Egy fiatal lány sok jó tanácsot kap a férfiakat illetően – a testvérétől, az édesanyjától, a nagyijától.
Vagyis az a jó, ha kicsit kioktatjuk leánykáinkat, hogy megóvjuk őket a kellemetlen csalódásoktól.
(© Lara Zankoul)
Mit mondott a húgom?
Márti: – Egy női lapnál dolgozom, és ez nem véletlen, ugyanis semmit sem tudok a férfiakról. Ez a választásaimon is meglátszik: soha nem tudom, ki illik hozzám, és ki nem. A húgom azt mondta egyszer, hogy nincs szimatom, ezért majd ő ad nekem tanácsokat annak ellenére, hogy jó pár évvel fiatalabb. Először is arra figyelmeztetett, ne számítsak rá, hogy egy férfi megváltozik. Mindegyiknek vannak jó és rossz tulajdonságai. Sok jó tanácsot kaptam Pétertől is, aki jól ismeri a nőket. Elmagyarázta, hogy a férfiak nem ismerik ki magukat a nők érzelmeiben. Ebből kifolyólag fölösleges olyanokat mondani egy férfinak, hogy „magányosnak érzem magam”, „nem szeretsz eléggé”, vagy „nem értékeled a munkámat”. A férfiakat már az „érzelem” szótól is kirázza a hideg.
– A húgom nagylelkűen azt mondta, majd ő lefordítja a férfiak nyelvére a szavaimat. „Ne azt hányd a szemére, hogy nem törődik veled, hanem mondd neki azt, hogy minden csütörtökön hozzon egy csokor virágot. Írd fel egy cédulára a virágüzlet nevét, és add a kezébe.” Azt is részletesen megbeszéltük, hogyan lehet megszabadulni a féltékenységtől és a félelemtől, hogy elhagy. Minél erősebb a férfi, annál több szabadságra van szüksége. Ha szabadságot adunk neki, visszajön. Ha rövid pórázra fogjuk, elmenekül. És egy szép napon majd arra ébredek, hogy egész életemet végigrettegtem. Ez rosszabb, mintha egyedül élne az ember.
A húgom utolsó tanácsa az volt, hogy ne foglalkozzak a férjem munkahelyi problémáival. Csak támogassam, és bízzam benne, hogy mindent megold.
Mit mondott a nővérem?
Márti, másodszor: – A nővérem is mondott egy-két okos tanácsot. Például azt, hogy a férfiak két tábort alkotnak. Az egyikbe tartoznak a csélcsapok, a másikba a hűségesek. Valamint azt, hogy a párkapcsolati viharokat nem szabad túlságosan komolyan venni. Legjobb, ha jót nevetünk rajtuk. (Hátravetett fejjel, bájosan, a la Marilyn Monroe.) A könnyedséget meg lehet tanulni, és akkor már igazán szívből nevethetünk.
A férjemet is a nővéremnek köszönhetem. Amikor először láttam őt, észre se vettem. A tesóm viszont azt mondta: „Ha nem volnék férjnél, rögtön beleszeretnék ebbe a pasasba.” Nem hittem a fülemnek: „Ebbe?” – kérdeztem.
– Bogarat ültetett a fülembe, és jobban megnéztem a fiút. Addig-addig néztem, míg házasság lett belőle. A nővéremmel együtt arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a férfiak boldogan teljesítik a nők kívánságait, ha megmutatjuk nekik az utat. Rádöbbentem (nem kis csalódással), hogy még ma is érvényes az a nagyanyáink által hangoztatott szabály, miszerint a férfi a fej, a nő pedig a nyak, amelyik a fejet mozgatja. Ma már tudom, hogy ha ez az apró manipulálás boldogságot és megértést visz a házasságba, akkor helyes.
Mit mondtam a lányomnak?
Lenke: – Óvatosan bánok a tanácsokkal, mert általában rossz tanácsokat adok. A nagyobbik lányomnak például azt mondtam, hogy szerintem nem jó férjet választott. És mi lett belőle? Ma négy gyerekük van, és nagy szeretetben élnek együtt. Azért sem szoktam tanácsokat osztogatni, mert az az elvem, hogy nem szavakkal nevelünk, hanem példával. A gyerekek olyanok, mint a szivacs. Ott játszogatnak a sarokban, de közben nagyon is odafigyelnek, hogy mit mondanak, hogyan viselkednek a szülők.
– A lányaimnak azt igyekeztem átadni, hogy a házasság szent dolog. Szerelmesnek lenni könnyű, mert a szerelem magától jön. A templomban boldog révületben mindent megígérünk, pontosan nem is tudjuk, hogy mit. Csak a házasság hétköznapjaiban ismerjük meg a problémákat, s ezeket meg kell oldani. A házassági válságokat a legtöbben válással oldják meg. Ezzel nem értek egyet. A kisebbik lányom sem hallgatott a szavamra. Marci, az ő férje sem tetszett. Ő volt az első fiú, akit hazahozott bemutatni. Marcit ismertem a munkahelyemről, és nagyon ellene voltam, hogy együtt járjanak. A kisebbik lányom mindig nagyon szép volt, és úgy gondoltam, hogy számára Marci nem elég attraktív.
– Bár ma nem értem, miért elleneztem ezt az ismeretséget, mert ha jobban megnézem őket, pont olyanok, mint amilyen én voltam a férjemmel. Ők is, mi is még a gimnáziumban ismerkedtünk meg egymással. Adélkával, a kisebbik lányommal egy házban lakunk, de nemigen beszélek bele a házasságukba. Nincs is miért, mert szépen él a férjével.
Inkább ők figyelmeztetnek néha minket, öregeket, mert Marci szerint a férjem lusta, nem segít nekem eleget. A férjem persze védekezik, hogy ő művész, de hát én is az volnék, vagy mi a csuda!
