Játék közben nyisd ki a szemed, és vedd észre a körülötted lévő természet csodáit. Tulajdonképpen így lehetne összefoglalni András foglalkozásainak filozófiáját.
Korábbi munkahelyének, egy természetvédelemmel foglalkozó cégnek köszönhetően bejárta a Duna mente páratlanul gazdag és védett területeit. Felfedezőútja során jött az ötlet, hogy a felvízcsatorna által a Duna túlpartjára szorított három település (Doborgaz, Vajka, Bodak) festői környezetét szervezett túrák keretében mutassa be az értékek iránt legfogékonyabbaknak: a diákoknak.
Az öreg meder igazi halbölcső.
– Kevesen tudják, hogy a hely, ahol élünk, már csak azért is különleges, mivel ez Európa legnagyobb szárazföldi deltája. A fa koronájához hasonlóan ágakra szakadt folyó évezredeken keresztül szállította és rakta le itt a hordalékát. A víztömeg kitartó munkájának eredménye ez a páratlan hordalékkúp, melynek északi része a Csallóköz, a déli pedig a Szigetköz – meséli András, miközben a nap első színteréhez, a bősi vízi erőműhöz érünk, ahova már gördül is be a zsibongó kisdiákokkal teli busz.
Az életrevaló társaságot kísérőnk már első szavaival megnyeri magának. A lurkók tátott szájjal figyelik, ahogy az eleddig számukra olyannyira bonyolultnak tűnő dolgokról, mint a fizikai jelenségek, András érthető, emberi nyelven beszél.
Zsigray András – a szervező.
Az erőmű működését a régi malmokhoz és malomkerekekhez hasonlítja, a kerekek azonban manapság nem fából, hanem fémből készülnek. A víz által meghajtott kerekek a turbinákhoz csatlakoznak, s az így létrejövő energiából a generátorok készítenek elektromos áramot. Valahogy úgy, ahogy a biciklikerék munkájából a dinamó előállítja a kerékpár lámpájának szükséges energiát.
Az erőmű kamrái pedig tulajdonképpen vízi liftek, melyek a hajók folytonos forgalmáért felelnek. S hogy az erőmű munkája zavartalan legyen, akár a reptereken, itt is van irányítótorony, ahonnan a forgalomirányító a hajók kapitányait utasítja.
Az irányítótoronynak a hajóskapitányok is szót fogadnak.
A hatalmas duzzasztó megtekintését követően Vajkára költözik át a vidám társaság.
A Duna két partját a félóránként közlekedő komp köti össze.
Az első állomás egy farm, kecskékkel, lovakkal, tyúkokkal és két kíváncsi, örökmozgó magyar vizslával.
A kecske egyáltalán nem válogat: A környék 450 növényfajtájából csak tízet nem szeret.
– Manapság már nemcsak városi, de egyre több olyan falusi gyerek is érkezik, akik még nem láttak közelről állatokat. A kecsketejet már az ókori görögök is nagy becsben tartották, hiszen maga a főisten, Zeusz is kecsketejen nevelkedett, összetételében ugyanis ez áll a legközelebb az anyatejhez. A kecske tejének további érdekessége, hogy laktózérzékenyek is ihatják, sőt, ha az állatot parlagfűvel etetik, kiváló orvosság a parlagfűallergiában szenvedők számára. A népi gyógyászat többféle betegségre is kecsketejet rendel, mivel az állat által elfogyasztott növények hatóanyagai bekerülnek a tejbe. A kecske pedig egyáltalán nem válogatós fajta – tudom meg Andrástól –, hiszen a tág környezetünkben honos mintegy 450 növényfajtából 440-et örömmel elfogyaszt.
A látogatás során a gyerkőcök fokozatosan megismerkednek a farm további lakóival, lovakkal, malacokkal, pulykákkal, nyulakkal és a vidám pónival is.
A legkülönlegesebb pedig, hogy a legbátrabbak, vezetőnk gondos asszisztenciája mellett, a kecskefejést is kipróbálhatják! Öröm nézni az elégedett, mosolygó lurkók arcát, ahogy kézmozdulataik nyomán a friss tej az edénybe spriccel.
A kecsketejet az Olümposzon is nagy becsben tartották.
Az állatok körében szerzett élmények után jólesik egy kis tízórai, utána pedig lovas kocsikázás és némi önfeledt játék következik, majd újra a tapasztalatszerzésé a főszerep.
Farmlátogatás hangulatos lovas kocsikázással.
A festői tanösvényen a késő tavasz és a kora nyár hihetetlen gazdagsága tárul elénk: a vadregényes táj csupa-csupa mese!
– A Duna teremtő erejének köszönhetően ez a vidék számtalan állat- és növényfajnak ad otthont és táplálékot. A folyószabályozásnak és az üzemvízcsatorna megépülésének köszönhetően a környék megváltozott ugyan, a természet azonban – régi varázsát megtartva! – alkalmazkodni tudott az új feltételekhez. Értékéből sem veszített! – mondja vezetőnk, miközben hangulatos sétára invitál bennünket.
Az első ösvényen a környékbeli vadvirágokkal és gyógynövényekkel ismerkedünk. A nagy vagy széles levelű útifüvet látásból mindenki ismeri, de csak kevesen tudják, hogy összesodort leveleinek a Fenistil gélhez hasonló, bőrnyugtató hatása van.
Szúnyog- vagy csaláncsípés esetén a szinte bárhol megtalálható útifű levelét ujjaink közt törjük össze, és a dörzsöléssel felszabaduló nedvet kenjük bátran a sajgó felületre! A magyar nyelv csodás kifejezőkészségét dicséri, hogy az eb-, kutya- vagy farkas- előtaggal jelöli azokat a növényeket, amelyek mérgezőek. Jó példa erre a kutyatej, melynek minden része mérgező. A népi gyógyászat azonban külsőleg alkalmazza, bőrkeményedések kezelésére. Mára az öregek tudása jórészt feledésbe merült, ugyanúgy, ahogy a festő csülleng és a vadrezeda is, melyek a népi divat fontos kellékei voltak. A csüllengtől volt kék a kékfestő, míg a rezeda gyökeréből sárga festéket nyertek.
Csak keresni kell, és a rét feltárja kincseit.
A második tanösvény pedig az itt élők és a Duna harmonikus kapcsolatáról mesél: a folyó gazdag vize bizony sokaknak biztosított megélhetést. A ladik és a halászathoz használt szerszámok, a hálók, a varsák és a tápli szinte minden udvarban fellelhetők voltak.
– A kalandvágyó kincskeresők pedig a Dunának a hegyekből magával hozott kincsei után kutattak: az aranymosás bizony errefelé megszokott elfoglaltságnak számított. A türelmes, kitartó kincskeresőket még ma is megjutalmazza a folyó – meséli András a gyerekseregnek, miközben a folyó partján árgus szemekkel figyelik a mosótálban kavargó üledékes vizet, hátha megcsillan valami a napfényben.
A tanulás mellett a móka is belefér a napba.
Rövid kvízjáték: Van, aki 45 féle növényt is megjegyez.
A kiadós tízórai és ebéd a program része.
