Mi történik nálunk, mikor a nő elmegy a rendőrségre, hogy bejelentse, megverte a férje. Mire számíthat?
Minden egy üres ketchupos flakonnal kezdődött. Milyen háziasszony az olyan, akinél kifogy a ketchup? Jani mérgében megfogta a tányért, és Éva fejéhez vágta. Majd az összes többi tányért, melyek az asztalon voltak, a nő elé hajította. Nem érdekelte, hogy Éva a két hónapos csecsemőjüket tartja a karjában. Dühös volt, mert elveszített egy sportfogadást, meg hol kujtorgott Éva egész délelőtt, ha nem vett ketchupot. Jani robbant, nem először...
(© Tahnee Kelland)
Éva a húszas évei elején jár, Jani már több alkalommal bántalmazta, és többször életveszélyesen is megfenyegette. Éva némán tűrt, de egyszer már feljelentette Janit. Mikor kiderült, hogy babát vár, visszavonta a feljelentést. Azt hitte, ha jön a gyerek, Jani csak megkomolyodik. A rendőrök azt tanácsolták neki, hogy keresse meg a Szívből jövő segítséget: ez egy civil szervezet Nemesócsán, amelyik a védőszárnyai alá veszi a bántalmazott anyákat. Így került a képbe az alapító, Rabina Mária.
– Szegény Éva, nagyon reményvesztett volt, mikor először felhívott – kezdi Marika. – Éreztem, retteg a kicsi miatt, de a saját testi épsége miatt is. Kiderült ugyanis, hogy Janit a bíróság négy év fegyházbüntetésre ítélte, mert az előző barátnőjét megkéselte. Tehát agresszióra hajlamos személyről van szó. Mikor megmutatta a hivatalos rendőrségi feljelentést, megdöbbentem.
Én még olyan feljelentést nem láttam! Nem túlzok, négy mondatból állt az egész, és az üres ketchupos flakonon kívül – ami, ugye, ürügyül szolgált a tettlegességre – semmi érdemleges információt nem tartalmazott.
– Milyen tanácsot tudott adni neki?
– Évek óta foglalkozunk a bántalmazott nők megsegítésével, van némi tapasztalatom. Néha már előre ismerjük a forgatókönyvet. Évának végül azt tanácsoltam, kerüljön ki egy időre a férfi látóköréből. Tudtam, hogy az élettársa nem viccel, bármikor elborulhat az agya. Éva elvált szülők gyermeke, mindkét szülője Linzben élt, ott pincérkednek. Éva amúgy fodrásznak tanult, de inkább elment dolgozni egy takarítócéghez, aztán megszült. Végül – kis hezitálás után – összepakolt, és elindult Linzbe.
– Ez a legjobb, amit egy üldözött anya tehet?
– Igen, hisz Jani égen-földön kereste Évát, majd küldött neki egy hangüzenetet. Megfenyegette, hogy úgyis megtalálja, de abban nem lesz köszönet. Másodszor már én is elkísértem Évát a rendőrségre, ahol ezt a hangfelvételt is lejátszottuk. Abban bíztam, hogy ezek után végre komolyan veszik az ügyet, és Jani keresésére indulnak. Jani olyan nagyfiú volt, hogy az üzenetben büszkén bemutatkozott, majd elmondta, hogy ő, B. Jani, mit tervez csinálni Évával, amennyiben nem jön haza. Majd derült égből a villámcsapás: pár nap múlva Éva sírva hívott, hogy Jani megtalálta őket Linzben. Megpróbálta rájuk törni az ajtót, közben meg fenyegetőzött, hogy mindkettőjük – anya és lánya – nyakát elvágja, a kicsit pedig magával viszi. Közben Éva anyukája a másik szobából értesítette az osztrák rendőrséget, akik azonnal kiérkeztek. Janit végül kitoloncolták, majd a tudomására hozták, ha a visszatérésen gondolkodik, azonnal fogdába zárják.
Rabina Mária (48) tíz éve működteti a Szívből jövő segítségnevű civil szervezetet. Adományokat gyűjtenek mélyszegénységben élő családok számára. Székhelyük Nemesócsán van.
– Mit tud tenni ilyenkor egy nő? Hova mehet?
