A legszebb ajándék a könyv. Választani viszont nehéz, mert mindenkit más érdekel. Kinek milyen könyv a megfelelő? Tanácsot ad egy meseterápiás szakember.

Molnár Kantner Éva (Dunaszerdahely) meseterápiás szakember. Közismert, hogy különös szeretet fűzi a könyvekhez – ezúttal hasznos olvasási tippekkel lát el bennünket.

sallay-konyv-indito.jpg

– Könyvek nélkül nem tudnám elképzelni az életemet! – mutatkozik be Éva. – A szakmámhoz is a könyvek mutatták meg az utat, hiszen a könyvesboltban böngészve bukkantam rá Boldizsár Ildikó Meseterápia című könyvére. Elolvastam, nagyon érdekelt a téma, így hát tovább kutattam, majd két éven át Győrben tanultam meseterápiát. Azt szoktam mondani, hogy az első év rólam szólt, saját magam megismeréséről és megsegítéséről. Később pedig az emberi élet egyes szakaszai tárultak fel előttem, a férfiak és nők különleges világa a mesék tükrében.

– Miért jó meséskönyvet ajándékozni?

– Sokáig szórakoztató kis történeteknek tartottam a meséket, de mindig is imádtam mesét olvasni. Mára azt is tudom, hogy miért. A népmesék, a varázsmesék rólunk szólnak, harcainkról, örömeinkről, félelmeinkről: a mesék az emberi őserőt képviselik. A meseterápiával emberöltők tudását próbálom átadni a hozzám fordulóknak.

A mesét ugyanis terápiára, gyógyításra is lehet használni, mert felszabadító erővel hat az életünkre.

– Gondolom, olyan ember vagy, akit beszippant egy jó könyv!

– Örök életemben lelkes látogatója voltam a könyvtárnak, ebben édesanyám mutatott jó példát. Aztán a sors úgy hozta, hogy a Csallóközi Könyvtár munkatársa lettem, és időnként szórakoztató, rendhagyó irodalomórákat szerveztem. Azt gondolom, hogy a régi irodalmi művek a mai online-nemzedéknek is tudnak érdekeseket mondani, csak le kell őket fordítani a 21. század nyelvére. Szeretem a munkámat, és folytatni is fogom (most anyasági szabadságon vagyok a kislányommal)!

hirlevel_web_banner_1_82.jpg

– Azt mondják, a könyvek idejének, a Gutenberg-galaxisnak vége. Te ezt hogy látod?

– Könyvek nélkül nincs jövő! Más a digitális világ, és más a könyvek világa. A könyvnek illata van, súlya, forgatható lapja – és lelke. A szülő feladata, hogy olvasásra buzdítsa a gyereket. Ha jót mondunk a könyvekről, akkor a könyveknek presztízsük lesz a gyerek előtt. Az olvasás megszerettetése azért fontos, mert általa fejlődik a gyerek szókincse, fantáziája, finomodik a világképe. De ezt már sokan, sok helyütt leírták! Van itt más is. A könyvekben leírt történetekben jelen vagyunk mi, emberek. Egy-egy napunk, a családunk, a szeretteink, az ismerőseink, és ami a legfontosabb, mi, saját magunk. Kell a gyereknek, de a felnőttnek is, hogy időnként jó vagy rossz történeteket olvasson. Ezáltal felfedezheti, hogy más is kerülhet olyan helyzetbe, mint ő – s így megerősödhet benne a tudat, hogy soha nem vagyunk egyedül. Szóval el tudjuk képzelni az életünket könyvek nélkül? Ha elutasítjuk a könyvet, saját életünk történetét utasítjuk el, a körülöttünk levő világ megismerését.

– Milyen könyveket tudsz ajánlani karácsonyra?

– A legkisebbek számára is remek könyvek készülnek, melyek színes képek segítségével tanítanak. A leporellók kiválóan alkalmasak arra, hogy az apróságokat is bevonjuk az ünnepi készülődésbe. A dallamos versikéket a gyerekek összekötik a képekkel, majd észreveszik, hogy jé!, amit a képeken látnak, az körülöttük is megelevenedik... A Kiskarácsony, nagykarácsony című lapozókönyvecskét a pici gyerekek örömmel lapozgatják. A képeken kívül a dallamok szintén figyelemfelkeltőek. A Karácsony éjjelén című interaktív könyvecske pedig nem csupán az ünnep képeivel, hanem a zenéjével is megismerteti a gyerekeket. Ajánlom továbbá a karácsonyi böngészőket. Négyéves kor körül a gyerek már birtokában van több olyan fogalomnak, melyeket az ünneppel vagy a téllel köt össze.

A gyerekek szívesen keresgélnek a képecskék között, megnevezve azokat a dolgokat, melyeket ismernek – vagy éppen új fogalmakkal bővítik szókincsüket.

– Iskoláskorú gyerekek figyelmét milyen könyvvel kelthetjük fel?

– Az iskolás korosztály figyelmébe egyik személyes kedvencemet ajánlanám. Nem mai kiadású könyvről van szó. A címe: Karácsonyi hagyományok a nagyvilágban. Ami a könyv fő jellemzője, hogy színes, vidám rajzokat tartalmaz, rövid szövegeket, tehát az olvasni tanuló gyerekek is bátran böngészhetik. A könyv ismerteti a karácsonyhoz kötődő hagyományokat, szót ejt többek között a karácsonyi képeslapok történetéről, a karácsonyi vacsoráról, de meséket, verseket, ajándékötleteket is tartalmaz. Olyan jelenségekről, szokásokról mesél, melyekről a mai gyerekek ritkán hallanak. Az ilyen könyveknek értékközvetítő szerepük van! Sokszor a bőség zavara áll fenn, ha mesekönyvet kell választani. Én egy klasszikust ajánlanék. Andersen A kis gyufaárus lány című meséje szomorú, de szívhez szóló. Talán felmerül a kérdés, miért kell szomorú történeteket olvasni, mikor épp egy boldogsággal és örömmel teli időszakát várjuk az évnek? A válasz egyszerű. Ahogy a boldogság, úgy a szomorúság is hozzátartozik az életünkhöz. A mesét mindenképpen tízéves kortól ajánlanám, amikor a gyerek már képes értelmezni az üzenetét. Ez a történet kitűnő példája annak, hogy bizony nem minden história végződik jól. Szívbe markoló mese, melyet még felnőttfejjel sem képes az ember könnyek nélkül végigolvasni. Bátran ajánlom minden felnőttnek, aki az élet értelmét keresi.

kantner-eva-portre.jpg
Molnár Kantner Éva

– S ha mese, de mégis valami vidámabb hangvételű, akkor...

– A Varázslatos karácsony című mesekönyvet ajánlom. Már a borítója is vidám. Megfelel azoknak a gyerekeknek is, akik még birkóznak a betűkkel, mert nagyon könnyen olvasható, ugyanakkor szórakoztató.

– Kamaszok számára melyik könyv lehet az aduász?

– A tinédzsereknek egy regényt ajánlanék. Matt Haig: A lány, aki megmenti a karácsonyt című regénye mesebeli és lebilincselő. Képes megszólítani a 12 évnél idősebb gyerekeket is: pont ebben rejlik a varázsa. Nehéz jól írni ennek a korosztálynak, mert nem könnyű felkelteni bennük a csodára várást. Véleményem szerint Matt Haig regénye képes újat mondani!

Sallay Erika
Cookies