Szlovákiában minden ötödik pár küzd meddőséggel. Az anatómiai okok közé pedig a civilizáció fejlődését, az étkezési szokások megváltozását, a stresszes életvitelt és a kései gyerekvállalást sorolják. A leghatékonyabb módszer a meddőség kezelésére az asszisztált reprodukciós eljárás. Másnéven a lombik. Czanner Rita (39, Nagyszarva) a saját történetén keresztül szeretne segíteni azoknak pároknak, akik a mesterséges megtermékenyítés mellett döntenek.
A mesterséges megtermékenyítés a mai napig tabutémának számít, az ezzel kapcsolatos párbeszéd akadozik, illetve még mindig éles viták kísérik. A kommunikációs hidak kiépítése nem egyszerű, mert a lombik mentálisan és fizikailag is megterhelő folyamat. Egyszerre magánügy és közügy. (© Fotó: Bíró Piroska)
Czanner Rita 2003-ban az Új Nő Szépe döntősei között szerepelt. Alig múlt tizennyolc, amikor Milánóba költözött. Modellként bejárta a fél világot, végül a Csallóközben telepedett le.
Czanner Rita (39, Nagyszarva) és férje megismerkedésük után rögtön szerettek volna családot alapítani, de a baba nem jött. Egy év várakozás után egy pozsonyi, majd egy brünni klinikához fordultak segítségért. Három év, két klinika és több sikertelen próbálkozás után ma két gyönyörű gyerekük van. Kinek rövidebb, kinek hosszabb ez az út, ami tele van reménnyel, vággyal, csalódással és könnyekkel. A mi beszélgetésünk is Ritával sokszor könnyek között zajlik.
– Mikor és hol ismerkedtetek meg a férjeddel?
– 2016-ban egy hosszú kapcsolat után voltam, új helyen akartam élni, egy kis házikóra vágytam. Kinéztem egyet, de kiderült, hogy árverés alatt van, és csak egy telefonszámot kaptam hozzá. Felhívtam az illetőt, majd elmentem megnézni a házat. A megbeszélt időpontban a leendő férjem, Fero jött oda. Rögtön szimpatikusak voltunk egymásnak. A házzal kapcsolatban kezdtünk el beszélgetni, majd egyre hosszabbra nyúltak a telefonhívásaink.
Ez májusban volt, ősszel pedig már közös házat vettünk. Az első Duna-parti sétánk alkalmával azt mondta, hogy szeretne velem családot alapítani: legyen egy kisfiunk, akit Nikolajnak hívnak – és egy kislányunk, akit Nikitának. Kinevettem őt: mégis milyen nevek ezek? Azóta pedig van két csodálatos gyerekünk: Nikolaj és Nikita.
– Megijesztett a határozottsága?
– Meglepett! Fero nagyon családcentrikus, keresztapaként már akkor kivette a részét a családi életből. Egy év alatt felújítottuk a házat, de amikor beköltöztünk, már éreztük, hogy valószínűleg orvosi segítségre lesz szükségünk. A férjem nyolc évvel idősebb nálam: én ekkor 32 voltam, ő 40. Először megpróbáltunk jobban odafigyelni az életmódunkra. Vannak barátaim, akik jósokhoz fordultak, de mi vitaminokat szedtünk, próbáltunk stresszmentesen élni, elmentünk kirándulni. Mindenkinek más segít: van, akinek elég egy jól beállított diéta, van, akinek a sport. Kaptunk egy rakás jó tanácsot, és mi mindet kipróbáltuk. Végül eldöntöttük, hogy kivizsgáltatjuk magunkat.
– Melyik klinikát kerestétek fel?
– Az első klinika a pozsonyi Iscare volt. A nők esetében ez egy vér- és ultrahangvizsgálatot jelent, ahol megnézik a méhet és a petefészkeket; a férfiaktól vért vesznek, illetve megvizsgálják a spermiumokat. Nálam PCOS-t (policisztás ovárium szindróma, a petefészek betegsége – a szerk. megj.) diagnosztizáltak, ami nehezíti a teherbe esést, ezért elsőként az inszeminációt ajánlották, ami egy hormonok nélküli beavatkozás az anyaméhben. A méhüregbe mesterségesen spermiumokat juttatnak a termékenységi időszakban, ezzel hozzásegítik a nőket, hogy nagyobb eséllyel megtermékenyüljenek. Tizenöt perces, fájdalommentes eljárás, melyen egyszer vettem részt, de nem jártunk sikerrel. Ezt követően a másik út mellett döntöttünk, ami már a testen kívül zajlik.
– Illetve nem hormonmentes.
