Június 7-én a dunaszerdahelyi Vermes-villa megtelt szép nőkkel – és divattal. A rögtönzött kifutókon a mosolygós modellek már harmadszor mutatták be az idei szezon trendjeit. Mindezt egy lelkes kis csapat szervezte meg – önerőből. Ezért is érdemelnek csillagos egyest szervezésből! Nemcsak a bemutatón, de a kulisszák mögött is ott voltunk. Íme!

Már kora reggel nagy a nyüzsgés a helyszínen, holott a divatbemutató csak este kezdődik. Elsőként a show főszervezője, Lipcsey Mária érkezik, majd a háttércsapat, a sminkes, a stylist és a fodrászok. Lassanként befutnak a bemutatón részt vevő modellek, és kezdődhet a készülődés. A ruhákat már az előző nap szétosztották, de a koreográfiára nem sok idő maradt: a lányok egy része tehát gyakorol, míg a többieket sminkelik vagy épp fésülik.

az-uj-no-is-szereti-a-divatot-kezdo.jpg

– Tavaly tavasszal merült fel először, hogy rendezzünk divatbemutatót, ahol felvonultatjuk az aktuális trendeket – avat be a WLF Fashion Show megszületésébe Lipcsey Mária– Rögtön ezután jött az ötlet, hogy a sminktrendeket és a hajszobrászati újdonságokat is érdemes volna bemutatni. Neki is fogtam a szervezésnek. Megszólítottam az egyes ruhamárkák forgalmazóit, ugyanis olyan összeállításokat szerettünk volna a kifutóra engedni, amelyek a környéken könnyedén beszerezhetőek. A lányok megmutatják, hogy az egyes darabokat hogyan tudjuk kombinálni. 

az_uj_no_is_szereti_a_divatot00001.jpg

– Egy bemutató szervezése több hónappal a show előtt elkezdődik, de a visszajelzések azt mutatják, hogy megéri a fáradságot. Az első show-ról sokan kiszorultak, az érdeklődés minket is meglepett. Épp ezért a második divatshow-ra már tágasabb helyszínen, a Vermes-villában került sor. A mostani nyári bemutató sztárvendége a somorjai Kiss Kósa Annamária, aki letisztult, minimál stílusával már több rangos elismerést is bezsebelt. Emellett bemutatkozik egy feltörekvő dunaszerdahelyi tervezőgárda, Love Diamont és az egyedi, haute couture ruhákat készítő győri Kupi Adrienn – mesél az est menetéről Mária, aki az egész bemutatót kézben tartja. Ő az, aki a helyszínt lefoglalja, kiválasztja a zenét, gondoskodik a reklámról, bebiztosítja a feltételeket, illetve háziasszonyként az egész show-t levezeti. 

Míg a lányok benn készülnek, az amúgy galériaként működő patinás épület termeit Holocsi Pál vezetése alatt ügyes kezek „színpadi” díszletté alakítják. Megépül a kulisszát a közönségtől elválasztó színes kapu, helyükre kerülnek a székek, és a szervezőkről készült képeket is felakasztják. Nem készül kifutó vagy emelvény: a lányok a bemutató során közvetlen kapcsolatban lesznek a közönséggel, vagyis előttünk, közöttünk sétálgatnak.

– A Fashion Show-n a ruháé a főszerep, épp ezért a lányokat úgy kell kisminkelni, hogy a smink „megtámogassa” az öltözéküket – mondja Varga Lívia, a bemutató sminkese. – Sajnos kivitelezhetetlen, hogy minden ruhához új smink készüljön, így kompromisszumos megoldásként az összes modell egyforma, a legfrissebb trendet tükröző arcfestést kap. Az alapozásra különösen ügyelek, ugyanis a divatfigyelem a tökéletes bőrre irányul. Az arc üde, hibátlan, mégis természetes – és nem maszkhatású. 

az_uj_no_is_szereti_a_divatot00002.jpg

– A „tökéletes hatás” érdekében az alapozót por állagú, ásványi púderrel fixálom. Az idei nyár a szájhangsúlyos sminkek időszaka, épp ezért a szemeket szinte csupaszon hagyom, épp csak az alsó részt keretezem egy kevés csokibarnával. A felső szemhéjra pedig az alapozón kívül semmi sem kerül. A szempillákra is csak módjával használunk spirált. A szemöldököt enyhén keretezem: itt még mindig a fiús vonal a követendő. Az arc domináns része idén a száj: bátran kísérletezhetünk neonszínekkel. Én is egy neonszínekben tobzódó, pirosas-rózsaszínes rúzst választottam, mely a csipetnyi korallszínnek köszönhetően meleg hatást áraszt. A kifutós sminkeknél a pirosítóval bőkezűbben bánunk: a bársonyosan lágy, gyöngyházfényű rózsaszín pírből nemcsak az arccsontra, hanem a homlokcsontra is teszek. Ez a pír illik a hétköznapokhoz is, de a könnyed nyári partikon is viselhető.

