A schengeni egyezménynek hála, 2007-ben aztán megnyíltak a határok. Arra vagyunk kíváncsiak, milyen változások álltak be Tajti és Cered életében?
Ég sötéttel indulunk útnak. A négyórás utazás közben rácsodálkozunk a felkelő napra, mely vörösen izzva egyre feljebb emelkedik a bárányfelhőkkel borított égbolton. Az ajnácskői várat meglátva már tudjuk, jó helyen járunk: a szomszéd falu a célállomás.
A falu tengődik: van, mert nem tehet mást, de az élet csak pislákol benne.
Tajti a rimaszombati járásban, a magyar határtól kevesebb mint egy kilométernyire, festői tájban bújik meg, a Medves-fennsík és a Cseres-hegység ölelésében. 1399-ben a szomszédos Ajnácskő egyik uradalmaként említik. A község később a Tajty család birtokába került. Kétszer is járt itt a török, nagy pusztítást hagyva maga után. A 18. században ezért újratelepítették a falut. A falucska trianon után kuriózummá vált, mégpedig szomorú vonatkozásban.
A békeszerződésnek köszönhetően Tajtit és a hozzá legközelebb eső települést, Ceredet határ választotta el egymástól. El tudjuk képzelni, mit jelentett ez? A sógor, a testvér – még a templom is – egyik napról a másikra a határ túloldalára került. És átkelőt nem létesítettek a két falu közé!
Ennek „köszönhetően” családtagok, rokonok és barátok azontúl csak ritkán – nagyon-nagyon ritkán – láthatták egymást. Esetleg, ha kerültek egy nagyot, mert „hetvenöt kilométert oda, hetvenötöt vissza” kellett utazniuk, ha látni akarták a magyar oldalra szakadt sógort vagy gyereket. Mesterségesen kettévágtak egy falut, elvarratlanul hagytak vérző szálakat... Tajtiba érve a helybeliek kedvesen eligazítanak, merre találjuk a polgármestert. A községi hivatal és a kultúrház egy közös, szépen felújított épületben található. Molnár Gyula, a falu első embere már az irodájában vár bennünket.
Molnár Gyula már 1998 óta Tajti első embere
– A településnek összesen 565 lakosa van, ebből ketten szlovák, 87-en pedig roma nemzetiségűek. Tajtiban van magyar nyelvű óvoda és alsó tagozatos alapiskola is. Az idei tanévet az óvodában 12, a kisiskolában pedig 11 tanuló kezdi meg. Azért ilyen kevés, mert sok szülő inkább Gömöralmágyra vagy inkább a magyarországi Ceredre viszi át gyermekét. Emiatt összevont osztályunk van, egyetlen pedagógussal. A rezsit az önkormányzatnak kell állnia, ugyanis az állami támogatás nem elég az iskola és óvoda fenntartására. A nehéz körülmények ellenére igazi csoda, hogy iskolakonyhát és napközit is tudunk működtetni!
A falu kicsi, közösségi, kulturális élete nincs. Érdeklődés híján nem tevékenykedik a Csemadok, és a község vegyes kórusáról is csak múlt időben beszélhetünk... Kivétel talán a foci, amely még lázba hozza a tajti férfiakat.
Básti Róbert, Tajti alpolgármestere büszkén mutatja meg a sportpályát, amely nemrégiben új kerítést kapott. Erre azért volt szükség, mert a tajti csapat igazán komoly ellenfelekkel találkozik: már évek óta a rimaszombati járás első osztályában játszik! A pálya körül nagy a nyüzsgés: a község közhasznú munkásai nyírják a füvet, az asszonyok gereblyéznek.
Ha nincs meccs, a terepet gyerkőcök veszik birtokukba.
A templomot 2000 októberében szentelték fel a Rózsafüzéres Szűz Mária tiszteletére. (Az idei évforduló alkalmából a templom külső részét az ősszel átfestik.) Trianon előtt a helyiek Ceredre jártak, a határok meghúzása után a hívek Újbástra kényszerültek.