– Először felkészítik a nőket hormonálisan a peteérésre, ez a stimuláció. Ezt egyénileg állítják be: én is egy egész táblázatot kaptam arról, melyik gyógyszert mikor szedjem. Háromfajta tabletta, három különféle injekció, mind előre meghatározott időpontban. Így megy egész hónapban, végül egy ultrahang során beütemeznek egy utolsó injekciót. Ezután mehettem a tüszőpunkcióra, ami a petesejt leszívását jelenti. A sok hormontól már akkora volt a hasam, hogy a környezetemben állandóan azt kérdezgették, mikorra vagyok kiírva.
– Elmondtad a kíváncsiskodóknak, hogy lombikprogramban vesztek részt?
– Nem. Mindig elvicceltem, hogy sokat ettem. A férfiaktól rosszabbul estek ezek a megjegyzések, de tényleg nagyobb volt hasam – várható volt, hogy rákérdeznek. Mégsem tudtunk akkor még erről beszélni. Ha rákérdeznek, nem tudod elmondani két mondatban, mi történik veled.
Ráadásul még csak az elején voltunk, és elképzelésünk sem volt arról, mi vár még ránk. Meddig fog tartani, hogy fogom viselni – és egyáltalán sikerülni fog-e?
– Mennyire veszi igénybe a testet a hormonkezelés?
– Mind a hormonkezelés, mind a petesejtleszívás megterhelő. Nálam szerencsére a hasam alatt látszódó tűszúrásokon kívül nem volt mellékhatása a stimulációnak. A tüszőpunkció előtt és után viszont nagyon rosszul voltam, az ájulás kerülgetett. A leszívás után pedig továbbra is szednem kellett a gyógyszereket. A klinikán eközben elkezdődött a párosítás folyamata. Az orvosok képesek kiválasztani a szép petét és az egészséges spermát, majd összepárosítják őket, de olyan is, van, amikor mikroszkóp alá helyezik, és a spermium választ magának petesejtet. Tehát ugyanarról a folyamatról beszélünk, ami a testben megy végbe, ám ez esetben mégis azon kívül zajlik. Nálunk nyolcat sikerült összepárosítani. Ezután egy hétig figyelik őket, hogy a blasztociszta túléli-e. Ha igen, akkor az embrió beültethető.
– Mennyi embrió kerülhet beültetésre?
– Minden klinikának mások az elvei. Pozsonyban két embriót ültetnek be. Mindkettő osztódhat, ezért olyan gyakori az ikerterhesség. Nekem is kettőt ültettek be, és rögtön terhes lettem. Minden úgy történt, ahogy mondták. Nem jött meg a menstruációm, a csík a teszten egy-két hét után egyre csak erősödött. Amikor azonban odajutottunk, hogy a klinikán megvizsgálnak, már sajnos nem volt szívhang. A petesejt megtermékenyült, élt és elment. Ezután ki kellett hagynom a hormonokat, és várni, hogy kitisztuljon a szervezetem. Három hónappal később újabb két embriót ültettek be. A második alkalommal viszont egyáltalán nem sikerült teherbe esnem.
– Voltak mélypontjaid ez idő alatt?
– Amikor nem sikerült a beültetés, akkor egy napig sírtam, de másnap felálltam és mentem tovább. Tudtam, hogy jó úton vagyunk. Két évig jártunk Pozsonyba, s ebben az időszakban volt egy meghatározó pillanatunk, amelyet máig sokszor felemlegetünk a férjemmel. Egyik este kint ültünk a teraszon, és én azt mondtam neki: „Meglátod, pár év múlva ugyanitt fogunk ülni, és a gyerekek körülöttünk játszanak majd.” Tudtam, hogy minden csak idő kérdése. Ezt mindenkinek tudnia kell, amikor épp fel akarja adni vagy nem hisz már benne. Csak idő kell. Valakinek rögtön összejön, valakinek többet kell várnia, de hinni kell benne, hogy sikerül! Nekem ebben hatalmas segítségem volt a társam, a férjem, akivel ekkortájt házasodtunk össze. Nem erőltetett rám semmit: ha időre lett volna szükségem, azt is megértette volna.
– Hogyan folytatódott a történetetek?
– Ekkor már nem titkolóztunk: elég sokan tudták, hogy min megyünk keresztül, és mindenki ugyanazt ismételgette. Mégpedig azt, hogy a csehországi Reprofit klinikára menjünk. Az egyetlen dolog, ami visszatartott minket, hogy Csehországban nagyon minimális összeget fizet vissza a biztosító, körülbelül a teljes összeg 20%-át. Szlovákiában a mesterséges beültetésből három alkalmat térít a biztosító. Lehet a nőnek egy petesejtje, lehet ötven, de megesik, hogy egy sincs. Ez talán a legnehezebb az egészben. Amikor tele van a nő hormonnal, és csak vár. Lelkileg és testileg is kimerítő folyamat. És akkor ehhez még jön a pénzkérdés. Brünnben a lombikprogram drágább, több ezer euróról beszélünk. Cserébe viszont egy végtelenül kedves orvost kaptunk, aki pontosan és érthetően elmagyarázott nekünk mindent.
