Debrecen?
– Jani egyesületet szeretett volna váltani, én pedig nem tudtam róla lebeszélni. A Rapidban megbecsült csapattag volt, én is elégedett voltam Bécsben, Jancsit már felvették egy jó nevű iskolába... Ám ekkor megtanultam, hogy alkalmazkodni kell: mert hiába jó nekem, ha Jani nem érzi jól magát. Úgy érezte, többre képes, mint amennyire itt taksálják. Közben befutott egy ajánlat Japánból, Oszakából, de Jancsika épp iskolakezdés előtt állt... Szerencsére Debrecenbe is hívták. Így négy éve átköltöztünk Debrecenbe.
– Mennyivel lett könnyebb?
– Jancsika megkezdte az első osztályt, és szó szerint kivirult. Azzal jött haza az iskolából: „Anya, itt mindenki úgy beszél, mint mi! Értenek engem.” Nagyon jót tett neki a magyar közeg, szárnyakat kapott. Kristófnak sem jelentett gondot az oviváltás. Én is beálltam a sorba, dolgozni kezdtem, megnyitottam az első igazi szépségszalonomat. Kozmetikus a tanult szakmám. A mai napig azt gondolom, hogy gyönyörű foglalkozást választottam, ami persze élethosszig tartó tanulással jár. A női szépségért dolgozok, s közben nem szűnök meg munkám „tárgyára”, az emberre figyelni. Megunni pedig még nem volt időm...
– A gyereknevelés teljesen rád hárult?
– A mai napig minden hétvégén összeülünk Janival, és ütemezünk: ki mikor ér rá, ki viszi és hova a gyerekeket. Nagy szervező vagyok, nem fordulhat elő, hogy ne tudjam, mi fog történni. Aztán ha valami borul, én is kiborulok. (Nevet.) Tudom, nem jó, hogy ennyire kontrollkényszeres vagyok, de a nagy változások közepette kellenek a biztos pontok és kapaszkodók. Hisz nálunk mindig az életünk keretei változtak meg, a nagy dolgok! 24 évesen lettem anya, és az ismeretlenben, külföldön kellett megszervezni a mindennapjainkat.
Jani Dunaszerdahely színeiben 67 bajnoki, a Rapid Wien mezében 97 bajnoki és 27 nemzetközi kupamérkőzésen állt a kapuban. 2018 februárjában vonult vissza. Együtt éltünk át minden jót és rosszat...
– Milyen a hivatásos sportolók világa?
– Csak a fényben csillog-villog, addig van jóvilág, míg ki nem hunynak a vakuk. Egyedül a teljesítmény számít, pedig a sportolónak is van lelke. Mi, a család, a támogató és kiszolgáló hátteret képviseljük, hisz a mi „jólétünk” a családfő jóllététől függ. Akkor megy a szekér, ha megy a játék. Janinak rengeteg sérülése volt, a vállát megműtötték, az arcát plasztikázták. Nekünk is fájt minden kudarc, mi is zuhantunk, mikor mélypont volt. Sokszor éreztem úgy, hogy nemcsak feleség vagyok, hanem mentor és lelki vezető is.
– Végül jó választásnak bizonyult Debrecen?
– Fél éve éltünk ott, mikor egy rutinvizsgálat során Janinál szívrendellenességet állapítottak meg. Az orvosi javallat úgy hangzott, hogy azonnal fejezze be az aktív sportolást. A diagnózis: szívaorta-tágulat. Jani akkor 34 éves volt, ami egy kapusnál még ideális. Úgy tervezte, hogy 40 éves koráig a pályán marad. Az élet átírta a forgatókönyvet.
– Ha valakinek gyerekkorától a sport az élete, később a megélhetési forrása, hogyan dolgozza fel az effajta kényszereket?
– Felkerestük a szakorvosokat: Bécsben, Pozsonyban és Budapesten is jártunk. Ugyanaz volt a verdikt: nem szabad folytatni, nem szabad túlterhelni a szívet. Jani azóta is háromhavonta jár kontrollra. Egy hétig maga alatt volt, de utána fellelkesült, tervezgetni kezdte, hogy otthon kapusiskolát nyit... Az igazi sportoló minden vesztes helyzetből feláll. Megegyeztünk, hogy kivárjuk az iskolaév végét, és csak utána költözünk. Nem akartuk a gyerekeket kizökkenteni a napi rutinjukból. Én bizonytalan voltam, úgy éreztem, kicsúszott a lábunk alól a talaj.
