Nincs annál izgalmasabb, mint egy futó viszony. Édes, mint a tiltott gyümölcs. De csak addig élvezzük, míg a tilosban járunk...
Kevés olyan boldog új házasság van, amelyik tiltott viszonyból sarjadt, és szökkent szárba. A régi szerelem az esetek többségében véget ér, mert napvilágnál már nem életképes.
„Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem”
Százszorosan igaz ez, ha az ember az esküvője után tíz évvel találkozik vele. Mit tehetünk ilyenkor? Levélírónk, Magdi az olvasók tanácsát kéri:
– Mindig példás, alkalmazkodó, rendes feleség, gondos anya voltam. Meg sem fordult a fejemben, hogy olyasmit tegyek, amit nem szabad. Legalábbis pár évvel ezelőtt! Ma már nem ítélem el azokat, akik belebonyolódnak egy viszonyba – és bujkálnak. Egy kívülálló soha nem ismerheti a hátteret, mi történt, és miért úgy történt, ahogy, nem ismerheti az asszony vagy a férfi indítóokait, sem az egész történetet. A barátommal már fiatalkorunkban is ismertük egymást, már akkor tudtuk, hogy egyformán gondolkodunk – de még nem történt semmi. Ő nős volt, én egy szép párkapcsolatban éltem, úgyhogy az ismeretségből semmi nem lett. Azután sok megpróbáltatáson mentünk keresztül, és egyszer ismét összetalálkoztunk. Megtörtént a csoda. Ez az érzés évek óta annyira erős, hogy nem vagyunk képesek befejezni. Olyan vigasztaló, erős érzés, hogy van valaki, egy igazi férfi, aki hozzám tartozik! Nekem ő a másik felem! Mégis van itt egy hatalmas ,,de": egyikünk sem akar fájdalmat okozni a szeretteinek, hiszen mind a kettőnknek családja, gyerekei vannak. Igazából az tart össze bennünket, hogy a viszonyunk titkos.
A szerelmem már halálosan unja a hárpia feleségét, én pedig csalódtam a férjemben. Minden így jó, ahogy van, remélem, soha nem derül ki pajzán és titkos szerelmünk.... Tudom, az a véget jelentené, s mi nem akarunk semminek, se a szeretkezéseinknek, se a házasságunknak véget vetni!
Boldogság, szerelem, kétségbeesés...
Egy ehhez hasonló kapcsolat az élet legmegrázóbb (ugyanakkor a legcsodálatosabb) élménye! A legforróbb érzelmek izzanak benne. A boldogság, hogy rátaláltunk arra az emberre, aki igazán hozzánk tartozik. A lelkifurdalás, hogy a hozzánk legközelebb álló emberek boldogságát tesszük kockára. És a kétségbeesés, hogy az élet mennyire igazságtalan hozzánk (miért nem találkozhattunk akkor, amikor húszévesek voltunk?). A szenvedély, hiszen sok mindennel a hátunk mögött a „fizikai” viszony, a szex sokkal teljesebb és felszabadítóbb tud lenni, mint húszéves korunkban. És a fájdalom, amelyet a „hogyan tovább” bizonytalansága szül, a napi vívódások, a „mi lenne, ha...” ábrándképei...
Az általánosan elfogadott társadalmi illemkódex szerint titkos viszony „fennforgása esetén” az a tisztességes eljárás, ha megvédjük a régi kapcsolatot. Vagyis: fejezzük be az édes kis viszonyt, és csak azután kezdjük újra, ha a férjünkkel, feleségünkkel már tisztáztuk a hogyan tovább kérdését. Ez mint elmélet nagyon szép. Csakhogy nem veszi figyelembe, hogy a két szerelmes eleve egy évek óta fennálló és működő házasságban él, amelyben a férjen (feleségen) kívül gyermekek is találhatók, többnyire igen kényes és sebezhető életkorban. Ezek a házasságok az elmúlt húsz év alatt csendes együttéléssé szelídültek. Szürke és elszürkült házasságban is lehet egész kellemesen és komfortosan élni, ha a házastársak nem marakodnak, egyikük sem iszik, és össze tudják hangolni a külön kis útjaikat. A titkos szerelem segít elviselni a mindennapok unalmát, tavaszt csempész a szürke télbe!
A férj általában számítógépes játékokat játszik esténként, és észre se veszi, hogy a felesége is ott téblábol. A feleség jobbára morcos, s csak akkor öltözik ki, amikor vendégek jönnek, és mosolyogni is már régen elfelejtett. Ugyanakkor mind a ketten teljesen természetesnek veszik ezt a semmilyen állapotot. Aztán egyszer egyikük találkozik valakivel, aki gondtalan, vidám, csupa élet, csupa érdekes dolog történik körülötte (nem úgy, mint a kanapén horkoló férjjel) – és halálosan beleszeret. Most mi legyen? Tegyen pontot egy évtizedek óta fennálló házasság végére, fossza meg a gyerekeit egy működő család oltalmától, és becsületesen, nyíltan kösse össze életét új szerelmével? Lehet, hogy a tisztességes válasz: igen.
