A Tűzföld nevét Verne Gyula regényeiből ismerem, azóta is látom lelki szemeim előtt a pampákon lovagló gauchókat. Milyen is a Tűzföld a valóságban?
Ennek járt utána évekkel ezelőtt a dunaszerdahelyi Antal Tamás, akit talán bátran nevezhetünk világutazónak, hiszen már a fél világot bejárta. Utazási élményeit el is mesélte nekünk.
Ushuaia a világ legdélebbi városa. Valamikor fegyenctelep volt. A város jelképe a világítótorony, mely majd minden képeslapon szerepel. A kikötőben található egy hivatalos tábla, amely megtiltja minden angol kalózhajónak, hogy használja Ushuaia kikötőjét. (Utalva ezzel az argentin – angol ellentétre, mely a Falkland-szigetek birtoklása körül alakult ki.)
Az ideérkező hajósok hatalmas lángokat láttak a távolban, ezért a szigetet elnevezték Tűzföldnek. (A tűzet az itt élő indián törzsek gyújtották, így szálltak szembe a rettenetes hideggel.) A Tűzföld igazából szigetek sora, melyek nagy része Chiléhez, a többi Argentínához tartozik. Területük kétszer akkora, mint Szlovákia. Zavartalanul éli itt életét a déli féltekére „jellemző” sokféle madár és állat.
Jól érzik itt magukat a pingvinek, az oroszlánfókák, amelyek méla közönnyel bámulják a turistahajókról fényképezgető turistákat.
Innen minden nagyon messze van. A táblát egy kutyatenyésztőnél láttuk, aki sok Jack London-könyvet olvasott, és gyermekkori álmát valósította meg, mikor ideköltözött a „világ végére“. Macska (így hívják) több szánhúzó bajnokságot nyert a kitűnően képzett kutyáival. Ebből persze nem lehet megélni, de vendégházában megszállhatnak a hegymászók, és kutyatábora az argentin hadsereg téli „kiképzőhelye”. Macska azért jött ide, mert itt semmi nincs.
Hogy mi van akkor Tűzföldön, ha semmi nincs? Hát szél! A szűnni nem akaró, orkánszerű széltől a fák bedőlnek szélirányba. Itt aztán mindig láthatjuk, hogy „honnan fúj a szél”! Az itteniek majdnem naponta megküzdenek a több mint 100 km/óra sebességű széllel, mely szó szerint megállítja az embert, aki nem tud haladni.
Képzeljük el, vannak vízesések, melyeket visszafordít az erős szél! Az autókat eleve úgy gyártják, hogy mikor nyitjuk az ajtót, automatikusan lemegy az ablak, hogy minél kisebb felületen tudjon belekapaszkodni a szél. (Jó pár ajtó elszállhatott már a szélben, mire „feltalálták” ezt a kis trükköt.)
A gauchók legféltettebb kincse a szabadságuk. Kicsit hasonlítanak észak-amerikai rokonaikhoz, a cowboyokhoz, csak éppen róluk nem készült olyan sok film. Hogyan kerültek a Tűzföldre? A szövőgépek elterjedése után megnőtt a kereslet a gyapjú iránt, mire a találékony angolok a „semmire nem jó“ pampákon birkákat kezdtek tenyészteni.
Nem volt ritkaság a több százezres birkaállomány sem. A műszál megjelenésével azonban csökkent a számuk, ezért sokkal kevesebb a gaucho is. (Mellesleg az igazi argentin steak is az angoloknak köszönhető! Szemben a spanyolokkal, ők „jó gyarmatosítóknak” számítanak, mert ők mindig hoztak is valamit a meghódított területekre, amiből a helyiek és persze ők maguk is hasznot húztak. A spanyolok viszont mindenhonnan csak „vittek”.)
A pampák „őzikéje“, a guanako közeli rokonságban van a lámákkal. Régebben az indiánok vadászták őket a húsukért, illetve a szőrükért, amelyből ruhát varrtak maguknak. Védelmükről az európaiak egész sajátos módon „gondoskodtak”: kiirtották vadászaikat, az indiánokat.