Az elénk táruló panoráma lenyűgöző! Ameddig csak a szem ellát, megművelt domboldalak és gazdag erdők váltják egymást. A magaslatokban gazdag táj bizonyára az elvtársakat is megihlette: központi parancsra szőlővel ültették be. A „projekt” azonban nem volt túl sikeres, mert az itteni vidék nem alkalmas a szőlőtermesztésre.
A faluban nyugalom és csend honol, embert alig látni, még a kutyák sem ugatnak meg bennünket. Pincéken akad meg a szemünk, amelyeket az omlással fenyegető löszfalba vájtak. Bennük azonban bor híján csak krumplit tartanak... Az utcák szépek, takarosak – a napokban fejezték be az ivóvízhálózat lefektetését, de az építkezésnek már nyoma sincs. Az uniós alapokból szerzett rá pénzt a falu, és a közelmúltban elkészültek a gáz bevezetésével is. Már csak a csatornahálózat hiányzik...
Korábban itt uborkát és dohányt termesztettek, szinte ebből élt a falu! Ezt már Molnár Tamás (a képen barátnőjével), a családi vállalkozásként működő Agro Company egyik tulajdonosa mondja nekünk.
– A szövetkezet megszűnése után, 1992-ben vettük át a területet. Manapság mintegy ötezer hektáron gazdálkodunk. A dohány termesztését az állami támogatások elapadása, az uborkáét pedig a szezonális munkaerő hiánya miatt voltunk kénytelenek berekeszteni. Terményeinket a holland tőzsdén keresztül külföldön értékesítjük. Kukoricát, repcét és gabonaféléket termesztünk – folytatja a fiatal vállalkozó, miközben körbevezet minket a családi birodalomban.
Csupa első osztályú alapanyag – ezt már mi tesszük hozzá, a rengeteg elismerő oklevél láttán, melyek a cég irodájának falát díszítik.
A hatalmas kiterjedésű vállalkozás húsz környékbelinek biztosít megélhetést. Utunk a község következő sikeres vállalkozójához, Pádár Lászlóhoz vezet, aki térkövek készítésével és lerakásával foglalkozik.
Pádár László
– Nyolc évvel ezelőtt kezdtem vállalkozni. Vettem egy zsák műanyag formát, hogy a saját udvaromat szépen megcsinálom. Mondanom sem kell, eddig már dolgoztam szerte az országban, sőt Magyarországon is – de a saját udvarom még mindig nem készült el! Egyedül kezdtem el, majd fokozatosan bővítettem. Jelenleg a megrendelések nagyságától függően 5-6 ember dolgozik nálam. Igyekszem a fiataloknak segíteni, így inkább őket alkalmazom. Mivel az üzem fűtött, egész évben húzzuk, nem kényszerülünk leállásra. Összesen 35 féle térkövet gyártunk, hogy mindenki megtalálja az ízlésének megfelelőt. A térkövekhez a masszát műanyag formákba öntik, majd kiszárítják. A fűtött üzemben télen sem áll le a gyártás.
A kerítéseken szép „csendéleteket” látunk: magányos ebédhordók lógnak felakasztva, mellettük idősek üldögélnek. A rejtélyre a válasz egyszerű: mivel a faluban egyre több az idős ember, az önkormányzat igyekszik a kedvükben járni.
Kiépítettek a számukra egy hatékony ellátási rendszert. Munkanapokon a község egy alkalmazottja összeszedi az üres ételhordókat, és kihordja nekik az ebédet. Naponta 21 friss étel jut így el az újbásti nyugdíjasotthon konyhájáról az idősekhez.
Ebédre várva. Nagyon megható jelenet, ahogy az idősek már a kapuban várják az ételt. Aki teheti, ez ebédhordó elé megy, akár egészen a községházáig.
Talán már az eddigiekből is kiderült: ezt a vidéket egyik rendszerben sem fejlesztették (mintha valami ellenséges zónában feküdne). Sőt, inkább visszafejlesztették – ezért aztán munka nincs igen a faluban.
