A dunaszerdahelyi Vermes-villa megtelt szép nőkkel – és divattal. A rögtönzött kifutókon a mosolygós modellek már harmadszor mutatták be a szezon trendjeit. Mindezt egy lelkes kis csapat szervezte meg – önerőből. Ezért is érdemelnek csillagos egyest szervezésből! Nemcsak a bemutatón, de a kulisszák mögött is ott voltunk. Íme!
Már kora reggel nagy a nyüzsgés a helyszínen, holott a divatbemutató csak este kezdődik. Elsőként a show főszervezője, Lipcsey Mária érkezik, majd a háttércsapat, a sminkes, a stylist és a fodrászok. Lassanként befutnak a bemutatón részt vevő modellek, és kezdődhet a készülődés. A ruhákat már az előző nap szétosztották, de a koreográfiára nem sok idő maradt: a lányok egy része tehát gyakorol, míg a többieket sminkelik vagy épp fésülik.
– 2012-ben, tavasszal merült fel először, hogy rendezzünk divatbemutatót, ahol felvonultatjuk az aktuális trendeket – avat be a WLF Fashion Show megszületésébe Lipcsey Mária. – Rögtön ezután jött az ötlet, hogy a sminktrendeket és a hajszobrászati újdonságokat is érdemes volna bemutatni. Neki is fogtam a szervezésnek. Megszólítottam az egyes ruhamárkák forgalmazóit, ugyanis olyan összeállításokat szerettünk volna a kifutóra engedni, amelyek a környéken könnyedén beszerezhetőek. A lányok megmutatják, hogy az egyes darabokat hogyan tudjuk kombinálni.
Egy bemutató szervezése több hónappal a show előtt elkezdődik, de a visszajelzések azt mutatják, hogy megéri a fáradságot. Az első show-ról sokan kiszorultak, az érdeklődés minket is meglepett. Épp ezért a második divatshow-ra már tágasabb helyszínen, a Vermes-villában került sor. A mostani nyári bemutató sztárvendége a somorjai Kiss Kósa Annamária aki letisztult, minimál stílusával már több rangos elismerést is bezsebelt.
Emellett bemutatkozik egy feltörekvő dunaszerdahelyi tervezőgárda, a Love Diamond és az egyedi, haute couture ruhákat készítő győri Kupi Adrienn – mesél az est menetéről Mária, aki az egész bemutatót kézben tartja. Ő az, aki a helyszínt lefoglalja, kiválasztja a zenét, gondoskodik a reklámról, bebiztosítja a feltételeket, illetve háziasszonyként az egész show-t levezeti.
Míg a lányok benn készülnek, az amúgy galériaként működő patinás épület termeit Holocsi Pál vezetése alatt ügyes kezek „színpadi” díszletté alakítják. Megépül a kulisszát a közönségtől elválasztó színes kapu, helyükre kerülnek a székek, és a szervezőkről készült képeket is felakasztják. Nem készül kifutó vagy emelvény: a lányok a bemutató során közvetlen kapcsolatban lesznek a közönséggel, vagyis előttünk, közöttünk sétálgatnak.
– A Fashion Show-n a ruháé a főszerep, épp ezért a lányokat úgy kell kisminkelni, hogy a smink „megtámogassa” az öltözéküket – mondja Varga Lívia, a bemutató sminkese. – Sajnos kivitelezhetetlen, hogy minden ruhához új smink készüljön, így kompromisszumos megoldásként az összes modell egyforma, a legfrissebb trendet tükröző arcfestést kap. Az alapozásra különösen ügyelek, ugyanis a divatfigyelem a tökéletes bőrre irányul. Az arc üde, hibátlan, mégis természetes – és nem maszkhatású. A „tökéletes hatás” érdekében az alapozót por állagú, ásványi púderrel fixálom.
– Az idei nyár a szájhangsúlyos sminkek időszaka, épp ezért a szemeket szinte csupaszon hagyom, épp csak az alsó részt keretezem egy kevés csokibarnával. A felső szemhéjra pedig az alapozón kívül semmi sem kerül. A szempillákra is csak módjával használunk spirált. A szemöldököt enyhén keretezem: itt még mindig a fiús vonal a követendő. Az arc domináns része idén a száj: bátran kísérletezhetünk neonszínekkel. Én is egy neonszínekben tobzódó, pirosas-rózsaszínes rúzst választottam, mely a csipetnyi korallszínnek köszönhetően meleg hatást áraszt. A kifutós sminkeknél a pirosítóval bőkezűbben bánunk: a bársonyosan lágy, gyöngyházfényű rózsaszín pírből nemcsak az arccsontra, hanem a homlokcsontra is teszek. Ez a pír illik a hétköznapokhoz is, de a könnyed nyári partikon is viselhető.
