Még ma is vannak országok, ahol az ennivalót nemcsak gyorsan bekapják, hanem valóságos imaként fogják fel. A legutóbbi időkig nálunk is általános volt, hogy miután a család körbeülte az asztalt, áldást mondtak az ételre. Mára ebből már csak a vasárnapi ebéd szertartásossága maradt – ehhez azonban ragaszkodunk. Vajon miért? Mert az étel ajándék. Táplálja a testünket, egészségessé tesz bennünket – biztosítja az életet.
A jó étel hosszú ideig készül: benne van a föld íze, a nap melege, az állatok tisztasága, a gazdaasszony szeretete. Az asztal megterítése már csak az utolsó simítás. A közös ebéd összeforrasztja a családot, és melegséggel tölti el szívünket.
− Az étkezés hagyományőrzés is – mondja Bartalos Tóth Iveta (32), Bartalos József (33) és lányuk, a 4 és fél éves Eszter Nyárasdról. – Mindketten olyan családból jöttünk, ahol fontos, mi kerül az asztalra, ahol együtt étkeztek, együtt sütöttek-főztek – mondják. – Ezeket a tradíciókat sikerült továbbvinni. Hétköznap is igyekszünk együtt vacsorázni, és általában valamilyen gyorsan elkészíthető, magyaros étel (rakott krumpli, túrós tészta, főzelék, lecsó) kerül az asztalra, de rohanós napokon néha házhoz rendeljük az ennivalót.
Bartalos Tóth Iveta, Bartalos József és Eszter
– Na de kinek van ideje naponta főzni? – kérdezem. Kiderül, hogy a meleg vacsora Józsefnek köszönhető, aki maga is szívesen tartózkodik a konyhában. Jelenleg betegállományban van, és szívesen lepi meg feleségét, aki kiszámíthatatlan munkarendje miatt (vállalati bankár) olykor csak este hétkor zuhan haza.
– Ez így most jó – mondja Iveta. – A feladatok elosztódnak, hiszen hétvégén én veszem át a terepet a konyhában. Szombaton kenyeret dagasztok, kelt tésztákat, süteményeket sütök, hogy egész hétvégén legyen valami s.k. sütött-készített édesség az asztalon. Emellett pedig ez a „kísérletező nap”. Ekkor próbálom ki az új recepteket: szeretjük a francia, az olasz vagy a keleti konyhát is. De a vasárnap – ünnepnap! Csak hagyományos ízekkel képzelhető el: levessel és főétellel, amely mellé köret és saláta dukál. A hagyományápolás számunkra elsősorban a minőségi és friss alapanyagokat jelenti. Persze, a hagyomány csak akkor él tovább, ha a szüleinktől tanultakat át tudjuk adni a gyermekünknek. Fontosnak tartom, hogy a kislányunk a pizza mellett megismerje és megszeresse a magyar konyhát, élvezze a megterített asztal örömét. Hiszünk abban, hogy az étel – és vele együtt az étkezés is − átadandó érték.
A felmérések szerint azok az emberek, akik közösen ebédelnek, egészségesebbek. Mert a közös ebéd összeforrasztja a családot, és melegséggel tölti el szívünket.
− Kismamaként fontos az egészséges étrend – vallja a sárosfai Süli Aranka (23), s vele együtt két hónapos Dávid kisfia. Aranka élete a pici Dávid körül forog. Mivel gyermekgondozási szabadságát tölti, több ideje van a főzőcskére.
– A férjem és ápolónőként én is műszakokban dolgoztunk – meséli. – A műszakozás lehetővé tette, hogy hetente egy-két napot együtt töltsünk. Ilyenkor mindig együtt reggeliztünk, ebédeltünk és vacsoráztunk is. Az ételt is közösen készítettük el, sőt, a férjem szívesen besegít a konyhában, olykor meg is főz. A közös étkezés jó érzéssel tölt el bennünket! Az embernek van ideje ránézni a másikra, megbeszélni, mi történt vele aznap, mivel töltjük a holnapot... Kár, hogy nincs rá mindig lehetőség. Azt szeretem a legjobban, amikor nagyobb ünnepeken összeül az egész család. Annak aztán van hangulata! Süteményt nem mindig sütünk, viszont annál több gyümölcsöt, zöldséget eszünk, ami most, hogy kismama vagyok, különösen fontos. A fiam még pici, de biztos vagyok benne, hogy én magam fogok neki főzni, nem hagyom, hogy üzleti bébipapin nőjön fel!
