Kívülről fújják a közösségi média aktuális trendjeit, influenszerek inspirálják a stílusukat és az öltözködésüket, értik az angolt. Ők az első generáció, akik már nem emlékeznek fehér karácsonyokra, akik a neten böngésznek ajándékok után, és akik úgy nőnek fel, hogy jobban tudják, hogyan karácsonyoznak a bolygó másik felén, mint a szomszédban. Vajon hogyan gondolkodnak azok a fiatalok, akik a digitális korban születtek? Éltetik-e a hagyományokat, vagy az új kor újfajta tradíciókat teremt?
Kovalcsik Alíz (Bős), Fialka Eszter (Nagylúcs) és Prémusz Lara (Nagymegyer) mesél.
Tökéletes kompozíció, tökéletes élet?
A TheNew Yorker magazin egy izgalmas címlappal borzolta a kedélyeket. Az Aratás című karikatúráján egy többgenerációs családot láthatunk, akik az okostelefonjaikba révedve bámulják, hogy az ismerőseik hogyan ünnepelnek. (Ők már a hálaadás napi vacsora után vannak.)
Chris Ware, aki a nem kis társadalomkritikai éllel bíró rajzot készítette, és aki egyébként 56 éves, azt nyilatkozta: „Beletelt kis időbe, míg rájöttem, hogy ma már ez a szokás. Vacsora után sorra előkerülnek a mobilok, mindenki átnézi a fotóit és a videóit, töröl, szerkeszt és posztol. S mikor a lelkem mélyére néztem, rájöttem, hogy én sem vagyok különb, ugyanezt csinálom. Próbálom tökéletesre szerkeszteni a napjaimat. Közben meg szorongok, hisz így csak megfigyelő vagyok, nem is vagyok jelen a saját életemben...”
Az amerikai művész azt is megfogalmazta: közös felelősségünk, hogy digitalizálódó világunkban mindenki megtalálja a helyét. Ne csak a gyerekeinkkel legyünk hát kritikusak: magunknak se engedjük meg, hogy az ünnepi asztalnál az okoskütyük vegyék át az uralmat!
Azoknak pedig, akik lesújtóan gondolkodnak a jövő generációiról, a figyelmükbe ajánlom a most következő beszélgetéseket. Ha ugyanis minden fiatal úgy gondolkodna a tradíciókról, mint Alíz, Eszter és Lara, hátra is dőlhetnénk a képzeletbeli karosszékünkben.
A lány, aki térdig érő hóról (és horgászbotról) álmodik
A bősi Kovalcsik Alíz csillogó szemű, örökmozgó, 10 éves kislány. Nemrég aranyérmet nyert egy nemzetközi karateversenyen, mellette úszik, focizik, s újabban a horgászattal is kacérkodik. „Csak fotózkodni nem szeret!” – súgja oda nekem anyukája. Alíz azonban nagylányosan beleegyezik, hogy lőjünk róla pár képet. Közben elmeséli, hogy karácsonykor leginkább a havazásnak, na meg egy jó kis horgászbotnak örülne.
Kovalcsik Alíz
– Alíz, még az is lehet, hogy te fogod a halat az ünnepi asztalra...
– Azt azért nem! (Mosolyog.) Tavaly egy osztálykiránduláson horgásztam először: a tanító néni férje megmutatta, hogyan kell bedobni a csalit. Azóta jó időben az egyik barátommal kijárunk a Csilizhez: míg kapásra várunk, beszélgetünk. Ezért is örülnék annyira egy saját horgászbotnak, de könyvet és éremtartót is kértem.
– Ezek szerint olvasni is fogsz a téli szünetben?
– Szeretem az érdekes könyveket. Egyik kedvencem A fiú, akit Karácsonynak hívnak. Persze van, hogy megunom az olvasást, és inkább „netflixezek”, A Grincset például minden karácsonykor megnézem. Ha anyáék megengedik, a TikTokot is pörgetem. Már van saját telefonom, de csak délutánonként vagy este internetezhetek.
