A nyelvjárási elemekkel és kölcsönszavakkal tarkított kisebbségi magyar nyelvváltozatokkal többnyire mostohán bánnak az iskolák falai között. Vajon valóban a szép magyar nyelvet „rontó” jelenségekről van szó? A mindig mosolygós, de cseppet sem komolytalan nyelvész szakember, Misad Katalin (60, Dunaszerdahely) a pozsonyi Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék tanszékvezető docense.
Az egyetemen leíró nyelvészeti tárgyakat oktat, és szakterületei közé tartozik a szlovák–magyar összehasonlító nyelvészet is. Azt a nyelvészeti álláspontot támogatja, amely nem nyelvi hibaként tekint a nyelvjárási, valamint a kétnyelvű környezet hatását magukon viselő nyelvi jelenségekre. Miért lenne fontos erről tanulni az iskolákban? Mivel foglalkozik egy nyelvész? Miért elavultak a kétnyelvű szótáraink? Hogyan fordítsunk le egy kifejezést, ha nincs a segítségünkre megfelelő szakszótár? A vele való beszélgetésből többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk.
Misad Katalin
– A szlovákiai magyar alap-, illetve középiskolákban milyen mértékben foglalkoznak a magyarórákon a kisebbségi magyar nyelvváltozatokkal?
– A tankönyvek általában csak a magyar nyelvjárások felosztásával foglalkoznak, viszont nem a legújabb felosztást mutatják be. Hogy erre a problémára mi lenne az ideális megoldás, abban a neves nyelvész és nyelvjáráskutató, Kiss Jenő véleményét osztom: a standard, tehát a Magyarországon használt köznyelvi magyar nyelvváltozatot, valamint a szlovákiai magyar nyelvváltozatokat párhuzamosan kellene tanítani az iskolákban. Néhány magyartanár megpróbálja a diákokat leszoktatni a beszédükben előforduló nyelvjárási jelenségekről, a kiejtésbeli vagy szóhasználati berögződésekről, ezáltal megbélyegzi azokat. Ehelyett inkább azt kellene megtanítani az iskolákban, hogy melyik nyelvváltozatot milyen konkrét nyelvhasználati szituációban alkalmazzuk.
– A szlovákiai magyar iskolákban ezeket a nyelvjárási szavakat, kölcsönszavakat, dialektusokat „műveletlen” vagy egyenesen „helytelen” nyelvhasználatnak tekintik?
– Minden szlovákiai magyar beszélő használ szlovák kölcsönszavakat, amelyeket egyszerűen átvesz a szlovákból (mint a horcsica, teniszki, tyepláki) vagy szó szerint fordít le magyarra (mint az alapiskola). Azt gondolom ezért, hogy az itteni magyarok alapjában véve nem tartják „műveletlennek” ezt a fajta nyelvhasználatot. Arról viszont van tudomásom, hogy a szlovák kölcsönszavak használatakor egyes tanárok azt mondják a diáknak, hogy „Beszélj szépen magyarul!”, vagy „Szépen mondd!”.
– Elképzelhetőnek tartja, hogy egy olyan mondat, mint amilyen a „Párkit ettem horcsicával meg hranolkival”, elfogadhatóvá váljon például egy szlovákiai magyar fogalmazás szövegében?
– Saját anyanyelvoktatási jellegű kutatásaim során jó néhány fogalmazást olvastam, de nem találkoztam még olyan esettel, hogy ilyen szavakat egy szlovákiai magyar pedagógus elfogadna a szövegben. A tanulók fogalmazásaiban előfordultak olyan kifejezések, hogy „chatán voltunk” vagy „teniszkit vittem magammal”, „kopacskit csomagoltam” stb.
