Tisztelt szerkesztőség! Amikor a húszas éveink elején megismerkedtünk a férjemmel, nem tervezgettünk közös jövőt.
Élveztük az életet, egymás társaságát, és közben semmi másra nem gondoltunk, csak a szexre. Alig fél év után teherbe estem.
Hát, lelkesek éppen nem voltunk, de úgy gondoltuk, ha már így alakult, összeházasodunk. Önálló lakásról még csak álmodni sem mertünk, mivel a párom pincérként hol dolgozott, hol nem, én meg kozmetikusként annyit sem kerestem, hogy kihúzzam belőle a hónap végéig.
Csabika megszületése után, ha szenvedve is, de lemondtunk régi életünkről, és megpróbáltunk normális családként működni. Már a gyermekgondozási alatt visszamentem dolgozni, a férjem meg kiment Ausztriába. Anyagilag egyre jobban álltunk, mégsem voltunk boldogok. Neki a szabadság hiányzott, nekem a szerelem. De nem léptünk. Ő volt az, aki tizenegy év házasság után bejelentette, beszeretett a csitri kolléganőjébe, és válni szeretne.
Először kiborultam, de amikor jobban átgondoltam, rájöttem, jobb lesz így. Elköltözött, de a válópert nem adta be. Nem volt rá „ideje”. Nekem meg kidobni való pénzem nem volt.
Lelkileg egyre jobban éreztem magam, bejelentkeztem egy internetes társkeresőbe. Nyolc hónappal később a férjem kijelentette, hogy nem bírja ki nélkülünk, hazajön. Na, azt már nem! Óriási cirkusz volt, végül elment. Hívogatott, könyörgött, fenyegetett. Persze, a kis csaj rájött, hogy milyen is valójában, és dobta. Én meg fogadjam vissza?! Beadtam a válópert. Aznap, amikor megkapta róla a papírt, részegen eljött. Akkora patáliát csinált, hogy a fiammal együtt elmenekültünk az anyukámékhoz. Másnap reggelre szét volt verve az egész lakás. Felhívtam a rendőrséget, de azt mondták, nem tehetnek semmit, ide van bejelentve, személyi sérülés nem történt.
Kicseréltettem a zárat, nem vettem fel a telefont, de így is mindig megtalált. Egyre jobban rettegtem. Arra azonban álmomban sem gondoltam, hogy egy nap, részegen szétveri apám kocsiját, majd önmaga ellen fordul. Bevett egy csomó gyógyszert, és még az ereit is felvágta. De az utolsó pillanatban inába szállt a bátorsága, és kihívta a mentőket. A kórházból pár nap után hazaengedték, a rendőrség szabadlábon folytat ellene eljárást, én meg rettegek, mikor vadul meg, és váltja be a fenyegetését, hogy megöl. Fogalmam sincs, ilyen helyzetben kihez lehet fordulni. Mit tegyek?
L. A.
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
