Egy képzeletbeli páston lépkedünk, én minden kérdésemmel akcióba lendülök. Kitti állja a sarat, gyorsan és lényegre törően válaszol. Visszakérdez, felméri kíváncsiskodó „ellenfelét”, ahogy vívás közben is teszi.
Mosolyog. Mérhetetlen alázattal beszél – és egy óvatlan pillanatban megérinti pengéjével a szívemet! Azt a mindenit! Touché! (© Fotó: Cséfalvay Karolina)
A bacsfai Bittera Kitti elsőéves a pozsonyi Comenius Egyetem Testnevelési és Sport Karán. Hatéves kora óta tudja, mi az a pást. Akkor kezdett el vívni nővére, Noémi hatására.
– Mikor ismerkedtél meg a vívással?
– Alapiskolába jártam Somorján. Testvérem, Noémi ekkor már vívott. Elkísértük pár versenyére a családdal. Eldöntöttem, hogy ezt én is ki akarom próbálni, annyira megtetszett a tőr.
– Mit kell tudni a vívásról?
– A vívás olyan sport, amelynek három fajtája van. Az első, amit én is űzök, az a tőrvívás. Az érvényes találati felület a törzs, amelyet csak szúrással lehet eltalálni. A fej és a karok érvénytelenek. Villanymellény van rajtunk, és az ellenfél pontot kap, ha eltalál, mert a gép jelez. A másik fajta a párbajtőrvívás. Itt szintén csak szúrni lehet, ám ennél az egész test érvényes találati felület. A harmadik a kardvívás, ami azért érdekes, mert ott nemcsak szúrnak, hanem vágnak is. Viszont ennél a fajtánál is csak a törzsi találat az érvényes.
– Mindegyiket próbáltad már?
– Kettőt a három közül. A tőrvíváson kívül a párbajtőrben most már indulok is kisebb versenyeken, viszont az nem annyira vonz. Somorján csak a tőrvívás van, Pozsonyban van tőr-és párbajtőrvívás is. Kardvívás viszont egyáltalán nincs Szlovákiában.
– Azóta is Somorján vívsz?
– Igen. Itt kezdtem – és azóta is itt vagyok a somorjai vívóklubban. Összesen hetvenen vagyunk regisztrálva, és minden korosztályból vagyunk vagy tizenöten.
– Hogy kezdődtek az első lépések?
– Ha valaki elkezd vívni, akkor az első két évben még csak gyakorlás van. Megtanuljuk, hogy milyen pozícióban vannak a lábak. Majd két év után kapunk tőrt.
Ez nem úgy van, hogy valaki elkezd vívni, és két hét múlva már tud is. Meg kell tanulni szinkronizálni a lábakat, a kitöréseket gyakorolni kell: magát a technikát kell elsajátítani az első években.
– Te mikor kezdtél versenyezni?
– Nemzetközi szinten 14 évesen kezdtem. Hatéves koromtól Nagy József volt az edzőm, majd egy ideig vele párhuzamosan Forgách Krisztián tanított.
– Hány edzésed van egy héten?
– Jelenleg heti öt edzésen veszek részt, hétvégén pedig versenyzek. Amikor elkezdtem, heti egy-két alkalommal jártam, aztán három év elteltével az órák száma háromra nőtt. Tizenkét éves koromtól pedig heti ötször edzek.
– Hogy kell egy edzést elképzelni?
– Attól függ, mire készülünk. Az edzőnk már az év elején oszt-szoroz, összeállítja az edzéstervet. Közben nagyon sokat mesél nekünk a sport történetéről. Rengeteg mindent köszönhetünk neki.
– Hányan kezdtetek az elején?
– Húszan, de csak én maradtam a csoportomból. Most összevontak minket, akik így megmaradtunk az egyes csoportokból.
– Mikor kezdődtek az igazi sikerek?
– A kadet évben, úgy 15 évesen kezdtek jobb eredményeim lenni. Addigra már nagyon sok munka volt mögöttem.
– Merre versenyeztél a világban?