A termekben lázasan folyik a próba: a modellek a központi nagyterembe érkeznek, innen járják be a két kisebb oldalsó helyiséget. Lepróbálják, hol tarthatnak szünetet, vagy mikor kell megfordulniuk.
A nyolc modell, profik és amatőrök egyaránt, alázattal és lelkes mosollyal gyakorolnak – a lányok között nagy az összhang.
– Több lépésben készülnek a modellek frizurái, melyek az idei szezon divatját tükrözik vissza – mondják a WLF fodrászai, Puskás Eszter és Gőgh Joci. – Most a levegős, hullámos haj a divat, így a bemutató első részében a lányok különféle göndörítő eljárásokkal készített frizurákat vonultatnak fel. Az egyik hajába apró hullámot, míg a másikéba hajvasalóval gyenge hullámokat tekerünk. Ezek aztán könnyen variálhatóak: a színfalak mögött, a ruhák stílusával összhangban pillanatok alatt laza, nyári kötéseket, azaz tűzéseket lehet belőlük készíteni.
– A fazonok megválasztásánál szempont volt, hogy azok otthon is villámgyorsan elkészíthetőek legyenek. Minden lánynak másképpen – az arcformához igazítva persze – fésültük a haját. A természetes, natúr színek – a világosbarna, a homokszín – uralják a nyári hónapokat, de az örök klasszikus, a szőke különféle árnyalatai is hódítanak. A hullámos hajból készült kötésekkel bátran megjelenhetünk akár a tengerparton vagy egy buliban is – mondják.
Az öltözőnek kikiáltott „backstage-ben” zajlik az élet: mindenki tudja a feladatát, és teszi a dolgát. A készülődés olajozottan megy, itt nincs hangos szó vagy a pletykalapokból elhíresült modellhiszti. A ruhák márkák szerinti rendben sorakoznak az akasztókon, rajtuk a lányok neve, és a kifutón is szigorú rendben követik majd egymást.
Gyorsan telik az idő, a lányok elkészültek. A smink és a frizura is tökéletes, már a koreográfiát is begyakorolták.
– Magam szeretek öltözködni – mondja Koša Nicol modell, aki mosolyával annak idején az Új Nő szépe zsűrijét is elvarázsolta. – Elég pár másodperc, és már kész is vagyok. Arra is odafigyelek, hogy a ruha ne legyen gyűrött rajtam. Nekem nem számít, mit adnak rám – még soha nem utasítottam vissza egyetlen ruhát sem. Ha csak egyszer is fanyalognék, nem hívnának többször – külföldön ez van. A profi modellnek zsákba tekerve is ugyanolyan tartással és mosollyal kell végiglejtenie a kifutón, mint nagyestélyiben. Jó pár divatbemutatón vettem már részt, sőt magam is szerveztem párat, így jól tudom, hogy milyen nagy munka van egy ilyen show-ban!
Furcsán hangzik, de még a ruhák jelentik a legkisebb gondot. A banalitásnak tűnő apróságok sokkal több energiát emésztenek fel: az áram, a hangosítás vagy a fényeffektusok nagy odafigyelést igényelnek. A WLF szervezőit dicséret illeti, bemutatóról bemutatóra egyre jobbak.
– Számomra a magas sarkú cipők jelentik a legnagyobb kihívást – mondja Süke Csilla, a divatshow egyik amatőr modellje. – Most is nagyon izgulok, de ha már kinn leszek a kifutón, csak arra fogok koncentrálni, hogy jól csináljam. A kifutón a jelszó a magabiztosság. Ha mosolygok, azzal a ruhát vonzóbbá teszem.
Közben szépen elszaladt a nap, tömött sorokban érkeznek a vendégek. Az est háziasszonya, Mária köszönti a vendégeket, majd megszólal a zene, és elindulnak a modellek. Üdén, széles mosollyal lejtenek végig a rögtönzött kifutón. A színfalak mögött nagy az izgalom: a lányok villámgyorsan öltöznek át egyik ruhából a másikba. A kapuban még egy utolsó igazítás, és indulás. A közönség pedig hangos tapssal értékeli, amit lát. A kulisszák mögött a megkönnyebbülés sóhaja hallatszik. Lesz még folytatás!