Mert nyerni a szülők szeretnek. Sok szülő robotot nevel a gyerekéből. Egyest hozol haza, gólt lősz – jutalmat kapsz. Apa szeret, mert gólt lőttem. Ha nem lövök gólt, nem fog szeretni. A gyerek nem nyerni akar, hanem játszani. Nyerni a szülők szeretnek.
A mai gyerekek nem tudnak lelkesedni. Miért? Manapság a gyerekek rengeteg játék közül választhatnak. Ezzel ugyanaz a helyzet, mint az evéssel. Túl sok megárt belőle. A mai gyerek azt a játékot választja, amelyik a legkisebb vesződséggel jár. Ha a tabletben mesét talál, vagy a mobiljában játékok vannak, akkor azokkal foglalja el magát. Nemegyszer az édesanyja maga adja kezébe a szerkentyűt, mert nyugodtan végig akarja nézni a sorozatát.
(© Ksenia Belanger)
Német pszichológusok alkották meg a digitális elbutulás szakkifejezést: ez megakadályozza a gyermeket abban, hogy érzelmileg kötődjön valamilyen alkotótevékenységhez, például sporthoz, festéshez, rajzoláshoz, gitározáshoz – bármihez. A mai gyerekeket az ilyesmik nem érdeklik. Később aztán, amikor kijárják az iskolát, rádöbbennek, hogy a munkájuk sem érdekli őket. Erre belefognak valami másba. Egy idő után azt is megunják. Lehet-e sikeres az az ember, aki tehetséges ugyan, de hiányzik belőle a mélyebb érdeklődés?
Először meg kell határozni, mi az a siker. Sok ember átlagon felüli eredményeket ér el. Ez lenne a siker? Nem. Az a siker, ha az ember belsőleg boldog. Nem lehetünk boldogok akkor, ha a munkánkat szenvedély és érzelmek nélkül végezzük. A közönyösség zsákutca. Ma a teljesítményen van a hangsúly. Mi következik ebből? Egyre több a frusztrált ember, növekszik a hangulatjavító gyógyszerek fogyasztása.
A fiúk racionális szempontok szerint választják meg még a párjukat is: azért lesz jó a lány, mert ilyen meg ilyen. Pedig az ember ősidők óta arra van beállítva, hogy szeressen és szeressék. Különben nem szaporodna az emberiség. Egyszerűen szükségünk van az érzelmekre.
Érzelmek kontra jólét?
Erich Fromm német pszichológus alkotta meg a birtokolni vagy létezni szakkifejezéspárt. Nagyon fontos, hogy a gyerekekben harmonikus kapcsolatban álljon a két fogalom. Hogy ne felejtsenek el élni a mai szélsőségesen sikerorientált és csak az eredményre fókuszáló világunkban. A horgászokat nem kell noszogatni, hogy hajnali négykor keljenek fel, mert ők egyszerűen szeretnek horgászni. Ha a gyereknek nincs ilyen szenvedéllyel űzött hobbija, akkor a birtokolni irányába megy el. A birtoklás öröme pillanatnyi. Vágyom egy terepjáróra, megveszem, és egy-két hónapig örülök neki. Azután kopik az öröm. A horgásznak nem számít, hogy nem fog halat. Nyugodt lélekkel kiül a vízpartra ötödször is.
A siker valódi titka a lelkesedés
Sikeresek akkor leszünk, ha harmóniában él bennünk az érzelem és az önmegvalósítás. Minden sikeres orvos, tanár, kőműves és sportoló szereti a munkáját, és várja érte a megérdemelt jutalmat – a sikert és a pénzt. A sikeres ember titka az, hogy mély szenvedéllyel és elkötelezetten végzi a munkáját. Ilyen esetben a szenvedély és az ész együtt teszi boldoggá az embert.
A kisgyerekek tudják
A gyerekek ismerik és megélik a flow fogalmát – az összpontosított, minden körülményt kizáró figyelmet, és a sikeres tevékenységből származó örömet. A gyerek a jelen pillanatban él, mivel agya a nap nagy részében alfa állapotban van. A homokozóban összeveszik a barátjával, sírva odafut panaszkodni az anyjához, de a következő percben már újra játszik, mintha mi sem történt volna. A felnőtt nem ezt teszi: mi időben gondolkodunk, mi volt tegnap, mi lesz holnap, azaz agyunk béta állapotban van. De ha valami igazán megragad bennünket, átkerülünk alfába.
A gyerekek a szülők hatására egyre gyakrabban béta állapotban vannak. Kiragadjuk őket az alfából, nem hagyjuk játszani, hanem célokat tűzünk ki eléjük. Amikor a célokkal foglalkozunk, a jövőre gondolunk, s ezzel akaratlanul is béta állapotba kényszerítjük őket. Pedig minden felnőtt az alfa állapotba kívánkozik vissza.
Szerethetünk-e valamit, ha zavarja a komfortzónánkat?
