Tünde és Pál mindent szeretnek, ami népi, ezért szeretik a húsvétot is. Tünde szerint Pál addig fűzte a gyöngyöt és őt, míg be nem adta a derekát. Azóta házaspárok, és az ősi mesterségeket egymás között csereberélik. Most Tünde foglalkozik gyöngyfűzéssel, Pál pedig a gyékényezéstől a lopótökkészítésig már mindent kipróbált.
A húsvétra a házaspár csipkeveréssel (a férj veri a csipkét!) és tojásfestéssel készül. Látogatásunkkor Tünde tojásokat fest a konyhában, Pál pedig a nappaliban csipkedíszt készít a füleki református egyházközségnek. Benkóék igazi, tornácos parasztházban laknak a Fülek melletti Gömörsíden.
– Nem igazán találni hasonló mesebeli házat széles e környéken. Nálatok a népi mesterségek minden alapanyaga megtalálható, legyen az fa, kender, agyag, tojás, gyöngy, gyékény. Honnan ez a mély szenvedély a „minden, ami népi” iránt?
Tünde: – A Kassa melletti Nagyidáról származom. Otthon velünk lakott az anyai nagymamám, aki a Kárpátaljáról származott. Rengeteg történetet mesélt a régi világról. A szövőszéket minden télen felállította, s tavaszig szőtte a rongypokrócokat, hímezett és horgolt, míg el nem kezdődtek a tavaszi munkák. Tétlenül sosem volt. A hímes tojásokat mindig együtt írtuk, akkor még gyufaszállal dolgoztunk. Sokat tanultam tőle. A sparhelten feloldotta a viaszgyertyát, belemártotta a gyufaszálat, és növénymintákkal díszítette a tojásokat. Mindig kértem, hogy nyuszisat is készítsen. Erre ő: „Jaj, fiam, nem való az!” Ám nem tudott nekem nemet mondani. Sajnálom, hogy nem gyűjtöttem össze tőle a régi mintákat. Akkor még nem tudtam, hogy mekkora kincs az!
– Ha jól tudom, később gyűjtötted a környék motívumait...
– Mikor meghalt a nagymamám, Fülekpüspökibe költöztünk. Iskoláskorom óta néptáncoltam az Ilosvai Néptáncegyüttesben, itt, Fülek környékén azonban nem volt semmi ilyesmi. Mielőtt férjhez mentem, az Ilosvaiban és a Szőttesben táncoltam, Kassán pedig a Nemzedéket vezettem. Aztán mindentől meg kellett válni, mert édesanya lettem. Ilyen hirtelen snittek után az emberben nagy űr keletkezik. Így jött képbe a kézművesség. Mivel a férjemmel azonos az érdeklődésünk egyszerű volt minden. Tőle kaptam az első gyöngygallért, melyet nekem fűzött. Én akkoriban éppen gyékényeztem. Később pedig megcseréltük a mesterségeket. Most ő gyékényezik, én pedig gyöngyözök.
Emlékszem, még udvarolni is úgy járt, hogy hozta magával a hímzését. Először Zalaegerszegre kaptunk meghívást egy népművészeti táborba, és utána minden nyáron eljártunk táborokba. Engem főleg a tojásfestés érdekelt. A festésnél először a mintákat készítettük el. Húsz tojásalakot kellett megrajzolni, és a sablonokra felvinni a tájegységek mintáit. A palóc tájegységről azonban nem volt adat, erre elhatároztam, hogy utánajárok.
– Legközelebb már vittem magammal az itteni hagyományos mintákat. Én viasszal dolgozom, mert a mamámtól ezt tanultam. Egy kerámiaedénykében megolvasztom a méhviaszt, majd az íróka segítségével, melyet gicének is neveznek, megrajzolom a motívumot. Annyi az egész, hogy a viaszba belemártom a gicét, az tartja a hőt, és addig írom a tojást, míg a tölcsérkerészből el nem fogy a viasz. Ez a módszer azért jobb, mint a gyufaszálas, mert nem kell a gicét minden egyes vonalhúzásnál viaszba mártani. Hej, ha radart szerelnék a tojásaimba, akkor húsvétkor a világ sok pontján kivillanna a helyük!
– Ha jól tudom, többek között ti szervezitek a Palóc Húsvétot?
– A budai várban egyszer megszólított egy hölgy, hogy miért nem a füleki várban ülök inkább, miért nem ott festem a tojásaimat. Na, erre elszégyelltem magam, mert igaza volt. Többeknek volt már felvetése, hogy húsvétoljunk a várban! Ezt sikerült is realizálni a Motolla társulás, a Csemadok és a többi jó szándékú segítőnk összefogásával. Két évig mi szerveztük a füleki Palóc Húsvétot, ami azóta nagyszabású rendezvénnyé nőtte ki magát. Az idén 16. alkalommal kerül megrendezésre.
Tünde és Pál
– Volt olyan hímes tojás, amitől nem volt szíved megválni?
