Az erős, a határozott férfi tetszik nekünk, akinek magabiztos a járása, és pillantásának gyengéd ereje van: körülöleli vele a nőt, aki mellette van, vagy majd mellette lesz. Mert egy nő szereti, ha egy tigris sétál mellette csendesen.

Olyan férfiakat választottunk, akik attól igaziak, hogy hús-vér emberek, esendő emberi tulajdonságokkal, és már megtalálták az igazi nőt, vagy még keresik. Mr. Tökéletest meghagytuk a királylányoknak.

fefiak-vallank-nokrol-kezdo.jpg

Füzék Balázs (33), Pozsony, építészmérnök 

– A múlt évben két volt osztálytársammal irodát nyitottunk. Emellett Csaba irodájával is együtt dolgozom. Magánéletem szinte nincs is, a munka minden időmet kitölti – vallja be Balázs, aki szeret vízközelben lenni. – Igazság szerint nincsen nőideálom. Ám mindenképpen intellektuális kapcsolatot keresek. Mindig a domináns nők vonzottak, lehet, ezzel kompenzálom a szétszórtságomat. Egy nő legyen természetes, egy nő legyen kicsit vagány. Az a nő meg, aki tud alkalmazkodni az életvitelemhez, egyszerűen főnyeremény. Mivel a napjaim nem szokványosak, fontos, hogy legyen megértő. Emellett szeretem a pillanat varázsát. Sok barátnőm van, akikkel jól el tudok beszélgetni. Abban megegyezünk, hogy a férfi részéről is elengedhetetlen az őszinteség. A kötöttséget sem bírom. Fontos, hogy megbízzanak bennem, hogy kapjak némi teret, amitől szabadnak érzem magamat – magyarázza a fiatal építész, aki a komolyzene kedvelője. Bevallása szerint így tud kikapcsolódni és ráfigyelni a munkán kívül másra is.

– Még keresem magamat a szakmában, és sokszor saját magamra sincs időm. De elvagyok most, jól érzem magam a bőrömben. Sok rajtam még a csiszolnivaló, jól tudom. A családalapításhoz még érnem kell, úgy érzem. 

fefiak-vallank-nokrol-fuzekambrus.jpg
Ambrus Csaba és Füzék Balázs

Ambrus Csaba (49), Dunaszerdahely, építészmérnök

Nevét már csak azért is megjegyezhetjük, mert az újjáépülő DAC-stadion projektvezetője.

– A hosszú házasság titka, hogy nem kell túl sokat együtt lenni. A viccet félretéve, rengeteget dolgozom – kezdi a beszélgetést Csaba, aki rögtön hozzá is teszi, hogy 27 éve él házasságban. Ugyanazzal a nővel.

– Mindenképp szerencsésnek tartom, hogy a párommal nem vagyunk szakmabeliek. Jobb volna persze, ha többet tudnánk együtt lenni. Szerencsére több közös hobbink van. Egykor én is fociztam, most már csak nézem, és a feleségem velem együtt, mert mellettem vérbeli szurkoló lett belőle. Négy évig együtt golfoztunk, közben elkezdtem vadászni is. Nagyon szeretem az erdőt: ha az ember körül csend van, belül is lecsendesedik.

Csaba értékrendjében a család az első. Két fiuk van, Ádám (26) és Richárd (22), az idősebbik az édesapa nyomdokaiba szeretne lépni.

– Nekem az intelligens nők tetszenek. Tudom, nem minden férfi érez velem együtt, de a szépség mulandó. És sok szép nő kizárólag csak magára figyel. Nekem az a nő tetszik, akivel el tudok beszélgetni, aki hozzá tud szólni a világ dolgaihoz – magyarázza Csaba, aki nagy színház- és filmrajongó. Szereti a sci-fit is, mert az építész szemével inspirációt talál benne. – Hiába szép egy nő, ha üres. A nő fontos szerepet tölt be a családban: a gyerekek nevelése nagyrészt rá hárul, hátországot biztosít a férfinak. Amikor a gyerekek kirepülnek, akkor megint fontos a nő türelme: elfogadja, hogy a párja még mindig sokat dolgozik. Nálunk legalábbis ez a leosztás. A szüleimen látom, hogy amikor az ember megöregszik, ismét főszerepet kap életében a nő: törődik a párjával, derűt és fényt ad a lenyugvó napnak. Ezért nekem a világmindenség központja a nő. A feleségem.

hirlevel_web_banner_1.jpg

Hushegyi János (28), Somorja, történész kurátor

– Őszintén szólva nincsen ideálom. Nagyon fontos, hogy a lány, aki tetszik, tudjon nevetni. Nekem az olyan emberek szimpatikusak igazán, akik az életet lazán élik, nem görcsölnek. Egy lányból akkor árad a magabiztosság, ha saját magát el tudja fogadni – mondja el véleményét János, akinek a szabadidejét a zene tölti ki. Ikertestvére alapította a The Butchers blues-rock zenekart, amelyben ő is gitározik.

