Rengeteg gát, félelem és komplexus él bennünk. Őszinték vagyunk, mégis vannak dolgok, amelyeket nem tudunk kimondani. Sokszor nem tudjuk, miért nem. Nem tudunk köszönni, dicsérni, nehéz nemet mondani – és még nehezebb saját magunkról kimondani: ügyes vagyok, jól végzem a dolgomat…
A szakember azt mondja erre: verbális blokk. Olyan nőket mutatunk most be, akik igyekeznek levetkőzni ezeket a gátlásaikat.
Horváth Molnár Andrea (30) pszichológus Nyékvárkonyból
– Könnyen kapható vagyok a szívességekre, ugyanis nehezemre esik nemet mondani. Hajlamos vagyok túlszervezni az életemet. Olyan dolgokat is elvállalok, amit nem kéne, sokszor a saját kényelmemet is feladom. Végül célt érek, de közben rengeteg energiát vesztek. S ez nem jó. Kétgyermekes anyukaként már nagyon meg kéne gondolnom, mire bólintok rá. Csak nagy a kísértés, mert látom a kihívást: a lehetőséget a fejlődésre és a tanulásra. Próbálok rangsorolni: milyen árat kell mindezért fizetni?
Horváth Molnár Andrea (30) pszichológus. Nem tudok nemet mondani. „Kétgyermekes anyukaként nagyon meg kéne gondolnom, mire bólintok rá. Meg kell találnom az egyensúlyt a család és a munka között.”
– A feladat: meg kell találni az egyensúlyt a család és a munka közt, mert abba a hibába se szeretnék esni, hogy a gyermekek miatt semmit se vállalok el. Magamnak is nehezen mondok nemet. Például a születésnapokra én magam akarom a tortát megsütni, az ajándékot elkészíteni.
Épp ezért újabban mindent határidőnaplóba jegyzek, s ha jön egy új felkérés, megnézem, belefér-e, vagy sem. Ezentúl sokkal könnyebben mondok nemet magamnak és másoknak is.
Torma Anastázia (24) Alistálról, a Mizujs? magazin főszerkesztője
– Alapjában véve szókimondó ember vagyok: ami a szívemen, az a számon. Persze megválogatom, kihez hogyan szólok. A szavakkal könnyen bánok, de bizalmat már nehezen szavazok. Mindenki tiszta lappal indul nálam, de időre van szükségem ahhoz, hogy meg tudjak bízni valakiben. Kicsi korom óta bennem él ez a bizalmatlanság az idegenekkel szemben, ami különféle negatív tapasztalatok után, védekezésképp fejlődött ki bennem.
– Nem vagyok egyedi eset, gyakran találkozom gyerekekkel, akik hozzám hasonlóan sokat csalódtak. Emellett toleráns ember vagyok, aki azt vallja: ha én tudom tolerálni a másik véleményét, joggal várom el, hogy ugyanezt ő is megtegye. Kevesen ugyan, de vannak körülöttem emberek, akik irányában feltétlen a bizalom. A munkámban is az őszinteségen van a hangsúly. Ez volt az első játékszabály, amit a kollégákkal a szerkesztőségben lefektettünk. Ránk a baráti hangvétel a jellemző, ennek köszönhetően jól tudunk együttműködni és együtt dolgozni. És ezt a kamaszok is észreveszik, akiknek az újságunk készül: rengeteg pozitív visszajelzés érkezik tőlük.
Torma Anastázia (24) Alistálról, a Mizujs? magazin főszerkesztője. Nem tudok bízni benned. „Igazság szerint egészen kicsi korom óta bennem él a bizalmatlanság mások iránt. Ez az attitűd különféle negatív tapasztalatok után fejlődött ki bennem.”
Bolemant Lilla (48) középiskolai tanár Pozsonyból
A saját teljesítményemet sokáig nem tudtam értékelni. Mindig mástól vártam, hogy elismerjen, ahelyett, hogy magammal kerültem volna összhangba. Kellemetlen, de annál fontosabb felismerés volt számomra, hogy csak én tudom megváltoztatni a környezetem hozzáállását, de csakis akkor, ha tudom, mit akarok. Azt gondoltam, amit én elértem, bárki más is meg tudja csinálni. Az egyetemet is bárki el tudja végezni, és a munkámban is helyettesíthető vagyok.
Bolemant Lilla (48) középiskolai tanár Pozsonyból. Nem tudom kimondani: jó vagyok. „Elkezdtem feminista irodalmat olvasni, és rádöbbentem, hogy amivel eddig problémám volt, az tulajdonképpen nem is probléma.”
– Aztán elkezdtem feminista irodalmat olvasni, és rádöbbentem, hogy amivel eddig problémám volt – magammal vagy a munkámmal kapcsolatban –, az tulajdonképpen nem is probléma. Nézőpont kérdése minden! Különféle felmérések igazolták, hogy a nők félnek a sikertől: azt gondolják, hogy a munkahelyi eredményeik miatt mint nők leértékelődnek. Nem lesz/lehet belőlük jó feleség vagy anya. Ettől való félelmük pedig visszafogja, frusztrálja őket, és konfliktusba kerülnek önmagukkal.
Hiányzik az önbizalom, hiszen óvodáskorunk óta a hagyományos szerepek szerint neveltek bennünket: babával játszottunk, és azt sulykolták belénk, hogy áldozatkésznek, segítőkésznek kell lennünk. Közben pedig elfelejtkeztünk önmagunkról. Szakmám szerint tanár vagyok, de a katedrára egészen a közelmúltig – épp emiatt -- nem merészkedtem föl.
Lelkes Edit (36) Dióspatonyból, a nagyszarvai alapiskola megbízott igazgatónője
– Őszinte, egyenes embernek tartom magam, talán ezért is okoz problémát, hogy kihez hogyan szóljak. Kicsi korom óta nehezen nyitok, sokáig tartott, mire megtanultam kapcsolatot teremteni. Sokszor érzem úgy egy szituációban, hogy kéne valamit mondanom, de nem tudom, mi legyen az… Igazgatóként azt tartom, hogy elébe kell menni az embernek, és a saját nyelvén kell szólni hozzá. Ami annyit jelent, hogy járjak nyitott szemmel, vegyem észre a problémákat, és tudjam, kihez hogyan kell viszonyulni. Miután az iskola élére kerültem, mindezt meg kellett tanulnom.
Lelkes Edit (36) Dióspatonyból, a nagyszarvai alapiskola megbízott igazgatónője. Nem tudom, mit mondjak, hogyan szóljak hozzád. „Miután az iskola élére kerültem, sok mindent meg kellett tanulnom. Azt vallom: egy beosztottnak igenis fontos, hogy érezze: ő egy fontos láncszem.”
– Szerintem egy beosztottnak igenis fontos, hogy érezze: ő egy fontos láncszem. De nem mindegy, hogyan fordulunk felé: mást igényel egy fiatalabb és mást egy idősebb tanár és megint mást a szakács néni vagy a pedellus. Rájöttem, hogy az apró dolgok a fontosak. Nem is annyira a munkahelyi, mint az otthoni dolgok, hiszen ezek mind kihatnak a munka minőségére. Próbálok odafigyelni mindenkire, de még mindig megtörténik, hogy pár mondat után lefagy a kommunikáció. Igazság szerint sok mindenkire kell odafigyelnem: elsősorban arra a 97 gyermekre, aki hozzánk jár, és az ő szüleikre is, s nem utolsósorban a kollégákra. Igazgatóként pedig az egész intézményt képviselem az önkormányzatok, az óvodák, a középiskolák felé.
