Gyűjtések, mosoda és szociális ruhabolt. Mi a közös bennük? Írásunkból megtudhatják.
A diakónia szó görög eredetű. Utal az első keresztény közösségekre – így nevezték azt a szolgálatot, amelyet másokért végeztek. Eleinte az asztal körüli kiszolgálást jelentette, később már az idősek, a szegények és az elesettek gondozását is. Jelenleg így nevezik a református és az evangélikus egyházak karitatív tevékenységét. A szlovákiai működésről kérdeztük az igazgatónőt: vajon kik azok az emberek, akiknek segítenek?
Szabó Magda Abigél című könyvében a diakonisszák fiatal lányok nevelőnői voltak. Manapság a rászorulókon igyekeznek segíteni.
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház alatt működő Diakóniai Központ 15 éve működik intézményes keretek között. Különféle gyűjtéseket és programokat szerveznek, melyek célja az elesettek felkarolása. Működtetnek gondozói szolgálatot, mosodát, ruhaüzletet, gyógyászati eszközök kölcsönzőjét. Demeter Ibos Henriettával (Kuntapolca), a Diakóniai Központ igazgatónőjével beszélgetünk.
– Hogyan lesz valakiből egy diakónia vezetője? – kérdezem tőle először.
– Fiatalon lelkészfeleség voltam. A férjem 2002-ben egy autóbaleset következtében elhunyt, én pedig egyedül maradtam három kicsi gyerekkel. Otthonunkat, a parókiát, ahol addig éltünk, el kellett hagynunk. Nekem pedig fogalmam sem volt róla, mi lesz velünk. Az egyház felkarolt bennünket: gyűjtést szervezett számunkra. Az adományokból lakást vásároltam, és újra kezdhettem az életem. Ez hatalmas segítség volt annak idején.
A Bibliában van erre egy ige: „Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” Ez lett az én igém, és ez motivált engem, mikor 2013-ban végre összeszedtem magam, és jelentkeztem az egyházhoz. Eljött az az idő, hogy én segítsek másokon!
– Mint önkéntes segítő?
– Is-is. Eredetileg egészségügyi nővér vagyok. Később továbbképeztem magam, és vállalkozóként tizenhat szociális intézmény szupervízora lettem. A szupervízor igazából egy mentálhigiénés szakember, aki ápolóknak, gondozóknak nyújt segítséget. Eleinte egyszerű önkéntesként tevékenykedtem a saját, rozsnyói gyülekezetemben, később egyre jobban összefonódtam a szeretetszolgálattal. Mikor új igazgatót kerestek a diakónia élére, Fazekas László, az akkori püspök, felajánlotta nekem a posztot. Nem szupervízorként volt rám szükség, hanem olyan embert kerestek, akivel előrelendíthetik az akkor nyolcéves diakónia ügyét. Elvállaltam a szolgálatot, és azonnal nekiláttunk a munkának.
– Mit kellett pontosan „előrelendíteni”? Mit értsünk a kifejezés alatt?
– Elődeim komoly munkát végeztek, lefektették azokat az alapokat, amire építkezhettünk. A mi diakóniánk a szlovákiai református egyház alatt működik, túlnyomó többségben magyar ajkú – a kilenc egyházmegyéből csupán kettő szlovák. Tevékenységünk nagy részét – amellett, hogy rendszeresen bekapcsolódunk az összmagyar programokba – az ország déli részén, Pozsonytól Királyhelmecig végezzük. Márpedig egészen más segítségre van szükség a főváros mellett, mint mondjuk egy keleti falucskában! Hiába szervezünk meg például egy országos száraz élelmiszergyűjtést, ha a gyülekezetben erre egyáltalán nincs igény. Ezért az egész munkát újragondoltuk – és egy alulról jövő, gyülekezetekre épülő szeretetszolgálatot kezdtünk el kiépíteni. Tevékenységünket ma már három központból – Komáromból, Rimaszombatból és Királyhelmecről – irányítjuk.
Demeter Ibos Henrietta
– A Központi Diakónia az egyházi keretek mellett világi kereteket is kapott, hogy minél több pályázati lehetőséghez jussunk – folytatja a rokonszenves igazgatónő. – Amennyiben valamilyen humanitárius katasztrófa történik a Kárpát-medencében, gyűjtést szervezünk. Például sokat segítettünk a kárpátaljai magyarságnak, mikor pár évvel ezelőtt kirobbant az ukrán-orosz konfliktus, tűzifát és száraz élelmiszert juttatunk el a családokhoz. Pénzadománnyal segítettük például az eperjesi, 12 emeletes lakóház gázrobbanásának áldozatait. Részt veszünk a Magyarországról induló Szeretethíd programban – ez egy kétnapos rendezvény, ahol a gyülekezeti tagok a saját környezetükben segítenek. Például szemetet szednek, virágokat ültetnek, padokat festenek, időseket látogatnak... Együttműködünk a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának diakónusképzésével: így is szeretnénk élénkíteni a kapcsolatot a hallgatók és a tanárok között. Igyekszünk továbbá gyűjtéseket szervezni. Ruhákat, iskolatáskákat, száraz élelmiszereket gyűjtünk, persze, előzőleg felmérjük az igényt, így pontosan tudjuk, melyik családnak mire van szüksége.
– Igyekeznek az adakozásnak emberi arcot adni?
