Manapság szinte mindennapos dolognak számít, hogy egy férfinak családja, felesége – meg szeretője is van. Vagy a férj elköltözik, aztán alkalomadtán „ágyra jár” a feleségéhez, aki mindezt tűri – és nem válik. Ha pedig válni akar, tiszta vizet önteni a pohárba, még a környezete méltatlankodik: Megőrültél?! Várj! Adja be a válást a férjed! Vagy a férj már rég mással él, de még mindig törvényes kötelék fűzi a feleségéhez – és se a régi, se az új „asszonyka” nem panaszkodik, nem ad ultimátumot, a szerető nyugodtan éldegél a más férjével.
Freud apánk, aki oly vehemensen harcolt az érzelmek és az érzékek felszabadításáért, ha esetleg feltámadna, nem hinne a szemének: ez bizony még neki is sok volna!
(© Ekaterina Popova / Getty Images/iStockphoto)
Poliamoria
A szó a görög poly, azaz több és a latin amor, azaz szerelem szóból tevődik össze. Nem egyenlő a nyitott házassággal, mert ott főleg szexuális kapcsolatokról van szó, míg a poliamoria hívei azt vallják, akár életünk végéig élhetünk két emberrel. A többszereplős kapcsolatok jogilag egyáltalán nem tisztázottak, bár több szervezet zászlajára tűzte a célt, hogy az ilyen viszonyokat szentesíteni lehessen. A poliamoria egyébként nem demokratikus intézmény, de nem a nő-férfi viszony miatt. Ezt az életmódot csak a gazdagok engedhetik meg maguknak, hiszen a többszereplős együttélés férfitagja általában anyagilag is támogatja összes partnerét és azok gyerekeit is.
Egy feleség meg egy szerető
Miközben a többnejűség a legtöbb országban tilott, az, hogy egy férfi egyszerre két családot tart fenn, egyáltalán nem ritka jelenség. De vajon hogyan és miért fogadja el sok nő, hogy nem ő az egyetlen? Bélának eddig két felesége volt, na meg számtalan nője. Most sem a feleségével él, beköltözött Katikához, az elkényeztetett gazdag fruskához. Közben azért visszajár a feleségéhez, aki nem is olyan régen életet adott harmadik gyereküknek. „Mindig megszűnök létezni kicsit, mikor a másikkal van. Osztozunk rajta.”
Zsuzsa 38 éves, a férje két éve hol nála, hol a szeretőjénél lakik. Pendlizik innen oda és onnan ide. Egy tapasztalatlan ember azt mondaná erre: értelmes, tartással rendelkező európai nő soha nem menne bele abba, hogy osztozzon egy férfin, főleg ha a másik nő is tud róla. Csakhogy a hiedelmeink és a cselekedeteink nem mindig állnak egymással összhangban. És bár hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy egy szerelmi háromszög tagjának lenni végtelenül megalázó helyzet, ami csupa szenvedést szül, sok esetben a nők azt mondják: ennek is megvan az előnye. (Csak mikor arra kerül a sor, felsorolni nem tudják.)
A pszichológusok azt állítják: egyáltalán nem jellemző, hogy ezek a kapcsolatok hosszú távon is sikeresek lennének. Általában azok tudnak ilyen szerelmi háromszögben élni, akik eleve hajlottak arra, hogy nyitott kapcsolatot tartsanak fenn.
Az ilyen emberek igénylik a szabadságot a saját részükre is. Ám ritka a „sikeres” szerelmi háromszög! A gyakoribb eset, hogy ezeket az „összevissza” viszonyokat a kényszer szüli, és a benne szereplők, különösen a nők, rettenetesen szenvednek. Ők azok, akik gyakran szó szerint is belebetegszenek a helyzetbe. A szakértők azt állítják: mindez azért alakulhat ki, mert a férfi nagy általánosságban bizalmat és szabadságot szeretne, ezzel szemben a nő szeretetet és támaszt keres a férfiban.
Na de hogyan szerethet valaki kettőt egyszerre?
