Egy tárogatón zenélő ember ma már ritka látvány – nem beszélve a hangszerépítésről. Agócs Béla (64), a Füleksávolyban élő tárogatókészítő országszerte egyedüliként űzi a mesterséget, és szívvel-lélekkel őrzi annak fortélyát.
– Pásztorcsaládból származom, így ha akartam, ha nem, sokat megtudtam a fúvós hangszerekről, hiszen a pásztorok egyik legfontosabb kelléke volt. A mesterségbe édesapám ügyes keze vezetett. Édesapám, Agócs József, aki életét Feled határában élte le, nagyon értett a fához. Sípot faragott, furulyát, klarinétot és tárogatót is készített. Amikor megszólaltatta ezeket, az egész falu fülelt. Eleinte hangszereket javítgattam muzsikus romáknak, főként klarinétot, tárogatót, és itt-ott szaxofont is reparáltam. A tárogató volt az a hangszer, amely mindig is érdekelt, mivel hangzásra egészen különleges.
A hangszer egyedi hangja rabul ejti a hallgatót. Hol fájdalma-san harsog, vagy bánatosan sír, hol pedig tüzes táncra perdít.
– Mióta készít tárogatót?
– Mikor jött a rendszerváltás, elvesztettem a munkahelyemet. Maradt a ház végében egy kiskert, ott dolgozgattam, és a műhelyben. Megpróbáltam egy új tárogatót készíteni, hiszen volt épp elég szabadidőm. Az első próbálkozásnál bele se gondoltam, mennyi munka van egy hangszerrel. Sokszor egy évig eltartott a készítése. Hamar rájöttem, hogy a hangszer eszmei értéke megfizethetetlen, mert a belefektetett munka és idő felbecsülhetetlen. Leírhatatlan érzés, mikor a fiam zenél a saját munkám gyümölcsén. Mindössze két darab tárogató maradt meg a család tulajdonában.
– Volt valaki, akitől eltanulta ezt a mesterséget?
– A szabó is azt mondja, hogy könnyebb egy új ruhát megvarrni, mint a régit szüntelen foltozni! Egy régi hangszerről méreteztem mindent, mert annak idején, mikor hangszereket javítgattam, egy muzsikus roma két hangszert hozott magával. Az egyiket javításra, a másikat pedig rám bízta, hogy arról pótoljam az elhasználódott részeket. Erről mintáztam az első darabomat, és elég jól, mert azt akármilyen zongorával vagy hegedűvel végig lehet hangolni, minden hang stimmel! A többi tárogatónál észleltem egy-két hibát. Amikor javítgattam zenészeknek tárogatókat, lemértem a lyukakat és az egymás közti távolságukat, és feljegyeztem. Pár hónap múlva megint hoztak javításra egy következő hangszert, azt is lemértem – és a méretek nem egyeztek, a sorozatszámuk igen. Ezen még én se tudtam elmenni... Az volt az én nagy szerencsém, hogy egy jó hangzású tárogató volt a mintapéldányom.
A tárogató utat tört magának Európa operaházaiban is. Richard Wagner a Trisztán és Izolda című operája harmadik fejezetét erre írta elő, hasonlóan, mint Erkel Ferenc a Bánk bán című operát.
– Milyen fából készül a tárogató?
– Én diófából dolgoztam. Más mesterek cocobolo rózsafából készítik a hangszert, melyet Dél-Amerikából rendelnek méretre vágva. Azért ragaszkodnak ehhez, mert könnyen lehet vele dolgozni. Én nem dolgoztam még vele, de gondolom, a szerkezete hasonló lehet a diófáéhoz. Minden a fa minőségétől függ. Csak a kibelezett fának legalább öt évet kell száradnia hűvös és szellős helyen. Az se mindegy, melyik évszakban vágjuk ki a fát. Ha a nyáron kivágott fából levágunk egy karikát, szabad szemmel is látható, hogy át lehet rajta fújni, mint a cigaretta filterén, mert olyan ritka. A szerszámnak – de a hangszernek való – fát is szigorúan december és február között kell kivágni, amikor a fa alszik! Tüzetesen át kell nézni, nincs-e rajta hasadás vagy bármilyen hiba, mert azzal már nem lehet egyebet kezdeni, mint tűzre dobni. A hangszer belső furatának az elkészítése is nagy türelmet követel.
