,,A Szentírás mondá vala, hogy a Megváltó születése után háromszor ment le a Hold, midőn Mária becserélé a háromkirályoktól kapott ajándékok tégelyét szürkére, hisz az jobban illék öszvérük külleméhez." Nem, ez a szöveg nincs benne a Bibliában, de ha benne lenne, akkor tökéletesen lefedné az elmúlt évek karácsonyait. Mert azok mostanában nem a hála, a család és a szeretet jegyében telnek.
A karácsony a nyugati civilizáció konzumkoronájának legékesebb ékkövévé nőtte ki magát. November elejétől kezdve mást sem hall az ember, csak azt, hogy hogyan legyen tökéletes a karácsony. Erre a kérdésre pedig egyetlen választ nyomnak le a torkunkon mindenhonnan, mégpedig azt, hogy a karácsony úgy lesz tökéletes, ha minél több pénzt költünk. Ha nincs mit, az se baj, hiszen ott vannak a kölcsönök, amikkel fedezhetjük az ajándékvásárlási lázat, ami ilyenkor szinte mindenkit megfertőz.
Ha az egészben valami pozitívumot szeretnénk felfedezni, akkor gondoljunk erre: szerencsések azok, akik ajándékot vásárolnak. Akkor van kivel eltölteni a karácsonyt, hiszen amellett, hogy az év legszebb időszaka ez, egyben a legszomorúbb is. Főleg azoknak, akik egyedül vannak. Viszont amennyiben innen közelítettük meg az ajándékozás lényegét, akkor oda lyukadunk ki, hogy azok, akik a karácsonyt szeretteik körében tölthetik, már meg is kapták a világ legnagyobb és legszebb ajándékát. Csakhogy ezt nem lehet csicsás papírba csomagolni és bedugni a fa alá. Ezt érezni kell. És ez a legnagyobb probléma. A mindenszentek és a halottak napja után sok gyertya még el sem aludt a sírokon, amikor azzal kezdik el traktálni az embert mindenféle csaló és agyonmanipulált képekkel, hogy mitől lesz boldog a karácsony. Közben meg elsorvadnak a saját érzéseink, mert azokat az érzéseket akarjuk magunkévá tenni, amiket egy steril stúdióban találtak ki olyan emberek, akiket ezért fizetnek.
Az internet egyik legfantasztikusabb hozománya, hogy a videómegosztókon rengeteg videót láthatunk a tiszta emberi érzelmekről. Például olyanokat, amikben kisgyerekek nagy lendülettel csomagolják ki az ajándékot a csodálatosan feldíszített fák alatt, majd hisztirohamot kapva bőgnek, amiért nem azt a szuperhősfigurát kapták, amit akartak. Ellenpólusként ott vannak azok a gyerekek, akik ajándékba azt a hírt kapják, hogy örökbe fogadják őket, és aztán az örömtől sírnak. Ők tudják csak igazán, mi a karácsony igazi szelleme. Ez elég szélsőséges példa, ezért megemlítem azt a kisfiút is, aki úgy örült egy ajándéktáskába pakolt banánnak, mint egy felnőtt a lottóötösnek.
A fentebb említett, hisztirohamos kölykök leginkább arra mutatnak rá, hogy valószínűleg egész évben bármit megkapnak, amit csak akarnak, így a karácsony nem több náluk, mint egy átlagos nap fenyővel meg szaloncukorral. Náluk minden nap karácsony, a lehető legrosszabb értelemben.
Ez elég lelombozó, nem?
És mégis... Bevallom, engem is magával ragad, amikor a feldíszített fa aló huncutul kunkorodó masnikkal a tetejükön lesnek ki az ajándékok. Mert ez is a karácsonyhoz tartozik, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretem az ajándékozást. Szerintem mindenki hazudik, aki azt mondja, hogy néha napján nem szeret ajándékot kicsomagolni, akár tudja mit rejt a csomagolás, akár nem. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor annyit falatozhatunk, amennyit csak akarunk. Ezt már az ókori rómaiak is tudták.
A téli napforduló a sötétség átfordulását jelezte a világosság felé
A hosszabbodó nappalok a fény diadalát dicsőítették. Ekkor tartották szaturnália ünnepét, Szaturnusz isten tiszteletére. A mondák szerint Szaturnusz uralma alatt volt az emberiség aranykora. Ezt az ókori rómaiak úgy hálálták meg, hogy napokon át tartó ünnepséget rendeztek, ami december 17-től egészen december 25-ig is tarthatott. 25-én Mitrászt, a fény istenét ünnepelték. Ilyenkor megajándékozták egymást az emberek, és házaikat borostyánnal (örökzöld) díszítették, ami az újjászületést szimbolizálta. (Ekkor már nagyon meg akartak szabadulni a hosszú és sivár téli hónapoktól).
A kereszténység elterjedtével (Nagy Konstantin reformja után) a niceai zsinaton a december 25-ét fogadták el Jézus születési időpontjának, hogy megszüntessék az e körül kialakult vitákat. Hiszen Jézus a fény a sötétséggel szemben, tehát az ősi ünnep lényegét hordozza magában. Így az általunk ismert karácsony tulajdonképpen ősi hagyományokkal fonódott össze.