Ha azonban megkérdeztem a pedagógust, ő meg tudná-e nevezni ezeket a fogalmakat magyarul, általában az volt a válasz, hogy ő sem ismeri a magyar megfelelőjüket, esetleg sportcipőnek fordítaná. A teniszki vagy a kopacski azonban a sportcipőnél sokkal konkrétabb megnevezések, a tanulók valószínűleg jelentésmegkülönböztetés céljából használják ezeket magyar szövegkörnyezetben.
– És mi a helyzet az egyetemi hallgatók körében? Magukévá teszik a pedagógusok hozzáállását, tehát kijavítják a társaikat?
– Nem jellemző, hogy kijavítanák egymást. A tanszéken órai keretek között téma az is, hogy melyik kommunikációs helyzetben mire kell odafigyelnünk. Elmagyarázzuk, hogy melyek azok a szavak, amelyeket mondjuk, ha Magyarországon vagy Erdélyben, esetleg Kárpátalján használunk, biztosan nem fognak megérteni. Fel szoktam hívni a szakdolgozóim figyelmét például arra, hogy az alapképzés záródolgozatának, a szlovák bakalárska prácának nem az a magyar megfelelője, hogy bakalármunka. A szó köznyelvi változata a záródolgozat vagy a szakdolgozat. A szakdolgozat magyar címoldalán akkor is ezeket a közmagyar megnevezéseket kell feltüntetni, ha a beszélt nyelvi kommunikáció során a bakalármunka elterjedt.
– A beszélt nyelvi kommunikációról eszünkbe jut a kötetlen beszélgetés és a szleng. A szlovákiai magyarok nyelvében Ön szerint inkább a szlovák, a magyarországi, esetleg az angol szleng elterjedtebb?
– A szlengszavak használatával kapcsolatban nagyon érdekesek a tanszék egy korábbi magyarországi vendégoktatójának észrevételei. Úgy vélekedett, hogy a határon túli magyar fiatalokhoz 10-15 évnyi fáziskéséssel jutnak el a hasonló korosztályú, magyarországi egyetemisták által használt szlengkifejezések. A szlovák szlengszavak nem igazán jellemzőek a szlovákiai magyar fiatalok nyelvhasználatára, kivéve azokét, akik szlovák iskolába járnak, illetve szlovák anyanyelvű barátaik vannak. Mondok egy példát: szlovákiai magyar fiatalok nyelvhasználatából gyűjtöttük az „Ez csak haluski” mondatot, ahol a haluski mondvacsinált, valótlan dolgot jelöl. Arra nem figyeltem fel, hogy a tanszéken a hallgatóink angol szlengszavakat használnának, de nem tartom kizártnak, hogy előfordul.
– Az Ön egyik kutatási területe a kisebbségi magyar nyelv használata a hivatali érintkezésben. Ez mit takar pontosan?
– E kutatás célja, hogy feltérképezze a dél-szlovákiai magyardomináns települések önkormányzati hivatalainak nyelvhasználatát. Vizsgálom például az önkormányzati dolgozók és az ügyfelek közötti, valamint az önkormányzati dolgozók egymás közötti szóbeli kommunikációjának nyelvét. Kutatom továbbá az önkormányzatok külső és belső feliratainak nyelvét, de a hivatalnak a lakossággal, illetve az intézményekkel folytatott írásbeli kommunikációjának nyelvét is. A kutatások azt bizonyítják, hogy Dél-Szlovákia eddig elemzett önkormányzati hivatalaiban szóbeli beszéd szintjén megjelenik a magyar mint kisebbségi nyelv. Az írásbeli kommunikáció azonban az ügyfelek részéről jellemzően szlovák nyelven folyik, míg az önkormányzat részéről általában kétnyelvű, ahol a szlovák nyelvű szöveget tüntetik fel az első helyen.