– Elmeséled, mit nézel a TikTokon?
– Főleg állatos és sütős videókat. Néha megmutatom anyának, és a recept alapján elkészítjük az ételt. Mint legutóbb a tortilla-pizzát! Most azok a videók tetszenek, ahol a gyerekek óriás mézeskalácsokat díszítenek. A sütik műanyagból vannak, de nagyon jól mutatnak a falon vagy a karácsonyfán. És vannak bolondos videók is! Az emberek viccből Grincsnek öltöznek, vagy megtréfálják az ismerőseiket. Például adnak nekik egy szép dobozt, amelyben ajándék helyett játékegér van. Szerintem ijesztő lehet annak, aki még sosem látott egeret! Egyszer én is megvicceltem Emit, a nővéremet: leöntöttem őt csokiszósszal, mert elvette a telefonomat.
– Másképp készülődnek más népek a karácsonyra, mint ti otthon? Mit mutat a TikTok?
– Az amerikaiak rengeteg égősort tekernek a házukra. Nekem nem is tetszik, túl sok! Mi december elején kiválasztjuk a karácsonyfánkat: a legjobb, ha nem túl nagy, de nem is túl kicsi. Aztán előkeressük a manós és rénszarvasos díszeket, és készítünk egy kis karácsonyfát anyával.
Tűzőhabba faágakat szúrunk, és égőkkel feldíszítjük. Adventi koszorúnk is van, ezen én gyújtom meg a gyertyát minden vasárnap!
– Meg szoktad ajándékozni a szeretteidet?
– A mamámnak színes lapokból képeslapot készítek. Anyának a tesómmal közösen választunk ajándékot, Eminek pedig ékszert veszek. A vásárlásba anya is besegít, mert nekem még nincs saját bankkártyám. Papának és apunak pulcsit vagy sapkát szoktam ajándékozni.
– S hogy telik nálatok a szenteste?
– 24-én már áll a fa: a mi képünk is rajta lóg egy-egy gömbben. Amikor készen vagyunk vele, apu felemel, hogy feltegyem a tetejére a csillagot. A vacsora hal és majonézes krumpli. Jobb lenne persze, ha még evés előtt kibonthatnánk az ajándékokat. Először mindig a „legnagyobb”, vagyis apu bontja ki a csomagjait, aztán anya, Emi és én. Ezután átmegyünk a mamához, másnap reggel pedig templomba, majd meglátogatjuk az unokatesómékat.
– Szereted a karácsonyi jövést-menést?
– A legjobb az együttlét: beszélgetünk, kártyázunk, monopoly-zunk. Ja, és az a legszuperebb, hogy mindenkinek van kutyája, imádom az állatokat. Otthon nekünk is van két kutyánk, a legszívesebben beengedném őket a házba. Csak olyan szőrösek!
– Hogy néz ki álmaid karácsonya?
– Minden maradhat ugyanilyen! Finomakat ennénk, együtt volna a család. Ezek a dolgok a legfontosabbak! Utána pedig elutaznánk valahova, ahol sok a hó. Szánkóznánk, hóembert építenénk, hógolyóznánk, kirándulnánk a környéken. A síelést is kipróbálnám! Anya azt mesélte, hogy amikor születtem, rengeteg hó hullott. Talán ezért is szeretem a havat, mert januári gyerek vagyok, pedig fehér karácsonyom még sosem volt...
Érték, hogy együtt vagyunk!
Fialka Eszter (16) és Prémusz Lara (17) gimis osztálytársak. Bájosak és cserfesek: cseppet sem tűnnek másnak, mint mi voltunk tinédzser korunkban. Mikor elővesszük a kamerát, azon nyomban bepózolnak. Aha, itt van a kutya elásva: mi még riadt madarakként kapkodtuk a fejünket, míg ők pontosan tudják, melyik az előnyös profiljuk, milyen szögben fordítsák a fejüket a kamera felé. „Ezt hol tanultátok?” – kérdezem én, a közel harmincas boomer*, mire a lányok nevetve összenéznek. Na igen, ők nem a Facebookról csipegetik össze az információkat, mint mi tettük gimis korunkban, ők a TikTok-videóknak és az influenszereknek köszönhetően mindig naprakészek. (Vajon az ünnepeket is más szűrőn át nézik?)