– Rengeteg helyen jártunk. Többek közt Mexikóban, Oroszországban, Németországban, Lengyelországban és Franciaországban. Ezenkívül évente többször járok külföldi edzőtáborokba.
– Mi volt az eddigi legnagyobb elismerés?
– Franciaországban, Cabrisban második lettem az Európa-kupán. Ezenkívül számos helyezést értem el. Minden évben elmegyünk az Európa- és a világbajnokságra is. Jövő évben pedig az Universiadéra készülök. Oda csak a főiskolások jelentkezhetnek, és jövőre Tajpejben rendezik. Természetesen van egy fix létszám, mennyien mehetünk például Szlovákiából. Szóval kvalifikálni kell magam.
– Egyértelmű volt, hogy testnevelési egyetemre jelentkezel a gimnázium után?
– Igen, nem is gondolkoztam másban. Tudtam, hogy ezt akarom. Folytatni a vívást és a sportot, mást nem tudnék elképzelni magamnak. Olyat választottam, ami igazán érdekel.
– Miből állt a felvételi?
– Elméleti és gyakorlati része is volt. Tudtam, hogy odavaló vagyok, de azért fel kellett készülni. Volt futás, úszás és gimnasztika. Tesztet írtunk biológiából, fizikából meg sporttörténelemből, valamint egy választható sportágból, ami nálam a röplabda volt.
– Pontosan milyen szakon vagy?
– Egészség és sport szakon, valamint testnevelés tanárin. Ezen a szakon 9 lány és 21 fiú van összesen. Olyanok vagyunk, mint egy kis osztály.
– Sikerült rögtön beilleszkedni?
– Az elején furán éreztem magam. Mostanra már beilleszkedtem. Mindenki jó fej, úgyhogy nincs gond. Ráadásul nagyon érdekel a suli, szóval lehet, hogy majd még doktorizni is fogok.
Az a legjobb, hogy nem ülünk egész nap az iskolapadban, hanem sokat mozgunk. Most például felmegyünk egy hétre a Tátrába edzőtáborozni.
– Hány vizsgád lesz még most év végén?
– Hét vizsgám lesz, ebből három már megvan. Van például anatómiából, izmok és csontok latinul, de lesz egy a betegségekről is: hogyha nem mozgunk, akkor milyen betegségek alakulhatnak ki az évek során. Még a kosárlabda szabályaiból is vizsgázni kell. Szinte az összes sportot átvesszük az évek alatt.
– A vívást is?
– Na, azt pont nem! Rákérdeztem külön, de azt mondták, nem lesz. Népszerű sportokat veszünk, a vívás különlegességnek számít. Az első órán el kellett mondani, ki mit sportol, erre egy csomóan rácsodálkoztak, hogy az milyen sport. Nem ismerik, és meglepődnek, így mindig el kell mondanom, és be kell mutatnom, milyenek a szabályok.
– Mit mondasz ilyenkor?
– A vívásról úgy tartják, hogy az intelligensek sportja. Olyan, mint a sakk. A technika a legfontosabb. Gondolj bele: régen ha párbajoztak, és nem figyeltek oda, levágták egymás kezét. A kezet hátra kellett tenni, viszont ma már szabadon lehet. Persze akció közben nem tehetem előre a kezemet, mert azzal védeném a mellkasomat.
– Miben változott a vívás az évek során?
– Főként a találatot jelző gépek mechanikája változott: ha valakit eltaláltak, nem zárt le rögtön a gép, és így ő is adhatott találatot. Most ez megváltozott. Ha eltalálnak, touché (tus) van! Nehéz követni a vívást. Aki nem vív, az csak néz, nem lát, mert nem ismeri a szabályokat. Nem értenek hozzá az emberek, ezért nem is nézik, pedig nagyon szép és izgalmas sport.
– Miből áll a felszerelés?
– Penge, testvezeték, kabát, kesztyű, vívónadrág, sisak, melyen szintén van egy vezeték és elöl a fehér mellény, a lamé.
– Volt már baleseted vívás közben?