A Magellán-szoros választja el a Tűzföldet a kontinenstől. Jelentősége régen abban rejlett, hogy a hajósok biztonságosabban tudtak rajta átkelni, mint a délebbi Beagle-csatornán. Azért itt is található néhány partra vetett roncs, amelyek kapitánya nem járt szerencsével. (Beaglenek nevezték azt a hajót, amelyen Darwin körbehajózta Amerika eme részét.)
A Kezek barlangja az UNESCO által is védett, 8-9 ezer éves barlangrajzokat rejt. Az indiánok – fúvókának használva a lyukas csontokat – ráfújták a sziklán tartott kezükre a festéket. Főleg gyerekkezeket lehet látni. A gyerekek „rajzukkal” első sikeres guanakovadászatuknak akartak emléket állítani, a zsákmány magát az életet jelentette nekik.
A Perito Moreno-gleccser dacol a globális felmelegedéssel: naponta akár harminc centit is nagyobbodhat. Méretei félelmetesek! Magassága elérheti a 60-70 métert, szélessége 4 kilométer, hosszát pedig 250 kilométerre becsülik.
A gleccser Dél-Amerika egyik legszebb természeti látványossága! Mivel naponta növekszik, ezért hét-nyolc évenként eléri a partot, és falat képez két tó között, melyek így felduzzadnak (20-30 méterrel megemelkedik a szintjük).
A gleccserfal végül megadja magát az óriási víz nyomásának, és iszonyatos robajjal bedől a tóba. Ilyenkor a világ minden részéről érkeznek tévések, hogy megörökítsék az áttörés nagy pillanatát.
A „borjadzás”: délutánra a nap és a mozgás megteszi hatását, 50-60 méteres jégdarabok szakadnak le a gleccserről, fülsüketítő robaj kíséretében.
A Torres del Paine a fotósok és a hegymászók paradicsoma. Három híres tornya van, és akár több napig is eltarthat a megmászásuk. Itt is a szél a legnagyobb ellensége a lehetetlenre vállalkozóknak.
Az argentin El Chalten a hegymászók Mekkája, ahol januárban összegyűlik a világ hegymászóinak krémje. Igazság szerint azoknak, akik már megmászták a Fitz Royt (arról a kapitányról kapta a nevét, akit Darwint magával vitt a Beagle fedélzetén) és a Cerro Torre döbbenetes sziklatűjét (a kép bal oldalán), ajánlatos elköltözni egy másik bolygóra, új kihívásokat keresve, mert tényleg ezek Földünk legnehezebben megmászható falai.
A Fitz Roy (középen) és balra tőle a Cerro Torre, melynek az északi falát 2005-ig nem tudta legyőzni senki! Aztán megtört a jég, és két miskolci hegymászónak, Kovács Tamásnak és Urbanics Áronnak sikerült. Mint írtuk, a napokig tartó mászások legnagyobb ellensége a szél és a csontig hatoló hideg. Ezért van, hogy az El Chaltenben a hegymászóelit általában „várakozik”, és a nagyon ritka “időjárásablakot“ várja, amikor végre jobbra fordul az idő, hogy el tudják kezdeni a mászást. Vannak, akik évekig visszajárnak, de nem fogtak még ki mászásra alkalmas időt. Csak az arányok kedvéért: akinek jó a szeme, az felfedezhet a tó partján két emberalakot.
Egy mozgó gleccseren nem életbiztosítás a séta – bármelyik pillanatban megnyílhat.
A természet néha csodákra képes. Egy chilei tóban a hullámok a puha mészköre csodás mintákat rajzoltak.
Az Argentin-tóvidék látképe – a National Geographic összesítése szerint – szerepel a világ 10 legszebb panorámája között. A Canpanario-hegy tetején, ha 360 fokot fordulunk is, mindig ilyen csodás látványban lesz részünk.