– A magyar anyanyelvű ügyintézők – a hivatali érintkezés több évtizedes szlováknyelvűségének okán – nem ismerik a magyar közigazgatási szaknyelvet, így sokkal egyszerűbbnek tűnik számukra szlovákul levelezni a hivatallal. Egy részük ráadásul nem is tudja, hogy magyarul is intézkedhetne írásban – a törvénymódosítás szerint pedig a hivatalnak figyelmeztetnie kellene erre a lehetőségre. A magyar anyanyelvű ügyintézők más része pedig úgy gondolja, hogy a hivatal a szlovákul írt beadványokat részesíti előnyben, ezért még akkor is szlovák nyelvű fogalmazványt nyújtanak be, ha ennek megírásához esetleg mástól kell segítséget kérniük.
– Ön foglalkozik a személy- és helynevek kétnyelvű környezetben való használatának kérdéseivel is. Erről a kutatási területről is szólna egy-két szót?
– A kisebbségi nyelvhasználati törvény alapján azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya két népszámlálási időszakra vonatkozóan eléri a 15%-ot, az utcanevek és más helyi földrajzi megnevezések is feltüntethetők a kisebbség nyelvén. A kutatásaim csak a helynevek nyelvére, valamint a magyar nyelvű megnevezések nyelvi-nyelvhasználati sajátosságaira vonatkoznak, a téma szakértőjének semmiképp sem nevezném magamat. Ami a személyneveket illeti, éppen tíz éve kezdtem egy vizsgálatba, amelynek az volt a célja, hogy adatokat gyűjtsek a szlovákiai magyar nők névhasználati szokásairól. Arra voltam kíváncsi, vajon élnek-e az 1994-es anyakönyvi törvény azon rendelkezésével, miszerint a nem szlovák nemzetiségű személyek vezeték- és utónevüket anyanyelvi névformában is bejegyeztethetik. A kutatás első szakaszában részt vevő hetven adatközlőnek mindössze 7%-a választotta a magyaros névformát, a jelenlegi adatok szerint pedig a mintegy kétszáz adatközlőnek csaknem a 14%-a. A vizsgálódás során további érdekes véleményekkel szembesültem. Például azzal, hogy a megkérdezettek válaszai alapján azon tényezők közül, amelyek a magyarsághoz való tartozást jelölik – ilyenek többek között a magyar nyelv, a magyar kultúra, a magyar származás, a magyar himnusz, a magyar zászló –, adatközlőim a magyar névformát tartják a legkevésbé a magyar identitást kifejezőnek.
Sokan azért nem vállalkoznak a magyar névforma bejegyeztetésére, mert a névváltoztatás sok intézkedéssel járna. Az új névváltozatnak ugyanis nemcsak a személyi igazolványban és az útlevélben, hanem a bank- és biztosítókártyákon, a kataszteri hivatalban bejegyzett tulajdonlapokon, a mobilszolgáltatóval kötött szerződésben stb. is meg kell jelennie.
– Ön tagja a szlovákiai magyar nyelvészek egy részét tömörítő Gramma Nyelvi Irodának is. Mit kell tudni az itt történő nyelvi kutatásokról és nyelvi jellegű szolgáltatásokról?
– A Gramma Nyelvi Iroda 2001-től 2016-ig működött önállóan, utána betagozódott a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézetbe, ahol munkacsoportként tevékenykedik. Vannak közös kutatásaink – ilyen volt például a dél-szlovákiai hivatali érintkezés nyelve, aminek már tervezzük a folytatását –, de az intézet azt is támogatja, hogy a saját kutatási területünk eredményei könyv formában is megjelenhessenek. Állandó nyelvi jellegű tanácsadást jelenleg nem végzünk, de azok, akik korábban rendszeresen kerestek bennünket nyelvi-nyelvhasználati problémákkal, ma is tartják velünk a kapcsolatot. Szabómihály Gizella is, jómagam is szívesen válaszolunk az e-mailben feltett kérdéseikre.
– A Gramma Nyelvi Irodának köszönhetően korábban jelentek meg olyan füzetek, amelyekben szlovák szakkifejezéseket, terminusokat fordítottak magyarra. Adnak még ki ilyen kiadványokat?