– Szeretem a határozott embereket, akik mennek a saját céljuk után, és nem a kifogásokat keresik, hanem a megoldásokat. A határozott, önálló nő imponál. Pár hónapja van egy kapcsolatom: a lánynak, aki tetszik, vannak céljai. Nem játssza meg magát, hanem saját magát adja az elejétől fogva. Fontosak a közös élmények, hogy megosztjuk egymással a problémáinkat – és tudjuk támogatni egymást. Mindannyian fejlődünk, néha megtorpanunk, néha nekilendülünk. Én is tanulok a hibáimból. A legtöbbször azt látom, hogy az emberek vágynak egy jó kapcsolatra, de elhamarkodják. Ha az életben valami jót akarunk, akkor azért dolgozni kell – elsősorban saját magunkon kell munkálkodni. Csak így kapunk esélyt arra, hogy megtaláljuk a másik felünket. 

fefiak-vallank-nokrol-hushegyi.jpg
Hushegyi János

Végh József (40), Pozsony, vállalkozó

– Nős vagyok, és elmondhatom, hogy elvettem az ideálomat: szőke, magas, karcsú, kék szemű. És egy értékes ember. Szeretem az okos nőket, akikkel lehet beszélgetni, nagyokat nevetni. A feleségemnek biztosan tetszem – mondja nevetve –, másképp nem lenne a feleségem! Orsolyával 17 éve vagyunk házasok. (Ő vezetőképzéssel foglalkozik.) Segítőkésznek tartom magam, jókat lehet velem beszélgetni. Ha kell, támasz vagyok. Szeretem a sztenderd férfiszerepet. Férfi vagyok, aki megvédi a nőt, igyekszik gavallér lenni – magyarázza a sikeres vállalkozó, aki 11 éve egy szoftvercéget működtet, és emellett az ingatlanpiacon is aktívan tevékenykedik. Munkája egyben a hobbija. A tízes skálán hetesre értékeli önmagát. (Persze, ezt a hölgyek tudják jobban megítélni – mondja.)

Egy kapcsolat a kölcsönös szimpátiával kezdődik. Emellett fontosak a közös célok. Alapvető, hogy tudjunk egymással beszélgetni, és ne csak a kémia működjön. A kulcsszavak: elfogadás és tolerancia.

– A másiknak szabadságot kell adni, csak így maradhat meg a tisztelet. Akadnak hullámvölgyek, nem mindig sikerül beleadni az 50-50%-ot. Van, amikor az egyik sokkal kevesebbet ad, mint a másik, de a végén kiegyenlítődik a számla. Emellett a szabályokat is érdemes betartani. Nem kell mindig mindent együtt csinálni, de fontos, hogy legyenek közös programok. Fontosak a gyerekek! Nagyon jó, hogy vannak gyerekeink, együtt egy jó kis csapat vagyunk. Mivel öten vagyunk, mindig találok valakit, akivel kellemesen el tudom tölteni az időt. A három fiammal, Andrással (16), Ádámmal (12), Róberttel (9) és persze a feleségemmel szeretünk együtt sportolni: közös teniszezések, bicajozások, vitorlázások tarkítják a munkás hétköznapokat. A teniszben már tudunk párost játszani! Akarhatok ennél többet?

fefiak-vallank-nokrol-vegh-jozsef.jpg
Végh József

Nagy Dávid (28), Érsekújvár, ügyvéd, önkormányzati képviselő

Arcát az MKP kampányából ismerhetjük.

Vicával fél éve házasodtunk össze. „Ízlik” a házasélet, bár még istenigazából bele sem kóstoltunk. Az elmúlt fél év rendkívül sűrű volt. Én az MKP kampányán dolgoztam, Vica pedig, aki orvos, az atesztációs vizsgájára tanult. Most már több időnk lesz egymásra – meséli lelkesen. Szeretnek kettesben utazni, közösen járnak sportolni. (Dávid focizik is, a Felvidéki Labdarúgó-egyesület csapatát szervezi.)

fefiak-vallank-nokrol-nagy-davi.jpg
Nagy Dávid

– Nehéz megtalálni az igazit. Sok lány nem mer kiválni, más lenni, a többség egy sablon alapján viselkedik. Lehet, ez a közösségi háló miatt van így: amit ott látnak, ahhoz igazodnak. Nekem nem ez jön be. Kell, hogy más legyen a lány, akit szeretsz: amikor szembe jön az utcán, csak őt látod és semmi mást. Nagyon szerencsés ember vagyok, mert Vica kívül-belül szép. Ősszel lesz hatodik éve, hogy ismerem, és ugyanúgy rajongok érte, mint az első nap. Elég összetett ember, talán ezért fedezek fel benne mindig valami újat. Remélem, örökké így marad, mert nem érjük be kevesebbel: egy szép családról álmodunk, amelyért vállvetve viseljük majd a felelősséget. 

M. Ando Krisztina
Cookies