Az abortusz és a magyar nő

Abortusz. Nem beszélünk róla. Vagy alig. A nők azért, mert úgy érzik, bűnösnek tartják majd őket, ha bevallják, hogy már volt abortuszuk. Mások meg általában csak azért beszélnek róla, hogy stigmatizálják a nőt (az élet szent védelmének, a „fogy a nemzet” kérdés megoldásának nevében), aki aláveti magát a műtétnek.

Sokan vagyunk, akik azt tartjuk: az abortusz a nő belső magánügye. Nem dönthet helyette a férje, a kedvese, a családja – vagy pláne nem egy párt vagy bíróság, amely gyilkosnak kiáltja ki. Teste fölött ő maga dönt. Persze, nem mindenki gondolkozik így. Ezért is kezdeményezik bizonyos pártok rendről rendre az abortusz betiltását.

(behance.net; Mercedes deBellard ©)

Mert abortusz mindig is volt

A nőknek az a törekvése, hogy valamilyen úton-módon „megszabaduljanak” nem kívánt terhességüktől, nagyjából arra az időre tehető, amikor az ember rájött a teherbe esés és a szexuális aktus közti ok-okozati összefüggésre. Ha jól belegondolunk, hogy abban az időben fogamzásgátlás még nem létezett (ha csak nem soroljuk ide az állatbélből, halhólyagból vagy éppen tulokbélből készült óvszert és a javasasszonyok kotyvalékait), és a termékeny korban lévő nők szinte folyamatosan várandósak voltak, talán nem is csodálkozunk.

A „megesett” nők számára maradtak utolsó mentsvárnak az „angyalcsinálók”, akiknek megrozsdásodott eszközeik horrorisztikus benyomást keltenek a bécsi Fogamzásgátlás és Abortusz Múzeumának látogatóiban. (A világ egyetlen ilyen témájú múzeuma.) Vajon hány és hány nő lelte halálát szörnyű kínok között, hiszen akkor még sem a tetanusz ellenszere, sem pedig Fleming jótékony penicillinje nem volt ismert. A művi terhességmegszakítás elterjedtségére az egyik legjobb bizonyíték, hogy Hammurápi babilóni király már a 3700 évvel ezelőtt keltezett törvényeiben megkülönböztetett büntetést ír elő, ha teljes jogú szabad polgár félszabad személy női hozzátartozóján vagy épp szolgán végzik el a magzatelhajtást.

A kérdés már az ókori Görögországban is vita tárgyát képezte, hiszen míg a kor nagy gondolkodói, Platón és Arisztotelész nem ellenezték, addig Hippokratész (a mai napig használatos) orvosi esküjének szövegébe is belefoglalta, hogy „nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához”.

A Vatikán lezárta a vitát

A Vatikán a mai napig fennálló álláspontját, mely szerint minden magzatelhajtás kiközösítést von maga után, 1869-ben hirdette ki IX. Pius pápa. A Szent Officium 1895-ben úgy rendelkezett, hogy az anya érdekében elkövetett abortuszt csak méhen kívüli terhesség és méhrák esetében tartja elfogadhatónak. Az 1917. évben megjelent Kánonjogi Kódex megerősíti a IX. Pius által bevezetett rendelkezést, és kiközösíti nemcsak az abortuszt végrehajtó személyt, hanem magát az abortáló anyát is. Ettől kezdve a világon hívő nők milliói számára okoz lelki meghasonulást a döntés: megtartom a nem kívánt gyermeket vagy abortálok…

–  Mit mond erre az egyház? – teszem fel a kérdést a vágfarkasdi Erdélyi Anita református lelkészasszonynak.