– Hogy miért? Mert a furat a legfontosabb a hangszeren, az a tárogató hangjának a lelke. Speciális szerszámokkal, fúrókkal kell úgy dolgozni a furaton, hogy az lépcsőzetesen legyen bővítve. Fontos, hogy ne a külsőre helyezzük a hangsúlyt, mert hiába szép egy hangszer, ha a hangzása meg buta, fals. Nagy jelentősége van a hosszméret pontos beállításának: méretre kell esztergályozni a hangszer külső palástját, ezt követően a korpusz harangját, majd utána össze lehet illeszteni az elemeket. Ha ezzel meglennénk, a hangszert pár napon át szükséges parafinolajban áztatni, hogy ne tegyen benne kárt a tüdőből kiáramló párás levegő. Ezután következik a felület kipolírozása. Ha már a nagyjával megvagyunk, akkor jöhet a neheze: a hangok, furatok kialakítása. A hangszergyárakban számítógépes kotta alapján állítják be a hangokat és az oszlopokat tartó furatokat – én tervrajz alapján dolgoztam. Minden egyes lyuknak, a nagyobbtól a legkisebbig megvan a maga koordinátája, és megvan a maga fúrója is: a C-fúróval a c hangokat tudjuk beállítani. Itt még a tizedmilliméterek is számítanak, és hetven furattal kell dolgozni egy hangszeren.
– S még nem említettem az oszlopokat, amelyek a billentyűzet tengelyeit rögzítik. A billentyűket én alpakkából készítettem: ennek a keménysége hasonít a rézéhez. Apró részekből raktam tehát össze a billentyűzetet is, majd kovácstűznél összeforrasztottam ezüsttel. Mikor a tűzből kivettem, úgy nézett ki mind, mint a varangyos béka. Az összeset ki kellett csiszolnom az ujjaim között, mert semmi szerszámom nem volt hozzá. Aztán a szépen kicsiszolt billentyűkre csavarokat és rugókat szereltem, az oszlopokra pedig tűrugókat, melyek elősegítik a billentyűk nyitását és zárását. A billentyűkre kecskebőrrel bevont filckorongok is kerülnek. Az utolsó simítások után a hangszert pecséttel látják el. Minden műhelynek van saját beütője – nekem is. A sorozatszám se maradhat le róla. Na, látják, ezért tartott el évekig is egy tárogató elkészítése!
– Sokan összetévesztik a tárogatót a klarinéttal. Ugyanaz a felépítése?
– Hangszínben is nagy a különbség, az ujjlerakásban, a technikában, magában a megszólaltatásában is. Kivitelre, ha az ember hirtelen ránéz, hasonló.
Mint hangszerelő azt elmondhatom, hogy még a javítása is nagyban egyezik. De a tárogató hangja kónuszos sugáros egész végig, a klarinété pedig egy párhuzamos egyenes.
– Ismer még magán kívül más tárogatókészítő mestert?
– Természetesen. Minden évben megrendezésre kerül Magyarországon, Szerencs városában a tárogatósok országos találkozója. Minden negyedig évben pedig világtalálkozóra járok, melynek Vaja ad otthont. Akinek a birtokában tárogató van, mindannyian ott vagyunk a rendezvényeken.
– A fia is foglalkozik tárogatókészítéssel, vagy ő inkább csak zenél rajta?
– Ő inkább csak fújja, de rá van kényszerülve a karbantartásra. Én már nem igazán tudok neki segíteni, mert rossz hozzá a szemem. A szerelés úgy működik, hogy én mondom sorban a lépéseket, ő pedig csinálja. A családban egyedül a fiam viszi tovább a hagyományt. Jelenleg egy csikóstanyán zenél, és a környéken is több felkérése van temetéseken, lakodalmakon. Már kisgyerek kora óta játszik a hangszeren.
A tárogatókészítő mester saját beütője, pecsétje.
– Megközelítőleg hány évet szolgál le a tárogató egy muzsikus kezében?
– Az újonnan készült tárogató se teljes értékű hangszer, a tulajdonosától lesz azzá, aki lelket és életet lehel beléje. Ha jó kezekben van, akkor akár száz évet is leszolgál, és még többet is, ha ápolva és kímélve van. Minden időviszontagságra reagál (eső, köd, hideg stb.), ugyanúgy, mint a hegedű, mert az is fából van, és a fa dolgozik. Ha a fiam télen játszik rajta kint egy temetésen, a kabátja alatt melegíti, mert a hangszer képes a hidegre egy teljes hanggal is lecsúszni.
Röviden a hangszerről
Az egyik feltételezés szerint a törökök és az arabok által jutott Európába, és terjedt el töröksíp néven. Más források alapján a tárogató régi magyar fúvóhangszer, mely az elmúlt századok során sokat fejlődött. Már a 16-18. században is „tárogató” néven ismerték. A Rákóczi-féle szabadságharc idején a szabadságküzdelmek jelképévé vált. Ezt megelőzően hadi célokra használták (szignálszerű dallamokat fújtak rajta, ezzel üzentek egymásnak). A szabadságharc leverése után a németek éppen ezért betiltották, sőt, tűzre dobták, a porral egyenlővé tették. Csak a 19. század végén kezdett igazából újjáéledni. Stowasser János királyi és császári hangszergyáros üzemében 1943-ig gyártották. A Rákosi-korszakban betiltották, a Kádár-korszakban pedig megtűrték. Ma egyre nagyobb az érdeklődés a hangszer iránt.
