Kánya Kata nagy sikerű Társtaláló című kötetébe pillanthatnak bele olvasóink!
(részlet)
Felismered a nagy Ő-t?
…Azt szoktam javasolni a társkeresőimnek, hogy első körben írjanak egy irdatlan hosszú listát arról, hogy milyen tulajdonságai legyenek az elképzelt partnernek. Lehetőleg fontossági sorrendben. Arra azért figyelmeztetnélek, hogy a „mit várok a másiktól" rovatba ne írj le olyan jelzőket, hogy legyen őszinte, tisztességes, becsületes, megbízható, hűséges, ugyanis ezekre egyhamar úgysem fog fény derülni. Ha egy pasi 15 évig él veled boldogan, aztán egyszer lefekszik a Lujzival, akkor ő most hűséges vagy nem hűséges? Becsületes vagy nem becsületes? Ezeket az alapértékeket fölösleges felírni a kritériumaid közé, mert nagyon sok idő és alkalom kell ahhoz, hogy kiderüljön, milyen is egy ember jelleme valójában.
Ezután írj egy hosszú listát arról is, hogy mik azok a tulajdonságok, amelyekkel biztosan nem tudsz kompromisszumot kötni. Mert tudd: kompromisszumot kötni kell! Ugyanolyan károkat okoz nem megkötni a megköthetőt, mint megkötni a nem megköthetőt. Írj le mindent!
Ha csak gondolkozol, álmodozol, az nem elég. Ennél valamivel többet ér, amikor az elképzeléseidet elmondod valaki másnak is, mert ezzel már rákényszeríted magad arra, hogy szavakba öntsd és mederbe tereld csapongó gondolataidat. A legerőteljesebb hatású azonban az, ha mindezt leírod, mert a szó elszáll, az írás megmarad, és az ember tudatába valóban beleég, amit leírva lát egy darab papíron. Írd le, és utána dobd el azt a papírt – a tartalma már úgyis ott lesz valahol hátul az agyadban.
A nehézség meg csak ezután jön, mert amikor végre találkozol valakivel, akivel érzed a kémiát, és úgy gondolod, hogy vele el tudnál képzelni egy komoly kapcsolatot, akkor egyszerűen szelektív vakká válsz. Ott van az orrod előtt az az elfogadhatatlan hiba, amit felírtál, akár elsőnek – és mégis csapdába esel.
Hihetetlen képessége az agynak, hogy amit az ember nem akar látni, azt nem látja. Mert tudod, hogy ha meglátnád, akkor kirúgnád a pasit, de érzed, hogy szerethetsz, és örülsz, hogy végre van valakid. Ez rettenetes csapda, mert amíg a szerelem lángol, addig nem kell kompromisszumot kötni (hiszen nem is látod, hogy miben kéne), de amikor elmúlik a rózsaszín köd, akkor ott áll előtted ugyanaz az ember, Te azonban mérhetetlenül elkezdesz haragudni rá, mert olyan, amilyen. Az a baj, hogy amikor összejön két ember, akkor általában nem a másikra kíváncsiak, hanem a saját boldogságukat akarják megélni a másikban. Ezért nem arra törekszenek, hogy megismerjék a másikat, hanem hogy szeressenek és/vagy szeretve legyenek - kinek mi a fontos. Ha pedig ezt megkapják, akkor a többiről nem akarnak tudomást venni.
A kémia egyébként is a világ egyik legnagyobb misztériuma. Megírjuk a listát, hogy kit keresünk, kit nem keresünk - aztán jön a döbbenet, hogy akit kerestünk, és akit jó esetben találunk, köszönőviszonyban sincsenek egymással. Ez persze egyáltalán nem baj, sőt, pluszreményt jelent, amíg az ember elvárásai nem kövesednek meg, és nyitott marad a váratlan fordulatokra is.