– Ha lehet, Éva még jobban megijedt. Az anyukáját is féltette, mi lesz, ha Jani őt is megtámadja. Napközben egyedül volt a kicsivel, németül nem beszélt, így végül úgy döntött, mégiscsak hazajön. Senkinek nem szóltunk róla. Mindeközben én újra felhívtam a rendőrséget, hogy tájékoztassam őket: Jani kis híján beváltotta a fenyegetését. Csupán az osztrák hatóság éberségének volt köszönhető, hogy kudarcot vallott. Igazság szerint fenntartásaim voltak a rendőrséggel szemben, úgy éreztem, még mindig nem kezelik kellő komolysággal az ügyet. A hangfelvétel kevésnek bizonyult, és tanúk híján nem tudtunk mást felmutatni Jani ellen. Mikor a rendőrség rákérdezett az anyuka tartózkodási helyére, közöltem, hogy jó kezekben van, a telephelyünkön.
– Tudtak neki lakhatást biztosítani?
– Ideiglenesen, egy külsős címen. Éva viszont állandó stresszben élt, mert Jani megint felhívta, s elmondta, hogy a rendőrök bevitték, s közölték vele az illetőségünket. Elmondták neki, hogy beszolgáltattam egy tőle származó, fenyegetődző hangfelvételt; s itt elhangzott az én nevem is. A tetejében azt is elárulták, hogy Éva hol húzta meg magát. Nem hittem a fülemnek! Elsődleges szabály, hogy a menekülő anya tartózkodási helyét nem szabad felfedni. Addig a pillanatig Jani semmit sem tudott a létezésünkről.
Minden bizalmam odalett, hivatalos szerv részéről ekkora dilettantizmussal még életemben nem találkoztam. A rendőr bizalmas információkat szolgáltatott ki az áldozatról. Igazság szerint már akkor gyanút fogtam, mikor megláttam a „ketchupos” jegyzőkönyvet.
– Mit lehet ilyenkor lépni, ki képviseli itt az igazságot, Justitiát?
– Újfent csak a rendőrséghez fordultunk. Ki máshoz? Ők az illetékes szerv, mert az életveszélyes fenyegetések csak nem szűntek meg. Éva addigra már idegileg kimerült, mindenhová vitte magával a pár hónapos babáját. Bejelentés közben többször figyelmeztettem, hogy ne hagyjon ki semmit. Csak az vezérelt, hogy végre megszülessen egy hiteles feljelentés. A rendőröknek nem tetszett, hogy ott vagyok, de Évának szüksége volt rám. Rajtam kívül senkiben sem bízott: tudta, hogy a rokonoknál sincs biztonságban, mert Jani utánamegy. Én a magam erélyességével a hivatalosságot képviseltem a szemében. A szóbeli feljelentésről az eljáró hatóság mindig jegyzőkönyvet készít, s erről másolat kérhető. Éva nem beszél jól szlovákul, a jegyzőkönyv pedig szlovák nyelven íródott. Kértem, csatoljanak hozzá egy záradékot, mely szerint aláírás előtt még lefordítják Éva anyanyelvére. Az ominózus „ketchupos” jegyzőkönyv lebegett a szemem előtt; a feljelentőnek joga van tudni, hogy mit ír alá.
– Hogy jól értsük: ez azt jelenti, hogy megint egy hevenyészett jegyzőkönyv született volna?
– A fogalmazás minősíthetetlen volt, mint aki írni-olvasni sem tud; s ugyancsak helyre kellett benne tenni a logikai bukfenceket. Nem tartalmazott például a neveken kívül semmilyen azonosítható adatot, sem születési dátumot, sem lakhelyet. Figyelmeztettem a rendőröket a pótlásra. Viccelődtek, mennyi rettentő sok gondjuk van velem, hisz nekem semmi sem tetszik. Megkérdeztem, hogy akkor most hogyan tovább? „Miért nem a feljelentő kérdez?” „Rendben. Éva, akkor légy szíves kérdezd meg, hogyan lesz tovább?” Közölték, hogy a feljelentést továbbítják az illetékes szerveknek. Még hozzátették: „Talán egy év múlva lesz belőle betű...”
– Mit válaszolt Éva?
– Teljesen kétségbeesett, nem is értette, miért mentünk megint a rendőrségre. Hiszen itt nem tudják sem őt, sem a babáját megvédeni. Egy év rettentő hosszú idő!
– Más esetekben is hasonló volt a menet?