– Nyomtatott formában nem voltak ilyen jellegű kiadványaink. Az önálló Gramma Nyelvi Irodának azonban volt egy honlapja, ahonnan az érdeklődők le tudtak tölteni különböző szlovák–magyar szójegyzékeket, például intézménynévjegyzéket, foglalkozásnév-jegyzéket, oktatási szójegyzéket. Néhányat közülük kibővítettünk, ezek elektronikus formában ma is elérhetők. Ilyen például a Szabómihály Gizella és munkatársai nevéhez köthető Slovensko-maďarský odborný terminologický slovník, amely egy szlovák–magyar jogi-közigazgatási szójegyzék. Ez a kisebbségi kormánybiztos honlapján érhető el. A Slovensko-maďarský glosár školskej terminológie című kétnyelvű oktatási szójegyzék pedig az oktatási minisztérium honlapján található meg. Nagyon fontos lenne, hogy más szakterületekre irányuló kétnyelvű szójegyzékek is készüljenek elektronikus formában, hiszen ezeket később könnyű bővíteni. A hazai kiadású nyomtatott szlovák–magyar, magyar–szlovák szótáraink mára szinte használhatatlanná váltak: sem a szóanyaguk, sem a szócikkek feldolgozása nem felel meg a modern szótárírás követelményeinek. A szótárak könnyű megjelentetését és hozzáférhetőségét viszont általában nehezítik az olyan tényezők, mint például a szerzői jogok kérdése, illetve a különféle üzleti érdekek. Nehéz emellett olyan szakembereket találni, akik a rengeteg kötelezettség ellenére a nem kevés kutatást és utánajárást igénylő szótárkészítésnek tudnák szentelni minden idejüket, miközben a kiadó által megszabott rövid határidő egyre csak fogy.
– Az elmondottak fényében hol kutassunk tehát, ha valamelyik szónak a szlovák vagy a magyar szaknyelvi megfelelőjét keressük?
– Korábban már említettem, hogy magyar irányú intézményes nyelvi tanácsadás jelenleg sajnos nincs Szlovákiában. Az ügyfeleink viszont – például a dél-szlovákiai önkormányzati szervek és egyéb hivatalok dolgozói, a magyar tannyelvű iskolák vezetősége és pedagógusai, a hazai magyar nyelvű sajtó munkatársai – továbbra is megtalálnak bennünket, csak már nem az iroda, hanem az egyetemi elérhetőségeinken. Természetesen vannak olyan esetek, amikor nem tudunk azonnali választ adni a nyelvi problémára, mert utána kell néznünk, konzultálnunk kell a bizonyos szaknyelvet ismerő szakemberrel, esetleg magyarországi kollégával. Ha sürgősen szükségük van a keresett szaknyelvi kifejezésre, azt javaslom, lépjenek kapcsolatba az illető szakterületen dolgozó kollégával. Egy másik javaslat: magyar szaknyelvi megfelelő után kutatva próbáljanak meg választ találni a magyarországi szakmai kiadványokban.
– A nyelvész szakemberek idővel nyugdíjba vonulnak. Ki lép majd a helyükbe? Milyennek látja a jövőt?
– A szlovákiai egyetemeken működő magyar tanszékek nyelvész doktoranduszai tanulmányaik során kutatási tevékenységet is végeznek, melynek eredményeit doktori értekezésükben teszik közzé. Fiatal szakemberként tekinthetünk tehát rájuk, akik át tudják venni a stafétabotot, folytatni tudják a munkát. Bár a hazai tudományos műhelyek az utóbbi években egyre nehezebb anyagi helyzetbe kerültek, bízom benne, hogy vannak olyan fiatal kollégák, akik kitartanak. Ebből a gödörből ugyanis, amelyben most vagyunk, már csak kifelé vezethet az út.
