Amikor vérkeringésünk motorja, a szív összehúzódik, a tüdőből érkező vér az ütőerekbe (artériákba) préselődik, majd ezek elszállítják azt testünk minden részébe. Innen az „elhasznált” vér a gyűjtőerekben (vénákban) visszaáramlik a szívbe. A láb gyűjtőereiből a nehézségi erő ellenében jut vissza a vér a szívbe, s ezt a véráramlást elsősorban a lábizomzat működése tartja fenn.
A vérnek visszafelé fordulását a vénás billentyűk akadályozzák meg. Ha ez a „mechanizmus” nem működik, a láb testfelszínhez közeli vénái kitágulnak – ez a kékes színű, vérrel feszesen telt, kitágult véna a varix. A többszörösen kiterjedt varixokat varikozitásnak, visszerességnek vagy krónikus vénás betegségnek nevezzük. Ez a betegség egyidős az emberiséggel: tulajdonképpen a két lábon való járás következtében a láb vénáiban megnövekedett nyomás hozza létre.
Legrégibb ábrázolása egy, a Kr. e. 4. századból származó hálaadó táblán látható, amely az athéni régészeti múzeum kincse. A visszérbetegség keletkezhet öröklött, veleszületett hajlam miatt – a család több tagja szenved(ett) ebben a kórban –, ám a legtöbbször akkor keletkezik, amikor a gyűjtőerekben megnő a nyomás. Ilyen állapot a várandósság, amikor a növekvő magzat összenyomja a medencében lévő vénákat. De ilyen hatású az egy helyben állással járó foglalkozás, illetve a sok ülés – például a tévé, a számítógép vagy az okostelefon előtt –, amikor a lábizomzat nem (vagy nem megfelelően) hajtja a vért a szív irányába.
Érthető, hogy a lábszár és a comb szemmel jól látható, ujjal tapintható varixai fokozottan sérülékenyek, illetve hajlamosak a megrepedésre és vérzésre. Az azonban az utóbbi évek felismerése, hogy az általában csak „szépséghibának” tartott, a boka körül vagy a lábfejen látható vénatágulatok is okozhatnak gondot.
Ezek a körülbelül egy milliméter átmérőjű, vékony falú, ártalmatlannak tűnő, kékes erek ugyanis – igaz, ritkán – „elpattanhatnak”, így komoly vérzést okozhatnak.
A vérzés mindig riadalmat kelt, ám ez a sérülés nélküli, spontán megrepedés azért is vált ki nagy ijedelmet, mert az így keletkezett vérzés utánozhatja az artériás vérzést, azaz spriccelő is lehet, és rövid időn belül nagy vérveszteséghez vezet. Mi a teendő ilyenkor?
Elsősegélyként természetesen a vérzés azonnali megállítása a legfontosabb. Ennek legjobban bevált módja – akár egyetlen ujjal vagy tenyérrel – a vérző hely nyomása (kompressziója). Ez gyakran nem is egyszerű feladat, hiszen az ijedtség okozta bénult állapot megnehezíti a vérzés forrásának megtalálását. Második lépésként fontos a beteg lefektetése, továbbá a vérző láb megemelése. Ezzel csökkentjük a láb vénáiban uralkodó nyomást.
Harmadik lépésként nyomókötést helyezünk fel. Ha ezzel sikerül a vérzést elállítani, a beteget ne engedjük felkelni, hiszen álló helyzetben ismét megemelkedik a vénás nyomás, és a vérzés újra megindulhat. A vér magasra spriccelése megtévesztő lehet, ám sötétvörös színe a vénás eredet mellett szól. E megtévesztés miatt sokan az ütőeres vérzésnél gyakran használt, a combra helyezett teljes körülhurkolást alkalmazzák.
Ez az érelszorítás azonban fájdalmas, ráadásul a vérellátás megszűnése az elszorítás alatti részek elhalásához vezethet. Ezért a teljes érelszorítás nem indokolt. A beteg további ellátása a közben kiérkező gyorsmentők feladata.