Prémusz Lara és Fialka Eszter
– Elkezdtétek már a hangolódást?
Eszti: – Hú, én már augusztus óta karácsonyi filmeket nézek! (Nevet.) Reggelente pedig karácsonyi zenékre készülődöm. Jingle Bells, Snowman, Last Christmas...Soha nem fogom ezeket a számokat megunni! Gyorsan telnek a napok, mert anyukámmal rengeteget sütünk. Ő megrendelésre készíti a mézeskalácsokat, mi pedig a testvéreimmel – nagycsalád vagyunk ám, összesen heten vagyunk! – ott sertepertélünk körülötte. Persze, az evésbe is besegítünk!
Lara: – Családi hagyomány, hogy advent első hétvégéjén feldíszítjük a lakást. Nem egyszínűre, nálunk még megmaradt a régi, színes karácsony! Én is együtt sütök anyuval: mézeskalácsot, hókiflit, linzert. Közben romantikus filmeket nézünk, mert nem telhet el december Sisi-sorozat nélkül!
Eszti: – Nekem is fontos a díszítés. Anyuék kicsit visszafogottak, én viszont szeretem, ha nagy a díszesség és a fényesség körülöttünk.
– Mennyire inspirálnak benneteket a TikTok-videók?
Lara: – Én inkább a Pinterestről inspirálódom, a TikTok pedig öltözködős tartalmakat dob fel nekem: „Milyen az idei karácsonyi divat, milyen ruhában töltsük az ünnepeket?” Idén a csillogó darabok a menők. A TikTokerek azt is megmutatják, hogymelyik karácsonyi vásárra érdemes ellátogatni, milyen ételt vagy italt érdemes megkóstolni. Ezek szerintem hasznos tartalmak.
Eszti: – Én a sütis videókat szeretem. Most nagyot megy a tobozsüti: a TikTokerek sima piskótatésztából, lekvárral és vajjal kikeverve készítik. Összegyúrják, a tésztából kis kúpokat formáznak, amelyekbe aztán Chocapic-darabkákat szúrnak, hogy toboz kinézetű sütit kapjanak. A havastáj-hatás elérése érdekében a végén az egészet leszórják porcukorral! Szerintem én is megpróbálkozom vele.
– Ti nem készítetek videókat?
Lara: – Videózom, de csak privátban. Az enyéim inkább csak unaloműző videók! Kipróbálok néhány effektet, trendet, filtert; találgatom, hol fogunk lakni, milyen házunk lesz 2060-ban... Az influenszerkedés viszont nem vonz: más az érdeklődésem.
Kiskorom óta néptáncolok, a szereplési vágyamat kiélhetem a színpadon, még a Fölszállott a páva tehetségkutatóban is szerepeltünk az együttesünkkel.
Eszti: – Azt mondják, hogy az influenszer sok pénzt keres kevés erőfeszítéssel. De szerintem sokkal fontosabb, hogy szakma legyen a kezünkben!
– Óriási reklámdömping van a szociális platformokon. Az influenszerek arra biztatnak, hogy vásárolj, költekezz, fogyassz. Ehhez mit szóltok?
Lara: – Ez biznisz. Néha én is felkapom a fejem, hogy „Hú, ez menő lenne!”. Például a márkás parfümök vagy a Dior szájfények hihetetlenül felkapottak a TikTokon. De megkérik az árát, mintha aranyból volnának.