A termekben lázasan folyik a próba: a modellek a központi nagyterembe érkeznek, innen járják be a két kisebb oldalsó helyiséget. Lepróbálják, hol tarthatnak szünetet, vagy mikor kell megfordulniuk. A nyolc modell, profik és amatőrök egyaránt, alázattal és lelkes mosollyal gyakorolnak – a lányok között nagy az összhang.

– Több lépésben készülnek a modellek frizurái, melyek az idei szezon divatját tükrözik vissza – mondják a WLF fodrászai, Puskás Eszter és Gőgh Joci. – Most a levegős, hullámos haj a divat, így a bemutató első részében a lányok különféle göndörítő eljárásokkal készített frizurákat vonultatnak fel. Az egyik hajába apró hullámot, míg a másikéba hajvasalóval gyenge hullámokat tekerünk. Ezek aztán könnyen variálhatóak: a színfalak mögött, a ruhák stílusával összhangban pillanatok alatt laza, nyári kötéseket, azaz tűzéseket lehet belőlük készíteni. A fazonok megválasztásánál szempont volt, hogy azok otthon is villámgyorsan elkészíthetőek legyenek. Minden lánynak másképpen – az arcformához igazítva persze – fésültük a haját. A természetes, natúr színek – a világosbarna, a homokszín – uralják a nyári hónapokat, de az örök klasszikus, a szőke különféle árnyalatai is hódítanak. A hullámos hajból készült kötésekkel bátran megjelenhetünk akár a tengerparton vagy egy buliban is – mondják. 

az_uj_no_is_szereti_a_divatot00003.jpg

Az öltözőnek kikiáltott „backstage-ben” zajlik az élet: mindenki tudja a feladatát, és teszi a dolgát. A készülődés olajozottan megy, itt nincs hangos szó vagy a pletykalapokból elhíresült modellhiszti. A ruhák márkák szerinti rendben sorakoznak az akasztókon, rajtuk a lányok neve, és a kifutón is szigorú rendben követik majd egymást.

az_uj_no_is_szereti_a_divatot00004.jpg

– A környékbeli márkaüzletek kínálatából kezdtem bő egy hónapja összeválogatni a mai anyagot – mondja az esemény stylistja, Süke Mónika– A WLF a viselhető és elérhető ruhákról szól. Olyan ruhákat kerestem, melyekben van valami egyedi: a szabásvonalukkal, a textúrájukkal vagy a mintájukkal hódítanak. A lányok kettesével jelennek meg a közönség előtt, így a ruhák is páros összhangban vannak egymással. 

az_uj_no_is_szereti_a_divatot00005.jpg

Gyorsan telik az idő, a lányok elkészültek. A smink és a frizura is tökéletes, már a koreográfiát is begyakorolták. 

– Magam szeretek öltözködni – mondja Koša Nicol modell, aki mosolyával annak idején az Új Nő szépe zsűrijét is elvarázsolta. – Elég pár másodperc, és már kész is vagyok. Arra is odafigyelek, hogy a ruha ne legyen gyűrött rajtam. Nekem nem számít, mit adnak rám – még soha nem utasítottam vissza egyetlen ruhát sem. Ha csak egyszer is fanyalognék, nem hívnának többször – külföldön ez van. A profi modellnek zsákba tekerve is ugyanolyan tartással és mosollyal kell végiglejtenie a kifutón, mint nagyestélyiben. Jó pár divatbemutatón vettem már részt, sőt magam is szerveztem párat, így jól tudom, hogy milyen nagy munka van egy ilyen show-ban! Furcsán hangzik, de még a ruhák jelentik a legkisebb gondot.

A banalitásnak tűnő apróságok sokkal több energiát emésztenek fel: az áram, a hangosítás vagy a fényeffektusok nagy odafigyelést igényelnek. A WLF szervezőit dicséret illeti, bemutatóról bemutatóra egyre jobbak. 

– Számomra a magas sarkú cipők jelentik a legnagyobb kihívást – mondja Süke Csilla, a divatshow egyik amatőr modellje. – Most is nagyon izgulok, de ha már kinn leszek a kifutón, csak arra fogok koncentrálni, hogy jól csináljam. A kifutón a jelszó a magabiztosság. Ha mosolygok, azzal a ruhát vonzóbbá teszem.

az_uj_no_is_szereti_a_divatot00006.jpg

Közben szépen elszaladt a nap, tömött sorokban érkeznek a vendégek. Az est háziasszonya, Mária köszönti a vendégeket, majd megszólal a zene, és elindulnak a modellek. Üdén, széles mosollyal lejtenek végig a rögtönzött kifutón. A színfalak mögött nagy az izgalom: a lányok villámgyorsan öltöznek át egyik ruhából a másikba. A kapuban még egy utolsó igazítás, és indulás. A közönség pedig hangos tapssal értékeli, amit lát. A kulisszák mögött a megkönnyebbülés sóhaja hallatszik. Lesz még folytatás!

az_uj_no_is_szereti_a_divatot00007.jpg

az_uj_no_is_szereti_a_divatot00008.jpg

az_uj_no_is_szereti_a_divatot00009.jpg

minden_reggel_ujno.sk.png

L. Horváth Katalin
Cookies