Az egyik kedvenc haverom egy éve szakított a barátnőjével. Hosszú kapcsolat volt, több mint tíz évig tartott, s tulajdonképpen most, még egy évvel a nagy veszekedés és szétköltözés után sem lett vége a nagy lamúrnak. Először jól összevesztek, majd különköltözött a két fél. Néhány hónapig síri csend honolt mindkét összetört szívű emberke körül, csakhogy aztán szépen lassan újra összetalálkoztak. Váltottak néhány üzenetet, ismét összehozta őket a „véletlen”, és aztán megint összekülönböztek. Majd megint ugyanez, körbe-körbe: találkoztak, minden olyan volt, mint régen, majd ismét jól összevesztek. S bizony azóta is tart ez a fájdalmas macska-egér játék.
Akárhányszor beszélünk erről a haverommal, mindig mást mond. Hogy most már tényleg befejezi, hogy tényleg nem fog visszaírni a lánynak, s hogy most már tényleg megembereli magát. De valahogy végül mégsem úgy történnek a dolgok, mint ahogy ő azt szépen eltervezte. Hiába, amint megszólal a telefonja, ugrik. Vagy nagyon ideges lesz tőle, vagy nagyon happy.
A lány ugyanis azt játssza a kedves barátommal, hogy ha épp nincs senkije, és ráér (mert idejéből bőven kitelik), akkor ráír. Kedves kis üzeneteket, matricákat meg mindent. Csak úgy, unalomból, megszokásból, hogy legyen kivel flörtölnie. Aztán amikor megunja őt, nem jelentkezik nála egy ideig. Csak amikor a fülébe jut a volt szerelméről néhány szaftos információ, hogy milyen hölgyekkel ismerkedik éppen, akkor azonnal a tettek mezejére lép. Mint egy igazi ragadozó: megy, hogy becserkéssze a vadat. Mert az hozzá tartozik, mert az az övé, és tőle azt senki el nem veheti. S ekkor én már a második sörömet iszom, és a fejemet fogom, hogy mikor lesz ennek már végre valahára vége.
Többször is átgondoltam ezt az egész ügyet töviről-hegyire, és még mindig ugyanannál az álláspontnál tartok: ebben a történetben mindkét fél hibás. S addig, amíg az egyik nem vesz erőt úgy igazán magán, addig ennek a szerencsétlen játéknak sosem lesz vége. Ha pedig nem lesz vége, akkor előbb vagy utóbb két lelki roncs fog egymással versenyezni, hogy kinek megy jobban az élet. Veled, meg nélküled, és ellened. Arról nem beszélve, hogy amíg ezt nem rendezik le maguk között, addig csak álmodhatnak egy új nőről, férfiról, egy ideális kapcsolatról...
Éppen ezért: ti, nők, ti áldott jó lelkek, ti bestiák, ti szépségek, mondjátok már el nekem, hogy miért kergetitek férfitársaimat az őrületbe! És ti, erős és védelmező, mindig hiú és büszke férfiak, miért hagyjátok a nőknek mindezt?
Kerekes Áron
