Kopog a szellem, avagy az asztaltáncoltatás története.
Ha spiritualizmus, akkor nem tudunk nem beszélni a spiritisztákról és a médiumokról – akik nők voltak. A 19. század különös volt abból a szempontból, hogy egyre több olyan találmány jelent meg, amelyik addig szemfényvesztésnek vagy az ördög találmányának számított.
Megjelent a fénykép, ami igazi csoda volt, hisz egy kattintással megörökítették a pillanatot. Felfedezték a mágnesességet, vagyis olyasmit, amit az emberi szem nem lát. Samuel Morze feltalálta a drót nélküli kommunikációt. Tessék?! Mégis létezik egy láthatatlan erő, ami kapcsolatot tud teremteni két kontinens között...? Akkor miért ne higgyünk azoknak, akik képesek összekötni a holtak és az élők világát?
Abban az időben azt tartották, hogy a fiatal lányok a legalkalmasabbak a szellemidézésre. A viktoriánus korban, mikor még a szék lábára is huzatot húztak (hogy ne legyen illetlenül meztelen), a nőkről nagyon furcsákat gondoltak. Azt például, hogy gyönge bábok, akik belül üresek, és csak befogadásra alkalmasak. Ami azt jelenti, hogy akár üzenethordozók is lehetnek, és a szellemek beléjük költözhetnek. A nők nagyon élvezték, mert a szeánsz alatt férfihangon beszélhettek, kiabálhattak (nem kellett megfelelniük a kor passzív nőideáljának).
Abban az időben egy nőnek semmiféle akarata nem lehetett, nem tanulhatott, a férfiak gyámkodtak felette – de nem itt! A szellemidéző lányok és nők kijelentették, hogy ők most már a holtak üzenetét közvetítik, és komoly férfiak hallgatták, hogy mit mondanak a nők szavazati jogáról vagy a rabszolgaság eltörléséről.
Volt például egy amerikai kislány, Cora Scott, aki 11 éves korában a kertben elszenderedve egy palatáblára ráírta meghalt testvére nevét, akiről neki addig senki nem beszélt. Anyukája elsápadt, mert azonnal felismerte Cora írását. A kislánynak megtetszett a dolog, egyre többször esett transzba, mikor is holtak üzeneteit vetette papírra.
Aztán a papírt elhagyta, már csak beszélt a holtak hangján – és bármiről tudott beszélni, komoly témákról, orvoslásról például, mondván, hogy csak megidéz egy megholt szakértőt. Az emberek pedig bólogattak, mert ugye egy szép nő hogyan is érthetne ilyesmihez... Cora pedig tobzódott, hisz abban a korban, mikor egy nő véleményét senki nem kérdezte, tömegek figyeltek a szavára.
A képen Cora Scott. Transzállapotban komoly tudományos témákról beszélt a nyilvánosság előtt.
Szeánszok
Aki olvasott valaha Agatha Christie-t, az tudja, hogy a kopogás és az asztaltáncoltató szeánszok jócskán túlélték a 19. századot. Egyre többen akartak kapcsolatba lépni a holtakkal, de nem elégedtek meg a kopogással vagy később az asztaltáncoltatással, már lebegő lényekről meséltek. A csúcs a materializáció volt, mikor megjelent egy kéz, egy láb – majd testet öltött a szellem is. Szó szerint virágzott a halottidézés: akkoriban ugyanis még fejletlenebb volt az orvostudomány, sokkal többen haltak meg a családokban, mint manapság (így az emberekben elevenebben élt a vágy, hogy kapcsolatba lépjenek korán eltávozott szeretteikkel).
Maga a spiritualizmus 1848-ban indult két New York-i kislánnyal, a Fox nővérekkel, akik a családjukkal új házba költöztek. A házban titokzatos kopogásokat kezdtek hallani. Azt terjesztették, hogy valakivel beszélgetnek, s ehhez kitaláltak egy kopogáson alapuló beszédet: a szellem mindig akkor kopogott, mikor a helyes betűhöz értek. Szerkesztettek mellé egy mesét, hogy a szellemet a ház korábbi tulajdonosa ásta el a pincében. Később már jó üzleti érzékkel pénzt is kértek a közvetítésért: elkezdtek hozzájuk idegen emberek járni, hogy próbáljanak kapcsolatba lépni a halott rokonaikkal.
A Fox nővérek. A két fiatalabb lány kifejlesztett egy kopogtatós módszert. Ma is ezt használják a médiumok, mikor a kopogtató szellemmel lépnek kapcsolatba. (A legidősebb nővér menedzselte őket.)
A spiritiszták innen jutottak el a nehéz bútorok megmozdításához, a lebegéshez és a hús-vér szellemek megidézéséhez, vagyis a holtak visszatértéhez. A „Katie King” nevű nőt fotón is megörökítették – persze a jelenéshez teljes sötétségre volt szükség, egy nehéz függönyre, amely mögött ott ült Katie... 1870-re pedig már annyi sok lett a csaló, hogy egyre több kétkedő szkeptikus tudományos bizonyítékokat követelt. Egy biztos: nem akadt olyan médium, akit ne kaptak volna csaláson. Bár sok médium panaszkodott, hogy erejük idővel gyöngül, és egyébként is: a lelkekkel való párbeszédet csak bizakodó légkörben lehet fenntartani (ami akkor már hiányzott).
A botrány tetőpontjára hágott, mikor a Fox nővérek bevallották, hogy csaltak: igazából lábujj ízületeiket kopogtatták. Ekkor már mindketten szegénységgel és alkoholizmussal küszködtek, s ez a leleplező újságcikk legalább hozott némi pénzt a konyhára, mert fizettek nekik érte. Természetesen a spiritualizmus azóta sem tűnt el, összevissza világunkban egyre többen hisznek a szellemvilágban, az őrangyalokban, a horoszkópokban és mindenféle boszorkányos tanban. A modern világ új jelszava ismét a spiritualitás – és még mindigaz érzékeny női lélek a legfogékonyabb rá.
Az asztaltáncoltatás ma
Van egy ismerős orvos barátunk, akinek meghalt a felesége, de ő nem tudott ebbe belenyugodni. Addig-addig szomorkodott, míg végül talált egy médiumot, aki megígérte, hogy összeköti a meghalt feleségével. Azóta minden rendben, kisütött a nap, beállt a béke. Sőt, irodát is nyitottak, ahol ilyesfajta és más okkultista dolgokkal foglalkoznak.
