Egyre több az olyan válás, amit alig pár évnyi együttélés előz meg. Mi miatt lehet a házasságkötés után 8 hónappal elválni? Írásunkból megtudhatják.
Judit (31) házassága 5 évig tartott. – Hároméves volt a kisfiam, amikor elváltunk. Rájöttem, hogy a férjem megcsal. Első alkalommal nagyon nehéz volt, de végül megbocsátottam. Könyörgött, váltig állította, hogy az a nő nem jelentett neki semmit, nem is érti, mi történt vele, és soha többé nem tesz ilyet. Eltelt három év, és újból gyanakodni kezdtem. Megváltozott a viselkedése, többször csak úgy elment otthonról, a telefonját nem adta ki a kezéből. A tipikus tünetek! Állítólag túlórázott egy új projekt miatt. Végül rájöttem. Tudom, nem helyes dolog a férj telefonjában TURKÁLNI, és azt is tudom, hogy aki keres, az talál. Találtam is egy kamu férfinév alatt erotikus üzeneteket. Mindent tagadott. Két hétig naponta veszekedtünk. Megnyugvás volt, mikor végleg elment, viszont teljesen összetörtem. Ráadásul a kisfiam is állandóan az apját kereste. Ő egy hónapig nem jelentkezett, majd megszólalt benne az apai ösztön, és végre elvitte a kicsit. Ő adta be a válókeresetet. Mi a gyerekkel a lakásban maradtunk, ő még egyszer hazajött a holmijáért, és már csak a bíróságon találkoztunk. A tartásdíj kapcsán igen nagyvonalú volt. Karcsika megbékélt a helyzettel, hogy apa egy másik lakásban és egy másik nénivel él, ám attól őt még szereti. Azóta szegényesebben élünk. Nem véletlen, hogy a szegénység és az anyaság kéz a kézben járnak. Végül asszisztensi munkát találtam korrekt fizetésért, de a félállásomat fel kellett adni. A fiam akkor már óvodába járt, a szüleim és a nővérem segítettek, pénzzel is támogattak. Később a munka mellé bevállaltam projektírást, így mára könnyebb. A volt férjemmel csak a gyerek ügyeiről beszélünk. Amin nem tudunk változtatni, azt el kell engedni. Belenyugodtam, hogy egyedül vagyok. De sokszor FÁJ.
Erika (29) Négy év együtt járás után ment férjhez, és házassága mindössze 8 (!) hónapig tartott. – A férjem a szüleihez költözött, én meg 5 hónapos terhesen magamra maradtam. Ráadásul a lakáshitel is ott volt a nyakunkon. Egy hónapjára rá bevallotta, hogy azért ment el, mert másba lett szerelmes. 27 éves voltam akkor, ő pedig 31. A nagy Ő, akiért elhagyott, egy 21 éves főiskolás lány volt. A férjem megijedt a gyerektől és a felelősségtől, hogy azontúl családja lesz, kötelességei, s BELEMENEKÜLT egy újabb szerelembe. Ezt sose mondtuk ki, de éreztem, hogy így van. Mára a lányom kétéves. Azt mondják, egy terhes nőt nem szabad elhagyni, mert a várandós nő kiszolgáltatott, ezerszer jobban fáj neki. A babavárás hónapjaiban nem apadt el a könnyem. Az elején azt hittem, beleőrülök. Nem tudtam neki megbocsátani. Az anyósomék is sokat segítettek. Szégyellik, amit a fiuk tett a családjával, magukra vették a felelősséget. Ezért hálás vagyok nekik. Eladtuk a lakást, hogy tudjuk fizetni a kölcsönt, és a szüleimhez költöztünk a lányommal. Pista látogatja, de inkább csak kötelességből. Az életét a lány irányítja, akivel együtt él. Nagyon megváltozott: úgy érzem, nem ezzel az emberrel kötöttem házasságot. A gyermekemet szeretem, és minden erőmmel azon vagyok, hogy becsületben felneveljem. Munkát keresek, hogy ne legyek teljesen a szüleimre utalva. Ami meg a férfiakat illeti, nem tudom, hogy az életben még egyszer meg tudnék-e bízni bennük… Összetörték az álmaimat.
Zsófia (35) megrendítő története arról tanúskodik: nem biztos, hogy lakva ismerjük meg a másikat. – 9 évig éltünk együtt, és egy 6 éves lányunk volt, épp iskolakezdés előtt állt. Laci az első szerelmem volt.
15 éves koromban ismerkedtünk meg,
18 éves voltam, mikor összeköltöztünk. Nem azért lett vége, mert meguntuk egymást. Szexuálisan zaklatta a gyereket. Azonnal kiadtam az útját. Nem akart elmenni, így a gyerekkel a szüleimhez menekültünk, és a rendőrségen feljelentést tettem. Csak három hónap múlva költözött el, így a nyarat még otthon töltöttük, ősszel mentünk vissza a házba. Teljesen romokban hevertem. Egy rémmel éltem együtt, s még csak nem is tudtam róla. Fodrásznő vagyok, de a gyerek mellől nem tudtam elszabadulni, és a női fejek nem várnak. Novemberben teljesen nullán voltam, semmi tartalékom nem volt. Az egyik este, mikor a villanyradiátor mellett fagyoskodtunk, megfogadtam, hogy soha többet nem fogok fázni. Végül a szülők és a barátok kisegítettek. Borzalmas volt szembenézni azzal, hogy nem én, hanem a közös gyerekünk kellett a férjemnek. Kudarcot vallottam mint nő, mint anya. Az ő családja nem hitte el a zaklatást. A rendőrség kiadta a neveket, még a média is megkeresett. Laci csak húzta az időt, kilenc hónap is eltelt, és még mindig nem tett vallomást. Hát ennyit a törvénykezésünkről és a családon belüli erőszak elleni harcról! Végül a gyereket eltiltották tőle, és megítéltek egy minimum gyerektartást, ami hol jön, hol nem. Négy évet és nyolc hónapot kapott, de jó magaviselete miatt két és fél év után kiengedték. Akkor meg akart keresni minket. A lányom a mai napig pszichológiai kezelés alatt áll, a mai napig problémái vannak. Először félidős munkát találtam, majd ebből lett teljes állásom. Több mint egy évbe tellett, mire figyelni tudtam másra is, nem csupán a SAJÁT fájdalmamra. Minden nap eljárok a lányomért, mert féltem őt. Otthon is dolgozom, fogadom a klienseket, hogy több legyen a bevételünk. Próbálok felszínen maradni, úgy élni, mintha ez a borzalom nem történt volna meg velünk.
Írták: nagyvendégi, ando