Süli Aranka
− A gyermekeim mindene a palacsinta – vezeti fel a témát a balonyi Uhrovič Erzsébet (28). – Rebeka lányom kilenc-, Áron fiam pedig hároméves – mondja Erzsébet. – Egy családanya számára mindennél fontosabb, mi kerül az asztalra. Csak, sajnos, ez nem olyan egyszerű, mert gyerekeink, mihelyst óvodába, iskolába mennek, kicsúsznak a kezeink közül. Mivel hét közben a férjem, Tamás és én is dolgozunk, én asszisztensként – csak délután érünk haza. A gyerekek az oviban, illetve a suliban, mi pedig a munkahelyen eszünk. Otthon már nem kívánják a meleg ételt – kivéve a palacsintát! Tudom, hogy minden gyereknek ez a gyenge pontja, na de nálunk ez a „minden”!
Uhrovič Erzsébet
– Hetente kétszer-háromszor is palacsinta az uzsonna. Azt gondolom, mégiscsak jobb, mintha csokival vagy csipsszel tömnék magukat. Sajnos nem mindig tudunk együtt vacsorázni: Tamás gyakran késő este ér haza. Hétköznap este hidegétel kerül az asztalra, szerencsére sok és friss zöldséggel. (A gyerekeim, különösen a lányom, elég rossz evők. Annak viszont örülök, hogy szeretik a zöldséget, gyümölcsöt.)
– A nagy rohanásban vasárnap igyekszünk mindent bepótolni. Na de abból aztán nem engedek! A gyerekek is érzik, hogy ez különleges nap. A kislányom a „dekoratőr”: boldogan díszíti az asztalt, rakja fel a vasárnapi abroszt, hajtogatja a szalvétákat. És hogy mi a menü? Mi más lenne, mint illatozó húsleves, szárnyasból készült étel körettel és salátával, meg persze – palacsinta.
Európában az olaszok hajlandóak a legtöbbet fizetni a minőségi élelmiszerért! Külön mozgalom indult náluk a gyorsétkezés (a fast food) ellentételezésére: a slow food, mely a lassú étkezés és a tradicionális ízek pártolását jelenti.
− A közösen elfogyasztott étel meghittebbé teszi az együttlétet – állítja Kulcsár Piroska (50) és Gyula (57), akik Tornán élnek. A házaspár egy kis virágüzlet − vegyesbolt tulajdonosa Szepsiben. – Hogyan zajlik egy napunk? Reggel felkelünk, Piroska összedob egy gyors reggelit: teát, kávét, egy szelet kenyeret sajttal vagy szalámival, zöldségfélével. Ha sikerül, együtt reggelizünk, ha nem, az se baj, ezen nem bánkódunk. Az ebédet a szomszéd étteremből rendeljük. Sajnos hiába dolgozunk együtt, az üzletben képtelenség nyugodtan megebédelni. Majdnem biztos, hogy ebédidőben csörög a telefon, érkezik meg az áru, vagy kopogtat egy elkésett kuncsaft. De jól van ez így – ilyen a munkánk. Este fél hétre érünk haza, az élet azonban nem áll meg: Piroska nekiáll a meleg vacsora elkészítésének. Az asztalra általában valamilyen gyorsan elkészíthető, húsos étel kerül, nyolc óra tájékán.
Kulcsár Piroska és Gyula
– Nem fárasztó ez? – kérdezem tőle.
– Egy kicsit! – feleli. – Ugyanakkor jó érzéssel tölt el, hogy gondoskodom a családomról. Arról nem beszélve, hogy hiába eszünk kint meleg ételt, hiányoznak az otthoni ízek. – És bizony nagyon jólesik a közös vacsora fiunkkal, a 29 éves Zoltánnal, aki velünk lakik – szól közbe Gyula. Ilyenkor megbeszéljük az egész napot, a másnapi teendőket, kicsit belelazulunk a beszédbe.
– De az igazi ünnep a vasárnap – veszi át ismét a szót Piroska. – Megérkezik a lányunk is, Karolina, aki Kassán jár főiskolára. Mi, nők elkészítjük az ebédet, közben jókat beszélgetünk. Az asztalra ünnepi terítő kerül, és elővesszük a szebb étkészletet is a vitrinből. És hogy mi a menü? Leves, valamint kétféle főétel: egy elkészítésre időigényesebb húsos, továbbá egy vegetáriánus étel salátával a lányom számára. Miután megebédeltünk, még hosszú ideig üldögélünk az asztal mellett: iszogatunk, beszélgetünk. A közösen elfogyasztott étel meghittebbé teszi az együtt töltött időt, és összeforrasztja a családot.