2018 nyarán aztán hazaköltöztünk Békére, Jani megnyitotta a kapusiskoláját, én pedig Somorján a szépségszalonomat. Ezzel egyensúly állt be az életünkbe, a munkám is sok sikerélményt ad. Jani hétfőtől szombatig tartja az edzéseit a békei focipályán. Én úgy osztom be a munkámat, hogy mindig legyen valaki a gyerekekkel. Szerettünk volna még babát, de már nem lehet.
– Még a tekinteted is megváltozik, ahogy ezt kimondod!
– Kristóf másfél éves volt, mikor leforrázta a kis testét két deci forró teával. Ott álltam mellette, épp otthon voltunk. A kramárei gyerekkórházba kerültünk, de nem volt vele jó tapasztalatunk: nem a gyereket látták el, hanem nyelvi kérdésekkel foglalkoztak, a gyerek miért nem beszél szlovákul és a többi! Pár nap után saját felelősségünkre átkértük magunkat Bécsbe: akkor még ott éltünk. Kristófot egy hónap alatt négyszer műtötték, az irharéteg teljes mélységére kiterjedő, harmadfokú égési sérülése volt. Testének tizenegy százaléka, a nyaka és a mellkasa volt érintett. Szerencsére ő semmire nem emlékszik, de az orvos figyelmeztetett: idővel jelentkezhetnek nála tudatalatti blokkok. Azóta nem zuhanyozhat, mert a fentről rázúduló víztől megijedhet. Mai napig a bőrén viseli a megpróbáltatás jegyeit. Nem volt egyszerű feldolgozni a balesetet, azt, hogy tehetetlen voltam, pedig mellette álltam. A végén pszichológushoz kellett fordulnom...
– Gondolom, ez is ott, Bécsben zajlott!?
– Egy éven keresztül hetente kétszer jártam terápiára egy magyar pszichológushoz. Az ő segítségével sikerült elengedni az önhibáztatást, mert végtelen bűntudat mardosott. A baleset után nem egész egy évvel háromszor műtöttek: méhnyakamputációm volt, ezért nem lehet családunk. Biztos vagyok benne, hogy a betegségem lelki eredetű volt, hisz magamat okoltam a balesetért.
– Mi segített át benneteket ezeken a nehéz helyzeteken?
– Életünkben nagy szerepe van a hitnek. Jani evangélikus, én római katolikus. Kétéves korom óta rendszeresen járok szentmisére. Bárhol éltünk, templomba jártunk. Mióta együtt vagyunk, Jani minden vasárnapi misére elkísér. A gyerekeket is ebben a szellemben neveljük. Jancsika ministrál, esténként együtt imádkozunk.
A minap azt mondta, nem tudja eldönteni, mi legyen: focista vagy pap... Ennek azért örültem, mert ezek szerint ő is látja a hitben a kapaszkodót.
– Mesélj a gyerekekről, ők milyenek?
– Jancsika focizik, kapus. Csukával kel, fekszik. Még anno a Rapid Wien gyerekcsapatában kezdett focizni, Kristófot is ott küldtük pályára. Az edző 10 perc után leküldte, mert elfutott a labdával. Ő inkább alkotótáborba vágyott. Nemrég azonban változás állt be, ma már csatár a focicsapatban. Legutóbb 6 gólt lőtt!
– Mennyi pluszt adtak a családodnak, a gyerekeknek a külföldi évek?
– Szeretem az otthonomat, ellenben idővel megszerettem a külföldi életet is. Mégsem volt könnyű! Még Debrecenben is leszlovákoztak bennünket, jöttek az örök kérdések, hol tanultunk meg magyarul? Ez fájt, de sok barátra is szert tettünk.
Mindenesetre a gyerekek szókincsének jót tett a magyar közeg. A mai napig választékosan fejezik ki magukat, főleg Jancsi: „Anya, majd, ha másodjára jössz be a szobámba, kérlek...”. Hát így beszél ő! Mindkét fiú nagyon nyitott, megszokták a sokszínűséget, Bécsben rengeteg nációval találkoztak.
– S milyen vagy te? Megesett, hogy Janival veszekedtetek meccs előtt?
– Nem, mert Janival nem lehet veszekedni. Bár a pályán sokszor kiabált, és apának is szigorú, ha ő mond valamit a gyerekeknek, nincs mese.
– Hogy vészeltétek át a Covid–19-es időszakot?
– Jani a szlovák női válogatott kapusedzője. A vírusidőszak alatt mindketten otthon voltunk, a szalon is bezárt. Bevétel nélkül maradtunk, bár most kicsit javult a helyzet. Jani jelenleg úton van a női A csapattal, a kapusiskolája is beindult.
– Te, a nagy tervező, mit gondoltál ki a nyárra?
– Mindketten oltva vagyunk, ezért útra kelünk. Jó lenne eljutni a Balatonra, esetleg a tengerhez...