Eszti: – Attól, hogy valami jól áll egy influenszeren, nem biztos, hogy rajtam is jól fog állni. Igen, régebben én is hozzájuk akartam hasonlítani, elégedetlen voltam magammal. Aztán benőtt a fejem lágya, egyre több olyan videót néztem meg, amely a tökéletlenségeink elfogadásáról szól, s elkezdtem más szemmel nézni magam. Szeretem, mikor meglepetés vár a fa alatt, de nem kérek drága ajándékokat. A földön járok.
Lara: – Beszédes, hogy én a legjobban valaha egy egyszerű naplónak örültem.
– Mi alapján szerzitek be az ajándékokat?
Eszti: – Díszeket, apróságokat készítek saját kezűleg. Covid alatt úgy volt, hogy karácsonykor elmarad a nagy családi vacsora. Akkor jöttem rá, hogy az a legnagyobb érték, hogy együtt vagyunk.
Lara: – Én már november elején beszerzem az ajándékokat. Mindig praktikus ajándékokat választok, mert nagy a család.
A boomer szó elsősorban a baby boomer generáció tagjaira (1946 és 1964 között születettek) utal. Gyakran használják – mint esetünkben is – a generációk közti különbségek szemléltetésére is. Alfa-generációnak (más néven „digitális bébiknek”) nevezik azt a nemzedéket, melynek tagjai 2010 után születtek (telefonnal a kezükben). Kiválóan eligazodnak a digitális térben, ők a legfogékonyabbak a technikai eszközökre. Az állandó telefongörgetést és ingerhajhászást a Z generációhoz (1997 után születettek) kapcsolják. Pedig a digitális világot nem a fiatalok teremtették meg – ahogy az okostelefont sem az evolúció, hanem mi magunk adtuk a kezükbe...
– Hogyan zajlik az ünnep?
Lara: – Apukámmal karácsony reggelén közösen feldíszítjük a fenyőfát, közben a háttérben megy a Sisi. Majd a mamáéknál megebédelünk, megajándékozzuk egymást, megnézzük a régi fényképeket, kicsit nosztalgiázunk; utána hazamegyünk, és csendben megvacsorázunk. A karácsonyi menü mindig ugyanaz, hagyományosan hal. Összegyűlik család, végre senki nem siet sehova! Az éjféli misét persze nem hagyjuk ki, nincs mása, mikor sietünk a sötét utcákon, és a csillagok világítanak.
Eszti: – 24-én már korán reggel nekiállunk főzni: ebédre mindig lencseleves és mákos guba van. Közben feldíszítjük a karácsonyfát, délután pedig indulunk mendikálni. Nálunk ez családi hagyomány. Körbejárjuk az ismerős családok házait, karácsonyi dalokat éneklünk az ablak alatt, az anyukák pedig megvendégelnek minket. Hazaérve megvacsorázunk – nálunk is hal és majonézes krumpli a vacsora –, majd felmegyünk az emeletre, s várjuk a csengőszót. Cseng a csengő, letrappolunk, az ajándékok ott várnak a fa alatt. Mindenki örül, bontogatja a színes csomagokat. 25-én pedig a mamáékkal és az unokatesómékkal karácsonyozunk.
– S hogy érzitek: jelen tudtok lenni a pillanatban, vagy azért be-bezavar a mobiltelefon?
Lara: – Ha zajlik az élet, van valami történés, eszembe sem jut a mobilom. A fiatalabb unokatesóimmal más a helyzet, alig lehet elvenni tőlük a telefont. Ők már más generáció. (Nevet.)
– Ha saját családotok lesz, szeretnétek tovább vinni ezeket a hagyományokat?
Eszti: – Mindenképp!
Lara: – Nem tartom kizártnak, hogy egyszer Olaszországban vagy Amerikában fogok élni, s majd az ottani a tradíciókat is beépítem az ünnepeimbe. Nyitott ember vagyok. Mikor a jövőre gondolok, egy megterített asztalt látok: gyertyák, finom ételek, a háttérben világít a karácsonyfa. S ami a legfontosabb, ezt a nagy asztalt a szüleimmel, a gyerekeimmel és a barátaimmal üljük körbe.
