Mi itt, a Nőben mindig a szépben és a jóban hittünk, de a valóságból nem lehet kiszállni. Az tele van paradoxonokkal. Most a férfiak mondják el, hogy ők miben hisznek. Ambrus Csaba (51) nevét az összes DAC-szurkoló egy életre megjegyezte, hiszen ő az, aki megtervezte Dunaszerdahelyen az igazán impozáns MOL Arénát s a legutóbb átadott labdarúgó-akadémiát. Nevét ezzel örökre beírta a magyar és a szlovák sport történelemkönyvébe.
Mint az építészek általában, Csaba is nagyon gyakorlatias gondolkozású ember – mellette pedig egyenes természetű, szókimondó és jó kedélyű. Kérdéseinkre sallangmentesen válaszolt. A kívülálló azt hiheti, hogy olyan ember ő, aki minden lépését gondosan megtervezi, pedig megfontoltsága inkább határozott jelleméből fakad.
– Mit szeret a munkájában, és mit nem szeret benne?
– Munkamániás ember vagyok, viszont kevésbé vagyok stressztűrő. Ha nem tudom nyugodtan végezni a munkámat, akkor fennáll a hibázás esélye.
– Az építészek között kevés nő van. Mi erről a véleménye?
– Igaz ez, és mégsem igaz. A világ egyik legelismertebb és díjakkal is elhalmozott sztárépítésze nő volt, az iraki származású Zaha Hadid. Nemrégiben, 65 éves korában halt meg, sok terve még építés alatt van. Én végtelenül tisztelem és szeretem. Nem volt könnyű neki érvényesülni egy férfiak által dominált szakmában. 44 éves volt, mikor az első projektje, egy tűzoltóállomás megvalósult Németországban. Épületeit messziről fel lehet ismerni, szinte úsznak a rajzokon vagy a terveken, amorf formák, néha futurisztikusak, vagy mintha fémet öntenének porba. Maradandó projektje lesz Pozsonyban az Eurovea körül kiépülő „magasházak”.
– Ki a példaképe?
– Sok példaképem van. Mindig találok valakit, aki nagy hatással van rám. Ilyen volt Makovecz Imre, vagy a modern korból az előbb említett, emberileg is lenyűgöző Zaha Hadid.
Ugyanakkor sok más olyan ember is van a környezetemben, akire felnézek – a családban, a barátok, a megrendelők és a kollégák között is. Mindenkitől lehet újat tanulni, nyitott szemmel és szívvel járok.
– Ez a véleménye a nemek harcáról is? Mi a férfi és a nő feladata az életben?
– Azt mondják, a férfi a fej, a nő a szív. Ergo, a férfi tudja eltartani, a nő pedig össze tudja tartani a családot. Én mindent szeretek a nőkben! A női hisztiről pedig még sosem hallottam. (nevet)
– Milyen az abszolút szép és okos nő?
– Nehéz válaszolni, talán lerajzolni egyszerűbb volna! (mosolyog) Az abszolút szép és okos nő esztétikailag és a rációt illetően is a topon van. Talán úgy tudnám elképzelni, hogy külsőleg és belsőleg is összhangban van. Véleményem szerint azonban az abszolutisztikus dolgok már extrémek. Bennünk, emberekben az a legszebb, hogy különbözünk, hogy vannak hibáink, és hogy esendőek vagyunk.
– Elmenne apasági szabadságra?
– Nem, mert szerintem ez a nő feladata. Amikor a fiaim születtek, akkor jött divatba az apás szülés, de én nem tudtam volna végignézni a feleségem szenvedését. Olvastam arról, hogy vannak olyan afrikai törzsek, amelyeknél a szülni készülő nőt átküldik egy másik törzshöz, hogy senki se lássa közülük, hogyan vajúdik...
– Tud főzni vagy pelenkát cserélni?
– Falun nőttem fel, ahol rengeteg dolgot megtanultan. Tudok pelenkát cserélni, sőt, az első fiamnál még nem volt papírpelenka, ezért még vászonpelenkába is be tudom csomagolni a gyereket. Ami pedig a főzést illeti: ha a munkairam engedi, akkor szívesen készítek húslevest, halászlét, pörkölteket vagy vadhúsokat. Otthon és a „férfibulikon” egyaránt.
– Gyűjti vagy költi a pénzt?
– Forgatom! Az egyik bibliai történetben a király pénzt ad a szolgáinak, és rájuk bízza, hogy kereskedjenek vele. Az a szolga cselekszik helytelenül, aki elrejti, majd visszahozza a királynak a pénzt. Végül elveszik tőle, mert az a jó, ha a pénz forog.
– Ki fizessen egy randin: a nő a magáét vagy a férfi mindkettőjük számláját?
– A férfi!
– Van családja, gyereke?
– Van egy csodálatos feleségem, aki gondoskodik arról, hogy stresszmentesen éljem az életem, és van két fiunk: az idősebbik építész, a fiatalabbik pedig utolsó éves medikus.