Egyszer eljött hozzám egy ötvenéves, nagyon értelmes, helyes, kedves pasi, aki leszögezte, hogy negyvenéves korig keres magának társat. Mondtam, lazítsunk egy kicsit ezen a feltételen, mert nemet bárkire lehet mondani, de mi történik, ha az igazi éppenséggel negyvenegy vagy negyvenkét éves?
Negyvenig, mondta kőkeményen, és láttam rajta, hogy ebből gőzkalapáccsal sem tudnám kimozdítani, mert ez a szám valamiért beakadt neki. Mondtam, jó, és mivel nem volt ott a titkárnőm, odanyomtam a kezébe egy dossziét. Csak néhány pillanattal később jöttem rá, hogy a 40-50-es korosztályt tartalmazót nyújtottam át neki, de esküszöm, hogy nem szándékosan. Ahogy azonban lapozgatott benne, meglátta egy nőnek a fényképét, és azt mondta:
– Ő az!
– Nem, nem ő az! – mondtam bocsánatkérően. – Ne haragudjon, elrontottam, ez nem a 30-40-es dosszié, hanem a 40-50-es, és ez a nő, aki egyébként valóban nagyon helyes, annyi idős, mint maga! Ötvenéves!
– Nem baj, ő az.
– De drága uram, most próbáltam egy órán át győzködni, hogy nézzük meg talán a 41-42 éveseket is, és maga azt monda, hogy szó sem lehet róla. Ez a hölgy itt ötvenéves!
– Akkor is ő!!!
És néhány hónappal később feleségül vette az ötvenéves nőt, miközben úgy jött el hozzám, hogy negyvennél három perccel sem lehet idősebb.
Van egy másik, hasonló sztorim is. Beiratkozott az irodámba egy őrületesen magas, hórihorgas, 195 centis pasi, és beírta, hogy a harmónia jegyében 175 centi fölött keres csajt. Volt azonban egy 160 centi magas lány, aki meglátta ennek a fiúnak a fényképét, és rendkívül vonzónak találta. Igaz, hogy egy torony, és 175 centi fölöttit keres, de mi történhet, felhívja telefonon, annyira szimpatikus. Legföljebb azt mondja, hogy túlságosan alacsony vagyok hozzá, de hát ez igaz –mondta nevetve. – Ezt az esélyt megadom magamnak!
Találkoztak, belenéztek egymás szemébe, és attól kezdve nem volt érdekes, hogy milyen magas a lány, a dolog működött.
Az ember sokszor azt hiszi, hogy az a kritérium, amit ő kitűzött, valóban fontos, aztán kiderül, hogy hasznos ugyan az elvárások listája, de aztán bal kezeddel lazán a hátad mögé kell dobni a papírt, mert sokkal lényegesebb nyitottnak, befogadónak maradni, és fenntartani a lehetőségét annak, hogy jön valaki egészen más paraméterekkel, és Te mégis azt mondod, hogy jaj, istenem, Ő az!
Egyszer találkoztam egy nagyon helyes, nagydarab csajjal, aki elmesélte, hogy ő világéletében a hegyomlás típusú pasikat szerette, és csakis kétméteres, százkilós, vízilabdás külsejű fiúkkal járt együtt. Volt egy nagy szerelme – szintén benga –, aki aztán el is vette feleségül, és néhány hónapig nagyon harmonikusan éltek együtt. Körülbelül fél éve voltak házasok, amikor valami munkaügyben találkozott egy válláig érő, hatvankilós manócskával, belenéztek egymás szemébe, és a pasi egy hét múlva elköltözött az élettársától. Kibérelt egy lakást, és amikor legközelebb találkoztak, azt mondta neki:
– Itt a lakáskulcsom, rakd el!
– Ne hülyéskedj már, férjnél vagyok!
– Jönni fogsz, hidd el! – mondta a pasi.
