Köztudott, hogy a terhesség, a fogamzástól kezdve a szülésig, egy jól összehangolt „hormonális zenekar” taktusaira működik.
E „zenekarba” az utolsók közt lép be az oxitocin nevű hormon. A számos hormon termelő-, illetve tárolóhelyeként szolgáló agyalapi mirigy hátsó lebenyéből vérbe kerülő oxitocinnak két fontos szerepe van: egyrészt hat az anyaméhre, elősegítve a méhizomzat összehúzódását (tehát a szülést), másrészt hat az emlőkre, beindítva bennük a tejkilövellést – lehetővé téve vele a szoptatást.
Az 1950-es évektől a gyógyszeripar elő tudja állítani az oxitocint. Napjaink szülészei alkalmazzák is gyakran az oxitocininjekciót a szülés indítására vagy gyorsítására. Talán túl gyakran is…
Ez utóbbi félmondatnak az ad jelentőséget, hogy kiderült: az oxitocin sokkal többre „képes”, mint ahogy azt eddig tudtuk. Bizonyítottá vált pl., hogy az oxitocint megkötni képes receptorok nemcsak a méhben, az emlőkben találhatók, hanem pl. az érfalban is. Ezzel magyarázható az oxitocin értágító (vérnyomáscsökkentő) hatása. Az igazi forradalmi változást azonban az a felismerés jelenti, hogy maga az emberi agy is célszerve az oxitocinnak!
Közérthetőbben: az oxitocin tehát nemcsak a méhben, az emlőkben ható hormon, hanem az agyon belüli, az ingerületeket az idegsejtek közt közvetítő vegyületek, az ún. neurotranszmitterek fontos tagja is.
Ezt a szerepét megismerve, ma már leszögezhetjük: a méhösszehúzó, ill. tejkilövellő hatásán túl van az oxitocinnak egy harmadik alapfunkciója is: a társas (szociális) és érzelmi folyamatok szabályozása. Dióhéjban: az oxitocin csökkenti a szorongást, a félelmet és a depressziót. Szociális téren pedig csökkenti az ún. antiszociális viselkedést, és elősegíti a társas támasz nyújtását és fogadását, növeli a társ iránt érzett bizalmat.
Fontos felismerés az ún. oxitocinalapú stresszválasz is. A hagyományos, Selye-féle stresszválasz az „üss vagy fuss”, az oxitocinos stresszminta ajánlása viszont a „nyugalom és összetartozás”. Számos tapasztalat bizonyítja, hogy fenyegető vészhelyzetben a nők s gyermekeik túlélési esélyét növelte, ha nem az esélytelen szembeszállást („üss!”) választották, hanem – akár szó szerint – összekapaszkodva, együtt maradva próbálták nyugodtan kivárni a vész múlását.
A periférián (méhben, emlőkben) ható hormonon kívül létezik tehát „centrális” (agyi) oxitocin is. Ez utóbbi független a „perifériás” (testi) rendszertől, hiszen ennek oxitocinja az ún. vér-agy gát miatt nem jut el az agysejtekig. S most térjünk vissza a szüléskor alkalmazott oxitocininjekcióhoz. Még nem tudjuk, mi történik az „agyi” oxitocinnal, ha a vérben egyszerre nagy mennyiségben megjelenik az injekcióval beadott „testi” oxitocin.
S ami fontosabb, még azt sem tudjuk, miként hat az injekcióban beadott hormon a születendő gyermek agyára, hiszen annak még éretlen vér-agy gátja átengedi az oxitocint! További kutatások tisztázzák majd, hogy az újszülött agyának mely területeihez kötődik az így beadott oxitocin, és ott milyen hatást fejt ki. Éppen ezért megfontolandó az oxitocininjekció túlzottan gyakori alkalmazása a szülés megindítására.
