Az engedékeny nevelés

Az engedékeny nevelés azt mondja, hagyjuk békén a gyerekeinket, és csak annyit neveljük őket, amennyit feltétlenül szükséges. Mi a legjobb, amit gyermekeinknek adhatunk?

Az „engedékeny nevelés” elve nem új keletű. Nagy-Britanniában 2009-ben jelent meg egy könyv Az engedékeny szülő címmel, amely gyorsan eljutott más országokba is, és nagyon hamar sok követőre talált. Szerzője, Tom Hodgkinson érzékeny pontra tapintott. Elmondta: azért írta meg könyvét, hogy a szülők – és nem a gyerekek! – segítségére legyen. Továbbá azért, mert a pici gyereket nevelő szülőnek is szüksége van arra, hogy kialudja magát... Mi a lényege az engedékeny nevelésnek? Röviden szólva az, hogy szabadságot adunk a gyermekeinknek, és nem kényszerítjük őket semmire.

(© Fotó: Gemmy Woud-Binnendijk)

Szórakozva nevelni

Hogyan működik az elv a valóságban? Szemléltessük egy példán. Egy gazdálkodó házaspár két gyermeket nevelt falun. Meglepő, hogy a gyerekek mi mindent tudnak, mi mindenhez értenek, pedig még nem is járnak iskolába. Sose unatkoznak, soha nem nyafognak. A szülők természetesen nem hallottak az engedékeny nevelésről, valahogy ösztönösen művelik. Ez a nevelés nagy önállóságot ad a gyerekeknek – de azért persze kereteket is. A kicsik nem zaklatják a szülőket hárompercenként, nem nyafognak, hanem teszik a dolgukat: játszanak. A szülők pedig nem törik a fejüket azon, mivel foglalják le a gyerekeiket, hogy azok ne unatkozzanak – foglalatosságaikat maguk a gyerekek találják ki. Madarakat hajtanak, bunkert építenek, s nem hiszik, hogy a medve papsajtot eszik, s a városi kamaszokkal ellentétben nem kérdezik meg, mit csinál a kakas, mikor ráugrik a tyúkra. Ebéd alatt pedig nem az asztal alatt bujkálnak vagy tésztagalacsinokat hajigálnak, hanem éhesen kanalazzák a levesüket...

Persze nem mindenki élhet falun, a szabad evegőn, állatok közelében (akiktől melegséget kapnak, s akiknek ők is cirógató melegséget adnak). Mihez kezdjünk a gyer-kekkel, ha egy 50 négyzetméteres lakótelepi lakásban él a két szülő meg a két fiúgyerek? Mi legyen, ha a gyerek lovat, kecskét, tehenet, kacsát és libát csak a tévében lát (vagy ma már ott se)? Az engedékeny nevelés hívei azt mondják, minden körülmények között lehet szabadon nevelni. A fő elv a lazaság. Annak tudata, hogy a kevesebb néha több.

Kevesebb szervezés, tervezés, közbeavatkozás, kevés érdekkör és foglalkozás – s a városban is vannak parkok (a parkokban madarak és mókusok), múzeumok és más egyéb látnivaló, ami a falusi gyereknek csupán színes álom...

Poroszos nevelés

Bezzeg az elvszerűségre törekedő családok, melyek az engedékeny nevelés ellenkezőjét praktizálják! Mindent ellenőriznek, és túlságosan óvják a gyerekeiket. A gyerekeknek a nap minden percében valamilyen értelmes dologgal kell foglalkozniuk (nehogy unatkozzanak). Róza meséli: „Tekintélyelvű, poroszos rendszerű családban nőttem fel. Semmi virgonckodás – szigorú rend és fegyelem. Kemény szabályaink voltak otthon. Anyánk folyton figyelt bennünket, a bátyámat és engem. Tanítás után be kellett mennünk hozzá a boltba, ahol dolgozott, és elmondani, mi történt aznap az iskolában, milyen jegyet kaptunk. A büntetéseket ott helyben kiszabta: például nem kapok csokit, helyette két körmöst. Olyan nem volt, hogy a hétvégén azt csinálhattuk, amihez kedvünk lett volna. Minden perc be volt osztva: vagy kirándultunk, vagy látogatóba mentünk. A „szórakozás” előtt azonban végig kellett takarítani a házat a pincétől a padlásig. A szigorúság mellett anyánk örökké aggódott miattunk. Az élet élése helyett az élet féltése volt a fő program. Bátyámnak biciklizni sem volt szabad, nehogy meglegyintse egy kósza szellő – ő nálam is betegesebb, szorongó alkat volt. Aztán a szomszéd faluban egy lány leesett a bicikliről, eltörte a lábát. Azontúl nekem is tilos volt a bicikli.”