– Igen, mert a valódi célunk a közösség építése! Az adományok, a szeretetszolgálat csak egy eszköz hozzá. Például négy éve Rozsnyón az időseknek állítottunk össze karácsonyi ajándékcsomagokat. A mintegy 80 csomagot személyesen hordtuk szét – nekem nyolc csomag jutott. Minden egyes néni és bácsi behívott a lakásába, ezért az otthoni takarításra nem maradt időm –, de nem is baj, mert élményekkel és szeretettel a szívemben ülhettem le a karácsonyfám alá.
Tudtam, hogy valóban segítettem! És nem a csomagon volt a hangsúly, hanem azon, hogy jó szót szóltunk egymáshoz.
– 2020-ban védett műhelyt is indítottak, egy mosodát. Hogyan fogalmazódott meg ez az ötlet?
– A komáromi gyülekezet fenntartója egy idősotthonnak is – emellé épült fel pályázati pénzből a mosoda. Ellenben a komáromi gyülekezet már így is túl sok feladatot lát el, ezért megkértek bennünket, hogy mi vegyük a szárnyaink alá a mosodát. Mi pedig egy újabb lehetőséget láttunk abban, hogy gyakorlati segítséget nyújtsunk. Védett műhelyt alakítottunk ki, ahol két fogyatékkal élő fiatalt foglalkoztatunk. Öröm nézni, mennyit fejlődtek csak attól, hogy közösségben vannak, dolgoznak és hasznosnak érzik magukat! A bevételt idővel bővítésre szánjuk: szeretnénk egy takarító szolgáltatást is üzemeltetni a mosoda mellett, ahol szintén fogyatékkal élők dolgoznának. Ugyanezen elgondolás mentén a jövőben több védett műhelyt szeretnénk kialakítani országszerte, méghozzá könyvelőirodákat. Nagyon sok, hallás- vagy mozgássérült fiatal van, akik kitűnően el tudják látni ezeket a feladatokat. Jelenleg ezen dolgozunk.
– Az elején említette, hogy országszerte 60 gondozójuk volt, akik nagyjából ugyanennyi idős, beteg ember otthoni ápolását vállalták magukra. Most hogy állnak ezzel a gondozói szolgálattal?
– A programot pályázatokból tartottuk fenn. Tavaly eléggé kellemetlen helyzetbe kerültünk: alig tudtuk kifizetni a gondozóinkat. Jelenleg csupán 25 dolgozót tudunk alkalmazni, őket is inkább csak Királyhelmec és Rimaszombat környékén. Ezt nagyon-nagyon sajnálom, mert hatalmas igény van a gondozásra. Nem csak az idős emberek miatt – sok keleti falucskában ez az egyetlen munkalehetőség! Éppen ezért nem adjuk fel, kutatunk és keressük, hogyan tudnánk bővíteni a szolgáltatásunkat. Kerekesszékeket, mankókat, egyéb gyógyászati eszközöket is kölcsönzünk, jelképes összegért. Nem mondhatom, hogy sokat, mert a kölcsönzőnk csak most indult be. Folyamatosan szerezzük be az új és a használt eszközöket.
Nemrég több ezer euró pályázati pénzt nyertek. A pályázatot konkrét családoknak, konkrét helyzetekre írták ki. Ha nincs a diakónia, az egyszerű emberek azt sem tudnák, hogy léteznek ilyen pályázatok... Megírni pedig végképp nem tudnák ezeket! Az egyik családban kicseréltek két ablakot; a másik helyre gyógyászati fotelt juttattak el; a harmadik helyen átépítettek és akadálymentesítettek egy fürdőszobát. Három elektromos betegágyat pedig jelképes összegért – havi 10 euróért – bérbe adtak egy rászoruló betegnek...
– Végül, de nem utolsósorban: néhány hónapja szociális ruhaboltot nyitottak Királyhelmecen, és ugyanilyet szeretnének nyitni májusban Komáromban és Rimaszombatban. Pontosan mit jelent az, hogy szociális ruhabolt? Hogyan képzeljük el?
– A bolt árukészletét a gyülekezet, illetve a környékbeli adományozók töltik fel használt, de jó minőségű termékekkel. Elsősorban ruhákat árulunk, és időközönként váltunk: az egyik héten gyerekruhákat, a másik héten meleg felnőtt ruházatot; a következő héten iskolatáskákat gyűjtünk. A boltban természetesen bárki vásárolhat – fillérekért. Ám mi elsősorban a rászorulókat szeretnénk megszólítani: ők havonta tíz terméket haza is vihetnek. Hogy honnan tudjuk, ki a rászoruló? Együttműködünk a szociális osztállyal és a munkaügyi hivatallal, sőt, az iskolákkal is – ők közelről ismerik a családokat. Ez azért fontos, mert nem szeretnénk, ha egyes ingyenélő csoportok tömegesen megszállnák a boltunkat. Azért sem adjuk ingyen a termékeket, mert az emberek sokszor nem tudnak bánni a pénzzel – és meggondolatlanul felhalmoznak fölösleges dolgokat. A valódi célunk nem az, hogy olcsón adjunk valamit. Itt is a közösségépítés a cél, hogy közelebb kerüljünk a rászoruló családokhoz. Királyhelmecen például már sok a visszajáró vásárló. Idővel kapcsolatok alakulhatnak ki – mi pedig azontúl sokkal pontosabban tudjuk, hol van ránk igazán szükség.
(Ha szeretné támogatni a Diakóniai Központot, a következő számlaszámon teheti meg: SK15 0200 0000 0025 4004 5751)