– Válaszomat egy idézettel kezdeném a Zsoltárok könyvéből, mely nagyon szépen mutatja azt, hogy a Biblia milyen nagy jelentőséget tulajdonít a gyermekáldásnak. „Ímé, az Úrnak öröksége, a fiak; az anyaméh gyümölcse: jutalom.” A Szentírás szerint ugyanis egy gyermek születése a legnagyobb ajándék és csoda, amiben Isten az embert közvetlenül részesítheti. A gyermekáldás és maga az élet egy nagy titok - misztérium, ami teljes egészében Isten hatáskörébe tartozik. Mindezt hitvallásaink is alátámasztják, amikor arról tesznek tanúbizonyságot, hogy testestül-lelkestül, életünkben és halálunkban is nem a magunkéi, hanem Jézus Krisztusnak tulajdona vagyunk. A kérdés csupán az: mikortól számítódik mindez? A születéssel vagy talán már a fogantatással?

– Nem! Már annak előtte, Isten örök tanácsvégzésével. „Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.” (Zsolt 139,16) Éppúgy, mint ahogyan egy ház sem csupán a megépítésétől kezdve tulajdoníttatik a megtervezőjének, hanem már a tervrajzok kigondolásától, elkészítésétől kezdve. Így a mi életünk sem a fogantatással vagy a méhen belüli fejlődéssel kezdődik, hanem Istennek a mi életünkre vonatkozó csodálatos tervével. Amikor a keresztyén édesanyák az abortusz visszautasítása mellett döntenek, és vállalják a gyermekáldást, egy ilyen hitbeli meggyőződésből indulnak ki. Ezek az édesanyák nem akarnak és nem is mernek ellenszegülni annak a teremtő Úrnak az akaratával, akit Megváltóként ismertek fel és szeretnek. De nemcsak a félelem tartja őket vissza a terhességmegszakítástól, hanem a gondviselő Istenbe vetett hit is, amely nagyon jól tudja, hogy az az Isten, aki őket a gyermekkel megajándékozta, megadja a feltételeit is annak, hogy a gyermeket – még a legnehezebb körülmények között is – tisztességgel, becsülettel, hiányt semmiben nem szenvedve, az Ő dicsőségére tudják felnevelni.

– Pontosan miről is van szó? – kérdeztük Mészáros Lajos alkotmánybírót, aki hazánkban az abortusztörvény alkotmányossági felülvizsgálata kapcsán foglalkozott a témával.

– A szabályozáshoz elsősorban a magzat jogállását kellene eldönteni. A méhmagzat jogállásának tisztázása korunk jogtudományának megkerülhetetlen kérdése. Nem túlzás, ha azt mondom: az évszázad egyik legnehezebb kérdése. A kulcskérdés: embernek tekinthető-e a magzat? És amennyiben igen, akkor mikortól? A fogamzás pillanatától, az önálló életre való képességének időpontjától – vagy csak egy későbbi időponttól? Ez komoly bioetikai kérdés.

Ez a kérdés azért fontos, mert az embernek tekintett magzat egyértelműen individualizálódik: sorsa elválik az anyaméhtől. Tehát abban az esetben, ha külön emberi lénynek tekintik, akkor az anya önrendelkezési joga nem vonatkozik rá.

– Mit mond ezzel kapcsolatban a szlovák alkotmány?

– Ma a szlovák alkotmányjogi gyakorlatban megszületett, illetve meg nem született életről beszélünk. Hazánkban az Alkotmánybíróság 2001-ben kezdett foglalkozni az abortusztörvénnyel, amikor is – többségében kereszténydemokrata – képviselők 31 tagú csoportja panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz a hatályos abortusztörvény ellen. Úgy vélték, hogy a törvény rendelkezései ellentétesek az Alkotmánnyal, a nemzetközi dokumentumokkal – és az alapvető emberi jogokkal. A Szlovák Köztársaság Alkotmánya ezzel kapcsolatban kimondja: Mindenkinek joga van az élethez. Az emberi élet védelmet érdemel már a megszületés előtt.

– Mit mondott ki a nálunk honos abortusztörvény?

– Kimondta, hogy a nőknek joguk van a terhesség tizenkettedik hetéig személyes döntés alapján kérni a művi terhességmegszakítást. Az indítványozók szerint mindez ellenkezik az Alkotmány idézett cikkének második mondatával. Mi ezt voltunk kötelesek felülvizsgálni. Ebben a jogorvoslati kérdésben én voltam az előadóbíró, vagyis hónapokon, sőt éveken keresztül én gyűjtöttem anyagot az eljáráshoz. Az EU nagy jogi könyvtárai több ezer oldalas anyagot szolgáltattak, de még a pápai enciklikákat is áttanulmányoztuk. Az alapkérdés az volt: hogyan lehet védeni a meg nem született életet az anya ellenében úgy, hogy közben az anya önrendelkezési joga se sérüljön, de az élet védelmével is összeegyeztethető legyen?