– Egyszer elakadtam a saját lábamban, és eltörtem a kezem. Ez Magyarországon történt verseny közben. Aztán törött kézzel játszottam tovább. Fel sem fogtam, mi történik velem, annyi volt bennem az adrenalin. A verseny végén eszméltem rá, hogy fáj a csuklóm, másnap be is gipszelték. Volt még ínszalagszakadásom is verseny előtt egy héttel: egy véletlen mozdulattól elszakadt. Ezenkívül még térdfájdalmak vannak, de más komolyabb nincs.
– Nem szokott fájni a kezed?
– Itt, ha megnézed a kezem, láthatod a „vívóujjam”, ami mindig piros. Ez a penge kosarától van, ami megnyomja. Eleinte nagyon fájt és vérzett, most már teljesen hozzászoktam. Ha majd egyszer abbahagyom, állítólag akkor eltűnik. A lábam meg mindig kék és lila, ahogy megszúrnak.
– Ez fáj?
– Már egyáltalán nem. Egy idő után megszokja a bőr. Húzások, karcolások és pöttyök. Tudom, ijesztően hangzik, de nem az. Ez mára teljesen normális. Csak nyáron, ha szoknyát veszek fel, mindig megkérdezik, hogy ki vert meg. (nevet)
– Izgulsz még, ha a pástra állsz?
– Jobb nem gondolni semmire, csak a gyakorlatokra. Most már kevésbé izgulok. Én védekező típus vagyok, próbálok túljárni az ellenfél eszén. Felmérem, mik a gyengéi, és utána mérlegelek.
– Hogy tudnád leírni, milyen mozdulatok fontosak?
– Nagyon fontos a lábmunka. Folyton mozogni kell. Meg kell találnod a távolságot, a tempót, mikor indítod a támadást. Fontos, hogy kis mozdulatokat kell csinálni, heggyel kell végigvinni mindezt. Ez azt jelenti, hogy a pengének a kezedhez kell tartoznia, mintha csak a kezed folytatása lenne. Az a jó vívó, aki úgy veszi a pengét, mint a saját kezét.
– Neked már a penge a kezed folytatása?
– Igen. Még esetleg azt szokták mondani, hogy úgy kell elképzelni az egészet, mintha kis tű lenne a kezedben, és azzal kell kis mozdulatokat tenni.
– Ki a példaképed?
– Elisa di Francisca, egy olasz nő. Meg Valentina Vezzali, szintén olasz vívó, aki most vonult nyugdíjba. Legendás vívó.
Inkább külföldiek a befutók nálam. Olaszországban és Franciaországban nagyon népszerű sport a vívás.
– A család is megnézi a meccseket?
– Igen, gyakran eljönnek a rokonok, és tapsolnak, miközben az ellenfél kapja a pontot. (nevet) Aztán gyorsan súgom, hogy ez nem az én találatom volt. Persze, sokszor a zsűri is visszanézi a felvételeket, mert gyorsak az akciók.
– Gondolkoztál rajta, hogy külföldön próbálsz szerencsét?
– Persze, mondjuk, Magyarországon a testnevelési egyetemen, mert ott van külön vívó szak. Viszont nagyon családcentrikus vagyok, hiszen öten vagyunk testvérek. Nagy a család, és nagyon szeretem, hogy a szüleim semmit nem erőltetnek rám. Mindent eldönthetek egyedül, nagyon sok mindent köszönhetek nekik.
– A saját életedben is alkalmazni tudod a vívás technikáját?
– A suliban vettem észre, hogy taktikázom. Kitartó vagyok, ezt is a sportnak köszönhetem. Vagy ha külföldre megyek, egyáltalán nem érzem magam elveszve. Otthonosan érzem magam, nem vagyok félős.
– Ha interjút kérnek tőled, milyen nyelven és mit szoktak kérdezni?
– Angolul kérik, hogy értékeljem magamat és az ellenfelemet. Azt szoktam mondani: „Mindketten jók voltunk, de én jobb vagyok.” (nevet)
