Mit kell tudni a koronavírusról? Kérdés-felelet formában gyűjtöttük össze a legérdekesebb tudnivalókat. Állat, növény, sejtecske? Mi ez a vírus tulajdonképpen?
Bármilyen meglepő, de az Életnek (így, nagybetűvel) bizony nincsen általánosan elfogadott, tudományos definíciója. Persze vannak bizonyos kritériumok, amelyek alapján hellyel-közzel eldönthető, mi él, és mi nem.
Habár itt már a tudomány helyett a filozófia határait feszegetjük, a közmegegyezés értelmében a vírusok nem tekinthetőek élőlényeknek. Tulajdonképpen a vírus örökítőanyag (DNS vagy RNS) és fehérje halmaza – bár némelyikük, mint például ez a fránya koronavírus, extraként ún. lipidburkot is „visel”. (A lipidek glicerint és zsírsavat tartalmazó makromolekulák, már a nevük is innen van: a ’liposz’ ugyanis zsírt jelent.)
Hogyan lehet megölni azt, ami nem is él?
A tudomány első úttörői úgy gyógyítottak vírusos eredetű megbetegedéseket, hogy azt sem tudták, léteznek egyáltalán vírusok. A himlővakcinát kétszáz éve fejlesztették ki, de az 1900-as évek elejéig nem is ismertük ezeket a kórokozókat. A feladat tehát egyáltalán nem lehetetlen, tehát hogy emberi beavatkozással elpusztítsuk ezt a koronaszörnyet. (Antibiotikumokkal azonban nem lehet, azok csupán a baktériumok ellen hatnak.)
Lássuk a fegyvertárat: antivirális szerek és viricidek... Mik ezek?
Az antibiotikumokat mindenki ismeri. Az ember összeszed valamilyen bakteriális fertőzést, elmegy orvoshoz, az kiír egy tablettát, és (jó esetben) addig szedve, amíg szükséges, a gyógyszer elpusztítja a baktériumokat. A vírusokkal már nehezebb dolga van a szervezetünknek. Az antivirális szerek ugyanis nem pusztítják el a vírust – pusztán annak szaporodását akadályozzák meg. Az ún. viricidek már közvetlenül a vírust támadják, de ezek annyira erős fertőtlenítő hatással bírnak, hogy gyógyszerként, néhány kivételt leszámítva, nem alkalmazhatóak.
Szinte fél kezünkön meg tudjuk számolni a gyakorlatban is alkalmazható antivirális, vagyis vírusellenes gyógyszereket. A HIV, a herpesz, a hepatitisz B és C, illetve bizonyos influenzavírusok ellen hatékonyak – ám a többi vírusos eredetű betegségre egyelőre nem létezik gyógyszer.
Mi marad hát?
A járvány kitörésekor laborok tucatjai álltak neki tesztelni, hogy kiderítsék, milyen, már meglévő antivirális szerekkel lehetne gyógyítani az új koronavírust. Az AIDS kezelésére szolgáló Kaletra, illetve egy favipiravir nevű hatóanyag, amelyet Japánban eredménnyel alkalmaztak az influenza gyógyításában, igen ígéretesnek tűnik, de mégis egy harmadikban bíznak leginkább a szakértők.
A szerencsére ritka, de súlyos megbetegedést okozó Ebola-vírus kezelésére kifejlesztett remdesivir már állatkísérletekben is bizonyította a koronavírus elleni hatékonyságát. A klinikai vizsgálatok jelenleg is zajlanak, ám a kutatók szerint a szer legfeljebb a fertőzés elején hatékony, később már nem tudja megállítani a vírus terjedését... Ahogy a különböző gyulladáscsökkentő gyógyszerek sem, de tüneti kezelés gyanánt jó eredménnyel alkalmazhatóak.
Kevzara néven futó, a reumatoid artritisz kezelésére gyakran használt szer például különösen ígéretesnek tűnik: más kérdés, hogy mióta ez kiderült róla, nem nagyon lehet kapni a patikákban. Ezeken kívül ott van még a mostanában a sajtóban nagy nyilvánosságot kapott klórkin (klorokin) is, amellyel a maláriát (meg sok más betegséget) gyógyítják. Akad néhány tanulmány, amely igazolja, hogy hatásos a koronavírussal szemben is. Több ország azonnal leállította a gyógyszer exportját (például Magyarország, ahonnan a hatóanyaga származik). Ugyanakkor még mindig nem egyértelmű, hogy tényleg működik-e a COVID-19 ellen. Sokak szerint, sajnos, nem.
Tudjuk, hogy a gyógyult betegek vérében antitestek termelődnek a koronaszörny ellen. Miért beszélünk annyit az antitestekről?
A vírusellenes és gyulladáscsökkentő gyógyszerek után az antitestek állnak a koronakór elleni harc harmadik frontvonalában. Az antitestek tulajdonképpen fehérjemolekulák, amelyek a vérben keringve felismerik a kórokozó felszínén található molekulajeleket, majd hozzájuk kapcsolódva vagy elpusztítják a bajkeverőket, vagy megjelölik azokat. (És a többit, vagyis a piszkos munkát rábízzák az immunrendszer sejtjeire.) A vérplazma nagyjából a vér 55%-át teszi ki: ez egy sárgás színű folyadék, amely a vérsejteket szállítja. A gyógyult betegek vérplazmájából kinyert antitestek segítségével elvileg a legsúlyosabb betegeken is lehetne segíteni – a dolognak ugyanakkor több hátulütője is van.
Ha nincs gyógyult páciens, aki plazmát adományozzon, nincs antitest sem, ráadásul az eljárás nagyon költséges, és kevéssé hatékony. Egyszerűen nem lehet általánosan alkalmazni. Legalábbis egyelőre!
Ha nincs gyógyszer, jó az oltás?
Habár kétszáz évvel ezelőtt a himlővakcinát úgy sikerült kifejlesztenünk, hogy azt sem tudtuk, mi a himlő – a koronavírus már keményebb dió lesz. Világszerte kutatók százai dolgoznak a problémán, de egyelőre messze a megoldás. A vakcina, lánykori nevén a védőoltás általában legyengített kórokozót juttat az ember szervezetébe, hogy az immunrendszer „megtanuljon” védekezni ellene (ezzel kialakítva az immunitást). A legyengített kórokozós megoldásnál már sokkal hatékonyabb és gyorsabb vakcinafejlesztési eljárások is vannak, ám a feladat így sem könnyű.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kutatóknak nem kell a nulláról kezdeniük. A SARS- és a MERS-járványok idején nagy lendülettel fogtak neki az oltóanyag kifejlesztésének, de a munkát végül félbehagyták, mert volt, nincs, eltűnt az ellenfél (vagyis a vírus). A fonalat most újra felvehetik.
