A nagy váltások kedveznek a jóslásoknak. Ismét rengeteg ember jár jósokhoz – az a különbség, hogy régen az emberek ezt is maguk csinálták. Mára elkényelmesedtünk, fizetünk a jóslásért, pedig vannak saját kezű praktikák is. Lássuk!
Jósolni persze nem lehet csak úgy, akármikor. A jövendölések általában jeles napokhoz kötődnek. Régen télen sok ilyen jeles nap követte egymást. A jósló eljárások útvesztőiben a komáromi Duna Menti Múzeum néprajzkutatója, Sipos Anna igazít el bennünket.
– Az év legrejtelmesebb időszaka az advent. A nappalok megrövidülnek, az éjszakák meghosszabbodnak. Ilyenkor szakítottak időt az asszonyok fonásra, tollfosztásra. A legtöbb helyen kalákában dolgoztak, közben meséléssel, jóslással oldották fel a munka egyhangúságát.
– Melyik volt a legalkalmasabb nap házasságjóslásra?
– András napja a legjelentősebb házasságjósló nap. A praktikákat a lányok többnyire titokban gyakorolták. András-nap előestéjén például megszereztek egy férfinadrágot, és éjszakára a párnájuk alá rejtették. A hiedelem szerint ez segített nekik abban, hogy megálmodják: ki lesz életük párja? Vagy éppen kis papírcédulákra férfineveket írtak, összehajtogatva berakták őket egy kalapba, majd kihúztak egyet. Amilyen név szerepelt rajta, olyan nevű férjre számíthattak. A Csallóközben a névcédulát gombócba tették, és a gombócokat kifőzték. Amelyik elsőnek feljött a zubogó vízben, az rejtette magában a leendő férj nevét. A zsúpfedeles házak ereszét pedig megrázták, s a kötényükbe hulló magból jósoltak: ha búzamag hullott, akkor jómódú kérőre számíthattak, ha rozsmag, akkor szegény legényre. A Zoboralján a „hallgatózásból” való jóslásnak a legismertebb formája az ól rugdosása volt.
A néphit szerint ahányat röffen odabent a disznó, annyi évet kell még eladósorban töltenie a lánynak. A jóslások csak akkor voltak hitelesek, ha a lányok egész nap becsületesen böjtöltek. Az Ipoly menti falvakban az András nevű férfiak kapuját rázták meg, s amelyik irányból kutyaugatás hallatszott, onnan várták a jövendőbelit. Nyitra környékén is azt tartották: Szent András feladata, hogy összepárosítsa a fiatalokat.
– Ma is sok lány hiszi, hogy van valaki, aki az ő másik fele – bár a legújabb trendek szerint több másik felünk van, más férfira van szükségünk fiatal korunkban, s másra, mikor a gyerekeink kirepülnek. Hogy néztek erre a múltban?
– Itt is Andráshoz fordultak. Hitték, hogy van egy nagy könyve, melybe már születéskor beírja, ki rendeltetett az újszülöttnek. Az egyik legismertebb történet szerint volt egy szegény favágó, aki egyszer eltévedt az erdőben. Meglátott egy pislákoló fényt a távolban, így arra vette az irányt. Egy kis háznál kötött ki, de hiába kopogtatott, nem nyitottak neki ajtót, hát nagy bátran benyitott. Odabent egy öreg, ősz szakállú apóka ült, és éppen körmölt valamit egy hatalmas könyvbe. Megkérdezte a legény, hogy mit csinál. Az öreg elmagyarázta: azt írja be, kinek ki lesz a párja. Kíváncsi lett a legény, megkérdezte a maga sorsát is. „Nagyon szép párod lesz, csak púpos.” A legény feldühödött, és elrohant. Egy kút mellett találkozott egy csodaszép lánnyal, akitől kért egy pohár vizet. Amikor a lány hátrafordult, a fiú dühében a púpjához vágta a poharat, és elviharzott. Hosszú évekig kereste a párját, míg végül csak megnősült. Egyszer a párja megkérte, hogy mossa meg a hátát. Ekkor látja a férfi, hogy a hátán egy rút heg van. Legnagyobb megdöbbenésére az asszonyka elmeséli: „Egyszer, még lány koromban egy vándorlegény megkért, adjak neki egy pohár vizet. Aztán meg se szó, se beszéd, úgy a púpomhoz vágta a poharat, hogy az leszáradt.”
