Hit erejével az anyákért és gyermekeikért. A mai bizonytalan világban igazán nem kell sok hozzá, hogy egy anya egyik napról a másikra – gyermekeivel együtt – az utcán találja magát.
Ilyen esetekben a gyermekeket intézetbe helyezik. A perbenyiki Jó Pásztor nonprofit szervezetazon kevés helyek egyike, melyek a gyermekekkel együtt az anyákat is befogadják. Kérdéseinkre Szabóné Kozár Éva református lelkész, a szervezet egyik alapítója, valamint két szociális munkatársa, Kanda Bernadett és Kotcka Magdolna válaszoltak.
– Eredetileg gyermekotthont szerettünk volna alapítani – kezdi Éva asszony. – A jókai Jó Pásztor Háza Gyermekotthon fiókjaként működtünk volna. A szervezet 2004-ben alakult, s gyülekezeti gyűjtések, magánszemélyek adományai és határon túli támogatások segítségével sikerült egy helyi ingatlant megvásárolni és átalakítani. A gyermekotthonra nem kaptunk állami támogatást, helyette Kassa megye azt javasolta, hogy hozzunk létre menedéket krízishelyzetben lévő anyáknak és gyermekeiknek. El voltam keseredve, de egy lelkésztársam felnyitotta a szemem: csodálatos lehetőség a miénk! Együtt tarthatjuk a családokat, nem kell az édesanyákat a gyermekeiktől elszakítani.
– Önök nap mint nap nehéz emberi sorsokkal szembesülnek.
– A legtöbben azért jönnek hozzánk, mert elveszítik az otthonukat. Kölcsönöket vesznek fel, amit nem tudnak fizetni – a végén a végrehajtó ráteszi az otthonukra a kezét. Volt olyan anyukánk, aki férje kegyetlenkedései elől menekült hozzánk, és volt olyan is, aki télvíz idején a gyermekeivel együtt az utcán aludt. Naponta szembesülünk azzal, hogy milyen könnyen kicsúszhat az ember lába alól a talaj. Nálunk legfeljebb egy évig maradhatnak az anyukák, utána a legtöbben egy másik intézménybe vándorolnak.
Ritkán ugyan, de azért előfordul, hogy az életük rendeződik: munkát találnak, és albérletbe költöznek, vagy egy családtagjuk befogad-ja őket.
– Kapcsolatot tartunk a környékbeli szociális intézményekkel – veszi át a szót Bernadett.
– És megtalálhatóak vagyunk az interneten is, a www.jopasztor.eu honlapon. Intézményünk 15 férőhelyes, és krízishelyzetben néha azonnal el tudjuk helyezni a rászorulót. Jelenleg telt házunk van: 3 anyuka és 9 gyermek lakik nálunk. Az ügyintézésre legkevesebb 30 napja van egy édesanyának, de sokszor 2-3 hónapba is beletelik, míg rendeződnek a papírok. Ezen idő alatt már nálunk lakhat, csak épp nincs semmi jövedelme – a segélyekre vár. Az ellátásáról mi gondoskodunk. A lakhatás nem ingyenes: az anyukák az összbevételük harminc százalékát fizetik lakbér gyanánt.
– Hogyan telik a házban a nap?
– Jelenleg minden gyermekünk iskolás vagy óvodás. Délelőttönként az édesanyák a háztartási teendőkkel foglalkoznak.Tavasztól őszig a konyhakertben szorgoskodnak, és megtermelik, illetve elraktározzák a leszedett, leszüretelt terményeket. Az idei télen már a két kezük munkájának gyümölcse került a fazekakba. A főzés szintén az ő feladatuk. Próbálnak munkát találni, de errefelé ez nehezen megy.
– Különféle élethelyzetekből érkeznek ide az anyák, mindannyian másféle segítségre szorulnak.
– Vannak olyan anyukák – mondja Magdolna –, akik nem tudják (mert nem volt alkalmuk megtanulni), hogyan gondoskodjanak megfelelően magukról, gyermekeikről és környezetükről. Sok türelemre van szükség velük szemben. Azt szoktuk mondani, hogy mi nem pusztán munkába járunk, hanem a szívünkkel dolgozunk. És van mire büszkének lenni: lakóink nagy változáson mennek keresztül. A tőlünk kikerült anyukák tiszták és dolgosak.
– Lelkészként Jézus Krisztussal is igyekszem megismertetni a hozzánk érkezőket – veszi át a szót Éva asszony. – Sokuk nem tud semmit Istenről s az ő igéjéről. Lakóinkat templomba és hitoktatásra hívjuk, tavaly karácsonykor hét gyermeket meg is kereszteltünk. Szeretettel fordulunk mindenki felé. Jézus előtt mindannyian egyformák vagyunk, s ha ő befogadott bennünket, a mi kötelességünk is az, hogy befogadjuk a rászorulókat. A jövőben bővíteni szeretnénk az intézményünket, hisz az a szomorú igazság, hogy egyre több a rászoruló. Ha 50 férőhelyünk volna, néha még az is kevés volna. Már várólistánk is van.