És a csaj, a féléves feleség elvált a gyönyörű, hatalmas férjétől, és odaköltözött a pici kis egérkéhez. Nyolc éve élnek boldogan, őrületes szerelemben, a válláig ér a pasas, feleakkora, mint ő. A nő egyébként a mai napig se érti saját magát – ennyire nem tudja az ember, hogy kivel lehet boldog. Egyszer csak jön valaki egészen más, és...
Ezzel azonban döbbenetesen nem vagyunk tisztában. Amikor megkérdem a társkeresőimet, hogy kire vágynak, a férfiak általában azt mondják, hogy a nő végzettsége és az anyagi helyzete tulajdonképpen nem különösebben érdekes – legyen csinos, kedves, akarjon vagy ne akarjon gyereket, esetleg szeressen sportolni. Vagyis nagyon lazán határolják be, hogy kit keresnek. Mi, nők azonban, azt gondolom, egy kicsit sokat várunk el a másik nemtől. Amikor egy nőtől megkérdezem, hogy milyen férfit keres, akkor elgondolkozik, és elkezdi mondani: „Mindenképpen fel tudjak nézni rá, legyen erős, nyújtson támaszt és biztonságot, érezze jól magát a bőrében.
Szeresse a munkáját, ami persze ne minimálbérrel járjon, és legyen benne perspektíva, mert a nélkül semmit sem ér. Legyenek céljai, mert az nagyon fontos, és tudjon is küzdeni ezekért. Legyen jó apa – ha van már gyereke, tartsa vele a kapcsolatot, de csak a gyerekével, a volt feleségével semmiképpen! Legyen a legjobb barátom, figyeljen rám, tudjon kommunikálni, vegye észre, ha gondjaim vannak, és meg tudjam ezeket beszélni vele, mert különben minek az egész kapcsolat?
Ami még nagyon fontos: viszonozza a kedvességemet, és persze ő is mutassa ki spontán a saját érzéseit, ne nekem kelljen kitalálni, hogy szeret-e vagy sem. A szex is roppant lényeges, már olyan szempontból, hogy ne akarjon se többet, se kevesebbet, mint én, és főleg jöjjön rá, hogy nekem hogyan jó, ne nekem kelljen mondani neki, mert az úgy már kissé ciki. Szeresse a gyerekemet, ez elengedhetetlen, mert az én életemben mégiscsak a gyerekem a legfontosabb. De ne szóljon rá, azt nem bírom elviselni! Ne próbálja megbüntetni, ne szóljon bele a nevelésébe, mert annak a gyereknek van saját apja – csak szeresse.
Fogadja el a családomat, mert nekem ők borzasztóan fontosak, és ha nem tud beilleszkedni, akkor nincs miről beszélni. Az ő családja is fogadjon el engem, mert ha nem kedvelnek, az nagyon sok konfliktusra ad okot.
Ami még lényeges: vezessen jól, mert annál kiábrándítóbb nincs, mint amikor egy pasi rosszul vezet. És ne GPS-szel menjen, hanem A pontból B pontba próbáljon agyilag eltalálni, mert én attól a falnak megyek, ha egy pasi a saját szülővárosában eltéved, az annyira gáz, olyan férfiatlan, hogy azt elmondani nem tudom!
Ja, és fontos, hogy legyen hobbija, abban legyen jó, de azért ne arról szóljon az élet, és ne töltsön vele túl sok időt, mert akkor mi marad nekem? Akkor hobbizzon, ha én a barátnőimmel vagyok! Meg persze az se lenne baj, ha úgy nézne ki, hogy meg lehessen vele jelenni, és lehetőleg az összes szingli barátnőm tépje fel az ereit, ha meglátja mellettem. Hogy legyen hűséges, becsületes, megbízható, tisztességes, arról azt hiszem, már nem is kell beszélni, mert ez az alap."
Körülbelül ezt szoktam végighallgatni a nőktől, ilyen azonban szerintem csak a mesében van, és maga a hozzáállás is biztos kudarcra kárhoztat.