– Tudjuk, hogy az asszonyokkal decemberben kivételeztek, bizonyos napokon munkatilalmat rendeltek el számukra. Ezek közül melyiket emelné ki?
– Mindjárt a hónap elején van Borbála-nap. Jellemző erre a napra a női munkatilalom – mellesleg sok ilyen dologtiltó nap volt decemberben. A tiltások a megszokott hétköznapi házimunkára vonatkoztak, mint a varrás, fonás, de még söpörni sem szabadott, mert kisöpörték volna a házból a szerencsét. Ha nagyon muszáj volt takarítani, csak besöpörték a szemetet az asztal alá. Akárcsak az egész téli ünnepkörben, Borbála napján is úgy tartották: a női látogató szerencsétlenséget hoz a házra. Így aztán a lányok, asszonyok otthon maradtak, és mindenféle jósló praktikákkal múlatták az időt. Például gyümölcsfaágakat raktak vízbe: ha karácsonyra kizöldül, a leány férjhez megy, mondták.
A sötét, borongós tél minden napja kedvez a férjjóslásnak. December negyedikén, Borbála napján például a kíváncsi lány kerít egy jóképű cseresznyegallyat, és vízbe teszi. Ha a „borbálaág” kivirágzik, januárra várhatja a herceget fehér lovon. (© shutterstock.com)
– Mi köthető a híres Luca-naphoz? Akkor is jósoltak eleink? S mire szolgált a Luca széke?
– Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak hitték, leginkább a boszorkányok rontása ellen védekeztek. Az Ipoly menti falvakban megfokhagymázták az állatok fejét, az istálló elé pedig hamut szórtak. Azt tartották ugyanis, hogy a boszorkány macska képében jelenik meg, és ha a lábnyomát feltakarítják, akkor megvédik a jószágot a rontástól. A védőpraktikát magukra is kiterjesztették. Ezért ezen a napon lefekvés előtt fokhagymát nyeltek. Sok helyütt az egész házat kifüstölték tömjénnel. A Csallóközben nem volt szabad semmit kivinni a házból, nehogy a boszorkány kezébe kerüljön, és bajt hozzon a házra.
– Hittek abban, hogy a Luca széke segítségével sikerül felismerni a boszorkányokat. December 13-án, Luca napján kezdték ácsolni, de karácsonyig el kellett készülni vele. Meghatározott számú és fajtájú fából készülhetett csak, aztán elvitték magukkal a templomba, az éjféli misére. A néphit szerint ugyanis az éjfél a szellemjárás időpontja. Aki hitt benne, az ráállt, és úrfelmutatáskor felismerte a boszorkányokat. Hazaérve a széket azonnal elégették. Luca napja azonban gazdag a jósló hagyományokban is, Zsérén például a lányok somgallyat tettek a vízbe, hogy karácsonyra kizöldüljön. Az ágat aztán magukkal vitték az éjféli misére, ahol titokban megérintették vele a férjnek kiszemelt legényt; úgy hitték, így magukhoz tudják édesgetni.
A legnépszerűbb férjjóslás a gombócfőzés. Nem kell hozzá sok kellék, csak néhány papírfecni meg pár gombóc. A cetlikre felírjuk a szóban forgó férfiak nevét, majd a kis fecniket a lisztből gyúrt gombócokba gyömöszöljük, és bedobjuk a zubogó vízbe. Az elsőként felbukkanó gombócot kihalásszuk, széttrancsírozzuk, majd nagy levegőt veszünk, és ujjongva felolvassuk – hercegünk nevét.
– Elterjedt volt az almajóslás is. Luca-naptól kezdve a lány mindennap beleharapott egy almába, és ezt az almát éjszakára a feje alá, a párnájába rejtette. Később a maradékot elvitte magával az éjféli misére, s amilyen nevű emberrel találkozott az úton, olyan nevű párra számíthatott. Van tehát miből válogatni, ha hiszünk a jóslásokban, s esetleg a kezünkbe akarjuk venni a sorsunkat. Sok szerencsét kívánok hozzá az olvasóknak! – mosolyodik el Sipos Anna.