A karácsonyfa hagyománya
Ez az, ami nélkül nehéz elképzelni az ünnepeket, meglehetősen homályos eredetű, ám annyi bizonyos, hogy a fa számos kultúrában ősibb szimbolikájú, mint, mondjuk, az, hogy angyalkákat aggatunk rá. A fa a germán kultúrákban egyenesen a világot szimbolizálta. Az örökzöldek pedig az élet diadalát hirdetik a sötétség felett. Ez ugyebár az előbb említett ókori hagyományokkal is egyezik. A 18. században Németország-szerte már gyertyákkal díszítették a fenyőfákat. Ez a szokás Berlinből Bécsbe jutott, majd Európa-szerte elterjedt, végül pedig Amerikába is eljutott. Érdekesség, hogy a karácsonyfa Magyarországon a szépirodalomban először egy 1866-os Jókai-írásban jelent meg.
„Annyi ablak ki volt világítva, az utcákon fényes hintók robogtak alá s fel; ragyogó boltablakokban fenyőfák voltak kitéve, égő viaszgyertyákkal, cukorangyalkákkal, picike bölcsőkkel, azokban aludt a kis Jézus.
A kis árva úgy el tudta azokat nézni.
Mosolygó asszonyságok jöttek a boltokba, vásároltak azokból a tündéri szépségekből, ki-ki vitte haza, kisfiának, kisleányának – amit a kis Jézus küldött nekik.
Olyan szép a kis Jézus születésnapja!“
(Részlet Jókai Mór A koldusgyermek c. elbeszéléséből)
A fákat a 19. század közepe körül kezdték különféle üvegdíszekkel szépíteni. Előtte csupa ehetővel díszítették, így amikor a fa ideje lejárt, akkor is örömet okozott a gyerekeknek. Alma, dió, ostya, mézeskalács, cukor... Ma már kevés dolgot ehetünk a fáról, sőt, sok helyen már a fa sem az igazi. Egyre több a minimalista „karácsonyfa“, ami csupán formájában emlékeztet erre az örökzöldre, így az ősi hagyomány egyszerű dizájnkérdéssé zsugorodott.
És hogy hogyan került a képbe az ajándékozás? Talán a háromkirályok ajándékai, talán a szaturnália ünnepe, talán Szent Miklós puttonya ihlette meg az embereket, de az biztos, hogy a karácsonyosdi manapság picit kifordult magából.
A várakozási időszakról, az adventről
Teljes mértékben megfeledkeztünk erről. Már nem csodára várunk, hanem ajándékokra. Ha ezt az alapvető problémát sikerül megváltoztatnunk, akkor olyanok leszünk, mint a korábban említett kisgyerek a banánnal: mindennek örülni fogunk. Találjuk meg, sőt tudatosan keressük decemberben a csodákat. Eggyel több ház vagy kirakat megvilágítása, a meleg, rénszarvasos pulcsi, a titokban elmajszolt szaloncukor, a forralt bor, az ostya roppanása, a bugyuta karácsonyi filmek, nevetés a barátokkal, a családdal... Érezzünk, ne pedig a tökéletességre törekedjünk.
Hiába reklámozzák, hogy az ünnep akkor lesz tökéletes, ha a Black Friday alkalmából veszünk három tévét, két tabletet és a legújabb mobilt, ne higgyünk nekik! Még akkor se, ha egy tökéletesen megkomponált család próbálja vigyorogva elhitetni velünk. Ne az okozzon örömöt, amit másoktól látunk, mert akkor teljesen feleslegesen költünk pénzt. Ha már költünk, akkor a pénztárcánkhoz mérten tegyük! Vegyünk valami olyat, ami időtálló, ami személyes, ami nem a reklámok szerint, hanem szerintünk okoz örömet. Bármilyen apróságról vagy kézzel készített ajándékról legyen szó, annak örömet kell okoznia. Amennyiben nem ez történik, ott komoly baj van. Aki értékelni tudja még a legapróbb örömöt is, az a boldog ember. Az érti meg igazán a karácsony lényegét, és érdemli meg, hogy ünnepelhesse.
Tanuljunk az ókori rómaiaktól
De ne csak az ünnepi hangulatot, hanem a hálát is, ami miatt kialakultak ezek a hagyományok. Legyünk hálásak azért, amit kaptunk, és ne azzal töltsük el az új év első pár napját, hogy az elektrotechnikai szaküzletekben bóklásszunk, mert a fa alatt talált ajándékunk nem zöld, hanem kék színű.
Legyünk hálásak azért, ha valaki egy kézzel készített ajándékkal lep meg bennünket, legyünk hálásak azért, ha valakinek csak egy ölelésre futja.
Szóval: örüljünk a banánnak, örüljünk annak, hogy szeretnek minket, mert sosem szabad elfelejtenünk: bár van zsákodban minden jó, semmi sem lehet jobb annál, ha ezt a sok jót megoszthatjuk szeretteinkkel. A magunk módján.