– Eddig közel 40 bántalmazott nőn segítettünk. És mindig igyekeztünk házon belül megoldani az ügyet, a rendőrséget nem vontuk be, mert falakba ütköztünk. Szájról szájra terjed a hírünk, a bajba jutott nők megtalálnak. Általában együtt készítjük elő a szökésüket, előtte mindig figyelmeztetjük az anyukát, hogy senkinek sem árulhatja el, hogy mit tervezünk. Persze, megesett már, hogy nem tudott csendben maradni; ezzel dugába is dőlt a terv. Egy ideig tűrni kell, addig mi gőzerővel dolgozunk, hogy az áldozatot biztonságos helyre szállítsuk.
– Hogyan történik a szöktetés?
– Az anyák ilyenkor menekülnek; pénzük nincs, s hozzák magukkal a gyermekeiket is. Szervezetünk nem kap számottevő támogatást, hiába fordultunk nemrégiben a köztársasági elnöknőhöz, hogy szeretnénk bővíteni a kapacitásunkat. Ugyanis csak idegen címeken tudunk az áldozatoknak szállást biztosítani; a jó emberek segítenek.
A szállásdíj nagyjából havi 300 euró, de ebben nincs benne az étkeztetés – azt is mi fizetjük az anyukák helyett.
– Mi most végig a párkapcsolati erőszakról beszéltünk. A családon belüli erőszaknak van más formája is.
– Volt már olyan esetünk, ahol a felnőtt fiúgyermek bántalmazta az idős szüleit. Verte őket, és elszedte a nyugdíjukat. Itt a szűkebb családdal karöltve beavatkoztunk, és végül kiharcoltunk egy távoltartási rendeletet. Nem egy esetről van tudomásunk, ahol bizony a kiszolgáltatott helyzetben lévő időseket bántalmazzák.
– Éva esetében a távoltartási rendelet nem jöhetett volna számításba?
– Eszünkbe jutott, de a rendőrtől azt a választ kaptuk, hogy csak a bíróság rendelhet el távoltartást. Itt újfent megvádoltak, hogy az áldozat segítésével csak akadályozom a rendőrség munkáját. Megtudtam, hogy Jani ellen jelenleg több eljárás is folyik, hogy a saját édesanyját is megpróbálta megkéselni, és lopás bűntette is fennforog. Éva a kicsivel most az egyik rokonnál tartózkodik – és ugyanúgy retteg, mint előtte. Abban reménykedik, hogy Janit előbb-utóbb utoléri az igazságszolgáltatás vaskeze.
– Szervezetként kivel tudtok együttműködni, kinek a segítségére számíthattok?
– Van stabil budapesti kapcsolatunk, egy ottani szervezet elnöknője segíti a munkánkat. Mivel saját szálláshelyünk nincs, idősebb, gyermektelen családoknál tudunk menedéket biztosítani az áldozatoknak. Vannak sikertörténeteink is. Egy Győr mellett élő, idősebb házaspárnak nem lehetett gyermeke, ezért befogadtak egy bántalmazott anyát a gyermekeivel. Egy csodálatos kapcsolat alakult ki közöttük, s most már, életük alkonyán, az anya gondoskodik róluk. Úgy tekintenek rá, mint a lányukra, a gyerekekre pedig, mint az unokáikra. Valahogy így képzeljük el mi a szívből jövő segítséget!
(© Tahnee Kelland)
– Idehaza, Szlovákiában kihez tudtok fordulni?
– A közelben, Pozsonyban működik egy anyaotthon, de ott is helyszűke van, és anyukáink sem igazán vágynak oda. Bizalmatlanok az idegenekkel szemben, és nyelvi korlátaik is vannak. Sajnos, hiányzik az állami támogatás, a szociális védőhálón pedig akkora lyukak vannak, hogy nem tartják meg ezeket a bántalmazott nőket. Ma Szlovákiában a párkapcsolati erőszak nem kiemelt kérdés.
– A szervezet még bírja a gyűrődést?
– Adománygyűjtéssel kezdtük a munkánkat, mígnem egyszer megcsörrent a telefon, egy megvert anyuka sírva kérdezte: tudnánk-e rajta segíteni? Kiszállni képtelenség, mert mindig jön valaki, aki segítségre szorul. Azonban támogatás nélkül nem tudjuk folytatni, erőnk végén járunk.