Róza már nem így neveli a gyerekeit, de nem esett át a ló túlsó oldalára. „Én már nem büntetem a gyerekeimet, ha rossz jegyet hoznak, de teljesen szabadjára sem engedem őket. Minden nap járnak valamilyen körre. Nem akarom, hogy egész délután otthon heverésszenek a számítógép előtt. Horribile dictu, az le van lakatolva, én pedig szépen betáblázom az idejüket. Tudom, hogy nem modern dolog, de hasznos” – mondja.

A gyerek az úr!

Ma a legtöbb szülő arra törekszik, hogy a legjobbat nyújtsa a gyerekeinek: ők a kényeztető (sokszor túlságosan is szabados) nevelés elkötelezettjei. Néha ez a nagy igyekezet odáig fajul, hogy a szülők gyermekeik rabszolgái lesznek. A gyerek azt csinál, amit akar, a vasárnapi ebédnél az asztal alatt mászkál, nyakig tejszínhabosan kering... (De ha egyszer ő azt szereti!) Az anyának percnyi ideje sincs magára. Túl sok a törődés, a gyerekek kívánságlistája pedig végtelen, így az anya állandó időzavarral küzd. A lelki öngondoskodás számára idegen fogalom, magát az utolsó helyre teszi, amitől állandóan kimerült...

Pedig nem szabadna ennyire a „gyerek alá menni”. Tom Hodgkinson szerint a mai agyondédelgetett gyerekeknek reményük sincs arra, hogy kipróbálják magukat nehéz helyzetekben, vagy hogy rájöjjenek, miféle emberkék is ők. (Azt sem tanulják meg, hogyan gondoskodjanak magukról, hisz életükben nem kötötték be a cipőfűzőjüket.) A szerzőnek egy jó tanácsa van a szülők számára: „Minél kevesebb időt fordítunk a nevelésre, annál több időnk marad a pihenésre.” Tom Hodgkinson arra is figyelmeztet: ha az anya és az apa lesi a gyerek minden gondolatát, az a veszély fenyeget, hogy a csemete a végtelenségig el lesz kényeztetve.

Egyik végletből a másikba

Tom Hodgkinson volt az első fecske, aki elkezdte vizsgálni, hogy a fősodorba tartozó nevelési elvek miért nem jók a gyerekek, de főleg a szülők számára. A 20. század végén a szülők a nevelésben is a teljesítményre törekedtek. Ennek eredményeképpen a gyerekek széles körű tudással rendelkeztek, viszont túl voltak terhelve, a szülőket pedig végletesen kimerítette, hogy egész délután különféle foglalkozásokra és edzésekre kellett szállítaniuk a gyerekeiket.

Az író ezért is javasolta az engedékenyebb nevelést s a kevesebb törődést – amiből vadhajtásként kinőtt a manapság dívó kényeztető nevelés. (Ennél a stílusnál nem is beszélhetünk nevelésről, mert a gyereknek mindent szabad, és szó szerint átveszi az uralmat a szülő felett.)

Igaz is, meg nem is!

Tom Hodgkinsonnak sok mindenben igaza volt – de azért nem mindenben... Mert egy idő után az ő elmélete lett a másik riasztó véglet. Az engedékeny szülő bibliájának néhány tétele bizony sok kárt is okozott a nevelésben. Lássuk csak a fő elveket!

• Reggel addig alszunk, ameddig csak lehet.
• Igyekszünk nem beleavatkozni a gyerekek dolgaiba.
• A komfortos rendetlenség jobb, mint a szigorúan betartott rend.
• Nálunk otthon vidámság van, és mindig szól a zene.
• Nem hasonlítgatjuk a gyerekeinket másokhoz.
• Sokat játszunk a szabadban, erdőn, mezőn.
• Tartjuk magunkat a „hagyd békén a gyereket!”-elvhez.

A könyv kiadása óta eltelt idő alatt maga Hodgkinson is felülvizsgálta a nézeteit, főleg miután tizenhét éves fia marihuánát kezdett szívni, és olyan lusta lett, hogy azt már ő sem nézhette tétlenül... Így aztán újabb, átgondoltabb könyvek születtek a nevelésről, amelyek azt mondják: fontosak a határok és a tevékenység is a gyerekek számára, vagyis lényeg az arany középút!