– Tapasztaltál különbségeket a két klinika között?
– Igen. Például Brünnben csakis egy embriót ültetnek be. A doktor szerint mindig rizikósabb a többgyerekes terhesség. Nekik az a fontos, hogy szépen végig tudd vinni a várandósságod, és egészséges gyereket szülj. Az egy embrióból még lehet kettő, hiszen osztódhat. Egy másik különbség – ami borzasztóan fontos –, hogy a blasztocisztákat a megtermékenyítés után elküldik Prágába genetikai vizsgálatra. Vagyis amit a mikroszkóp alatt kívülről összepárosítanak, abban még lehet összeférhetetlenség. Ez egy nagyon fontos pontja a folyamatnak. Nekem ötven petesejtemből nyolcat termékenyítettek meg, és hármat küldtek genetikai vizsgálatra. A háromból végül kettő maradt, amiből egyet ültettek be, a másikat lefagyasztották. Két hónap után terhes lettem. Nem voltam veszélyeztetett, de nagyon oda kellett figyelnem magamra: nem emeltem, nem sportoltam. Kilenc hónap múlva pedig megszületett a fiam.
– Nagyon sokan nem értenek egyet az asszisztált reprodukciós eljárással – köztük a katolikus egyház –, emellett az erről folytatott párbeszéd is akadozik. Szerinted hogyan lehetne ezt a kommunikációs feszültséget feloldani?
– Empátiával. Először is nézzük meg, mi okoz meddőséget! Minden az élettani változásoknak köszönhető. Régen a nagymamáink megoldották. Kitermelték magunknak az ételt, nem volt ennyi stressz, és a gyerekszülést sem tolták ki. Mindannyian tudjuk, hogy az volna az ideális, ha huszonévesen szülnénk. A mai napig mondom a férjemnek, hogy ha 25 évesen találkoztam volna vele, harmadik, negyedik gyereket is bevállalnék. De ha a tudományos oldalról nézzük a dolgot, látjuk, hogy a betegségeken is segítünk. Akkor a meddőségen miért ne lehetne? A technika ez esetben egy eszköz, nem robotokat gyártunk! Két felnőtt ember felelős döntéséről beszélünk, nem pedig egy buli utáni véletlenről.
Még azok is, akik az örökbefogadást fontolgatják, tele vannak kételyekkel. De gondoljunk csak bele! Mindegy, melyik módszer, eljárás mellett döntünk, ha a végeredmény egy gyönyörű, szeretetteljes család. Mi a férjemmel egy év után újabb konzultáción vettünk részt. Két év különbséggel megszületett a kislányunk, Nikita.
– Kaptál zavarba ejtő kérdéseket, megjegyzéseket, hogy mikor jön már a baba?
– Az emberek kíváncsiak. Nem feltétlenül gondolom, hogy rosszindulat vezérli őket. Ebben a helyzetben azonban az is tud bántót mondani, aki segíteni akar. A nők sokszor támadásnak veszik, ha a nagymama megkérdezi, mikor lehet végre dédmama, holott nem feltétlenül tudja, min megy keresztül az unokája. Legyünk egy picivel empatikusabbak! Amíg nem látunk bele a másik életébe, ne kritizáljuk, és ne adjunk neki kéretlen tanácsokat. A másik oldalról viszont a nőnek nagyon stabilnak, erősnek kell lennie, s a párjával össze kell dolgozniuk, egymás cinkostársává kell válniuk. Ha egy párkapcsolatban, házasságban már csak a gyerek hiányzik, de a nő és a férfi kiegyensúlyozottak, akkor mindent meg fognak tudni oldani. Mi is ilyenek voltunk. Az a bizonyos beszélgetés a teraszon nálunk úgy folytatódott, ha valami folytán mégsem lehetnek gyerekeink, akkor mi boldogok vagyunk így is, ahogy vagyunk. Nem erre az egy lapra tettük fel az életünket és a párkapcsolatunkat.
– Mit üzennél azoknak a pároknak, akik a mesterséges megtermékenyítés előtt állnak, esetleg már elindultak ezen az úton?
– Mindenkinek erőt és kitartást kívánok! Ne adjuk fel, mert mindennek eljön a maga ideje. Az is lehet, hogy valaki még nem abban a kapcsolatban van, amelyikben lennie kell. Jegyezzük meg, hogy ha családot szeretnénk, akkor azt mindkét félnek egyformán kell akarnia. Fogni kell egymás kezét – és közösen menni az úton.
