Nem is olyan rossz ez a dzsem – szoktam vigasztalni magam, miközben beleharapok a „bolti lekvárral” megkent pirítósomba. Közben magam előtt látom nagyim békebeli, zamatos sárgabaracklekvárját vagy a fekete, éppen hogy csak kenhető szilvalekvárját.
Ahhoz, hogy valaki elinduljon egy ismeretlen úton, nagy bátorság kell. Ennél talán csak ahhoz kell több elszántság és hit, hogy valaki a tudománynak egy olyan területét kutassa, amelyik tele van tabukkal és tévhitekkel.
Szinte nincs olyan film, amiben ne láthatnánk poharazós jelenetet. Persze nem meglepő, hiszen a valós életben is elfogadott a társasági ivás. Amivel nem is lenne baj, ha nem lenne minden tizedik ember alkoholista, a nők többsége pedig zugivó.
Müller Péter ezoterikus író a Férfiélet, női sors című könyvében ugyanazon az úton terelget minket, olvasókat, amelyiken elindított: a szeretet útján. Vajon honnan tud ennyit a női lélek rezdüléséről, a szeretet ezer arcáról?
Bedő Imre a hagyományos férfiakat keresi. Az igazi férfit, aki még kivette a nő kezéből a csavarhúzót, s ott állt mellette az élet viharaiban. Valóban ilyen férfiakról álmodunk? Várjuk olvasóink leveleit!
A depresszió az az állapot, mikor kényszerpihenőre küld a lelkünk. Vajon mikor kell arra gyanakodni, hogy valaki depressziós? – kérdeztük Molnár Ferenc pszichiátert, a lekéri pszichiátriai kórház orvosát.
Komárom városában talán nincs olyan ember, aki ne ismerné őt. Hiszen évtizedeken át kilincselt a hivatalokban, minisztériumokkal vitázott és harcolt azért, hogy megmentse az utókornak a komáromi várat. Ismerjük meg Gráfel Lajos műemlékvédőt!
Komáromban talán nincs olyan ember, aki ne ismerné őt, hiszen évtizedeken át kilincselt a hivatalokban, hogy megmentse az utókornak a város leszebb épületeit. Ismerjük meg Gráfel Lajos műemlékvédőt!
Rókáéknál járt vendégségben a jachttervező közgazdász, Horesnyík Ervin, s egyszer még a rókamama is „farkasszemet” nézett vele. Azóta is ez a leghíresebb fotója!