(behance.net; Mercedes deBellard ©)

– Végül milyen döntést hozott az Alkotmánybíróság?

– A meg nem született élet védelmét a terhesség 12. hetéig egyrészt az anya egészségének védelme által lehet megvalósítani. Másrészt az anyával szemben csupán az abortusz előtti kötelező háromnapos gondolkodási idő bevezetésével, a pszichológussal történő kötelező konzultáció által lehet érvényesíteni. Az alkotmánybíróság megállapította, hogy ez a fajta védelem a meg nem született élet javára a megtámadott abortusztörvényből hiányzik ugyan, de maga a tény, hogy az abortuszt kérvényezni kell, és hogy az anyának alá kell vetnie magát egy eljárásnak, ebben a stádiumban önmagában is megfelel a meg nem született élet védelmének.

– Ezzel együtt az Alkotmánybíróság kimondta azt is, hogy a meg nem született élet objektíven védendő. Tehát nem lehet ugyanúgy védeni, mint a már megszületett életet, de nem is lehet úgy tekinteni rá, mint egy tárgyra. Mert emberi méltósága kell legyen. S ahogy nem lehet értékkülönbséget tenni egy öreg ember és egy fiatal ember élete között, ugyanúgy nem lehet különbséget tenni a meg nem született élet és a megszületett élet között sem.

– Ezt a döntést az Alkotmánybíróság nagyon szoros arányban mondta ki, miközben velem együtt öten különvéleményt fogalmaztunk meg. Úgy gondoltuk ugyanis, hogy a hatályos eljárás kevés a meg nem született élet védelmére. Hiszen a legnagyobb érték az élet! Félreértés ne essék, én tiszteletben tartom a nő önrendelkezési jogát, de úgy gondolom, annyit megérdemel az élet, hogy ne lehessen elhamarkodott döntést hozni. Az életet legalább szimbolikusan, de korai stádiumában is védeni kell. Az Alkotmánybíróság PL. ÚS 12/01 számú döntése után felülvizsgálták és módosították az abortusztörvényt. E szerint az anya az abortusz kérvényezése után két-három napos gondolkodási időre kényszerül – ennyiben korlátozódott tehát az önrendelkezési joga. Hozzáfűzném, hogy alkotmánybíróként ennek nagyon örülök.

Egyébként ma az EU-n belül nincs egységes jogi szabályozás az abortuszra vonatkozóan. Emiatt lehetséges, hogy az EU néhány tagállamában, például Írországban és Máltán az abortusz szigorúan tiltott, míg például Szlovéniában az egészségügyi biztosító hozzájárul az abortusz költségviseléséhez.

Jakóczy László szociológus, a Szlovák Műszaki Egyetem asszisztense

– Szociológiai szempontból mivel magyarázható, hogy Szlovákia északi régióiban sokkal kevesebb az abortusz, mint a déli településeken?

– A szociológiai elemzések azt mutatják, hogy az északi régiókban erős a vallásos érzület. Ebből kifolyólag az ott élők nagyobb szerepet tulajdonítanak a hagyományos családi értékeknek, nagyobb a gyermekvállalási „kedv” is. Ez utóbbi nem feltétlenül függ össze a jobb gazdasági helyzettel, hiszen köztudott, hogy az ottani életszínvonal nem éri el a déli vidékekét. Viszont az ottani emberek gondolkozása abból indul ki, hogy a gyermek érték, illetve az abortusz bűn vagy legalábbis nem helyes dolog. Magyarázat lehet még a jelenségre az a statisztikailag alátámasztott tény, hogy a háttérben sokszor laza párkapcsolat áll, azaz olyan fiatalok együttélése, akik nem számolnak a család tartásának kötelezettségével. Az együttéléses párkapcsolatok ritkábbak az északi régióban. Ott a házasodási kedv a mai napig nagyobb. Sőt, a fiatalok korábban házasodnak, mint a déli régiókban.