A fiatalok külföldön keresnek munkát. Új-Zéland-tól kezdve, Cipruson át, egészen Írországig, a világ minden szegletében él tajti fiatal. A község nagyjából tíz éve nem adott ki családi házra építkezési engedélyt!
Mára vagy tíz ház már üresen is áll. Tervbe vették ugyan szociális juttatású lakások építését – a beruházás azonban érdeklődés hiányában meghiúsult...
A lezárt határra ma már semmi sem emlékeztet. A határhoz vezető utat már Mečiarék megépítették, a következő kormány azonban megfeledkezett a határátkelőről. Forgalom híján tehát a tajtiak ezen az úton tanították biciklizni meg korcsolyázni a gyermekeiket. Ma sokan inkább autóversenyt rendeznek rajta.
Bezzeg a másik oldalon, a határ túloldalán: nem csupán egy másik országba – egy másik világba is érkezünk. Az 1200 lakosú Cered már ránézésre is sokkal gazdagabb, mint Tajti. Itt aztán pezseg az élet! Nagyobb a nyüzsgés, az emberek is nyitottabbak – és legfőképp vidámabbak, mint a határ túlsó oldalán. A helyi önkormányzat két tagja, Purgerné Tajti Zsuzsanna és Tajti László fogadnak bennünket.
Purgerné Tajti Zsuzsanna
– Változást főként a civilszervezetek szempontjából érzékelünk – kezdi Purgerné Tajti Zsuzsanna. – A határ megnyitása után sokkal élénkebbé vált a kapcsolat a környező felvidéki településekkel. Sőt, a rendezvényeinkre jóval távolabbról, Gyetváról és Pozsonyból is érkeznek fellépő csoportok. Hagyományőrző egyesületünkkel mi is részt veszünk a felvidéki rendezvényeken. Mára megélénkült az átjárás nemcsak a két település, de a két ország között is. Minden évben megrendezzük a medvesalji fesztivált, melyre az összes környékbeli település meghívást kap. Felvettük a kapcsolatot felvidéki iskolákkal is, a gömöralmágyi és a gesztetei iskolával közösen rendezünk különféle tanulmányi versenyeket. Több szülő áthordja hozzánk óvodás gyermekét, annak ellenére, hogy itt – mivel nem nálunk adóznak – kénytelenek a teljes ellátást fizetni.
– A határ megnyitása után nem csupán a kulturális kapcsolatok élénkültek meg – veszi át a szót Tajti László. – Közvetlenebb a kapcsolat a felvidéki rokonokkal is. A medvesalján élők átjárnak egymás sportrendezvényeire, a fiatalok Tajtiban buliznak, a háziasszonyok pedig bevásárolni járnak át Ceredre. A munkaerőpiacon is észlelhetők pozitív változások, természetes az átjárás a két település között. Mára szinte olyan, mintha a határ sose létezett volna...
Tajti László
Teszünk egy rövid kitérőt: megállunk a tajti kataszterébe tartozó 24 hektáros halastónál, mely jelenleg halneveldeként működik. A tóparton ülve elgondolkodom: tajtinak bizony fel van adva a lecke... Szerencsére Cered jó példával jár elöl, és a falu lendülete lehet, hogy a tajtiakat is előbbre viszi majd...
A falu határában lovak legelésznek...
Segíts magadon, az isten is megsegít! – tartja a mondás. A változást nem lehet felülről várni, nekünk kell kezdeményezni. A cerediek már tudják, mi az a falusi turizmus. Tudják, hogyan húzzanak hasznot kivételes természeti adottságaikból. Tajti is valami hasonlót szeretne: kerékpárutakat meg turistaösvényeket kiépíteni, és a halastavat is elérhetővé tenni a nagyközönség előtt. Rá azonban még hosszú út vár.
Nemcsak az önkormányzatnak, hanem az itt élőknek is fel kell ismerniük a lehetőséget, melyet ez a csodálatos vidék a kezükbe ad. Csak ülök a napsütésben, hallgatom a csöndet és a tájban gyönyörködöm. Jó lehet itt élni. Már tudom, még visszajövök ide.