– Mit gondol, miért vállalnak később gyereket a mai lányok?
– A férfiak már rég nem úgy gondolkoznak, ahogy mi gondolkoztunk fiatalkorunkban.
Ha a férfi már a randin se fizet, akkor a nőnek egyszerűen muszáj karriert építeni, mert a végén még felkopik az álla... A lányok ma egyszerűen nem érzik és nem találják meg a férfiakban a vágyott biztonságot és az erőt.
– Mi tetszik önnek a mai lányokban, és mi az, ami nem tetszik?
– Tetszik bennük, hogy sok mindenhez értenek, amihez mi nem. Egyszerre rengeteg dologra tudnak figyelni, talpraesettek és magabiztosak. Viszont nem nézem jó szemmel, hogy rámenősek, és közszemlére teszik magukat és bájaikat a közösségi oldalakon. Egy igazi nő tudja, hogy mi illik, és nem viselkedik helytelenül.
– Mit szól ahhoz, hogy a nők kevesebb pénzt kapnak ugyanazért a munkáért, mint a férfiak?
– Ez két férfi között sem fair, nem még férfi és nő között!
– Mi a fontos az életben? A siker? A szerelem? A munka, egy szép hobbi?
– Mindegyik és egyik se. Ha egészséges az ember, akkor alapból mindene megvan.
– Milyen egy abszolút okés pasi, aki minden szempontból rendben van? Milyen legyen?
– A rendes pasi családszerető, törődő. Van humora, munkaszerető, tud táncolni, ápolt, autót vezet, sportol, van hobbija... (www.adif.sk)
A DAC közösségi tér!
– Még sokszor nekünk, építészeknek is felfoghatatlan, hogy mennyi munkával jár egy építkezés – mondja mindjárt a beszélgetés elején Ambrus Csaba. Főleg egy akkora komplexumnál, mint a MOL Aréna, ahol már a tervezői munka is rendkívül gondos és precíz felkészülést igényelt. – Két fontos aspektust kell még megemlíteni – teszi hozzá. – Egyrészt a stadion újjáépítése történelmi jelentőségű. Főnixmadárként született vele újjá a futballklub. Másrészt a beruházó vizionáló típus: maradandó értékben gondolkodott. Márpedig az ilyen megrendelő egy építész életében ritka, mint a fehér holló. Legutóbb pedig a MOL Akadémiát adtuk át, ami szintén rendkívül felemelő érzés volt, hiszen ez utóbbit is mi, helyiek álmodtuk és valósítottuk meg. Nagy dolog ez, mert, sajnos, nem szokványos, hogy ilyen volumenű beruházásoknál helyi szakemberek kapjanak bizalmat.
– Ütköztek akadályokba a tervezés és a kivitelezés során?
– Minden stadionban van valami egyformaság, ahogy a Wembley-ben, úgy a nagyszombati stadionban is. A MOL Aréna esetében összesen 14 kisebb-nagyobb variáns született, valamint adott volt egy hatalmas betonépület, négy különálló tribünnel, melyekhez szépen lassan kezdtünk hozzáépíteni. Akadálynak számított, hogy a Szlovákiát érintő európai normák a stadion modellrendszerét illetően többnyire csak angol nyelven voltak hozzáférhetőek.
Ezek fix követelmények, nekünk még a szocializmusból érvényes evakuációs előírásokkal kellett dolgoznunk, mivel országunkban harminc éve nem épült ekkora volumenű objektum. Egyszóval: kigyúrtuk az utat.
– A DAC-stadion egyedi, ráadásul a város szívében maradt!
– Ilyen stadion nincs még egy a világon! Könnyen identifikálható és a városhoz köthető. Egy épület mindig az embernek készül – legyen az lakóház, családi ház, irodaház vagy éppen stadion. Ha üres marad, mit sem ér. Nálunk viszont egyre többen keresik fel az arénát, közösségi tér lett, és pontosan ez volt vele a cél, hogy összehozza az embereket! Tetszik a rajongóknak, a város lakóinak, de a turistáknak is, és ennek hangot is adnak. Ez nemcsak a tervezésnek vagy a dizájnnak tudható be, hanem annak is, hogy az eredeti helyén maradt. Így érezhető a hely szelleme, vagyis a „genius loci”, hiszen az egyesület hosszú múltra tekint vissza. Továbbá azzal, hogy az eredeti helyszínen rekonstruáltuk a stadiont, összekötöttük a városrészeket, ami urbanisztikailag is hatalmas előrelépés. A meccsre én magam is gyalog járok, hiszen annak nagyon sajátos hangulata van. Arról nem beszélve, hogy már az építés során átéltük az összetartozás élményét. Láttuk azt, hogy az aréna, a foci mennyire össze tudja hozni az embereket – mindenki egy ideáért munkálkodott, és ez igazán lélekemelő volt.
