Köztudott, hogy a közösségi média elindulása párhuzamosan magával hozta a fricskázó, mindenkinek beszólogató, legtöbbször álnéven kommentelő trollokat. Számítani lehetett tehát arra is, hogy előbb vagy utóbb ez a fajta pocskondiázás sokkal jobban felerősödik majd a verbális kommunikációban.
Arról már nem is beszélve, hogy minél többet csetelünk, annál éktelenebb a helyesírásunk... S mindez azt eredményezi, hogy megváltoznak, felülíródnak a viselkedési formáink és normáink.
Biztos, hogy félszavakból is értjük egymást?
Ha azt mondom (ez esetben írom), hogy lol vagy lájk, akkor többségében mindenki tudja, mire gondolok. Ergo, röviden és tömören reagálok egy dologra. Azonban ahelyett, hogy megpróbálnám választékosan is megfogalmazni gondolataimat, lassan elég, ha három betűt egymás mellé biggyesztek. OMG! Ezzel viszont tökéletesen aláásom a verbális kommunikációm fejlődését. S nem csupán ezzel van itt a gond.
Ha beszólsz, beszólok!
Most már odajutottunk, hogy valóban egyre bátrabbak a trollok. Igaz, van még, aki saját neve alatt is vállalja véleményét, de többségében álnéven alázzák oda-vissza egymást a kommentelők. Elég egy politikai hír, álhír, és kommentzáporok, gyűlölködők hada és érdek-összeütközések sora jelenik meg a posztok alatt. S ahogy ott „oltják“ egymást, azzal együtt formálódik ki egy újabb viselkedési és kommunikációbeli zavaruk is, melyet nem sokkal később saját életükben, környezetükben is alkalmazni fognak.
Egy verbális, két személy közt zajló vita kezdetekor az elsődleges szempont az lesz, hogy ha az egyik felet kritika vagy támadás éri, ugyanezt viszonozza beszélgető/vitapartnerének.
Van-e megoldás?
Természetesen igen. A pszichológusok és a szakértők szerint az embernek egyrészt számolnia kell ezekkel az új viselkedési zavarokat előidéző folyamatokkal (felismerés). Továbbá, a helyes és járható út az lehet, hogy miután szóbeli kritika ér minket, jöhet a jó öreg trükk: elszámolunk háromig, nagy levegőt veszünk, és átgondoljuk azt, amit mondani kívánunk. S ha bántó megjegyzéseket, negatív kritikát kapunk, így kéne reagálnunk: „Nekem ez most nagyon rosszulesett, kérlek, beszéljük meg.“ Ahelyett, hogy hasonló sértegetésbe kezdenénk. A kérdés viszont már csak az, mennyire vagyunk hajlandók ezeken az újfajta szokásainkon változtatni.
Szólásszabadság, gondolatszabadság
Hogyan változtassunk, ha a csapból is az agresszivitás folyik? Az egyik ismerősöm azt ecsetelte nekem a múlt héten, hogy ajándékba kapott egy pulóvert, melyen egy vulgáris felirat található. Egy angol, négybetűs szóról van szó, melynek az egyik betűje csillaggal van helyettesítve. Ekkor rögtön megkérdeztem tőle, hogy szerinte hordani fogja-e ezt a pulcsit nyilvánosan is valaha az életben? A válasza pedig röviden és tömören az volt, hogy igen. Ezen már-már meg sem lepődik az ember fia, hiszen boldog-boldogtalan olyan ruhadarabokat választ, melyen egyértelmű jelzések és feliratok vannak. De hát szabad ilyet csinálni, kérem szépen? Pontosabban: etikus?
Mondjátok meg ti!
