Egyre divatosabbá vált a főzés, s egyre többen tudják, hogy gondjainkat nem oldja meg a télvíz idején kapható spanyol paprika. Hisz se íze, se bűze – amúgy meg a helyi piacon is a szupermarketek kínálatát sózzák ránk.
Így aztán nem kevesen a saját kezükbe veszik a sorsukat, és megtermelik saját szükségletükre a zöldséget. Fölesküsznek a szezonalitásra, arra, amit a természet éppen ad, és nem keseregnek azonnal, ha a fagy elviszi a sárgabarackot, ezért abból kevesebb jut.
Jól emlékszem még azokra az időkre, mikor még mindenki maga termelte meg a zöldségét, legalábbis az én kis falumban. Minden friss volt, napérlelte, és sokáig csak a házi tojást ismertem. Aztán bejöttek a nagy üzletláncok, és potom pénzért adták a paprikát, a paradicsomot, és görög eper vigyorgott ránk már márciusban. Apukám eldobta a kapát, malackát többé nem tartott. Ám aki háztájin nőtt fel, az azonnal észreveszi, hogy nem a nagyi sárgarépájával készült a vasárnapi leves.
Persze, azóta kiderült, hogy az olcsóság csak csali volt, egekbe szökött mindennek az ára a helyi Tescóban és Kauflandban. Nem mellékesen pedig megjelent a környezetszennyezés és az üvegházhatás. Az emberi eredetű szennyezésért a nagy élelmiszerláncok is felelősek, a környezetre ugyanis nagy terhet jelent a műtrágyahasználat, de még annál is nagyobbat a logisztika: a szállítás, a hűtés és a csomagolás. Családjuk egészsége érdekében ezért egyre többen tartják fontosnak, hogy az asztalra kerülő élelmiszer helyben termesztett és vegyszermentes legyen. Na igen, de ki termelje meg a napi betevőt? Az egyik megoldás, hogy a rousseau-i „Vissza a természethez!” gondolattal kivonulunk a földekre, és ismét gazdálkodni kezdünk. Erre azonban csak kevesek képesek, mert hiányzik a szaktudás, hisz kimaradt egy-két generáció a láncból.
Az államnak a termelőket kiemelten kéne támogatnia. Ezzel szemben sem ők, sem az élelmiszergyártók nem kapnak nálunk semmiféle támogatást. Külföldön, például Németországban a kormány dotálja az élelmiszergyártást.
Meg aztán sokan úgy akarnak zöldek lenni, hogy a messzi, sosem látott országokban termeljék meg az avokádójukat, aminek termesztését – a nagy kereslet láttán – azonnal lenyúlta a mexikói maffia, s a vége a helyi föld és nép kizsákmányolása lett. Mások arra biztatnak, hogy keressünk egy helyi gazdát, s tőle vásároljunk zöldséget, kapirgáló tanyasi csibét. A termesztők itt saját arcukkal szavatolják az áru frissességét, hisz kezet adnak rá. Ám elkötelezett magángazda, akitől vásárolhatnánk, alig van, mindenki más szakma után vágyódik, inkább menedzser akar lenni.
A superfoodok (például az acai, avokádó, goji) az új trendek kedvelőinél az első helyen vannak. Arról már kevésszer esik szó, hogy ezek a világ másik részéről utaznak ide, termesztésük, betakarításuk sokszor nem etikus körülmények között történik. Túlcsomagoltak, és már csak ezért is magas a karbonlábnyomuk, tehát környezetszennyezők. Akit érdekel, megnézheti a Rotten c. sorozatot a Netflixen, amelyből kiderül, hogy jutnak el hozzánk ezek az egészséges ételek.
A Netflix Rotten című dokumentumsorozatának egyik plakátja
Tej, kenyér, hús: az előrejelzések szerint minden drágulni fog. Azt mondják, a fogyasztó akkor jár jól, ha közelebb megy a termelőhöz. Ez azt jelenti, hogy megpróbál egyenesen tőle vásárolni. Ha üzletbe megyünk, akkor a bérleti díjat, a rezsit, a szállítást, az eladók munkabérét is mi fizetjük, az üzemeltetés sincs ingyen – és persze, az üzletláncnak profitot is kell termelnie. (Amit aztán kivisz az országból, nem helyben költi el vagy forgatja vissza, hisz az összes nagy lánc külföldi tulajdonban van.) Ezt mindet a mi zsebünk bánja. Ha üzletben vásárolunk, az mindig többe kerül, mint mikor kimegyünk a termelőhöz.
Drágaság!
A vírus előtt több pénzünk volt, amit elkölthettünk élelmiszerre. Nálunk a visszaesés 6-7 százalék lehet. S nem csupán kevesebbet költhetünk, az árak is meglódultak. A gabona, a kukorica, a zöldség, a gyümölcs drágult, de például a sertéshús nem. A zöldségnél, a gyümölcsnél már három-négy éve az extrém időjárás folyásolja be az árakat, és a szállítási költségek is megdrágultak. S mivel a hazai mezőgazdaságot leépítették, teljesen ki vagyunk szolgáltatva a külföldi piacoknak. Viszont ami fenyeget, a hús és a takarmány árának az emelkedése. Az ok: Kína és a sertéspestis.
Kínában három éve kitört az afrikai sertéspestis, s ennek következtében a világ sertésállományának hatoda eltűnt. (Kényszervágással.) A tenyésztés azóta Kínában újraindult, ehhez rengeteg takarmányra van szükség, ami viszont felveri a takarmányárakat – ezért is várható a hús drágulása. Az állattenyésztők is megkongatták a vészharangot: ősszel várható a sertésállomány felszámolása, mert hozzánk is elért a sertéspestis. A sertéspestist a vaddisznók terjesztik, és a földekről a megfertőzött takarmánnyal bekerül az istállókba. Eddig már 7000 sertést vágtak le Losonc környékén.
Mikor ősszel az Ipoly mentén sertéstelepeket látogattunk meg, a kapunál oltott mészbe léptünk, hogy ne vigyünk be semmit: ugyanis Magyarország felől már közelített a sertéspestis...
Tények össze-vissza!
- Húsból két napra elegendő tartalékunk van.
- Szlovákiában nem állítanak elő élesztőt.
- Az Európai Unióban az élelmiszer-tartalékokat tekintve a sor végén kullogunk.
- 2020-ban 700 kamionnyi élelmiszert hoztunk be Szlovákiába – idén már 1000 kamionnál tartunk.
- A nagy láncok az élelmiszerek többségét külföldről hozzák be. Például van fogalmunk róla, mennyi fagyasztott péksüteményt hoznak be Szlovákiába? A teljes mennyiség 40 százalékát.
- A Jednota COOP kivételével az összes élelmiszerlánc külföldi, és nyereségük 80 százalékát kiviszik külföldre.