A gyerek szereti megfigyelni az állatokat, mégis nyafog, ha hajnalban ébresztjük fel, hogy meglessük a vaddisznót. Ugyanígy van vele a felnőtt is. Ahhoz, hogy teniszezhessünk, át kell öltözni, és ki kell menni a teniszpályára, és tanulni kell az edzőtől. A hatodik edzésen végre átütjük a labdát a hálón – megéljük az első sikert. Lehet, ettől annyira megszeretjük a teniszt, hogy életre szóló hobbink lesz. Ha nem lépünk ki a komfortzónánkból, nem tapasztaljuk meg a siker örömét.
Az ember a siker hatására fejlődik. Aki először futja végig a maratoni távot, határtalan örömet érez.
A szomszéd idős hölgy boldog, mikor megtanul pár szót japánul. Megtetszik egy szakállas pasi a bárban, és még aznap éjjel vele töltjük az éjszakát. Ám választhatjuk a másik megoldást is: hagyjuk, hogy három hónapig udvaroljon, húzd meg, ereszd meg játékot játszunk vele, mint régen nagyanyáink az udvarlóikkal. Melyik viszony lesz tartós? Valószínűleg az „udvarlós”. Akkor megyünk csak előre, ha kilépünk a komfortzónánkból.
Nem helyes, ha a zónák átfedik egymást
Háromféle zónát ismerünk: komfortzóna, tanulási zóna és pánikzóna. A tanulási zóna stresszesebb, mert le kell mondanunk a kényelmünkről. Viszont új dolgokat tanulunk, sikeresek leszünk benne, tehát tágítottuk a komfortzónánkat. Manapság az a probléma, hogy a szülő annyira kitágította a gyerek komfortzónáját, hogy a tanulásra nem marad hely. Plusz 5 fokban bebugyoláljuk a gyereket, hogy meg ne fázzon, túlfűtjük a lakást, bevásárlóközpontokban vásárolunk, autón hordjuk iskolába, nem hagyjuk gyalog menni, mint régen. Azután csodálkozunk, hogy ha megfújja a szél, máris jön az antibiotikum.
A régi filmekben látjuk, hogy csupa sovány gyerek szaladgál az utcán, még a bordáik is látszanak. Manapság nehéz olyan gyereket vagy felnőttet találni, akinek normális a BMI indexe. Valamiért nem az egészséges ételeket fogyasztjuk, hanem a csábítóakat (csokoládé, fagylalt, chips a tévéhez, vacsorára rendelt pizza). A legtöbb ember képtelen kilépni a komfortzónájából. Miben mutatkozik ez meg? Az emberek azt tartják, mindig más a hibás. Szidják a sorsot, az iskolát – és a pizzaárust, mert a pizzától jól meghíztak. A legkönnyebb másra mutogatni. A gyerekeiktől viszont elvárják, hogy teljesítsenek. Sok szülő robotot nevel a gyerekéből. Egyest hozol haza, gólt lősz – jutalmat kapsz. Apa szeret, mert gólt lőttem. Ha nem lövök gólt, nem fog szeretni. A gyerek nem nyerni akar, hanem játszani. Nyerni a szülők szeretnek. Minden szülőnek tudnia kellene, mit akar: hogy a gyereke boldog legyen-e, vagy jó, pénzes állása legyen. Világos, mind a kettőt akarjuk – egyszerre. Csak általában nem megy.
(© Ksenia Belanger)
Néha ki kell lökdösni a gyereket a komfortzónából
A gyerek nem szereti, ha a szülő parancsolgat neki. Nem is célravezető. A jutalom se igazán jó (nesze, ötven euró, most már szeress). Olyan feltételeket kell teremteni, hogy a gyerek megszeressen egy tevékenységet. Ez nem könnyű. Egy példa: a gyerek szereti a történelmet, szereti az egész osztály. Azután elmegy a tanító néni, egy másik jön helyette, és már senki nem szereti a történelmet. Tehát nem a történelem, hanem a tanító néni a főszereplő. Ugyanez a helyzet otthon is. Ha a szülő szeret valamivel foglalkozni, a gyerek is szeretni fog elmélyedni ebben-abban. Ha otthon az apa örökké a tévé előtt ül, és a távkapcsoló gombjait nyomogatja, a gyerek sem fog kajakozni, vívni, focizni.
A szülő példája ragadós
Ám nem csak ez a fontos. Történjen minden spontánul, kötetlenül. Semmit nem erőltetni, hanem megmutatni, hogy én is örömmel foglalkozom valamivel. A szülő is felelős azért, ha a gyereket semmi nem érdekli. Akárcsak az edző, ha a gyerek unatkozik a tornateremben. A szülő feladata az, hogy jó körülményeket teremtsen gyermeke számára – az élet játékaihoz.
Sok szülő maga is tanácstalan
Német pszichológusok alkottak egy szakkifejezést azokra a „túlnemesített” fiatalokra, akiket semmi nem érdekel, semmi nem fog meg, örökké elégedetlenek, mindent letisztítva, sterilen akarnak, könnyen és máris. Ők az „európorontyok”. A legújabb mobil csak addig érdekli őket, amíg a legújabb. Nincs semmi, amit szívből szeretnének. A jelmondatuk: szeresd az életedet, és a legtöbbet akard. Röviden: akard a legtöbbet.