Megjelent Grendel Lajos új könyve! Témája szenzációs, olyasmiről beszél, amiről évtizedekig nem beszéltünk. A ligetfalui mészárlásokról, aminek sokáig hírét sem hallottuk. Gyerekeket, nőket, leventéket gyilkoltak le. Sokunkat érint az ügy, például az én apukám is ugyanilyen kényszersorozott levente volt... 15 éves.
Az író a legjobb és legismertebb írónk. Nemrég megjelent Bukott angyalok című regénye sikerlistás könyv, a könyvfesztiválok szenzációja. Az egyik legszörnyűbb tragédiát dolgozta fel: a második világháború befejezése után, már békeidőben, a mai Pozsonyhoz tartozó Ligetfaluban a csehszlovák hadsereg tagjai magyar katonákat és civileket, köztük nőket, csecsemőket mészároltak le.
Az író egyik interjújában elmondta: a szlovákok és a magyarok 95 százaléka semmit nem tud arról, ami két hónappal a második világháború befejezése után Pozsonyban történt. (Dunajszky Géza ugyan nemrégiben publikálta kutatását, de az csak kevesekhez jutott el.) Az író azt mondja: márpedig „a múlttal – hetvenkét év után – végre szembe kellene nézni!”
A Pozsonyhoz tartozó Ligetfalu a második világháború alatt német megszállás alá került. A nácik gyűjtőtábort működtettek itt, rengeteg zsidót, szlovák ellenállót és civilt gyilkoltak meg. Már béke volt, amikor Közép-Németországból a leszerelt magyar katonák elindultak hazafelé, és többségük Magyarországra tartott. Júniusban érkeztek Pozsonyhoz, ahol egy csehszlovák gyalogezred tagjai elfogták őket, és a volt haláltáborba hurcolták.
A magyar leventék többsége kényszersorozott, 16-18 éves srác volt. Ezek a fiúk boldogok voltak, hogy túlélték a háborút, és végre béke van. Nem is sejtették, mi vár rájuk.
Hadbírósági tárgyalások nélkül mindannyiukat agyonlőtték a csehszlovák kivégzőosztagok. „Ez egy sorozatos tömeggyilkosság része volt, korábban a cseh Přerov községnél is hasonló vérengzések zajlottak le. Az áldozatok között nemcsak leventék voltak, de felvidéki német és magyar civilek is. Nők és gyerekek. Ellenséggé minősítésükhöz elegendő indok volt, ha nem beszéltek szlovákul” – mondta Grendel a 168 órának.
„Szemtanúk szerint a csecsemőket feldobták a levegőbe, úgy lőtték agyon őket. Önbíráskodással álltak bosszút a legyőzötteken. Akkoriban már érvényben volt a Beneš-dekrétum, amely etnikai alapon a németeket és a magyarokat kollektív bűnösnek nyilvánította, és megfosztotta őket az állampolgárságuktól is. Semmilyen jog nem védte már ezeket az embereket.”
A ligetfalui tábor két parancsnokát – más gyilkossági ügyek miatt – 1947 áprilisában letartóztatták, és bíróság elé állították. A tárgyalásokra túlélőket és szemtanúkat is beidéztek. „A tanúk vallomásaikban beszámoltak a táborban történt szörnyűségekről, elmondták azt is, hogy a vizsgálat helyszínén még több százan fekszenek a földben. De a bíró vallomásaikat peren kívül helyezte, és így a tömeggyilkosságok ügyében nem indult vizsgálat” – írta a perről Dunajszky Géza.
„Több mint ötszáz áldozatról tudunk eddig, de vannak, akik szerint a számuk több ezerre is tehető. A tömegmészárlásokról évtizedeken át tilos volt beszélni. Ennek oka volt az is, hogy a pozsonyi magyarok lélekszáma – épp a Beneš-dekrétumok következtében – drámaian lecsökkent.”
1940-ben Pozsony lakosságának a fele volt szlovák, a másik fele magyar és német. 1945 után Pozsony tiszta szlovák város lett. Jelenleg a pozsonyiaknak mindössze négy százaléka magyar.
„Én sem tudtam róla!”
Grendel Lajos elmondta, hogy a tragédiáról sokáig ő sem tudott. Mígnem 1998-ban egy író-olvasó találkozón Budapesten felállt egy idős férfi, és megkérdezte tőle, tud-e valamit a pozsonyligetfalui mészárlásokról? „Döbbenten néztem rá, megböktem Pétert (Balassa Péter, azóta elhunyt író, vele tartották a találkozót – a szerk. megj.), de azt mondta, hagyjam, ez őrült. Egyikünk sem hitte el, hogy ilyen borzalom megtörténhetett. Mégis foglalkoztatott a dolog, és amikor visszatértem, Pozsonyban kérdezősködni kezdtem ottani magyaroktól. Kiderült, hogy amiről az öreg beszélt, az igaz. Nagyon megrázott az egész, s már akkor elhatároztam, hogy erről egyszer regényt írok. Húsz évig készültem rá” – mondta Grendel Lajos. „Sok barátom van a szlovákok és a csehek között is. A fiúk nemzedéke nem felelős az apák tetteiért. Ugyanakkor nem söpörhetjük örökké a szőnyeg alá, ami történt.”