Mit mondott az anyukám?
Adél: – Hiába töröm a fejem, nem jut eszembe egyetlen alkalom sem, amikor anyuval a férfiakról beszélgettünk volna. Pár okos dolgot mégis megtanultam tőle. Anyu azt tartja: „Etesd a bestiát!” Az elv jó – azzal a különbséggel, hogy belőlem máig sem lett példás háziasszony, a férjem viszont istenien főz, fel is szedtem tizenöt kilót. Az én édesanyám igazi dáma, el se tudnám képzelni, hogy feltűnősködik, vagy flörtöl valakivel. Ebben tudat alatt őt követem, mindig igyekeztem, hogy tisztában legyek saját értékeimmel. Soha nem volt túl sok önbizalmam, nem tudtam, hogy a fiúnak, aki udvarol, igazán tetszem-e. Újra és újra próbára tettem, hogy megbizonyosodjak, igazán velem akar-e járni. Ma már tudom, hogy sok fiút megbántottam ezzel a viselkedéssel, és ez bánt. A szüleimnek nagyon jó a házasságuk, ezért én is felelősnek érzem magam a házasságomért. A válástól félek. Remélem, hogy Marcival, a férjemmel fogok megöregedni, most tizennégy éve vagyunk együtt.
– Nemrég rossz időszakot éltünk át, sokat bőgtem, mert úgy éreztem, Marci már nem szeret. Amikor elmondtam az anyukámnak, nagyot nevetett. Azt mondta, ő teljesen biztos Marci érzelmei felől, inkább én vagyok az, akiben kételkedne. Néha úgy tűnik, jobban megértik egymást a férjemmel, mint én magam. És ennek nagyon örülök.
(© Lara Zankoul)
Mit mondtam az unokámnak?
Terike: – Figyelmeztettem, hogy három dolog van, amiben még a házasságkötés előtt meg kell egyezni: hogyan fogják nevelni a gyerekeket, hogyan fogják tölteni a szabadidejüket, és hogyan fognak gazdálkodni a pénzzel. A többin esküvő után is ráérnek veszekedni. A férj legyen férfi, férfias tulajdonságokkal, a nő legyen nő, női tulajdonságokkal. A különbségeket nem kell túlságosan hangsúlyozni, viszont keresni kell azt, ami közös bennük.
– Mindig elmondtam a kisunokámnak azt is, hogy nem könnyű a férfiakkal, mert kevesebbet viselnek el, mint mi, nők. Ha baj van, mindig a nő az, akinek a férfi hóna alá kell nyúlnia. A nő legyen türelmes, de ne szolgalélek – hiszen mi vagyunk az élet forrása! A nő életében nem a férfi a legfontosabb. Természetesen fontos, de nincs megáldva annyi kitartással és lelkierővel, mint a nők. Szóval: azt igyekeztem megértetni az unokámmal, hogy legyen tisztában az értékeivel. Ne horgonyozzon le a gyerekek – háztartás – televízió háromszögben, hanem fejlessze magát, ne legyen üres.
A mai fiataloknak az a fő bajuk, hogy túl korán, éretlenül kerülnek össze – még nem érett férfiak és nők. Egy érett nő kilábal a házassága válságaiból, és együtt tudja tartani a családot akkor is, amikor elmúlt a romantikus lángolás. Olyan helyzetet tud teremteni, hogy mind a ketten együtt akarnak maradni öregkorukig.
Mit mondott a nagymamám?
Heni: – A nagymamám csak ennyit mondott a férfiakról: férfiak nélkül unalmas lenne az élet. Nélkülük nem megy, ezért kell jól keresni és megtalálni az igazit. Az igazit csak akkor találom meg, ha valakinek én is az „igazi” leszek. Ha jó kapcsolatra vágyom, előbb magamon kell dolgoznom. Mi, nők ugyanis mindenfélét elvárunk a férfiaktól, és elfelejtjük, hogy nekünk is egyéniségnek kell lennünk. A nagymamám szerint az ismerkedésben nem a férfiak játsszák a főszerepet, hanem a nők. Igaz, hogy a férfiak hódítják meg a nőt, de a nőtől függ, hogy hogyan. Ha én közönséges, durva, ápolatlan és rosszkedvű vagyok, akkor a közönséges, durva és humortalan férfiakat fogom vonzani. Tehát az úrinőre az úriember figyel fel. Ha én nyersnek, érzéketlennek és megbízhatatlannak tartok egy férfit, akkor az ilyen is lesz.
Nem fogadtam meg a tanácsait. De ma már látom, hogy mindig a nagymamáknak van igazuk.
– A nagymamám azt ajánlotta, hogy előbb ismerjem meg saját magamat, mert csak akkor fogom tudni, kit keresek. Azt is ő mondta, hogy nem helyes pont az ellentétemet választanom, inkább olyat keressek, aki hasonlít hozzám. Azt is nemegyszer mondta, hogy bár a nők érzelmesebbek, valójában a férfiak a törékenyebbek, sérülékenyebbek. Végül azzal bocsátott el, hogy ne függjek teljesen a férjemtől, őrizzem meg önállóságomat, ne legyek a férjem rabszolgája. „A nőt nem a férfi fejéből teremtették, hogy uralkodjon rajta, nem is a sarkából, hogy szolgáljon neki, hanem az oldalbordájából, mert az van közel a szívéhez.” Ha a nő azt érezteti a férfival, hogy férfi, akkor ő is úgy viselkedik vele, mint nővel.
– Utoljára még hozzátette: „Az esküvő előtt jól tartsd nyitva a szemed, esküvő után viszont hunyd be. Esküvő előtt úgy érzed, szereted a párodat. Valójában esküvő után kell megszeretned őt.”