– A Demográfiai Kutatóközpont tanulmánya szerint Dunaszerdahelyen, Komáromban, Újvárban, Galántán, Vágsellyén, Léván és Losoncon végzik a legtöbb művi terhességmegszakítást. Ezek nagyrészt magyarlakta területek. Lehet nemzetiségi alapon keresni a magyarázatot?

– Ez összetett társadalmi jelenség. Ami inkább közrejátszik, az a magas munkanélküliség és a létbizonytalanság érzése. Ezeken a területeken eleve gyakoribb az együttéléses párkapcsolat, és kisebb a ragaszkodás a keresztény értékrendhez (szexuális élet csak házasságban, az élet védelme minden körülmények között). Sokan azért döntenek az abortusz mellett, mert úgy érzik: nem tudnák megadni gyerekeiknek mindazt, amiről úgy vélekednek, hogy a mai világban meg kéne adniuk. (Ez is összefügg az értékválsággal, hisz tudjuk, hogy dédszüleink szegény körülmények között is felneveltek 5-6 gyereket.)

 – Milyen szerepe van az iskolai végzettségnek az abortuszok gyakoriságában?

– A magasabb végzetséggel rendelkező nők közt kevésbé gyakori az abortusz. Ők felelősségteljesebben kezelik a szexuális életüket, jobb az informáltságuk, nagyobb hangsúlyt fektetnek a védekezésre. Mivel általában jobb pozíciókban vannak, hajlandóak vállalni akár azt is, hogy egyedül nevelik fel a gyermeküket.

(behance.net; Mercedes deBellard ©)

– A házasságkötések száma évről évre csökken, míg a válások száma növekvő tendenciát mutat. Ez összefügg kérdésünkkel?

– Úgy gondolom, hogy mindenképpen összefügg az értékrendválsággal. A jólét utáni vágy, az énközpontúság kerültek az első helyre, ezért is olyan sok a válás. Az önfeláldozás és a megértés fontosság tekintetében hátul kullognak.

– Kimutatható valamiféle összefüggés a társadalmi devianciák (alkoholizmus, drogfüggőség, egyre magasabb öngyilkossági ráta) terjedése és az abortusz közt?

– Valószínűleg igen. De erre nézve kevés releváns adat van, illetve statisztikailag nem lehet az eredményeket az egész országra vonatkoztatni.

– Mennyire befolyásolja az egyén társadalmi helyzete a gyermekvállalását?

– Az lenne a logikus, ha a jól szituált családokban volna több gyermek. Az országos adatok szerint viszont a közép- és a szegényebb rétegnek jobbak a gyermekvállalási mutatói.

Egyébként itt is tetten érhetőek az értékrendi különbségek: valaki értékpapí-rokba, ingatlanokba fekteti a vagyonát, valaki meg a gyermekeibe...

– Mennyire befolyásol egy ilyen döntést a házastársi-élettársi támogatás?

– Kevés a statisztikai adat erre vonatkozóan, de tény, hogy egy partnerkapcsolat mindig képlékenyebb együttélést eredményez, mint egy házasság. Gyermekvállalás szempontjából is rizikósabb. Általában kisebb a gyermekvállalási kedv az együttéléseknél, mint a házasságban. Ezeknek a „próbaházasságoknak” a bomlási aránya is nagyobb, mint azoké a kapcsolatoké, amelyekben házassággal kötötték össze életüket.  Ezért nagyobb eséllyel döntenek a nők az abortusz mellett az ilyen kapcsolatban, mint akár egy közepesen jó házasságban (melynek mint intézménynek éppen ez a feladata: azaz gyermekvállalás).

– A városi vagy a vidéki nők döntenek-e inkább a terhességmegszakítás mellett?

– Annak ellenére, hogy a különbségek elmosódnak, még mindig kimutatható, hogy a városi nők gyakrabban döntenek az abortusz mellett.