Az antibiotikumok megjelenésével a 20. század derekán, a közegészségügyi (higiénés) mutatók szembetűnő javulásával úgy tűnt, hogy a fertőző betegségek, a járványok a 21. században már nem fognak gondot okozni.
Hamarosan kiderült azonban, hogy a kórokozók nem kerültek végleg a padlóra. Különösen egyik fajtájuk, az antibiotikumoknak is ellenálló vírusok lendültek ellentámadásba – elég csak a HIV (humán immundeficiencia vírus) okozta AIDS-re utalnunk.
Napjainkban úgy tűnik, hogy a vírusok egy újabb hulláma fenyegeti a világot. S mivel globalizált világunkban nemcsak a hírek, hanem a kórokozók, a betegségek terjedése is „villámgyors“, nem lesz haszontalan összefoglalni az eboláról eddig megszerzett ismereteket.
Nem teljesen új, váratlanul felbukkanó kórról van szó. Az utólag ebolának minősített betegséget először 1967-ben Szudánban észlelték, majd 1976-ban Zaire-ban (az egykori Belga Kongóban), az Ebola folyó mentén zajló járvány során esett át a „névadón“.
Hamarosan kiderült, hogy nincs „egyedül“ – az ebolához hasonló kórképek az ún. vérfolyásos (hemorágiás) lázak közé tartoznak. A vesegyulladásra utaló véres vizelettel, magas lázzal, bőralatti bevérzésekkel járó betegségcsoportra az orvostudomány az 1953-as koreai háború idején figyelt fel. Ma már több betegség sorolható a „hemorágiás láz“ gyűjtőfogalom alá, de pillanatnyilag legismertebb és talán legveszélyesebb képviselőjük az Ebola-láz.
A hosszabb járványmentes időszak után 2014-ben Nyugat-Afrikában újra futótűzként terjedő eboláról biztosan tudjuk, hogy vírus okozza. Azt viszont csak sejtjük, hogy természetes „lerakata“ (rezervoárja) a vírust székletével ürítő (gyümölcsevő) denevér. Tőlük fertőződnek meg a majmok, a majmoktól pedig a húsukat fogyasztó bennszülöttek.
Egyre evidensebb az is, hogy a vírus emberről emberre is terjed, különösen közvetlen, szoros kapcsolat esetén (házastárs, családtag, de orvos-beteg viszonylatban is). A beteg szinte minden váladéka (vére, ondója, széklete, vizelete) nagyon fertőző. 4-16 napig tartó lappangási idő után hirtelen magas láz, izomfájdalmak, fejfájás, majd hányás és a kolerára emlékeztető, tehát gyorsan „kiszáradáshoz“ vezető hasmenés, a vizelet mennyiségének csökkenése, ill. a gyűjtőfogalomba való besorolásnak alapot adó belső (vérvizelés, véres széklet) és külső vérzések (terjedelmes bőr alatti bevérzések) uralják a kórképet. Sajnos, a halálozás rendkívül magas – a betegek 50-90%-a meghal.
Rendkívül fontos a védekezés, megelőzés: a járványos területek elkerülése, a fertőzésre gyanús személyek felkutatása és azonnali vesztegzárba (karanténba) helyezése. A megbetegedettek ápolásában résztvevők védőruhát, maszkot, kesztyűt viseljenek. Fontos – sajnos, Afrikában gyakran megoldhatatlan – az Ebolában elhunytak azonnali eltemetése, ill. hamvasztása.