De nem mindenki képes a szakításra, és a lelkük mélyén igazából kevesen akarnak szakítani. (Mert ha akarnának, és valóban olyan halálos lenne az új szerelem, akkor az életüket is odaadnák érte). Sokan inkább azt a megoldást választják, hogy megmaradnak a fennálló kötelékben, és vele egy időben titokban tiltott viszonyt kezdenek egy másik pasival, fiatalabb nővel, viszonyt, amely szívfájdító, édes, de kilátástalan... Mert nem akarják szétzilálni a családot, nem tudják és nem akarják vállalni az erkölcstelen, önző tönkretevő szerepét (legalábbis verbálisan azt mondják). Minden úgy jó, ahogy van – ver gyökeret a gondolat lelkük titkos kertjében.
A rokon lélekről, a szerelemről, énjük másik feléről, a boldogító összetartozásról (ezeket a kifejezéseket használják) persze nem akarnak lemondani, az élet édességéről, hiszen olyan régóta nélkülözik... És ezért élnek boldogan egy boldogtalan házasságban – titkos hármasban.
Életem boldogsága
– A férjem intelligens, sőt karizmatikus ember, de óriási összevisszaság van a lelkében: iszik, néha adósságokat csinál, nem lehet rá számítani, és este, amikor hazajön, velem és a gyerekekkel is rettenetesen kiabál. Jó képességű, ügyes ember, de hiányzik belőle a belső fegyelem, és ez teljesen tönkreteszi őt is, minket is – mondja Györgyi, aki huszonkét éve él együtt a férjével. – Már többször is ki akartam lépni ebből a házasságból, mert nem könnyű az életem, de két gyerekünk van, ezért nekem soha nem volt egy rendes munkahelyem, hiszen ellátni és nevelni kellett a gyerekeket. Nincs állandó bevételem, és a bohém férjem támogatására egyáltalán nem számíthatok. Mindig az volt az álmom, hogy egyszer majd lesz egy kedves, biztonságot adó családom. Gyakran azt mondogatom magamban: mit akarsz, van két szép gyermeked, gondoskodj róluk, örülj nekik, és ne panaszkodj... Hát ilyen az életem. Ráadásul az a véleményem, hogy a gyerekek számára jobb egy teljes család, mint egy csonka, még akkor is, ha a szülők már nem szeretik egymást.
Egy szerencsés (szerencsétlen?) napon Györgyi megismerkedett a munkahelyén egy férfival, aki mindenben tökéletes ellentéte volt a férjének. Megbízható, dolgos, nyugodt ember, aki minden idejét és erejét a környezet és az állatok védelmének – és természetesen a gyerekeinek szentelte. Mert a család szent!
– Nős – mondja Györgyi. – Észrevétlenül szerettünk bele egymásba, és fokozatosan megállapítottuk, milyen sok dologról ugyanaz a véleményünk. Olyanok vagyunk, mint az ikrek. Őrjítő a dolog, naponta írogatunk egymásnak, hívogatjuk egymást. Ráadásul most, három év plátói barátság után, a szexre is sor került, és rájöttünk, hogy minden, amit eddig átéltünk, a nyomába sem ér annak, amit akkor érzünk, amikor együtt vagyunk.
Csakhogy Györgyi barátja tizennégy éve él együtt a feleségével, aki beteges, és két kicsi gyerekük van. És soha nem hagyná el a családját, mert katolikus. Melodráma...
– Neki sokkal nehezebb lenne elhagyni a családját, mint nekem. Se a felesége, se a gyerekei nem tehetnek róla, hogy Karcsi belém szeretett.
Ezért csak titokban találkozunk, néha kisírjuk magunkat egymás vállán, hogy ilyen későn hozott össze bennünket a sors, azután mind a kettőnk húzza tovább a maga igáját.
Egy picike boldogság
A tiltott szerelemben a szeretők azzal mentegetik magukat, hogy csak egy kis magánboldogságra vágynak. Az életük ugyanúgy folyik tovább, mint addig, megbízhatóan szolgálják a családot, és ezen nem is akarnak változtatni. Ez, persze, csak illúzió. Mindig eljön az a perc, amikor a mérleg nyelve vagy az egyik, vagy a másik oldalra billen. Az egyiknek tönkremegy a házassága, és egyszeriben magányos lesz és szomorú (rosszabb esetben dühös), hogy a másik miért nem döntött ugyanúgy, ahogy ő... Vagy pedig a titok – az esetek nagy részében ez a forgatókönyv – napvilágra kerül. A férj, a feleség elfog egy kóbor SMS-t, hiszen minél régebben tart a viszony, annál kevésbé ügyelünk a mobilunkra és az e-mailjeinkre – és akkor döntésre kényszerülünk.
Abban a percben már tudjuk, hogy a viszonyunk bizony egyáltalán nem volt egy ártatlan játék, s hogy valakik miatta nagyon, de nagyon boldogtalanok lesznek. Például mi is, mert mégse akarjuk elhagyni a férjünket, feleségünket, családunkat, s a tiltott gyümölcs csak addig volt édes, míg a tilosban eszegettük...Szakítsunk? Jön a mardosó lelkifurdalás, hogy hány embert tettünk boldogtalanná... De végül is mindenkinek magának kell eldöntenie, melyik utat választja. S mi legyen velünk, akik félünk, nehogy egyszer hasonló választás elé kerüljünk? Egyetlen dolgot tehetünk: mindent elkövetünk, hogy meglevő kapcsolatunkat ápoljuk, és azon igyekszünk, nehogy ellaposodjon, unalmassá, érdektelenné váljon. Néha nem sikerül. De néha igen!