– Minden férfi vágyfantáziájának része a hárem – mondja a pszichológus. – Ha egy férfi azt állítja, hogy ez nem így van, akkor a nembeli lényegét tagadja meg. A nős férfi képes bizonyos helyzetekben arra, hogy kétfelé szeressen: különböző módon ugyan és különböző szeretetfokozatokkal. A szabad nő is kacsingat erre-arra, de a férjezett nő már nehezebben tud „mindenfelé” kötődni, nem akar osztozni. Elsősorban azért, mert gyerekei vannak, akik biztos hátteret és gondoskodást igényelnek. A férjezett nő számára a leglényegesebb kérdés: kihez tartozol? A háremet tartó férfinak nehéz erre válaszolni, hiszen per pillanat több nőhöz kötődik. Éppen ezért gyakori, hogy amikor a férfiak nagy nehezen leteszik a voksukat az egyik nő vagy család mellett, egy hónap múlva mégis a másikat választják. Előfordul, hogy négy-öt ilyen sasszét is megtesznek. A sebzettebb, a jobban ragaszkodó fél pedig reménykedve vár, miközben az egész világ bolondnak nézi. Személyiség és szeretet kérdése, hogy ki mit tesz meg a másik emberért, de ha az ember igazán szerelmes, őrült módon mindent megbocsát. Kilépni ebből a helyzetből leginkább szakember segítségével lehet.
Éva négy évig volt feleség, és majdnem ugyanennyi ideg élt „háromszögben” a válás után.
– Nagyon szerelmesek voltunk egymásba, de éretlenek voltunk a házasságra. A férjem szépfiú volt, tele pénzzel, nem tudott ellenállni a „rajongóknak”. A mai lányoknak meg a pénz a legfontosabb. Nem éreztem magam alkalmasnak arra, hogy osztozzam Andráson, én mondtam ki, hogy legyen vége. A válás után azonban nem sok minden változott. Minden hétvégéjét nálunk töltötte, megszerelte a konyhabútort, néha megittunk egy-egy pohár bort, végül az ágyban kötöttünk ki. Hosszú távon viszont nekem kevés volt, hogy csak ennyire az enyém – a miénk. Neki közben már volt egy komolyabb kapcsolata, bár a lány tudta, hogy feljár hozzám. Végül a józan ész kerekedett felül. Tudtam, hogy ezzel a lánnyal előbb-utóbb összeköltöznek. A fenyegetettség érzése, hogy András egyszer majd választani fog, rettentően nyomasztó volt. Ezért elkezdtem terápiára járni, heti kétszer, másfél éven át. Máig emlékszem a pszichológus egyik mondatára: lehet úgy is szeretni valakit, ha nincs ott állandóan veled. A kapcsolat végére az tett végleg pontot, amikor megismertem az új férjemet. Rengeteget tanultam ebből a négy évből, a második házasságomat sokkal jobban értékelem.
– Bármennyire tökéletesen játsszák is el a szülők, hogy minden rendben van, a gyerek akkor is károsodik, ha számára átláthatatlan a helyzet – mondja a pszichológus. – A család a lelki egyensúly záloga, a gyerek számára az a boldogság, ha a szülei boldogok. Hármas felállásban azonban a gyerek tudja, hogy a felnőtt súlyos érzelmi kompromisszumot kötött. A bizonytalanság gyilkos erő, a nem egyértelmű helyzetek mindenkit az őrületbe kergetnek. Másrészt modellértékű, amit otthonról hozunk.
A programnak óriási hatalma van: ha egy lány azt látja, hogy az anyja szenvedő lény, akkor később áldozat típus lesz. A papa háremtartását pedig nagyon valószínű, hogy a fiúgyerek is lemásolja majd.
Persze mondhatnánk, hogy a mozaikcsalád nem újdonság, hiszen már Karinthy is ezen derült („A maga gyereke és az én gyerekem veri a mi gyerekünket”). Ugyanakkor a mozaikcsaládhoz nem tartozik hozzá, hogy válás után a felek szerelmi kapcsolatot tartsanak fenn. De elszakadni attól, akit szeretünk, még nehezebb, ha mindennap látjuk „csak a gyerekek miatt”.
Van olyan mozgalom is, amelyik már a gyakorlatba is átültetné az egyszerre többet szeretni elvét. A poliamoria hívei szerint a monogámia illúziója a csalás, nem pedig az, hogy egyszerre többet is szerethetünk. Az őszinteségen alapuló kapcsolat pedig sok ember álma, és úgy tűnik, hogy ezért még az osztozást sem tartják túl nagy árnak. De mivel ennek Nyugaton nincsenek kulturális hagyományai, mindenkinek magának kell kitaposnia az együttélés szabályait. Óriási terhet vesz magára, aki egy ilyenbe belevág, és jól teszi, ha könnyű sikerben nem reménykedik. És persze arra is kevesen tudnának válaszolni, hogy miért nem lehet hagyományos házasságban hazugságok nélkül élni. Egy biztos: a szeretet mindent legyőz, még a féltékenységet és a büszkeséget is. Csak néha olyan embereknek osztogatjuk ezt az érzést, akik nem biztos, hogy megérdemlik.