– Persze. Ugyanazt a tojást még egyszer megfesteni nem lehet. A szín függ a hagymalevéltől és a tojás héjától is. Természetes növényi festékkel dolgozom, általában hagymalevéllel festek, de a maratást savanyú káposztával készítem. Kerültek tojásaim a Budavári Palotába és az Iparművészeti Múzeumba is. Féltve őrzött tojásaim a nappali asztalán egy vázában csüngnek. Azokat sose pakolom el.
– Van kinek továbbadni a mesterségeket?
– Szerencsére igen. A nagyobbik lányom a láncfűzésben éli ki magát. A kisebbik lányom, Fruzsina Borbála pedig kiskora óta a népdal bűvöletében él. Ritkán jár haza, Pesten él, a Hagyományok Házában ténykedik, s ha máshol nem, a tévében látjuk őt. A Fölszállott a páva kétszeres döntőse. Erre büszkék vagyunk.
Jellegzetes és egyedi festett tojások
– S hogyan kezd el egy férfi gyöngyöt fűzni? (Ezt már Páltól kérdezem.)
Pál: – Egyszer egy magyar népviseletet bemutató könyv akadt a kezembe, amelyben meg volt rajzolva egy sárközi gyöngygallér mintája. Elkezdtem fűzni. Nem volt egyszerű. Többször újra kellett kezdeni. Vékony rézdróttal dolgoztam: az antennadrótból szedtem ki, mert hát nem volt gyöngyfűző tűm. Odahaza a szüleim is kézimunkáztak, hímeztek, horgoltak: ebben nőttem fel. Aztán megtetszett a lopótök és a tökkulacs. Ugyan nálunk nem voltak honosak, inkább a szőlőtermő vidékeken készítették ezeket, én pedig a vásárokon találkoztam velük. Igaz, nem minden nyáron sikerült a tököt megtermelni hozzá. Gyékényezek is, és gyerekjátékokat is készítettem Badin Ádám Meseszínházába.
– És a vert csipke?
– A böjti időszakot erre szentelem. Készítése közben nagyokat lehet gondolkodni, mert nem szabad másra figyelni, ki kell zárni a külvilágot. Ez az én böjtöm. Fókuszálni kell rá, mert ha nem csináljuk teljes szívvel, azt a csipkén látni lehet.
A szívemet is belefonom a mintába. Felkérésre készül a munkám. Vásárolt sziloncsipke díszíti az Úr asztalát, és megkért az egyházközség, hogy készítsek a helyére valami szépet.
– Mióta csinálod?
– Egyszer a kezembe került egy eredeti gömöri vert csipke, amit felmosórongynak (!) használtak, és mi megmentettük. Ám nem volt meg a mintája. Kiraktuk a hálószobába függönynek, így mindennap a szemem előtt volt. Gondolkodtam a mintáján, figyelgettem, hogy merre mennek a szálak. Addig nézegettem, míg nekifogtam verni egy újat. A gömöri csipke lenfonálból készült, ám én fontam bele nyers kendert is, ami díszesebbé teszi. A kenderfonalat még nagymamám készítette, és megőriztem. Így két világ találkozik ebben a csipkében.
– A horgolás nem női mesterség véletlenül?
– Bizony nem! Kiegészítő megélhetés volt a bányászok körében. Férfiak készítették, mikor kimerültek a tellérek, s nem volt munka. Akkor vételre gyártották a vert csipkét. Selmecbánya, Körmöcbánya és Rozsnyó vidéke komoly csipkeverő központok voltak. Bányászcsipkének is hívták valamikor. A paraszti csipkét kemény parasztkezek készítették kenderből és lenből. Funkciója volt, védte a ruha nyakát és az ingujjat. Később leányiskolákban is tanították a hímzést.
– Miért hívják vert csipkének?
– Pálcikákra van felkötve a fonál, s ezek a pálcák, mikor készül a csipke, összeverődnek. Érdekes, hogy a leányiskolákban pálcikák hangja alapján tanultak fonni, mivel van egyfajta ritmusuk és hangeffektusuk.
– Tehát ha jól értem, lélekben ti ezen mesterségek művelésével készültök a húsvétra?
– A reformátusok is készülnek a húsvétra, a böjt nálunk nem ételböjtöt jelent. Lehet csipkeveréssel, tojáskészítéssel, gyöngyfűzéssel is ráhangolódni.
Riportalanyaimtól megtudom még, hogy nagypénteken és nagyszombaton hagyományosan nem esznek húst. Délben rántott levest, tésztát esznek, a húsvétvasárnap pedig bőségben telik, egy, még Nagyidáról magukkal hozott, jellegzetes étellel, a tőtelékkel. Viszont a böjti tilalom nem terjed ki náluk a pálinkára! Ezt határozottan meg tudom erősíteni, hiszen riport közben buzgó kóstolója voltam Benkóék szilvóriumának.
