Sorozatunkban szerkesztőink otthonát mutatjuk be: ma Nagyvendégi Éva enged bepillantást otthonába. Így lakunk mi!
A képen a késő nyár utolsó mozzanatát láthatjuk, a terasz a hétvégi reggelik színhelye. Itt szerkesztődik az Új Nő weboldala, ha szép az idő, márpedig a szeptember várhatóan napos lesz. A régi teakfa napozóágyon egy IKEA-ból beszerzett napozópárna. (Az IKEA-nak minden hónapban van egy limitált kollekciója, amelyik különleges, és csak a készlet erejéig tart. Ajánljuk a figyelmükbe!)
A konyha ősöreg IKEA-s szekrényeit pár éve átfesttettem, miután az egyik magyar festékkatalógusban találtam egy Monet névre hallgató sárgát. Azonnal kikövetkeztettem, hogy ezzel az árnyalattal festhette be Claude Monet, a nagy francia festő Givernyben a konyháját. A konyhaszekrény fogantyúi az IKEA-ból származnak, de senki nem ismerne rájuk, mert rézlapocskákkal dobtam fel a látványt.
Ez a Monet-sárga került a konyhaszekrényekre, a falburkolatra, az ajtóra és a plafonra, hozzá pedig egy szelídzöld szín a falakra. A függöny pink csíkos műselyem, ami igazi vidám hangulatot teremt a konyhában.
A rézserpenyők a polgári konyha tartozékai voltak, ma is nagyon kedveltek: a modernek azonban már csak rezezettek.
A fonott székeken hangulatos Toille de Joeuy vánkosok, melyek a régi élet édességét idézik.
Egy szép toile de Jouy, vagyis vászon parasztezüst keretben. Először Jouy városkában nyomtattak a franciák kalikóvászonra pásztorjeleneteket (a vászon innen kapta a nevét). Divatja még mindig tart, ma már modern toile-ok is vannak, gyárkéményekkel, nagyvárosi fényekkel.
Rézserpenyő és kulacs a kis konyhai szigeten.
Az IKEA-s tányértartót az ajtók színére festettem, a cseh porceláncsészékbe finom őrölt kávé kerül.
A blondel keretet egy karcsai bácsi készítette. A blondel keretek fából készülnek, gipszes rátéttel a sarkokon, különféle mintázattal. A keretből hiányzik a kép, de bármit beleképzelhetünk. Sodort sárgaréz huzalon függ, ez a képakasztó egy másik ügyes csallóközi mester munkája.
Ebben a konyhában minden darabnak története van, a díszes tálakat anno francia importból vettem két helyes pozsonyi fiatalembertől – de van itt kézzel festett herendi porcelán is.
Az egészre ráférne egy felújítás, de én így is szeretem. Igazából akkor él a konyhám, mikor késő délután bekandikál a napocska. Ilyenkor fellobbannak a színek, a levegőt kávéillat tölti be...
Fotó: Dömötör Ede
